Mostanában nem igazán kerülnek moziba valóban ütős filmek. Olyanok, amelyek átmossák a lelkünket, katartikus élményt adnak, és még hosszú évek múlva is bármikor tudunk idézni belőlük, mert annyira megérintett bennünket. Idén sem történt meg eddig ez a csoda, ezért számolom a napokat, amíg beülhetek David Fincher új filmjére (az sem érdekel, hogy Ben Affleck lesz a főszereplő), mert hiába nem rengettek meg eget-földet a filmjei az utóbbi években (jók voltak, csak nem zseniálisak), aki olyan mesterművekre volt képes, mint a Harcosok klubja, vagy a Hetedik, bármikor képes arra, hogy valami hasonló élményt adjon a nézőknek, és hátha most jön el ez a pillanat. Régen tervezem már, hogy újranézzem ifjabb éveimnek egyik meghatározó filmjét, ezért nagyon megörültem, amikor egy kedves olvasó tőlem kérte ennek az alkotásnak a kritikáját, azonnal előkerítettem a filmet (szinkronnal, mert magyarul maradtak meg az emlékeimben a nem hétköznapi szövegek), és már indulhatott is a házimozi. Gondolom senkit nem lepek meg azzal, hogy ez egy zseniális film, katartikus végkifejlettel, az ilyen alkotások miatt találták fel a mozgóképet!
Somerset nyomozó (Morgan Freeman) az utolsó hetét tölti a szolgálatban. Mindjárt hétfőn kap egy undorító gyilkosságot és egy nem túl szimpatikus társat, az ifjú és ambiciózus Mills nyomozót (Brad Pitt). A nyomasztó halálesetek folytatódnak, Somerset már nem akar foglalkozni az üggyel, de nem hagyja nyugodni, így végül együtt próbálják megtalálni a titokzatos gyilkost, ami sikerült is, John Doe (Kevin Spacey) feladja magát, és ő maga vezeti el őket a két utolsó áldozathoz...
Tényleg ártatlanok haltak meg az elmebeteg gyilkos keze által? Valóban ott van a bűn az utcasarkon, csak olyan gyakran találkozunk vele, hogy már észre sem vesszük? Valóban el tudjuk ítélni tiszta szívünkből a bestiális halálnemeket kitaláló és végrehajtó John Doe-t? Mi mit tettünk volna Mills nyomozó helyében? Lett volna lelkierőnk letenni a pisztolyt, vagy eleve elrendeltetett, hogy meglakoljuk bűneinkért, amelyeket lehet, hogy el sem követtünk? Tényleg nincs megváltás, és reménytelenül romlott a világ, amelyben élünk? Igen nyugtalanító kérdéseket tesz fel a film, és éppen azért zseniális, mert nincsen rá válasz, nem ítélkezik a rendező, csak elmeséli a történetet, és utána jól itt hagy bennünket a gondolatainkkal. Ha nem láttam volna a Harcosok klubját, azt mondanám, hogy tökéletes a film, de mivel az egy picivel fejbevágósabb, ezért nem ez a végkövetkeztetés, de így is ritka erős élményt ad!
A forgatókönyv nagyon jól sikerült, a karakterek jól meg lettek írva. A kiábrándult, nyugdíjba készülő idős nyomozó tökéletes ellentéte a pályája elején járó, energikus, fiatal, forrófejű társa. Természetesen nem igazán jönnek ki egymással, még természetesebben lassan megtanulják becsülni a másik erényeit, és ketten együtt próbálják megtalálni a sorozatgyilkost. A két nyomozó történetén túl egy kiváló krimit is kapunk. A hét bibliai főbűn közül az első öt megidézése brutálisan erősre sikeredett (amikor a halottnak hitt agyonkínzott áldozat megmozdult, a sokadik megtekintés során is majdnem szívrohamot kaptam, úgy megijedtem, olyan jól össze lett rakva a jelenet), kellő mértékben felkelti a néző figyelmét, hogy aztán ne is engedje el a film végéig. Együtt nyomozunk Somerset-tel és Mills-szel, folyamatosan azon agyalunk, vajon ki lehet a gyilkos. Aztán nagyon szurkolunk, hogy sikerüljön elkapni (miközben rosszul vagyunk attól, hogy nem látjuk az arcát az üldözés során), nem értjük, miért kíméli meg a fiatal nyomozó életét. Már éppen azt hisszük, hogy kezdjük érteni a történetet, amikor teljesen váratlanul besétál a gyilkos véresen, és feladja magát. Végképp összezavarodunk, pedig még előttünk van a katartikus végkifejlet...Hát igen, valahogy így kell történetet vezetni, és darabokra tépni a nézők idegeit! Olyan ritka az ilyen film, és olyan kevés a lehetőségünk arra, hogy ilyen katartikus erejű műveket lássunk. Így még jobban fáj a mozikban egyre jobban eluralkodó középszer...
A siker receptje a zseniális forgatókönyvön és a kiváló színészi alakításokon túl a tökéletes atmoszférateremtés volt. Nagyon erős a képi világa a filmnek, a színek, a fények, a kamerabeállítások mind azt segítik elő, hogy a misztikus, filozofikus hangulat megteremtődjön. Az operatőri munka és a vágások kiválóak, a zene nagyon jól festi alá a történetet. Az idős nyomozó nyugalma és műveltsége éles kontrasztban áll fiatal kollégája vibrálásával és felszínességével. Somerset-nek már nincsenek illúziói, Mills-nek még vannak álmai. John Doe-nak pedig egy őrült terve van, amelyet végrehajt bármi áron, így a történet vége csak tragikus lehet. Nekem egyetlen ok miatt volt egy kis hiányérzetem az egyébként kiváló filmmel kapcsolatban: Mills feleségének alakja kicsit haloványra sikerült, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.
Morgan Freeman hozza a tőle elvárható szintet, vagyis kiváló alakítást nyújt az idős nyomozó szerepében. Brad Pritt is összekapta magát, jól belakta a karaktert, de Kevin Spacey mindenkit lemos a vászonról, simán zseniális, amit kihoz John Doe karakteréből (olyan erős a jelenléte, hogy fel sem tűnik, valójában milyen kevés jelenetben szerepel). Gwyneth Paltrow szokásához híven bájosan felejthető.
David Fincher-nek az a tragédiája, hogy letaglózott bennünket a Harcosok klubjával, ezért minden filmjét ehhez mérjük, ezért hiába zseniális ez az alkotás, mégis marad egy hangyányi hiányérzet. Ettől még katartikus erejű mű, megismételhetetlen jelenetek égnek bele a retinánkba (a sivatagi jelenet minden perce például, de vég nélkül lehetne sorolni a példákat), felkavaró, elgondolkodtató mondanivalóval.
Földhöz vágósan jó film, Kevin Spacey kiváló alakításával, kötelező darab!
9/10
