Adócsalás. Tényleg így vonták ki a forgalomból Amerika első számú közellenségét, Al Caponét. Semmi autósüldözés, véres tűzharc, látványos leszámolás, nem, néhány aktakukac végigbújt egy csomó papírt, és bírósági tárgyalás után börtönbe csukatta a bűnözők királyát. Ennyit a gengszterromantikáról. Azért Brian de Palma tett róla, hogy "kicsit" jobban átérezzük a történetet, ráadásul nem mindennapi szereplőgárda jött össze ebben a kiváló filmben.

1930-ban járunk, a szesztilalom alatt élő Chicagóban. Eliot Ness (Kevin Costner) arra készül, hogy lecsapjon egy, Al Caponéhoz (Robert de Niro) köthető csempészett alkohol szállítmányra. Csúnyán felsül, rájön, hogy az egész várost átszövi a korrupció, és érthetően nagyon kiborulva álldogál egy hídon, amikor teljesen véletlenül összefut egy tisztességes rendőrrel, Jim Malone-nal (Sean Connery). Az ő hatására dönti el, hogy ő bizony szembeszáll Caponéval, és négyfős csapatával - melybe Malone-on kívül a fiatal rendőr, Guiseppe (Andy Garcia), és a könyvelő Oscar Wallace (Charles Martin Smith) tartozik még bele - elindul egy olyan úton, amely tele van vérrel, erőszakkal és halállal...

Ha valaki, hát Brian de Palma tudja, hogyan kell egy gengszterfilmet jól megrendezni, már csak egy jó forgatókönyv és kiváló színészek kellettek ahhoz, hogy méltó módon megidézésre kerüljön Al Capone börtönbe juttatásának története. A karakterek jól meg lettek írva, a főhős szerethető, azonban mégis két "mellékkarakter" alakja sikeredett a legizgalmasabbra: Al Caponéé természetesen (annak ellenére, hogy meglepően keveset van jelen a filmvásznon), és Malone rendőré. Ketten együtt és külön-külön is simán elhomályosítják Eliot Ness alakját, ami nem kicsit sikeredett sematikusra. És éppen ez az, amiért marad hiányérzet a nézőben: elterelődik a főhősről a figyelem, néhány jelenetből sokkal többet tudunk meg Capone jelleméről, mint Ness-éről. Nem a gengszternek szurkolunk természetesen, de azért a katarzis elmarad.

Az akció és az érzelmek jól lettek adagolva, a történet íve kerek, a dramaturgia kiváló. Sok emlékezetesen látványos jelenet van a filmben (az én abszolút kedvencem a pályaudvaron a babakocsis jelenet, illetve amikor a kanadai határon egy hídon lovasrohammal elcsípnek egy alkoholszállítmányt), mégis a színészi játékon volt a hangsúly. Nagy erénye a filmnek, hogy kiválóan bemutatja a kor társadalmát, a korrupt rendőrtiszteken át a bulvárhős gengszterfőnökig. Caponéról lassan, de biztosan olvad le a sajtónak fenntartott joviális álarc, a végén kiderül, hogy egy brutális gengszter, aki egyszerűen nem hiszi el, hogy holmi könyvelési probléma miatt tényleg börtönbe kerül.

A nagyszerűen eltalált zene (Ennio Morricone-t méltán jelölték Oscar - díjra érte) sokat tesz hozzá a történet erejéhez, az operatőri munka kiváló. Hatásos a nyitójelenet, hamar magával ragadja a nézőt a történet, egészen a film végig fenn tudja tartani a figyelmet a rendező. Tökéletes szakmunka, de nem mestermű.

A film főszereplője elvileg Kevin Costner, aki egyébként jó színész, de ebben a filmben bizony csúnyán lemosták a filmvászonról. Hibátlan az alakítása, de nem ért fel nála klasszisokkal jobb kollégáihoz. Sean Connery Malone szerepéért kapta meg a neki már régen kijáró Oscar-díjat. Megérdemelten, hiszen kiváló alakítást nyújtott, de az akkor is inkább életmű díj volt, hiszen volt valaki, aki nála is jobb és emlékezetesebb játékot mutatott be ebben a filmben: Robert de Niróról van szó természetesen, aki rá jellemző módon teljesen átalakul külsőleg a szerep érdekében: jelentős túlsúlyt szedett fel, és szintén jellemző módon tökéletesen belakta a karaktert, ezredik gengszterszerepében is tudott új színt felmutatni, lubickolt Al Capone szerepében.

Brian de Palma jó, de nem kiváló filmet rendezett. A jelenetek erősek, a párbeszédek hatásosak és ütősek, a színészvezetés kiváló. Szórakoztató, de elgondolkodtató gengszterfilm, látványos, de tartalmas dráma Al Capone börtönbe juttatásáról.

Robert de Niro és Sean Connery jutalomjátéka ez a nagyszerű film, kötelező darab!

8/10