A majmok bolygója / Planet of the Apes (1968)
2014. július 10. írta: danialves

A majmok bolygója / Planet of the Apes (1968)

pota4.jpgRitkán érzem úgy, hogy a 40-50-60 éves produkciók kiállnák az idő próbáját, inkább csak egykori jelentőségük veszik nehézkesen homályba a köztudatban. Azonban A majmok bolygója nem csupán forradalmi vagy korszakalkotó státuszával dicsekedhet, hanem mai szemmel nézve is egészen jól megállja a helyét. Utóbbi pedig számomra sokkal nagyobb érték, mint előbbiek.

Gondolom senkinek nem lesz újdonság, hogy a történet egy asztronautával (Charlton Heston) foglalkozik, aki egy idegen bolygón szenved (űr)hajótörést. A kietlen tájakat járva pedig nem másra bukkan idővel, mint egy teljesen kifordított társadalomra: a majmok az intelligens, uralkodó életforma, akik a buta embereket rabszolgasorban tartják. Ezzel pedig ő, mint egy anomália, potenciális veszélyforrássá válik a vezető réteg számára.

planet-of-the-apes-3.jpgElőször még gyerekként láttam ezt a filmet, így ami ez alkalommal a legjobban meglepett, hogy a történet messze túlmegy azon, hogy egy érdekes és tetszetős sci-fi gondolatkísérletet varázsoljon a vászonra. Ez produkció ugyanis szinte már a szatíra határán egyensúlyozva megy bele olyan témákba, mint a tudomány és vallás örökös harca, az emberi felsőbbrendűségi érzés jogossága, sőt, a végén még az elmaradhatatlan hidegháborús paranoia is feltűnik egy rövid időre. Ráadásul korához képest meglehetősen alapos és alig szájbarágós ezek kitárgyalása (ellentétben mondjuk a Csendes vágtával), így még azt sem bántam, hogy az izgalmas kalandok helyett akadémikus viták adják a sztori gerincét. 

Mert valljuk be, a történet ezek nélkül elég tanácstalanul folydogálna, gyakorlatilag tökéletes sormintában váltja egymást, hogy főhősünk éppen erőszakkal vagy szép szóval próbálja jobb belátásra bírni fogva tartóit. Ennek megfelelően pedig elég nehéz egy konzekvens célt találni, amelyre fel lehetne építeni a filmet, és az így inkább ismétlődő jelenetsorok összessége lesz. A történetmesélésben tehát akadnak hiányosságok, viszont vizuálisan annál kevésbé támadható a film. Az előremutató beállításoknak és rendezői technikáknak, az effektek ötletes kivitelezésének (ld. az űrhajó zuhanása) és persze a maszkoknak köszönhetően a film látványa is egészen jól öregszik. (Bár például az már eléggé zavaró, hogy a majmok csak tátogni tudnak, artikulálni már nem.)

Mindenesetre a hibái ellenére is egy időtálló és minőségi produkcióról beszélhetünk, a korához képest pedig egy egészen kiemelkedő darabról. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy egészen mostanáig inspirálta és inspirálja az alkotókat, remélhetőleg a jövőben még ennél is jobb alkotásokra.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr266487501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.07.10. 10:46:16

Zseniális film. Nálam simán 9/10. Fura volt látni, hogy te írsz róla. :P :D

Mr.Treeger 2014.07.10. 11:43:12

Anno még moziban láttam. Széles vásznon látni, a mumifikálódott asztronauta nőt, majd végső tengerparti jelenetet, egy életre beleégett a retinámba.
Ez az igazi klasszikus. És talán azért is mert nem csupán egy sci-fi, hanem van benne egy kis társadalom kritika is.
Ha már Heston, az akkori két másik sci-fi poszt apokaliptikus filmjét is górcső alá lehetne venni: A Zöld szója (személyes kedvencem) és az Omega ember.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.10. 13:57:59

nagyon jó film, és tényleg a mai napig is élvezhető. A folytatásai se rosszak, sőt mindegyik rész tudott egy kicsit újítani is, meg tartani is a színvonalat.

laci_52 2014.07.10. 15:17:47

Általában a könyv jobb szokott lenni, mint a belőle készült film, de itt ez fordítva volt, bár nekem a regény is nagyon tetszett.

Liquid_Night 2014.07.10. 20:54:20

A The War of the Worlds (1953) is régi, és még ma is élvezhető...egyes torrentoldalakon 1080i-ben is megtalálható:)

burakefendi 2014.07.11. 00:04:28

csakugyan nagyon jó film
süti beállítások módosítása