A nagy Lebowski / The Big Lebowski (1998)
2014. május 13. írta: danialves

A nagy Lebowski / The Big Lebowski (1998)

lebowski.jpgCoenék munkássága bennem mindig is ambivalens érzelmeket ébresztett. Egyrészt tisztelem őket azért, mert azon kevesek között vannak, akik a saját hangjukat megtartva, de nem önmagukat ismételve készítik a filmeket immár 20 éve, másrészt viszont istenigazából soha nem tudtak lehengerelni az instant klasszikus Nem vénnek való vidéket leszámítva. Legyen szó a True Gritről, a Fargoról, vagy a legfrissebb Inside Llewyn Davisről, engem nem igazán tudtak meggyőzni a zsenialitásukról. A nagy Lebowski kapcsán azonban valamit mindenképpen megcsillogtattak ebből.

"Dude" Lebowski (Jeff Bridges) egy igazi semmirekellő, aki munkanélküliként füvezéssel tölti a napjait, illetve azzal, hogy a haverokkal (John Goodman, Steve Buscemi) jár bowlingozni. Azonban egy nap két verőember összetéveszti milliomos névrokonával, ezzel pedig olyan események veszik kezdetüket, amelyek messze túlmutatnak Lebowski mindennapi életének kaliberén.

Coenék mondhatni rutinszerűen a nagy erők által tologatott kisember motívumát vették elő ebben az alkotásukban is, azonban hangulatában ez a darab mindenképpen kilóg életművükből. Nem csak az egyértelműen vidám ás humoros hangulat teszi ezt, hanem hogy ezúttal még azzal sem kompenzálnak, hogy brutálisan folyatják emellett a vért. Így összességében a végeredmény inkább jellemző egy klasszikus gengszter-vígjátékra, ami az én szempontomból mindenképpen jobban működött, és talán fura is lett volna ezek közé az eltúlzott karakterek közé bármiféle drámát vagy morbiditást keverni. 

lebowski1.jpgViszont ha már karakterek, sajnos Lebowskival sikerül beleesni a tipikus passzív főhős hibájába. Nem mintha ez nem illene a szereplő jelleméhez, vagy Jeff Bridges remek alakításához, de sok élvezeti faktor nem származik abból, ahogyan a mindenki által össze-vissza lökdösött főszereplő hebeg-habog két félmondatot. Kifejezetten nehézkes részei ezek a filmnek, amikor az ember már szinte várja, mikor toppan be Walter Sobchak, hogy egy kis életet vigyen a történetbe. Neki ez ugyanis kivétel nélkül sikerül, a fárasztó narratív párbeszédek után pedig kifejezetten élvezetes ezt a sztori szempontjából talán értelmetlen, de annál önfeledtebb ökörködést nézni.

Cselekmény szempontjából egyébként sem túl erős a forgatókönyv, az éppen akkor debütáló Guy Ritchie mellett labdába sem rúghatnak a szálak bonyolítása kapcsán, néhány geg (pl. az autó szétverése) elég kiszámíthatóra sikeredett, az álomjelenetek pedig ebben a formában meglehetősen indokolatlannak bizonyulnak. De a kreatív szövegek, az izgalmas és humoros mellékszereplők még ennél sokkal rosszabb történeteket is megmentenének, végső soron pedig sokkal inkább fogunk emlékezni John Goodman fergeteges mondataira, mint Lebowski passzivitására, vagy hogy mennyire nyűgözött le minket néhány fordulat. 

A hasonló jellegű komédiák között tehát nem tartanám a legnagyobbnak A nagy Lebowskit, azonban nem véletlenül tudott különleges maradni mind a mai napig. És talán azért áll nekem is közel a szívemhez, mert a főhőshöz hasonlóan az alkotók sem akartak nagy dolgokat véghezvinni, hanem csak jókor voltak a jó helyen, és tették a dolgukat.

8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr796110507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.13. 13:17:30

shame on me, de ez a film annyira de annyira hagy hidegen, hogy arra szavak nincsenek.

mikor először láttam, konkrétan untam, aztán pár évvel később újrapróbáltam, mondván tuti velem van a baj, és nem voltam hozzá elég érett. Nah másodjára meg elaludtam rajta ami nem sok film alatt történt meg velem, kábé 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor.

Bármennyire is csípem a rendezőket, a többi általam látott filmjüket legalábbis, bármennyire is szeretem buscemit, nagyon agyra tartom goodman-t, és bridges-nek is elismerem érdemeit így egyben ez nekem nem jött át.

Nyílméregbéka 2014.05.13. 15:16:02

Szerintem, ha létezik 10/10-es film, akkor az a Big Lebowski.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.05.13. 21:09:26

"Coenék munkássága bennem mindig is ambivalens érzelmeket ébresztett. Egyrészt tisztelem őket azért, mert azon kevesek között vannak, akik a saját hangjukat megtartva, de nem önmagukat ismételve készítik a filmeket immár 20 éve, másrészt viszont istenigazából soha nem tudtak lehengerelni"

ez a helyzet nálam is. Mondjuk nekem az Inside Llewyn Davis tetszett a legjobban, a zenék miatt. 7 pont körül vannak a filmjeik nálam. Jók, de soha nem voltak kiugróan jók az én szememben, de mégis szeretem a stílusukat.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.05.14. 08:28:11

Coenék lényege a ritmus. Annak a mesterei, hogyan lassítsák le a képek sorát, miközben erősen pörög a cselekmény. A csúcsjelenet A halál keresztútján géppuskaropogós része, ahol még a puskából is annyit lőnek, hogy jól kijöjjön a ritmus a lassú zeneszámra. A Fargo lényege megint csak a belassítás (ami a környezetre is jól illik), ahol a terhes rendőrnő éjszakai felkelése és a férjének bélyegtervezése több időt kap, mint amennyit más filmesek hagytak volna.

Csák Gergely · http://zummaikido.hu 2014.05.14. 10:47:49

Ez a kritika a tipikus, magyarosh fanyalgás, sajnos nem "áll", azaz tök indokolatlanul húztok le egy nagyon eredeti filmet.
- teljesen más kategória, mint a Guy-féle filmek, az összehasonlítás olyan, mintha egy zsiráfot akarnál az elefánt-kategóriában versenyeztetni
- látszik, hogy a poénok nagy része nem esett le
- miért lennének az álomjelenetek indokolatlanok? - látszik, hogy a "mondanivaló" nem jött át a kritikát megfogalmazónak
- kiemelitek Lebowski passzivitását, de abba nem gondoltok bele, hogy a karaktert ilyenre tervezték: pont ezért működik a film, mint amiért pl. Garfield működik
- utána adtok neki egy 8,5/10-es pontszámot - ez a kegyelemdöfés? Ha nem tetszett, banyeg, húzd le a fenébe, ne szépíts!

Röviden: ha valaki kritikát ír egy filmről, vegye már a fáradtságot, hogy megérti, belemélyed, végiggondolja, hagyja leülepedni, aztán úgy írja meg, hogy megindokolja a véleményét, mert ez a cikk így a céltalan szardobálás kategória, a legrosszabb indexes filmkritikák ("nem tetszett, mert nem tetszett") szintjét üti meg.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.14. 11:15:45

@Csák Gergely: "...ha valaki kritikát ír egy filmről, vegye már a fáradtságot, hogy megérti, belemélyed.."
Ez szerintem ugyanúgy vonatkozik egy kommentár megírásához is. Láthatóan Te nem vetted a fáradtságot ahhoz, hogy megértsd a kolléga mondanivalóját, így persze hogy nem érted meg az adott pontszámot. Legközelebb olvasd át kétszer, és ha úgy érzed megértetted a kritika "tételmondatát", akkor kommentálj. Véleményem szerint ez így megalapozatlan volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.14. 14:01:53

@Csák Gergely:

"Ez a KOMMENT a tipikus, magyarosh fanyalgás. "

Ha valaki nem ért egyet, akkor automatice nem értette a filmet...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.14. 14:51:49

@Csák Gergely: "miért lennének az álomjelenetek indokolatlanok?"
Csak hogy az egyetlen, alapvető olvasás-szövegértési/kognitív képességek mellett is jogosan felmerülő észrevételre reagáljak, azért tartom az álomjeleneteket indokolatlannak, mert tartalmilag csak azt húzzák alá, amit eleve is láthatunk. És bár innentől kezdve eleve nem lenne sok létjogosultságuk, még művészileg sem tesznek hozzá sokat a filmhez.

nandras01 2014.05.14. 22:03:47

"fura is lett volna ezek közé az eltúlzott karakterek közé bármiféle drámát vagy morbiditást keverni."
pedig kevernek.
buscemi értelmetlen halála ha nem is drámai, de azért nem a röhögés rázza az embert.
és a temetése elég morbidra sikerült.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.14. 23:35:08

@nandras01: Ja, kinyírtak egy karaktert, akinek egyébként volt 3 mondata összesen a filmben, a szívem szakadt meg...
A temetésnek viszont tényleg volt egy morbid hangulata.

nandras01 2014.05.15. 00:05:27

@danialves:
annak a karakternek éppen az a szerepe, hogy alig szólal mag.
pontosabban ő akar szólni, csak goodman mindig letorkolja. ettől függetlenül, a halála tényleg nem rázza meg a nézőt, de az értelmetlensége minimum meghökkenti.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.15. 00:19:10

@nandras01: Speciel az is meghökkentő, hogy valakit összetévesztenek egy milliomossal a neve alapján, de ettől még messze nem drámai lesz, hanem pont az ellenkezője.
süti beállítások módosítása