Stalingrad (2013)
2014. május 06. írta: danialves

Stalingrad (2013)

Stalingrad-2013-Movie-Image-600x345.jpgÉrdekes belegondolni, hogy egyes népek sajátosságai mennyire lecsapódnak a filmművészetükön. Legyen szó az amerikaiak konzumerizmusáról, a skandinávok hűvösségéről, a franciák romantikájáról. A Stalingrad pedig pont olyan, mint bármi, amit az oroszok az elmúlt száz évben készítettek: hatalmas, masszív, lenyűgöző, és hiányzik belőle mindenfajta kifinomultság vagy kidolgozottság.

1942 novembere, Sztálingrád. A németeket és a Volga partját csak egy ház választja el, ide vette be magát egy kis orosz kontingens. Társul szegődik hozzájuk a ház utolsó megmaradt lakója, az ifjú Kátya (Marija Szmolnikova), aki több katona szívét is megdobogtatja. Velük azonban Kahn százados (Thomas Kretschmann) néz farkasszemet, akinek egyre inkább a méltóságát veszélyezteti, hogy nem tudja elfoglalni a szóban forgó házat.

Ha rajtam kívül van még valaki, aki emlékszik tavalyról a Metro-ra, neki a kritika elolvasása helyett bőven elég, ha azt a filmet beszorozza 10-zel, mert jellegében ugyanaz történik, csak egy nagyobb skálán. Ezúttal a pozitívumokkal kezdve: már előre lehetett tudni, hogy az oroszok nem sajnálták a pénzt és az erőforrásokat (több pénzből építettek díszletet, mint amennyiből itthon valaha film fog készülni), ennek megfelelően az utóbbi idők egyik legimpozánsabb látványvilágát kapjuk végeredményül. Makszim Oszadcsij operatőr pedig jó néhány Oscar-díjas kollégáját megszégyenítő munkával rögzíti ezt nekünk, úgyhogy túlzás nélkül mondhatom, gyönyörűség nézni a mű minden képkockáját.

stalingrad.jpgÍgy a világ egyik leglátványosabb háborús filmjét kapnánk, ha... ebben a produkcióban bárki is hajlandó lenne foglalkozni a háborúval. Az csak egy dolog, hogy frontvonalon álló német parancsnoknak a játékidő első perceiben véletlenül tűnik fel, hogy jönnek az oroszok, vagy éppen hol egy tüzérségi vagy légitámadás érkezik teljesen esetlegesen, de a szereplők nagy része még csak nem is igazán akar foglalkozni az ilyen dolgokkal. Kahn századosnak például az a legfontosabb, hogy orosz szeretőjét biztonságban tudja, néha pedig mellékesen vezet egy rohamot, a túloldalon pedig ugyanez történik a női főszereplő kapcsán. Fedor Bondarcsuk rendező pedig nem sokat tesz azért, hogy megmagyarázza a képernyőn történő dolgokat, így lesz a mesterlövészek csatájából másodpercek alatt kézitusa, a látványelemek nagy része pedig "mi nézne ki jól ?" alapon születhetett, minden logikát nélkülözve. Ráadásul rendezőnk borzalmas abban, hogy az egész alkotásnak, de legalább annak az igen kevés akciójelenetnek valami ritmust adjon. (Aki esetleg látta a 9 rota c. afganisztáni háborús filmjét 2005-ből, annak ez már biztosan nem lesz újdonság.)

És akkor még rá sem tértem a forgatókönyvre. Amelynek kapcsán az is enyhe kifejezés, hogy 0 energiát fordítottak rá, mert még akár a negatív tartományt sem tartom lehetetlennek: ha véletlenül valaminek volt is értelme benne, akkor azt inkább átírták úgy, hogy mégse legyen. A karakterfejlődés és konfliktusok hiánya, a szereplők megalapozatlan és jelentéktelen döntései már át sem lépték az ingerküszöbömet, azt látva, hogy az írók arra sem voltak képesek, hogy a dialógusok ne összefüggéstelenül egymás után dobált mondatokból álljanak. Furcsamód a német részekre ez viszont egy cseppet sem igaz, így végül ez a szál hozza az egész film legátélhetőbb és legemberibb pillanatait. Ez persze sokat köszönhet annak is, hogy Thomas Kretschmannba egydül több színészi tehetség szorult, mint az egész stábba összesen.

Úgyhogy a Stalingrad csak olyat tud mutatni, amit még biztosan nem láttál: a világ élvonalába tartozó látványt és fényképezést, és egy olyan forgatókönyvet, amire talán csak egy napokon át tartó Asylum-maraton tud felkészíteni megfelelően. Fáj látni, hogy mennyi pénz és mennyi remek szakember tudása megy pocsékba néhány alkotó elképesztő tehetségtelensége miatt. Csak remélni tudom, hogy nem csinálnak ebből az oroszok rendszert.

4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr426121816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.06. 14:29:34

Jéé, vannak a kritikában példák mégse olvashatatlan, és mégse teszi tönkre a gondolati ívet... mik vannak :D
Amúgy meg akarom nézni, de már az IMDB pontszám is elég hervasztó volt, kíváncsi vagyok mennyit nyom latba a látvány.

stoppos76 2014.05.06. 16:17:47

Elkezdtem a filmet, majd a második percben lángolva rohamozós résznél inkább abbahagytam. Azóta nem is bírtam rávenni magam, hogy újrakezdjem. A 9. század anno tetszett, kicsit realisztikusabb volt.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2014.05.06. 16:28:25

Gyakorlatilag az összes új "blockbuster" stílusú orosz film ilyen. Rettenetesen túleffektezett, és nagyon buta.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.05.06. 17:07:06

alapjában teljesen egyetértek a szerzővel, de én inkább nem a 9. Rota-val hasonlítanám össze, az mérföldekkel jobb film, inkább a Shpion(2012)-vel. talán kicsit az is jobb, de a látványvilág (mi nézne ki jól a vásznon) hasonló elven készült.
itt a trailerje:
www.imdb.com/video/withoutabox/vi1839309337

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.06. 19:50:57

@JTom: Nem is azzal hasonlítottam, hanem a Metroval, a 9 rotával csak Bondarcsuk rendezői inkompetenciáját szerettem volna illusztrálni.

@Santino89: De sajnos ott nincs konkrétum, hogy "a látványelemek nagy része pedig "mi nézne ki jól ?" alapon születhetett, minden logikát nélkülözve", hogy a rendező nem tud ritmust adni a jeleneteknek, hogy nincsenek karakterfejlődések vagy konfliktusok, hogy a szereplők döntései megalapozatlanok, és a párbeszédek összefüggéstelenül egymás után dobált mondatokból állnak, szóval ezekben a dolgokban meg nyilvánvalóan kamuzok. :(

2014.05.06. 20:06:08

Ez a Fedor gyerek az öreg Bondarcsuk fia lehet? Mert amennyiben igen, akkor az alma igencsak messze esett a fától.
Gyenge a film, de nem is kicsit.

2014.05.06. 20:42:12

@danialves: Hát akkor, hogy finom legyek, Fedor büszke lehet a papára.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.07. 08:01:25

@danialves: ezek szerint csak végletekben lehet gondolkozni? majd, ha megnézem a filmet, és nem értem, mire gondoltál, ígérem rákérdezek :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.07. 12:57:05

@Santino89: Bocs, elfelejtettem, hogy valamilyen kivétel miatt azoknál pont nem kellett volna írnom, az összes többinél viszont ennek ellenére nem feleslegesek. :)

Csillámdementor 2014.05.09. 00:15:14

Volt egy finn mesterlövész, aki a finn háború alatt -távcső nélkül- megölt 500 oroszt, szóval Vasszilij Zajcev kispályás hozzá képest. Tudom, hogy az egy másik film. Szóval német Stalingrad, Enemy at the gates vagy fentebbi? Jómagam a vezérkari szintet hiányolom a filmekből. Hogy a nézők is megértsék, hogy Hitler terepasztalon játszva akarta megnyerni Sztálingrádot. Hogy mennyire elhibázott volt a Majkop-i -naná, hogy felgyújtott- olajmezők felé küldeni a tankok javát, mikor Csujkov 62. hadserege még jóval Sztálingrádon kívül táborozott, és menetből elfoglalható volt az üres város. Le lehetne vinni az egyén szintjére, hogy a Mamajev kurgán -temetődomb- hányszor cserélt gazdát, és tényleg hogyan folyt le arról patakokban a vér. Zajcev már kapott filmet, kaphattak volna azok is, akik heteken át teljesen körbezárva védtek egy víztornyot. Vagy arról a gárdahadosztályról, amely 99,99%-ban elpusztult, 15000-ből 7-en maradtak talán.
Az orosz háborús film kategóriájában szerintem a legjobbak az elmúlt 10 évben a Magyarországon méltatlanul mellőzött The Brest Fortress és a Grozovoje Vorota /magyar cím nélkül, angol: The storm gate, / bár ez a csecsen háborúról szól, és igazából az "Orosz 300".

Oldfan 2014.05.12. 18:52:32

A "Grozovoje Vorota" (Viharkapu) valóban sokkal nagyobb figyelmet érdemlő mini-sorozat volt. Az jó orosz mozikban a háború többnyire tényleg háborúnak látszik, a nyers valóságában, semmi limonádés körítés. (A fenti 2013-as Sztálingrád sajnos nem erősíti ezt a szabályt, rém gyenge lett.) Az, hogy egy életszagú történet keretén belül vannak elhelyezve a csecsenföldi események, csak növeli az értékét.
Kissé off, elnézést érte előre is. Akik szeretik a nagy kiállítású, egyben realista háborús történeteket, azoknak javaslom a finn "Talvisota - Téli háború" megtekintését. A hollywoodi filmek többsége csak vigyázzmenetben közelíthet hozzá tiszteletadás céljából.

luftwaffe44 2014.05.13. 09:50:25

@Csillámdementor: "Volt egy finn mesterlövész, aki a finn háború alatt -távcső nélkül- megölt 500 oroszt, szóval Vasszilij Zajcev kispályás hozzá képest."

Simo Häyhä [ en.wikipedia.org/wiki/Simo_H%C3%A4yh%C3%A4 ].

"Szóval német Stalingrad, Enemy at the gates vagy fentebbi?"

Kb. ez a, minőségben csökkenő, sorrend.

Ez a 2013-as orosz Sztálingrád a bombasztikus külső mögött kong az ürességtől.

Azért a "Brest Fortress" (Brestskaya krepost) sem mentes a tipikus orosz "hősies" túlzásoktól.

Régen láttam a filmet, de elmékszem, hogy néhány jelenet eléggé röhejesre sikerült.

Pl. ahogy ajtón-ablakon át rohannak ki az oroszok a kaszárnyából, hogy mindenféle alkalmatossággal (székláb, stb) közelharcolásszanak a gyanútlanul sétálgató németekkel a várudvaron vagy az erősen akrobatikus légi harc, ahol az orosz pilótát lelövik.

Lehet rosszul emlékszem, de a film úgy próbálta beállítani a történteket, mintha az oroszok egy hónapig feltartották volna a németeket Bresztnél és nagy veszteségeket okoztak nekik.

Ez azért nem kicsit távol áll a valóságtól, hiszen a Wehrmacht már első nap elfoglalta a kulcsfontosságú hidakat s Guderian páncélosait semmi sem akadályozta az előretörésben.

A veszteségekben in jelentős volt különbség: pár száz német halott és sebesült vs. több ezer orosz halott és hatezernél több orosz fogoly.

A breszti erőd tehát hősiesen, de eléggé értelmetlenül harcolt.

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.05.18. 15:40:02

"A Stalingrad pedig pont olyan, mint bármi, amit az oroszok az elmúlt száz évben készítettek: hatalmas, masszív, lenyűgöző, és hiányzik belőle mindenfajta kifinomultság vagy kidolgozottság."
Azért ez elég sarkos és sztereotip egy nemzetre nézve. Már csak ha az elmúlt száz év orosz irodalmát nézzük, megbukik az állítás: Bulgakov: Mester és Margarita, Zamjatyin: Mi, Dovlatov: Pukinland, Tolsztaja: Kssz... stb. De a filmművészetükben is meg-megcsillan valami: Stalker, Andrej Rubljov, Solaris, Szállnak a darvak, stb.
Amúgy ez a film érdekel!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.18. 19:20:30

@PanAma: Igen, a sztereotipizálásnak ez a lényege, hogy sztereotip kijelentések szülessenek egy nemzetre nézve. Esetleg azt nem akarod megjegyezni, hogy van egy svéd ismerősöd, akire egyáltalán nem jellemző a hűvösség, vagy van olyan amerikai, aki nem konzumidióta? ;)

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.05.19. 12:31:23

@danialves: Nem, ezt nem fogom mondani (nyilván van ilyen, de csak saját tapasztalatból szeretek beszélni). :D Csak a sztereotipizálás egy részről bántó lehet (mondjuk a többi orosz műre nézve), más részről elég sarkos (és nem mindig helytálló) érvrendszer (még ha ezen film esetében az is), pláne ha a művészetet nézzük.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.19. 16:53:48

@PanAma: Ez nem egy érvrendszer volt, leírtam, hogy a Stalingradra milyen orosz sajátosságok jellemzők. Amellett nem igazán érveltem, hogy ezek miért lennének orosz sajátosságok (részint nem ezzel akartam foglalkozni, részint triviálisnak gondoltam őket), innentől kezdve ezzel vagy egyetértesz, vagy nem, vagy megkérdezed, hogy erre milyen érveket tudok felhozni.
Az érvelés része (hogy ezek miért jellemzők a Stalingrad-ra) csak az utána következő 4 vagy 5 bekezdés, aminek helytállóságát nem igazán tudod vizsgálni, mint hogy egyelőre nem láttad a filmet.

Deepblue Noir (törölt) 2014.05.19. 17:18:04

@danialves:

te valószínűleg a hogyan tegyük teljesen nevetségessé és hiteltelenné magunkat-missziót teljesíted, egyelőre elég jól, lsd- náci-antináci párhuzam korábban,vagy a 85 előtti filmek, stb. stb.
most meg kiderül, hogy teljesen triviális dolog, hogy orosz sajátosság amit fentebb leírtál, így aztán semmi gond vele (bár persze, ha csak sztereotípia lenne, akkor sem lenne gond szerinted, gyanítom).

és még látszólag komolyan gondolod, hogy valaki megkérdezi, milyen érveid vannak emellett...egyszerűen elképesztő...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.19. 17:28:52

@Deepblue Noir: Sokkal inkább hiteltelenné tesz valakit, ha a saját álláspontján kívül állókat egyből hiteltelennek tartja.
Valamint ha már számon kéred rajtam, hogy nem érvelek, mert triviálisnak tartok dolgokat, akkor érdemes lenne érvekkel alátámasztanod, hogy miért hiteltelenek az általad szemmel láthatólag triviálisnak tartott példák. Úgyhogy nem ártana a beképzeltséged mellé kicsit emberi nagyságodat is bizonyítani ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.19. 17:41:13

@Deepblue Noir: Végül is tiszteletre méltó, hogy legalább nem erőlködsz, ha eleve nincsenek is érveid.

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.05.19. 18:30:36

@danialves: sajnos nem értek vele egyet (többek között a korábban általam felhozott ellenpéldák miatt), szerintem ez egy nagyon leegyszerűsítő és a kommunizmus átkos hatásából táplálkozó sztereotípia, ami minden orosz kötődésű dolgot kifinomultság nélkülinek, de masszívnak és hatalmasnak bélyegez. Persze, lehet, hogy ez a film ezt támasztja alá (tényleg igyekszem megnézni), de inkább ne általánosítsunk (én sem vagyok se pesszimista, se alkoholista, pedig magyar vagyok - ha már a külföldi sztereotípiákról van szó :) ).
És igen, szívesen hallgatnám az érveidet, hogy ezek miért annyira orosz jellemzők, vagy éppen miért süthetőek rá bármire, ami orosz.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.19. 20:03:22

@PanAma: Az magát a sztereotípiát szerintem nem cáfolja, hogy vannak alóla kivételek. Hozzáteszem, igazzá sem teszi az, hogy vannak rá példák. (Azért itt van pár:
www.youtube.com/watch?v=V8Nu94khHoo
en.wikipedia.org/wiki/Tsar_bomb
hu.wikipedia.org/wiki/An%E2%80%93225)
Szóval ezért mondtam azt, hogy egyet lehet érteni vele, vagy sem, valószínűleg kellő nagyságú és kellően reprezentatív mintát egyikünk sem tud majd előállítani, én ezt pusztán egy frappáns párhuzamnak láttam a film jellege és minősége kapcsán.

PanAma · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.05.20. 15:49:20

@danialves: rendben :) A Tsar az nagyon durva... Van egy robbantós videó is:
www.youtube.com/watch?v=WwlNPhn64TA