Személy szerint soha nem értettem, hogyan lehet a Transformers-sorozatot és rajta keresztül Bayt a látványfilmek csúcsaként emlegetni, amikor éves szinten is jönnek ki látványosabb, szórakoztatóbb és sallangmentesebb produkciók ezeknél. Azonban az a helyzet, hogy ez a reklám termékbemutató alkotás végre egy kicsit úgy néz ki, ahogy egy tisztességes blockbusternek illene. De csak egy kicsit.
5 év telt el Chicago óta, és a transformerek eltűntek a világ szeme elől. Nem kis emberi segítséggel, ugyanis a CIA új vezetője (Kelsey Grammer) halálosztagával szabályosan vadászik az autobotokra. Méghozzá azért, hogy a techmágnás Joshua Joyce (Stanley Tucci) saját alakváltókat hozhasson létre a beolvasztásukkal. Ugyanakkor ebben nincs egyedül, hanem korábban ismeretlen idegen erő áll mögötte. Optimus Prime mindenesetre sikeresen átvészelte ezt az 5 évet, egészen addig, amíg a barkácsmester Cade Yeager (Mark Wahlberg) garázsában nem köt ki ócskavasként. Ezzel viszont egy olyan harc kezdődik meg, amely nem csak az autobotok létét veszélyezteti, hanem (szokás szerint) az emberekét is.
Pont Michael Bayről gondoltam volna utoljára, hogy képes fejlődni, azonban az első részhez képest is egyértelműen látszik részéről az előrelépés. A kapkodó snittek, agyonvágott és semmit nem mutató zúzás helyét impozáns hosszú beállítások és egészen követhető akciók váltották fel. A maratoni játékidő során ráadásul nem fukarkodtak változatos helyszíneket és szituációkat használni, mindezt Jablonsky pazar zenéjével aláfestve pedig már kifejezetten lenyűgöző az élmény, és sok helyen már egészen a Pacific Rim önfeledt hangulatát idézi.
Egészen addig, amíg valaki ki nem nyitja a száját. Ehren Kruger forgatókönyvíró dialógusai esetében ugyanis kétféle verzió képzelhető el: hősei vagy hatásvadász, világmegváltónak képzelt gondolatokat pufogtatnak, vagy a harci cselekmények óvodás szintű kommentálását hallhatjuk. (Komolyan mondom, ha két transformerekkel játszó 5 évest vágnak a hangsávra, nem lett volna különbség.) A szkript összességében is inkább az előző részek túlnyújtott és dinamikátlan jellegét idézi, jó pár felesleges karakterrel és túlbonyolított sztorival (és még kissé a Pókember 2. franchise-építése is megjelenik), de hála a sok akciónak, ez a reklám termékbemutató mű talán nem ül le annyira, mint rendre a korábbiak.
A nevetséges lassítások maradtak viszont, mint ahogy az is meglátszik jó néhány effekten, hogy az előző részhez képest 30 millió dollárral kevesebből kellett volna látványosabbra kihozni őket. (Amúgy nagyon vagy nagyon szarrágó dolog egy részenként 1 milliárdot tejelő franchise-nál még le is csökkenteni a büdzsét?) Az akciójelenetek logikája is hagy némi kívánnivalót maga után (a kedvencem, amikor 4 ember túl nehéz egy liftnek, majd kb. rögtön a következő snittben látni, hogy a lift egyébként 9 személyt és 680 kg-ot bír el), Michael Bay pedig valószínűleg ismét az ágyából castingolt egy színészi antitalentumot női főszereplőnek. Viszont "karakterek" (=szereplők 0-1 db jellemvonással) terén a történetnek jót tett Sam Witwicky (és családja) kikukázása, egyrészt Mark Wahlberg valódi akciósztárként viszi a hátán a filmet, másrészt az öncélú humorizálás is kissé visszaszorul ennek köszönhetően. (Bár néhány kínos kliséviccet így is láthatunk lánya pasijával.)
A legújabb Transformers tehát sok szempontból előrelépés, megkockáztatom, akár még a sorozat legjobbja is, és az év egyik legkirályabb blockbustere eddig. Csak amennyiszer lenyűgözött, legalább annyiszor temettem az arcom a tenyerembe, és az Arénától a Keletiig valószínűleg többet gondolkodtunk Lisztessel rajta (és sajnos nem a jó értelemben), mint az ezt alkotók összesen. Ez pedig ha nem is teszi teljesen élvezhetetlenné, továbbra is minimum bosszantó.
7/10
