Másodvélemény: Jó reggelt, Vietnam! / Good Morning, Vietnam (1987)
2014. augusztus 19. írta: NY124

Másodvélemény: Jó reggelt, Vietnam! / Good Morning, Vietnam (1987)

good morning vietnam.pngEgyik ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy Robin Williams milyen érdekes személyként marad fenn örökké a filmes világban. Kiemelte, hogy ő az a színész, akivel kapcsolatosan szinte minden nézőnek van egy nagy filmes élménye, még akkor is, ha az éppen adott mű nem tartozik a legnagyobb kedvencei közé. Ebből már nem nehéz levezetni azt, hogy Williams életműve valójában nincs teletömve hatalmas klasszikusokkal. Ha jobban utánanézünk, akkor a következő rajzolódik ki: Robin Williams egy ügyes színész, aki tudja, hogy hogyan keltsen nagy hatást a közönségben, ám „csak” pár igazán jó alakítással rendelkezik és „csupán” néhány kiváló alkotásban, illetve több egészen jó filmben kapott szerepeket. Minden bizonnyal komikusi múltjából eredeztethető az a mágusi képessége, hogy még egy rossz karakteren keresztül is megpróbálja megfogni a nézőt, még a ripacskodástól és a félig-meddig jó rögtönzéstől sem riadva vissza. Egy kétélű fegyver, amit ő meglehetősen jól forgatott. Most pedig következzék az egyik olyan filmje, amely kapcsán kollégám már kifejtette, hogy egy jó darabról van szó, de úgy érzem, hogy néhány dolgot helyre kell tenni.

Az én értékelésemben a Jó reggelt, Vietnam! egy alapból középszerű vígjáték, amelyet csak a néhány igencsak erős pozitívum húz ki a szürke középszerből (ezeket később taglalom) és néhány veszélyes készen kapott gondolat, illetve néhány nagyon furcsa mondanivalóval átitatott jelenet teszi óvatosan kezelendő anyaggá. A sztorit másodvéleményről lévén szó, nem ismételném át.

Bár sokan a végtelenségig idézhető darabnak tartják, valójában nem ilyen egyszerű a képlet. Sok poén fekszik, amelyeknek nagy része nem is a rádiózás közben hangzik el. Azonban nagyon sok erőltetett ripacskodás is belekerült, nálam ennek ékes mintapéldája a híres-hírhedt „Jó reggelt Vietnam!” nyitómondat, amelyet ha valós helyzetben meghallanék a rádióban, azonnal kikapcsolnám. A főszereplő személyiségével kapcsolatos problémák pedig ott rejlenek, hogy a készítők nem igazán tudták eldönteni, hogy Cronauer akkor most egy zseniálisan lehengerlő showman, vagy pedig egy tehetséges és megnyerő lúzer legyen. A kettő együtt sajnos nem megy, és mindkét esetben kissé túlzásba estek.

Vietnam_1080_3_large.pngA film igencsak erős kritikával is szolgál a hadseregnek, megemlítik a koreai háborút, politikát, a médiát és a cenzúra működését, jól van bemutatva a hihetetlen kulturális szakadék a két ország között, a korrupció. Ott van még ugye a híres montázs a What A Wonderful World dallal, és még ezer más pazar részlet. Mind erős pontjai a filmnek, ám gyakran befigyel néhány olyan szekció, amelyek szemöldökráncolásra adnak okot. Például az, hogy a helyi lakosok többször megkérik Adriant, hogy tanítsa meg őket baseballozni, aztán ez a film végén be is teljesül, és mindenki hatalmas mosollyal az arcán ujjong ennek. Valóban ez a legfontosabb? Tényleg reális, hogy a vietnamiak a leginkább amerikai sport importjára lennének rászorulva egy háborús helyzetben? Nem hiszem, ez csak a saját szokások, tradíciók előtérbe helyezése a másikkal szemben. A másik a Cronauer és Tuan közötti párbeszéd, ami szintén nagyon elgondolkodtató, és a srác sztorija a legerősebb drámai elem a filmben. Ám furcsa, hogy amint kiderül Tuanról, hogy ő robbantott, Adrian habozás nélkül ellenségnek bélyegzi, mintha az addig kialakult köteléknél a politikai különbség erősebb lenne. Ez egy alapvetően jó gondolkozású intelligens, de a saját társadalmi normáin felülemelkedni nem tudó emberről árulkodik, akibe az ország és a közösség normái már annyira bele vannak ivódva, hogy nem tud kiemelkedni a benne kialakult ellenség-barát képből. Úgy gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló üzenetek nem feltétlenül pozitívak, egy ilyen filmben tágabb értelmezésre lenne szükség. Azt már meg sem említem, hogy többször elhangzik a filmben, hogy az Egyesült Államok csak segíteni van ott az országban, az ő országukért harcol (végtelen leegyszerűsítés). A szerelmi szál esetében a lezárás megfelelően drámai, de a sztoriban súlytalan.

A zenére, az operatőri munkára és a színészi játékra viszont egy rossz szavunk sem lehet. A rádióban gyakran felmerülő konfliktusok okán a kor zenei repertoárjából egy méretes és minőségi szeletet ismerhetünk meg. Az operatőri munka a gyönyörű és tartalmas vágóképektől kezdve az ügyes beállításokon keresztül példás munka. A színészek közül ugye Williams az, aki egy nagyon pörgős teljesítménnyel kerül a központba, ám vannak mellette olyan egyéniségek, akiket muszáj megemlíteni. Bár a komikumból adódóan kissé karikaturisztikus szerepeket játszanak, Whitaker és Kirby kitettek magukért.

Összességében tehát a Good Morning, Vietnam tele van tűzdelve remek ötletekkel és mondanivalóval. Sok poén telitalálat, sok kritika a lényegig hatol. Éppen ezért szomorú, hogy a komoly részeknél olykor félrevezető, olykor leegyszerűsítő, olykor pedig háttérbe szorítja a mondanivalójának a lényegét, a vietnami tragédiát, hogy Uncle Sam utasításainak is félig-meddig eleget téve összemaszatolja a képernyőt, vagy teret engedjen egy kis ostoba majomkodásnak. Óvatos fogyasztásra ajánlom, már csak a gondolati próbálkozás és a látvány miatt is, de ügyeljenek, hogy ne a baseball maradjon meg. Az egyik legerősebb közepes jegyet adom neki.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr476613603

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyászidőszak lezárultával, nem halogathatjuk tovább a kínzó kérdést! 2014.08.20. 11:01:36

Aki esetleg nem ismerné a metódust, annak itt egy kis szakirodalom: David Carradine   Robin Williams, miután felakasztotta magát, azért még kiverte gyorsan, mint David Carradine?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pmobilTB 2014.08.19. 08:53:14

Szerintem nézd meg újra a filmet, a a híres montázs még véletlenül se a "Somewhere Over the Rainbow " című szám alatt fut - egyáltalán nincs is benne a filmben- hanem Louis Armstrong Wonderfull World című száma alatt.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.19. 09:18:41

@pmobilTB: Valóban, azonnal javítom, az "annyira figyelek, hogy ne rontsam el, hogy elrontom" tipikus esetével állunk szemben. :)

nandras01 2014.08.19. 17:09:33

"nagyon sok erőltetett ripacskodás is belekerült, nálam ennek ékes mintapéldája a híres-hírhedt „Jó reggelt Vietnam!” nyitómondat, amelyet ha valós helyzetben meghallanék a rádióban, azonnal kikapcsolnám"

ez az idétlen és humorosnak szánt gag nálam leginkább a borzalmas emlékű boros-bochkor páros agysorvasztó poénjait idézi fel.
és ha már r.w. szinészi "zsenialitásánál" tartunk, akkor ne feledkezzünk el minden idők legostobább nanunanujáról sem...

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.19. 21:03:49

@Nyílméregbéka: Ezt kifejtenéd, kérlek? Minden vélemény érdekel.

Tony Alemida 2014.08.20. 07:50:25

@NY124 (Darvas Tamás):
Kedves Tamás,
Azt gondolom megállapitani melyik a világ legjobb autója,vagy legszebb nője,-jelen esetben legjobb filmje- szinte Lehetetlen,éppen ezért "rendbe tenni"azt gondolom szinten nehez feladat lenne..Robin Williams sokrétű és meglehetősen széles spektrumon átivelő jellemábrázolásai szamos esetben volt görbetükör erősen ironikus felhanggal.Igen ez neha tünhetett ripacskodasnak esetleg,bár meggyözödésem,hogy a bohóc fején a csörgösipka csak munkaeszköz...és nem része a bohocnak..
Ami pedig elgondolkodtatott az általad irottakban az a kiragadott elemek a filmből.Remélem soha egyikunk sem kerül olyan helyzetbe,hogy egy háborus övezetben kelljen helytállnunk,miközben próbáljuk valahogy a helyiekkel megértetni,bár egy helyről érkeztünk honfitársainkkal nem biztos hogy ugyanugy gondolkodunk... (gondolok itt az altalad emlitett baseball jelenet emlitesere)Szerintem nagyon sok es elég mélyen beágyazott mondanivalóval bir a film amin nagyon hosszan lehetne beszélgetni.Amiben viszont maradéktalanul egyetértünk az a szineszi munka,a zene,a vagasok szépsége és hibátlansága.

Tony Alemida 2014.08.20. 08:03:54

@nandras01: @Tony Alemida

Nem vagyunk egyformák..(szerencsére) az pedig hogy számodra nem szimpatikus egy művész azzal semmi gond nincs viszont,hogy milliok számára való önnfeledt szórakoztatás mi módon valósul meg és az szerintük zseniális-e vagy sem azt döntsék el azok akik kedvelik,kedvelték.De egy dolog biztos minden ember számára kijár a tisztelet a nevével kapcsolatban.(!!)különösen ha a közelmúltban hunyt el..ugyhogy maradjunk annyiban R.W. de talán az sem túl sok ha leirjuk hisz van hely Robin Williams.

Blacke 2014.08.20. 09:07:21

Jó reggelt Vietnám! Alapmű, fim klasszikus. Illene figyelembe venni 1987 készítési dátumot kritika írás közben. R.W. legjobb alkotása.

nandras01 2014.08.20. 10:06:21

@Tony Alemida:
nem nem szimpatikus számomra r.w., hanem egyszerűen nem tartom olyan jelentős színésznek, amilyennek most, halála után próbálják feltüntetni. jó színész volt, de sem korszakalkotó, sem zseniális. ahogyan a jó reggelt vietnam sem rossz film, de nem is annyira jó, hogy feltétlenül felsőfokon emlékezzünk rá.
az pedig, hogy nem használok nagybetűt az írásban, nem értékítélet, hanem személyes lustaság- nem több.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.20. 11:39:57

@Tony Alemida: Abban teljesen egyetértünk, hogy nagyon sok és elég mélyen beágyazott mondanivalóval bír a film. Azt gondolom, hogy jelen esetben Williams alakításában inkább kevesebb az irónia, és inkább a poénok vannak középpontba helyezve. Nem célom eldönteni, hogy melyik a legjobb film a világon, ez tény, hogy lehetetlen. De relatíve belőni őket egy skálán már nem olyan nehéz, szerintem.
A "rendbe tevés" alatt pedig azt értettem, hogy a Jó reggelt, Vietnam! némely negatív jellemzőit ki kell hangsúlyozni az előző kritikához képest, pozitívumait nem elvitatva.
Annak viszont örülök, hogy sikerült elgondolkodtatnom téged bizonyos elemekkel. :)

fefe79 2014.08.20. 12:15:19

"Ám furcsa, hogy amint kiderül Tuanról, hogy ő robbantott, Adrian habozás nélkül ellenségnek bélyegzi, mintha az addig kialakult köteléknél a politikai különbség erősebb lenne. Ez egy alapvetően jó gondolkozású intelligens, de a saját társadalmi normáin felülemelkedni nem tudó emberről árulkodik, akibe az ország és a közösség normái már annyira bele vannak ivódva, hogy nem tud kiemelkedni a benne kialakult ellenség-barát képből."
Miért, azt kéne mondania Cronauernek, hogy öcsi, én megértem, amiért felrobbantottad egy faszi bárját, aki semmiről sem tehet, meg pár ember is ott pusztult? Amúgy meg az sem igaz, hogy 100 %-os ellenségnek kezelné Tuant, mert akkor nem maga keresné meg a végén, hanem feldobná a hadseregnek, akik pikpakk kivégeznék.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.20. 12:51:15

@fefe79: Esetleg jobban át kellene értékelnie a kapcsolatukat, ahelyett, hogy teljesen kiborul, mivel előtte Tuan megmentette az életét és barátok voltak? Nem hiszem, hogy ha az ellensége lenne akkor megmentette volna az életét, alapból. Ez így vagy egy illogikus és helytelen (ám nem teljesen hiteltelen) forgatókönyvi megoldás, vagy szándékos, ferdítő fogás.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.08.20. 14:44:53

nem hittem volna, hogy ez a nap eljön, de tökéletes egyetértek a kritikában foglaltakkal :D

amúgy nekem olyan nagy katarzisom sose volt ezzel az emberrel...

fefe79 2014.08.20. 14:46:32

@NY124 (Darvas Tamás): szerintem meg érthető Cronauer reagálása, amikor kiderül, hogy a nyugis kiscsávónak nézett Tuan terrorista, mert az akcióját máshogy nem lehet értékelni, nem katonai célpontot robbantottak a társaival. A terrorizmus pedig nemigen szimpatikus.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.20. 14:56:19

@fefe79: Ha az addig barátodnak tekintett ember követne el egy ilyen akciót, akkor szerintem te is minimum összezavarodnál. Főleg, ha megmentette korábban az életed. Az akció nem konkrétan Cronauer személye ellen szólt. Természetesen a terrorizmus elítélendő, de ez sokkal komplexebb ennél.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.20. 15:51:13

@scal: Ha jól emlékszem már a Godzilla esetében is egyetértettünk. ;) Ez már jelent valamit.

Kolléga 2014.08.20. 18:00:45

Csak a rádiós beköszönés, "híres-hírhedt „Jó reggelt Vietnam!” nyitómondat" ügyében vitatkoznék kicsit. Ez szerintem egyike a film egyik nagy erősségének. Először is Cronauer nem egy kereskedelmi rádiónal dolgozik. A hallgatói nem kapcsolnak el, mert ez egy katonai adó, egy háborús zónában. Egy ilyen beköszönés egy katonai rádióban, ami még a napszaknak sem megfelelő, annyira nincs a helyén, és annyira nem odavaló, hogy nem is lehet másként gondolni rá, mint zseniális telitalálatként. A tábornok el is magyarázza a hadnagynak a filmben, amikor visszahelyezteti a DJ-t.

Tony Alemida 2014.08.20. 18:36:47

@NY124 (Darvas Tamás)

Érvek és ellenérvek,intelligens "társalgás".... annyira szokatlan hangvételü hozzászólások és vélemények olvashatóak ma itt,hogy kezd az emberiségbe vetett hitem visszatérni. :) Talan megis van esélyünk.. no és igen van elgondolkodtató részlet bőven

fefe79 2014.08.20. 19:27:35

@NY124 (Darvas Tamás): de Cronauer amerikai. Ez nem korlátoltság a részéről, egyszerűen tény, hogy a sajátjai nézőpontját követi abban a kérdésben, hogy ők miért vannak ott. Segíteni Dél-Vietnamot a kommunista terjeszkedés ellen.

Pretoryan 2014.08.20. 20:53:02

Egyrészt nem szabad mai szemmel nézni a filmet, másrészt nem lehet 1987-es szemmel sem nézni azt. Vietnám durva hatással volt az amerikai népre, amennyiben egyfajta lecsapódást nézünk, akkor ott a komoly része, lásd még Szakasz és lásd még Szarvasvadász vagy Apokalipszis most, a másik része a körnek amikor a háború csupán keretet ad a filmeknek, pl. Rambó ugye.
A Jó reggelt vietnám, egyrészt nagyon furcsa időpontban készült, a háború szempontjából, másrészt nagyon érdekes poziciót foglal el a vietnámi hmm.. életérzés (?) szempontból.
Nem kifejezetten háborús film, úgy hogy katonák a főszereplők. Nincs benne f2f harc, de benne van a háború minden nyomorúsága, az ellenfél láthatatlan a film nagy részében és mikor ott vannak akkor nem dördül el lövés, nem hal meg senki. Sőt messzebb megyek, az ellenség nem is a viet-cong hanem a főnökség, és a cenzorok.
Igen emlegetik a mantrát "Azért vagyunk itt hogy nektek segítsünk!" de ez a filmben mindig üresen hangzik, és mikor Cronauer a végén Huan (Fan-Duk To) képébe vágja ugyanolyan semmit mondó, mint mikor bárki más mondja és látszik rajta hogy semmilyen más ok nem jut az eszébe, hogy az indokai és érvelése pont annyira idegen mint ő maga abban a környezetben.
Az egész film az elejétől épít erre az ellenpontozásra, a bevágások az életképek mindig erről szólnak, sőt a szerelmi szál is, ami igenis erős része a filmnek. Kedvenc képem a mozi jelenet, mikor egy filmet kétféle képpen feliratoznak, és a nénikén tulajdonképpen nem is nagyon tudnak mit kezdeni az egésszel.
Williams, az hogy a rádió betéteket végig imprózta és a díszletekben pihenő színészeknek hallgatniuk kellett, és közben felvették a reakciókat az sokmindent elmond a filmről. A teherautós jelenetnél a katonákat alakító színészek a valódi lakhelyüket mondták be, és a reakció ott is valódi volt, így azt kell mondjam, hogy Robin Williams itt sziporkázott, a drámai részeknél szintén, az utolsó beszélgetés Tuannal szerintem a filmtörténet legtökéletesebb szöveges drámája volt, a szerelmi tragédiát jól átélte. Ami nekem nem jött be az az oktatás volt, de ez személyes probléma. És igen, el tudom képzelni hogy azok az emberek akik jelentkeztek a korabeli vietnamban angol oktatásra, azokat simán érdekelhette a baseball.

Számomra a film 9,5/10 soha ne tudom megunni. Ha megunnátok, akkor nézzétek meg eredeti nyelven, sokkal durvább a drámai hatás!

Cs 2014.08.20. 22:41:06

Jaj. A "Jó reggelt Vietnam!" szlogen és a filmben szereplő rádiós figurája nem kitalált. Ezt a szlogent és megdöbbentő stílust (pláne a 60-as évek ingerküszöbéhez képest megdöbbentő stílust) hallgatták az amerikai bakák. Akkoriban ez nagyon menő, újszerű dolog volt. Szerintem ma is tökéletes a " jó reggelt Vietnam!" Nem kell annyira karót nyelni.

Itt az igazi Cronauer: en.wikipedia.org/wiki/Adrian_Cronauer

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.20. 23:13:42

@Pretoryan: Köszi, érdekes egy ilyen más szempontból és más benyomás alapján íródott véleményt is elolvasni. :)

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.20. 23:16:58

@Tony Alemida: Nyugodtan dobj egy lájkot az oldalra Facebookon, és akkor még reméljük, hogy lesz szerencsénk egymáshoz. :)

@fefe79: Amit írsz, az teljesen igaz, csak ahogy a kritikában is írtam, úgy gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló üzenetek nem feltétlenül pozitívak, egy ilyen filmben tágabb értelmezésre lenne szükség, nem pedig elhajlásokra.