Ördöngösök / Les Diaboliques (1955)
2014. június 11. írta: !Márk!

Ördöngösök / Les Diaboliques (1955)

Les-Diaboliques-1024x806.jpgPanoptikum - A viaszbabák háza kritikámban egy számomra fontos témát feszegettem, mégpedig az idő múlását a filmek felett, de azt is hozzátettem, hogy a régi filmek sok esetben egyáltalán nem jelentenek rosszat, sőt! Az egyik örök érvényű kedvencem, a lassan 60 (!) éves Ördöngösök bizony éles cáfolata ennek a tévhitnek, hiszen akkoriban a látvánnyal és a vizuális szemfényvesztéssel nem igazán lehetett a filmeket eladni, sokkal inkább a tartalomra kell rágyúrni.

Nehéz megszólalni egy ilyen legendás film kapcsán, de az alaptörténetben teljes valójában jelen van a kor elborult abszurditása, egyben félelmetes atmoszférája is. Henri-Georges Clouzot mesterműve három szereplő köré épül: adott egy igazán visszataszító modorú, zsarnok férfi (Paul Meurisse), aki megkeseríti feleségének (Vera Clouzot) és egyik barátnőjének (Simone Signoret) életét. A két nő ezért összefog, hogy eltegyék láb alól az undok férfit, ám a hullája egyszer csak nyomtalanul eltűnik, így megkezdődik az idegőrlő versenyfutás az idővel. FONTOS: Ha nem ismeritek a filmet, akkor ne nézzetek utána különböző filmportálokon, mert rengeteg helyen spoileres szinopszissal lehet találkozni! Ne rontsátok el magatoknak az élményt!

diaboliques-1955-09-g.jpgKomolyan mondom, hogy ebből a meglehetősen döbbenetes sztoriból olyan filmet rittyentettek nekünk a franciák, hogy arra nincsenek szavak! A fekete-fehér felvételek már alapból adnak egy rendkívül hátborzongató ízt a filmnek, de ha ehhez még a két óra során végig jelenlévő hangulatot is hozzávesszük, akkor bizony jónéhány libabőrt előidéző jelenetet fogunk átélni. Sugárzik róla a profizmus, a rendezésben, a színészi játékban, a forgatókönyvben, de még a zenében sincs semmi hiba. És ha már a színészi játékot hoztam szóba: Simone Signoret rendkívüli módon játszik le mindenkit a vászonról. Kortalan mű ez, mai szemmel is abszolút fogyasztható, jómagam is csak pár éve láttam először és teljességgel lenyűgözött. Vajon milyen lehetett ezt az '50-es években a mozikban látni?

 Többrétű film ez, hiszen nem csak egy lenyűgöző horror-thrillert kapunk, de még ráadásként szó esik az erkölcsi drámák létéről, a lelki vívódásokról, az elnyomásról, az igazságtalanságérzetről. Ellenben egyik témakör sincs olyan módon tálalva, hogy az kínosnak vagy netán feleslegesnek hasson. Remekül idomul a cselekményhez, és ez az az a kulcsfaktor, ami miatt még ennyi év után is meg tudja állni a helyét! És akkor még az epikus fináléról szót sem ejtettem. Ami a legmeghökkentőbb az egészben, az az, hogy történeti szempontból abszolút logikus és kikövetkeztethető megoldása van a filmnek, ennek ellenére a néző nem számít rá. Ehhez hasonló sokkhatást nem tudom hányszor éltem át, de egyet elárulok, nem a bőség zavara miatt nem emlékszem.

Kötelező érvényű darabnak tartom, nem csak a megvalósítás zseniális, hanem maga a tartalom is. Érzem az írásomon, hogy kritikai szempontból az eddigi munkásságomhoz mérten nem feltétlenül ez a legrelevánsabb, de ilyen zseniális, korszakalkotó remekekről csak szuperlatívuszokban, elfogult módon tudok beszélni.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr666286673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.06.11. 12:07:43

Ezt meg kell néznem! Hogyhogy nem ismertem eddig?! :)

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.06.11. 20:17:45

@Werewolfrulez: Sajnos nem igazán ismert film. Én is csak egy szerencsés véletlennek köszönhetően kaptam el pár éve a Duna TV-n. De lesz most egy kötelező néznivalód! :)

attir9 2014.06.12. 02:06:10

köszi a kritikát, ajánlást! megnéztem, tényleg jó film, bár horrornak semmiképpen nem nevezném.

a vége zseniális, pillanatok alatt lezárják teljesen, aztán mégsem.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.06.12. 06:27:55

@Werewolfrulez: @Powerful900: pedig van egy újrája is (Az ördög háromszöge) Sharon Stone-nal és Isabella Adjanival.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.06.12. 11:57:15

@attir9: Öröm ilyen visszajelzéseket olvasni! :)
@MolnarErik: Számomra nem mond sokat ez a cím. Shame on me...

FilmBaráth 2014.06.12. 13:47:08

@Powerful900: Nem vesztettél sokat, nagyon gyengus film:-)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.06.12. 19:57:22

@MolnarErik: hé, lehet, hogy az újrát láttam már... nem annak a végén kopogtatják egymás fejét gereblyével a medence partján? :)

FilmBaráth 2014.06.12. 20:59:59

@Werewolfrulez: mondom, hogy gyengus a film, ha csak ez maradt meg belőle:-)

osvathzoltan 2014.06.21. 18:12:19

A Psycho csak tanul(hatott) volna tőle Clouzot filmje jobb.

sztich 2015.02.27. 16:38:15

Nekem is ez az egyik KEDVENC filmem. 1955-ből...
süti beállítások módosítása