Chaplin (1992)
2014. június 16. írta: FilmBaráth

Chaplin (1992)

chaplin_1.jpgKezdem unni Vasembert. Nem vagyok egy nagy képregényfan, kizárólag Robert Downey Jr. kedvéért nézem a filmeket, és egyre jobban idegesít, hogy már hosszú ideje saját magát alakítja,  igazán mély színészi alakítást nagyon régen láttam tőle. Pedig sok évvel ezelőtt egyetlen másodperc alatt győzött meg a kivételes tehetségéről, hol a sírástól, hol a nevetéstől folyt a könnyem a moziban a Chaplint nézve. Régen láttam utoljára a filmet, ezért kíváncsian vártam, hogy ma is tud-e ilyen erős hatással lenni rám. Nos, már látom a hibákat is, de ettől még ugyanúgy sírtam, nevettem, mint egykor. Fáj belegondolni, hogy ez a kivételes tehetség milyen sokáig hevert parlagon a drogok miatt...

Charlie Chaplin (Robert Downey Jr.) az emlékiratait írja, George Hayden (Anthony Hopkins) segítségével. Megelevenedik előttünk a múlt, a borzalmas körülmények között leélt gyermekévek, egy idegbeteg édesanyával. Bátyja, Syd (Paul Rhys) segítségével kapja meg első munkáját egy kabaréban, ahol olyan jól alakítja a részeg ember karakterét, hogy Mack Sennett (Dan Aykroyd), a híres filmrendező szerződteti, így az angol komikus átteszi a székhelyét Hollywoodba. Rátalál a csavargó figurájára, jönnek a sikerek, a szerelmek, a csalódások, a világhír, a legendás filmek, Chaplin karrierje  a hangosfilm megjelenését is túléli, azonban a politika aljassága őt is utoléri...

Ritkán sikerülnek jól az életrajzi filmek, főleg akkor, ha olyan legendákról szólnak, mint amilyen Charlie Chaplin volt. Richard Attenborough nem esett abba a hibába, hogy egy szépen fényképezett, de üres dokumentumfilmet készítsen a kiváló komikus életéről, elsősorban a személyiségére koncentrált, tetteinek mozgatórugóit kereste, az embert a festett arc mögött. Sikerült neki, nem egy színészistent látunk, hanem egy gyarló embert, akinek megvoltak a maga hibái, és aki kizárólag kivételes tehetségének köszönhette, hogy kiemelkedett a nyomorból, kitanulta a filmezést, és tökélyre fejlesztette a csavargó figuráját, amelynek a hírnevét köszönhette. Vérbeli színészként szórakoztatni akarta az embereket, mosolyt akart csalni az arcukra, hatni rájuk és természetesen hiú volt, szomjazta a sikert és a csalóka dicsfényt. Óvatlanságának köszönhette, hogy politikai okok miatt végül kiutasították Amerikából, és életének hátralévő éveiben Svájcban élt boldog családi életet szeretett feleségével, Oona O'Neil-lel. 

Több idősíkon játszódik a történet, Chaplin fiatalkori és idősebb énje egymás mellett létezik, de ez egyáltalán nem zavaró, jól sikerültek a váltások, kiegészíti egymást a fiatal, zabolátlan tehetség és az öreg, tapasztalt színész-rendező alakja. Az alkotás egyik legnagyobb erénye, hogy bepillantást enged Hollywood csúnyább arcába, a felszínes csillogás mögött megmutatja a filmipar kegyetlen világát is. Figyelemmel kísérhetjük, hogyan élték meg a némafilm sztárjai, hogy a hangosfilm előtérbe kerülésével az ő karrierjük semmivé lett. Egy letűnt korszak elevenedik meg a szemünk előtt, olyan legendákkal, mint Douglas Fairbanks vagy Mary Pickford. Azonban időnként túlságosan sokat tudunk meg Hollywoodról, és túl keveset Chaplinről, a történet néha töredezik, a zseniálisan jó jelenetek nem mindig állnak össze egységes egésszé, kevesebb talán több lett volna.

A forgatókönyv jól sikerült, a nyitókép nagyon figyelemfelkeltő, később sem lesz unalmas a történet, hiszen az életrajz mindenki által ismert részei csak utalásként jelennek meg a filmben, inkább a karakterekre koncentrál. Tisztelgés is egyben az alkotás a némafilm mára teljesen elfeledett korszaka előtt, túl azon, hogy végignézhetjük, hogyan forgattak akkoriban, a korszakra jellemző technikák is nagyon jól be lettek építve az alkotásba. Értelemszerűen Chaplin karaktere lett a legjobban megírva, de az életében jelentős szerepet játszó személyek sem lettek elhanyagolva, egy-egy jelenetből egy egész emberi sors rajzolódik ki a szemünk előtt. Az operatőri munka kiváló, a vágások szintén, a kosztümök tökéletesen élethűek, a zene nagyon jól festi alá a történetet.

chaplin2.jpgA film sikere azon állt vagy bukott, hogy sikerül-e olyan főszereplőt találni, aki van olyan tehetséges, hogy hitelesen meg tudja idézni Chaplin alakját, el tudja játszani a fiatal és idős komikust is. Robert Downey Jr. zseniálisan jól megállja a helyét, öröm nézni az alakítását, szinte eggyé válik Chaplin-nel, A mozgás, a mimika, a hanghordozás tökéletes, és rengeteg lehetőséget kapott arra, hogy a jelenetekben sziporkázzon. Mindenkit lemos a vászonról, még Anthony Hopkins is halovány mellette, Dan Aykroyd-ot öröm volt újra látni, Kevin Kline kiváló Douglas Fairbanks szerepében, de az igazi élmény Geraldine Chaplin alakítása volt, aki a saját nagymamáját játszhatta el a filmben, zseniálisan! 

Richard Attenborough nagyon jó rendező (Gandhi, A híd túl messze van stb), méltó emléket állított Charlie Chaplin-nek ebben a filmben. Nem hallgatta el emberi gyengeségeit, de tökéletes arányérzékkel kihangsúlyozta művészi nagyságát is. A színészvezetés kiváló, a jelenetek erősek, a párbeszédek egyáltalán nem súlytalanok. Kár, hogy kicsit túl hosszú lett a film, és kissé széttöredezett a történet, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Szépen fényképezett, kiváló életrajzi film Charlie Chaplin-ről, Robert Downey Jr. zseniális alakításával, kötelező darab!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr966289896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása