Valószínűleg már rohantál volna a WesTEnDbe, amint az első előzetes felkerült az interneTEDre. Ez esetben mondanám, hogy ezt egy kicsit elhamarkodTED. MacFarlene egy negatív TEnDencia áldozata lett, az előző filmje (mi is volt a címe?) hibái lettek a veszTE, De ettől még szórakoztató a filmje. Tehát a megtekintésére nem írom, hogy ne TEDd, akár meg is nézheTED: végül is TE Döntesz, és még az is lehet, hogy a végén megszereTED. (A erőltetett poénkodásért bocsánat, remélem megérTED.)

Az önbizalom-hiányos Albertet (Seth MacFarlane) elhagyja barátnője (Amanda Seyfried), hogy összejöjjön egy bajuszkirállyal (Neil Patrick Harris). Főhősünk bánatában már új életet is kezdene San Franciscoban, amikor (szó szerint) belefut Annába (Charlize Theron), aki egy banditavezér (Liam Neeson) feleségeként tartózkodik inkognitóban a városban. A két meglehetősen üres életet élő ember egymásra talál, Anna pedig meggyőzi Albertet a maradásról, és hogy küzdjön szerelméért. Nem mintha az élet nem lenne elég küzdelmes, ugyanis a vadnyugaton lépten-nyomon minden meg akarja ölni az embert.

A film humorával nincs semmi baj, van a poénok között néhány zseniális (köztük az év legjobb cameoi), néhány átlagos és néhány nagyon kínos is. (Most komolyan, hashajtós viccek 2014-ben? Maximum 1882-ben volt utoljára menő.) Ez köszönhető többek között a változatosságuknak is, amit igen semmitmondó módon úgy is fordíthatok, hogy mindenki bőven fog találni köztük olyat, amely megfelel és amely nem felel meg az ízlésének. A mennyiséggel nincs gond ilyen téren tehát, a hatékonysággal már inkább, de összességében szerintem egy korrekt színvonalat élvezhetünk humor terén. (Bár azt kicsit sajnálom, hogy a címmel implikált változatos halálnemekből kizárólag az előzetesekre tartogattak.)

Amivel már sokkal inkább probléma adódik, hogy MacFarlene elkövette azt a hibát, amit a Tednél is, csak ezúttal sokkal súlyosabban. Akkor is a szemére vetettem már, hogy egy időre feláldozta a humort a némiképp túlkomplikált történetszövés oltárán, itt viszont ezt tovább fokozva néha egészen mellékes tényezővé silányítja. Ismét egy átlagos, ezúttal vadnyugati környezetben játszódó romkomot kapunk, de itt már a szakítás feldolgozása és a rengeteg karaktert mozgató narratíva sokkal hangsúlyosabb, mint hogy ez az egész egyáltalán vicces legyen. (Nem szeretek játékidő-náci lenni, de ha egy vígjáték két órás, ott gond van.)

A karakterek nagy része pedig továbbra is sablonos és humortalan, Liam Neeson vagy Amanda Seyfried például emlékeim szerint egy poént nem sütött el. Így végső soron még úgy is vehetjük, hogy ez nem is klasszikus vígjáték, hanem csak kissé túltengenek benne a comic relief karakterek. (Akikre egyébként nem lehet panasz, köszönhetően a remek Ribisi-Silverman párosnak.) MacFarlane-nek talán a főszerepet sem volt túl szerencsés magára osztani, mert hiába passzol hozzá, látszik rajta, hogy nem valódi komikus. Nagyon messze van azoktól az ikonoktól, akik már a puszta jelenlétükkel is nevetésre késztetik a nézőt.

Nagyjából ez jellemző az alkotására is: ugyan nem esik szét, egészen működik, de igazából hiányzik belőle a zsenialitásnak még a halvány szikrája is, ami megkülönböztetné egy pár ütős poénnal átszőtt iparosmunkától. Pedig a Ted-ben még ez egészen megcsillant, de az azóta eltelt két évben MacFarlene csak az ott elkövetett melléfogásait túlozta el.

7/10