Villámkritikák: Egy komoly ember (2009) ; Égető bizonyíték (2008)
2014. május 20. írta: FroG

Villámkritikák: Egy komoly ember (2009) ; Égető bizonyíték (2008)

Azt hiszem vitathatatlan az a tény, hogy a Coen-tesók a fekete- és tragikomédiák mai királyai, az összeforrott alkotópáros ugyanis híresen jól vegyíti a tragikus és komikus elemeket, mindezt kiegyensúlyozott művésziességgel és stílussal komponálják a vászonra. Mai két alanyomat is ebben a stílusban alkották, azonban alapstílusukon kívül különbözőbbek már nem is lehetnének.

 

Egy komoly ember / A Serious Man (2009)

sm.pngAz Egy komoly ember több szempontból is különleges film, hisz a feketehumor eszközeivel olyan vallás- és társadalomkritikát vázol fel, amely ilyen téren párját ritkítja a történelemben. Persze Coen-ék minimalista műve nem csak ebben brillírozik; az Amerikai szépség gyakorlatilag testvérfilmjeként feltárja az amerikai álom felszíne alatt dúló indulatokat, a megbékíthetetlen jellemeket, de nagy erővel foglalkozik a véletlenek sorsra gyakorolt hatásának kutatásával is. Mindezt persze kimért stílusban, a ’60-as évekre jellemző bútorokkal, zenékkel és képi világgal teszi, a karaktereket pedig nagyszerű színészi játékok kísérik a játékidő egésze alatt. Ugyanakkor a történetből mégis hiányzik valami, ami igazi kultfilmmé varázsolhatná: a nézőpont túl távoli ahhoz, hogy a cselekményt teljességgel át tudjuk érezni vagy be tudjuk fogadni. Ettől függetlenül persze a film hatalmas élményt szolgáltat, csak mint sok más alkotás esetében , itt is fájó annak a pici elemnek a hiánya, amely valódi klasszikussá emelné a kisember komikus tragédiáját.


Égető bizonyíték / Burn After Reading (2008)

bar.pngAz előző alanyommal ellentétben Coenék az Égető bizonyíték esetében nem csupán a kisemberek nagy álmait követik nyomon, de pálcát törnek a mérhetetlen emberi hülyeség és infantilizmus fölött, mindezt elképesztően vicces és abszurd, de olykor valóban drámai eszközökkel teszik. A rendezőpáros zsenialitását tovább növelve a szereplőgárda is brillírozik: Clooney lubickol a rászabott, macsó karakterben, Brad Pitt otthonosan játssza a mérhetetlenül idióta fitnesztermi edzőt, Malkovich parádés az önmagából kiforduló ex-ügynök szerepében, azonban a legnagyobb produkciót Frances McDormand tolmácsolásában láthatjuk, aki nagyszerűen hozza az önmaga adottságaival és lehetőségeivel tisztában nem lévő nő szerepét. Coenék persze, mint oly sokszor már, ebben az alkotásban is ragaszkodnak az események minél cinikusabb kicsavarásához, és a megállíthatatlan hülyeséghullámot elindító CD története sosem ott csattan, ahol igazán várnánk. A film esszenciáját ugyanakkor a lezárás poénos, de egyben elkeserítő mivoltja adja meg, amely abszolút igazolja az ezerszer átrágott mondást: „nagy az Isten állatkertje”. Azt hiszem, az a bizonyos kerítés valóban túl alacsony.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr676159696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.