Az út / The Road (2009)
2014. augusztus 26. írta: FroG

Az út / The Road (2009)

road2.pngA világvége, mint az emberek felett köröző dögkeselyű, gyakran kerül a filmesek látókörébe, és a legtöbb alkotó magát a kataklizmát próbálja bemutatni azért, hogy rámutasson az emberiség hibáira és felelősségére a történtekben. Cormack McCarthy a 2006-ban írt, zseniális regényében azonban ezen – szó szerint is – továbbgondolt, és a világvége utáni társadalmi szabályokat, az emberi erkölcs alakulását, és a remény szerepét mutatta be egy olyan világban, ahol már semmi nem az, amelynek megszokhattuk. A Nem vénnek való vidék elsöprő sikerei után borítékolható volt, hogy McCarthy újabb regényei kerülnek mozgóképes feldolgozásra, Az út 2009-ben, John Hillcoat rendező tolmácsolásában landolt a vásznakon.

Hosszú évekkel (vagy akár évtizedekkel) ezelőtt a Világot ismeretlen katasztrófa emésztette fel. Megszűnt minden, ami a középkortól elválasztotta a jelenlegi emberiséget: nincs mobiltelefon, az üzemanyag fogytán, ebből adódóan az emberek napról-napra próbálnak élni, és vérgőzös harc tör ki az utolsó konzervért is. Főhősünk egy apa-fia páros, akik az utolsó reményszikrákba kapaszkodva az Óceán felé veszik az irányt. Az utolsó támaszaik az emlékekbe és az egymás személyében való hit és ragaszkodás.

Az út egy olyan világról mesél, amely bár távolinak tűnhet a nézők többségének számára, előbb-utóbb akár meg is érkezhet. McCarthy – és ebből adódóan a film forgatókönyve is – azonban nem a kataklizmában való emberi felelősségre próbál fókuszálni, sokkal inkább a már-már kihalt és embertelen társadalomról lebbenti fel a fátylat,és road3.pngamit a felszín alatt – vagy gyakran már a felszínen is - látunk valóban elszörnyülködésre ad okot. A kannibalizmus és a kegyetlen gyilkosságok ugyanúgy a mindennapi rutinhoz tartoznak, mint a halálfélelem, az öngyilkosság utáni vágy és az éhínség. McCarthy ezt a Világot sötétnek és majdhogynem kilátástalannak festette meg, ugyanakkor a sorai között végig ott volt az a minimális remény, amely rengeteg poszt-apokaliptikus történet velejárója; elég ha csak a megjelenő szivárványra, a gyönyörű zongoraszóra vagy a régi emlékekre gondolunk.

A film ezt a majdhogynem teljesen kilátástalan hangulatot szürke képekkel, csak néha felcsendülő, melankolikus zenékkel és a konkrét vérengzés nélkül is csontig hatolóan kegyetlen képsorokkal fűszerezte, amelyeknél jobb hangulati elemeket aligha találhattak volna egy hasonló poszt – apokaliptikus művel kapcsolatban. Az út – csakúgy mint a regény – ugyanakkor nem csak a mindennapi rutinná vált embertelenséggel foglalkozik részletesen, hanem megpróbálja azt is boncolgatni, hogy egy erkölcsös, emberséggel teli embernek mennyi esélye van túlélni a valóban állativá fajult mindennapokban.

Az egyetlen pont, ahol a mozgókép nem csak a regényhez képest, de önmagában is gyengén szerepel, az a fiút alakító Kodi Smit-McPhee játékánál tetten érhető. A Fiú (így, nagybetűvel) McCarthy művében egy többrétegű vallásfilozófiai szimbólum volt mind karakterében, mint viselkedésében, ugyanakkor a filmben csak a karakter alapelemeinél kapjuk meg a valódi mélységet, Smit-McPhee színészi tehetsége nem elég a rendkívül sokoldalú szerep eljátszására, így az általa megformált szereplő megmarad egy félénk és naiv kisfiúnak, ahelyett, hogy „a tűz hordozója” lehetne.

road1.pngEzt a viszonylag nagy csorbát szerencsére a többi színész úgy, ahogy kiköszörüli: Viggo Mortensen talán élete játékát mutatja a csont soványra fogyott, de fia életét a legvégsőkig védelmező apa szerepében, aki kényszerből öngyilkosságra tanítja a gyermekét mert tudja, ez a kisebb rossz ebben a társadalomban. A mellettük feltűnő mellékszereplőknek bár nincs sok szerepük – persze Charlize Theron kivételével- , sőt, mindegyiküknek csak egy-egy perc jut maximum, szerencsére mindenki kielégítően és meggyőzően hozza a karakterét, így még nagyobb hitelt adva a képsoroknak.

Az út tehát ugyanolyan félelmetes jövőképet tálal a néző elé, mint az általa adaptált könyv, egy  olyan társadalmat, amelyben valóban az ember embernek farkasa, és ez „most” még inkább igaz, mint mondjuk a középkorban. Ezek a tények pedig nem csak szörnyűek és vérfagyasztóak, de ha nem vigyázunk, sajnos előbb-utóbb talán hitelesekké, sőt, aktualitásokká válhatnak majd.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr836625463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.08.26. 14:32:44

na, ez az a film, amit nem voltam képes végignézni, miután elolvastam a könyvet. éppen eléggé megrázott az is.
elkezdetem nézni, de egy idő után már csak bele- bele pörgetve bírtam.
mondjuk a végét azt tisztességesen elbaszták. hollywood kapja be.

TomAce 2014.08.26. 18:03:01

Kevés film bír nyomasztóbb képi világgal, mint az Út - e tekintetben remekül visszaadja a könyv hangulatát. A vége olyan, amilyen. Egynél többször kevesen nézik meg, függetlenül a befejezéstől, szerintem.

Nyílméregbéka 2014.08.26. 21:33:44

Remek film, az egyik legjobb és egyben legnyomasztóbb posztap-film, és szerintem a vége is jó.

K.Leslee 2014.08.28. 19:09:50

Orok kedvenc. A konyv is nagyon jo volt. Nekem nem tunt fel hogy a konyvben kulonbozott volna a srac McPhee karakteretol, de az teny hogy felenk a gyerek. Remek iras btw.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.28. 19:53:59

@K.Leslee: Köszi a dicséretet. Szerintem a könyvben sokkal "életszerűbb" volt, én valahogy úgy képzelek el egy ilyen világban felnőtt srácot, mint a könyvbéli.

Holtsav 2018.07.21. 19:34:17

Évtizedek nem telhettek el a katasztrófa óta, hiszen a felesége még élt, amikor bekövetkezett.