Eleddig nem éreztem szükségét annak, hogy drága életem drága perceit Asylum-filmekre pazaroljam, azonban a Sharknado körül kialakult hihetetlen hype nem maradt hatástalan rám sem, nagyon kíváncsi lettem a TV filmek ezen gyöngyszemére. Az sem tartott vissza, hogy horrorutálatom kiváltó oka Spielberg cápája volt, melyet volt szerencsém túl fiatalon látni és olyan sokkot kapni tőle, melyet máig nem sikerült kihevernem.  Vagyis nálam jobban kevesen undorodnak a cápáktól, erre tessék, saját magamnak köszönhetően másfél órán keresztül mást sem néztem, mint ezeket az undorító szörnyeket olyan hihetetlen tömegben és helyzetekben, hogy csak ámultam és bámultam. És mivel egyáltalán nem vettem komolyan a filmet, meglepően jól szórakoztam rajta!

Békés mindennapi jelenet Kaliforniában: tengerpart, csinos lányok, jó pasik. Egy fiatal lány szörfölni indul, azonban egy cápa megtámadja. Kitör a pánik, ami csak fokozódik, amikor hirtelen irtózatos vihar kél, és szó szerint cápák potyognak az égből. Fin Shepard (Ian Ziering) a káoszban elindul a családjáért, néhány barát társaságában, nem kispályás cápairtás után be is gyűjti volt feleségét, Aprilt (Tara Raid), és a lányát. De egy fia is van, akiért át kell vágnia az egész városon, amelyet birtokba vettek az ocsmány szörnyek, akik mindenhol ott vannak, de szerencsére a fiúnak van egy terve arra, hogyan lehetne megszabadulni tőlük....

Amit Spielberg elkezdett egykoron, azt az Asylum befejezte. Pontosabban lefejezte, ráadásul láncfűrésszel (vagy valami hasonló alkalmatossággal). Először csak kamillázol, hogy ez most komoly-e, aztán rájössz, hogy nem, ennek köszönhetően lelazítasz, és istenien szórakozol ezen a Zs-kategóriás trash filmen.

Be kell látnom, nem hétköznapian eredeti ötlet a cápavihar, ekkora őrültség valószínűleg kevés forgatókönyvírónak jutott volna eszébe. De azért akadt egy (nevezetesen Thunder Levin), aki elszabadította a nem túlságosan fennen szárnyaló fantáziáját, és olyan szupergagyi szörnycunamit zúdított ránk, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Mindezen karakter és történetgyilkos alap kiegészül iszonyat rémes trükkökkel, irgalmatlanul alja színészi játékkal, és akkor arról még nem is szóltam semmit, hogy csak mutatóban van olyan jelenet, amely nem tér el gyökeresen az előzőtől mindenféle szempontból (fény, beállítás, stb. de egy egész gyereksereg is eltűnik egyik pillanatról a másikra a színről). A katasztrófafilmek kliséi köszönnek vissza erősen amatőr változatban, de ennek ellenére mégsem őrjöngsz ekkora hülyeség láttán, hanem kíváncsian várod, hogy mi lesz a történet vége. És attól tényleg falnak fogsz menni, mert ilyen finálét nem láttál még, az biztos! Nem lőném le a poént, de annyit megjegyeznék, a filmnek az a tanulsága, hogy cápavész idején ne hagyd otthon a láncfűrészed!

Meglepő módon egész vicces poénok is előfordulnak a filmben, bármilyen hihetetlen, némi jellemfejlődést is mutatnak a karakterek, igaz, nem teljesen világos, hogyan lesz a dögös pincérlányból böhöm nagy puskával játszi könnyedséggel bánó akcióhős, illetve szörfösből superman, aki mindenkit megvéd a bajtól, még azt is túléli, hogy felfalják, sőt még arra is képes, hogy hősi halottnak hitt szereplőt visszahozzon a filmbe. De ne problémázzunk ilyen jelentéktelen dolgokon, a cápákat se számoljuk, mert nem érdemes, ne lepődjünk meg semmin, csak dőljünk hátra, kapcsoljuk ki az agyunkat, és fogadjuk be azt a mértéktelen szupergagyit, amit az Asylumtól kapunk. És miután magunkhoz tértünk az utolsó jelenet után, alig várjuk a folytatást!

Csak a film végére jöttem rá, honnan ismerős a főhőst játszó Ian Ziering (mentségemre legyen szólva, hogy nagyon régen volt már a Beverly Hills 90210, és a színész azóta nem sok érdemleges alkotásban fordult elő), akinek a játéka nem éri el a Shakespeare-i magasságokat, de legalább jól néz ki. Tara Reid kínosan rossz, de ehhez a filmhez pont ez kellett, Cassandra Scerbo legalább próbálkozik a színészi játékkal, John Heard valószínűleg maga sem tudja, mit keres ebben az alkotásban (pénzen kívül természetesen).

Anthony C. Ferrante olyan rossz fimet hozott össze, hogy az már jó, és a médiahisztinek köszönhetően nemsokára jön a második rész is, vagyis a cápakalandok folytatódnak, és nem irigylem a rendezőt, mert ezt az örökbecsű alulmúlni nem kis kihívást jelent, az biztos! 

Filmnek bűn rossz, szórakozásnak kiváló, ezt egyszerűen látni kell!

5/10