A meló az meló. Akkor is el kell végezni, ha közben olyan apróság jön közbe, mint 2 év fogság egy afrikai államban, nem éppen luxuskörülmények között. De egy francia szuperügynök soha nem adja fel, hazatér és mindent megtesz azért, hogy a végrehajtsa a feladatot, amit kapott: megölni egy elnököt. Belmondo nagy kedvencem, de erre a filmre már nem emlékeztem, ezért egyrészt nagyon jól szórakoztam, másrészt pedig sikerült jól ledöbbennem azon, hogy milyen kiváló krimi, okos fordulatokkal és zseniális szöveggel!
Josselin Beaumont (Jean - Paul Belmondo) francia titkosügynök a kormánya megbízásából megpróbálta megölni egy afrikai állam elnökét. Nem járt sikerrel, ezért egy kirakatperben elítélték és 2 évig élte a rabok nem túl szívderítő életét. Azonban egy nap sikerül megszöknie és hazatér Párizsba, ahol nem várják kitörő örömmel, hiszen egyrészt cserben hagyták annak idején Beaumont-ot, másrészt pedig időközben megváltozott a politikai széljárás, és most már az az ország érdeke, hogy minél jobb kapcsolatokat ápoljon az elnökkel, aki éppen akkor érkezik pár napra a francia fővárosba. Itt az alkalom tehát arra, hogy a titkosügynök elvégezze a feladatot, amellyel egykoron megbízták..
Az isteni Bébel-ről elsőre nem egy agyas krimi jut az eszünkbe, mivel a népszerűségét elsősorban a látványos és szórakoztató kalandfilmeknek köszönheti, ezért jól meg tudja lepni a nézőt ezzel az alkotással. A laza szöveg természetesen maradt (abszolút kedvenc: Volfone úr? Fagylalt és üdítő? Igen! Joss Beaumont. Kémkedés és bunyó!), de ezúttal egy nagyon is izgalmas, fordulatos történetet kapunk, amelynek komoly mondanivalója van, a zárókép pedig zseniális.
A forgatókönyv nagyon jól sikerült, a karakterek jól meg lettek írva. Beaumont valóban igazi profi, jéghideg logikával végiggondolja, hogy mit kell tennie, mindig egy lépéssel mások előtt jár, és bármi áron végigviszi a tervet. Minden valószínűség szerint tudja, hogy mi lesz a vége a történetnek, de ennek ellenére nem tesz semmit, hogy megakadályozza azt, pedig ha nagyon akarná, valószínűleg sikerülne neki. De nem, belefáradt az egészbe, végzetesen csalódott mindenkiben, ezért inkább kilép a mókuskerékből. De előtte még leszámol mindenkivel, aki cserbenhagyta, és igazi franciához méltóan még némi házasságon kívüli kalandra is szakít magának időt. De a többi szereplő alakja sem felszínes: az afrikai állam elnöke kellően hataloméhes és léha, az egykori barátot kellően furdalja a lelkiismeret, a szívtelen rendőr kőkemény profizmussal próbálja tőrbe csalni és eltenni az útból Beaumont-ot, a főnök pedig igazi bürokrata, aki nem vállal felelősséget, képtelen dönteni. A női karakterek nem lettek ilyen hangsúlyosak, alapvetően biodíszlet szerepre vannak kárhoztatva, de én gond nélkül feladom a feminizmusomat, ha egy jó filmet kapok cserébe. Igazi főgonosz nincs, de nem is lehet, hiszen az láthatatlan: a politika, a hatalom, az érdek, amely érzelmek nélkül átgázol a kisemberen, aki azonban ezúttal visszaüt.
Belmondóra szabták a főszerepet, vagyis laza, vagány, francia macsóról van szó, aki ugyan alapvetően az intelligenciájával jár túl ellenfelei eszén, azonban nem fél az öklét sem használni, frappáns szófordulatokban sem szenvedünk hiányt, nem marad el az autós üldözés, a pisztolypárbaj sem, vagyis szórakoztatva vagyunk, de tartalmasan. A francia James Bond talán nem néz ki olyan jól, mint angol kollégája (bár Belmondo soha nem a külsejének, hanem az egyéniségének köszönhette a sikereit), nem olyan látványos körülmények között számol le az ellenfeleivel, mint ő, de van stílusa és olyan jó forgatókönyve, amilyen őfelsége legszexisebb ügynökének csak ritkán adatott meg hosszú évtizedek alatt. Az operatőri munka kiváló, a vágások jók, a zene pedig simán zseniális, Ennio Morricone nem tud hibázni.
Belmondo profin hozta amit a rajongók elvártak tőle, ugyanakkor kellő mélységet is vitt a karakterbe, pontosan tudta, hogy ez nem tucatkrimi ezért mindent beleadott, elvitte a hátán a filmet. Robert Hossein kiváló Rosen felügyelő szerepében, Michael Beaune tökéletes választás volt Valeras kapitány szerepére.
Georges Lautner kiváló filmet tett le az asztalra, amely kiemelkedő a műfajában, nem véletlenül lett akkora siker. Jól vezetett a történet, a színészvezetés kiváló, a jelenetek erősek, a párbeszédek pörgősek. Bár időnként egy-két poénért beáldozták az események logikus menetét, és persze Belmondo sztárolását is időnként sikerült túlzásba vinni, de egyik sem zavarja a tökéletes szórakozást, végig fenn tudja tartani az érdeklődést a film, ugyanakkor el is gondolkodtat.
Osztályon felüli krimi Belmondo jutalomjátékával, kötelező darab!
8/10