Ritkán érzem úgy, hogy a 40-50-60 éves produkciók kiállnák az idő próbáját, inkább csak egykori jelentőségük veszik nehézkesen homályba a köztudatban. Azonban A majmok bolygója nem csupán forradalmi vagy korszakalkotó státuszával dicsekedhet, hanem mai szemmel nézve is egészen jól megállja a helyét. Utóbbi pedig számomra sokkal nagyobb érték, mint előbbiek.

Gondolom senkinek nem lesz újdonság, hogy a történet egy asztronautával (Charlton Heston) foglalkozik, aki egy idegen bolygón szenved (űr)hajótörést. A kietlen tájakat járva pedig nem másra bukkan idővel, mint egy teljesen kifordított társadalomra: a majmok az intelligens, uralkodó életforma, akik a buta embereket rabszolgasorban tartják. Ezzel pedig ő, mint egy anomália, potenciális veszélyforrássá válik a vezető réteg számára.

Először még gyerekként láttam ezt a filmet, így ami ez alkalommal a legjobban meglepett, hogy a történet messze túlmegy azon, hogy egy érdekes és tetszetős sci-fi gondolatkísérletet varázsoljon a vászonra. Ez produkció ugyanis szinte már a szatíra határán egyensúlyozva megy bele olyan témákba, mint a tudomány és vallás örökös harca, az emberi felsőbbrendűségi érzés jogossága, sőt, a végén még az elmaradhatatlan hidegháborús paranoia is feltűnik egy rövid időre. Ráadásul korához képest meglehetősen alapos és alig szájbarágós ezek kitárgyalása (ellentétben mondjuk a Csendes vágtával), így még azt sem bántam, hogy az izgalmas kalandok helyett akadémikus viták adják a sztori gerincét. 

Mert valljuk be, a történet ezek nélkül elég tanácstalanul folydogálna, gyakorlatilag tökéletes sormintában váltja egymást, hogy főhősünk éppen erőszakkal vagy szép szóval próbálja jobb belátásra bírni fogva tartóit. Ennek megfelelően pedig elég nehéz egy konzekvens célt találni, amelyre fel lehetne építeni a filmet, és az így inkább ismétlődő jelenetsorok összessége lesz. A történetmesélésben tehát akadnak hiányosságok, viszont vizuálisan annál kevésbé támadható a film. Az előremutató beállításoknak és rendezői technikáknak, az effektek ötletes kivitelezésének (ld. az űrhajó zuhanása) és persze a maszkoknak köszönhetően a film látványa is egészen jól öregszik. (Bár például az már eléggé zavaró, hogy a majmok csak tátogni tudnak, artikulálni már nem.)

Mindenesetre a hibái ellenére is egy időtálló és minőségi produkcióról beszélhetünk, a korához képest pedig egy egészen kiemelkedő darabról. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy egészen mostanáig inspirálta és inspirálja az alkotókat, remélhetőleg a jövőben még ennél is jobb alkotásokra.

8/10