Horribile dictu - A 10 legnagyobb ökörség, amit írtunk a blogon
2014. május 01. írta: danialves

Horribile dictu - A 10 legnagyobb ökörség, amit írtunk a blogon

Sosem tudom eldönteni, magától az alapítástól, vagy az első filmkritikától datáljuk a blog születését, mindenesetre valamikor mostanában lenne aktuális ez. Ebből kifolyólag pedig valamilyen összeállítással meg kell emlékeznünk róla. Miután mindent megteszünk a pénz és az elismertség annak érdekében, hogy a blog híre továbbra is úgy terjedjen, mint ahol "szoktak érdekes dolgokat írogatni...", ezért még pár száz dislike-ot is hajlandóak vagyunk bevállalni. Úgyhogy adta magát a dolog, hogy kezdésnek ünnepeljünk egy modoros toplistával, ennek keretében pedig összeszedem a 10 legnagyobb baromságot, amit az elmúlt két év során írtunk - szerintetek. Tehát a posztok vélt vagy valós tartalma még nem jelentett kvalifikációt automatikusan, hanem szigorúan csak az általuk kiváltott reakciók mennyisége és minősége döntött, egy önkényesen meghatározott képlet alapján. Mivel jellemzően ezek azok a mondatok, amelyeket már senki nem olvas el egy toplistánál, nem szaporítom tovább a szót, vágjunk is bele.

10. Csak a szél
by FroGtop10.jpg

A blogon számításaim szerint két olyan poszt született, ahova bármit is írunk, a mi kurvaanyánk, ez közülük az egyik. Éppen ezért csak a lista végére tudott befutni, bár szerintem a film egyáltalán érdemes arra, hogy akár ennyit is beszéljünk róla. (FroGtól egyébként A nyomorultak is esélyes volt, de az annyira kiakasztó poszt lett, hogy már moderálni kellett a reakciókat. Mindenesetre a Csak a szél is bőven bizonyítja, hogy ő egy lelki nyomorék, aki nem ért a filmekhez.)

9. Django elszabadul
by danialvestop105.jpeg

Bár talán ez a legrégebbi poszt az itt szereplők közül, a mai napig nem tudom elfelejteni a Django-ra érkező reakciókat, amelyek közül azóta is szállóigéként idézgetünk néhányat. Bár szemmel láthatólag a népszerű álláspont nem ez, ettől függetlenül én továbbra támogatnám, hogy ne csak Tarantino-rajongók írjanak Tarantino-filmekről. Mindenesetre ha rendezőnk átesik végre első menstruációján, és leforgatja a Hateful Eight-et, ünnepélyesen megígérem, hogy meghagyom másnak a kritikát. Már ha az illető foglalkozik olyanokkal, mint az átfúrt töltényűr.

8. A 10 legjobb autós üldözés
by danialvestop101.jpg

Ki gondolta volna, hogy annyira egyszerű és buta filmelem kapcsán is képes megjelenni a sznobizmus, mint az autós jelenetek. De mint kiderült, még ezt is jobban tudták csinálni 50 évvel ezelőtt, szóval ha te is azok között vagy, akik szerint 1980 óta nem készült semmi értékelhető a filmiparban, akkor biztosan fel fogod húzni magad ezen a listán.

7. A 10 legtúlértékeltebb film 2012-ben / A 10 legtúlértékeltebb film 2013-ban
by FroG & danialvestop102.png

Évi 1 orbitális trollkodásunk olyannyira hidegen hagyja az olvasókat, hogy idén helyettetek is már nekünk kellett széttrollkodni, és még így is csak a 7. helyre futhatott be. Mindenesetre igazi szállóige-gyáros poszt volt mindkettő, és olyan ökörséget is ritkán látni leírva, mint hogy a Gravitáció túlértékelt...

6. Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán
by FilmBaráthtop103.jpg

FilmBaráth nemcsak hímsoviniszta olvasóink életét keseríti meg azzal, hogy akciófilmekről merészel írni, és úgy egyáltalán itt tölti az idejét, ahelyett, hogy visszamenne a konyhába gasztroblogot vezetni, hanem még hasonló cikkekkel is borzolja a kedélyeket. Egyben viszont itt az élő bizonyíték, hogy nem hipster sznobok vagyunk, hanem néha húzzunk már el transzformerszt nézni.

5. Halálhegy: A Dyat A Djat A Gyatlov-rejtély
by Powerful900top104.jpg

Mint a blog nemhivatalos nyelvtannácija, engem mindig is szíven ütnek a hasonló dolgok, és én sem tudtam elmenni amellett, hogy Power kolléga következetes próbált maradni a magyar forgalmazó hülyeségéhez. De nem csak én voltam így ezzel, így jöhetett össze ez az 5. hely. Bár amióta tudom, hogy szóköznácik is léteznek, azóta ezek a Dy-Gy dolgok egészen bagatellnek tűnnek.

4. A 10 legjobb Ridley Scott film
by Filmbaráthtop106.jpg

Amellett, hogy én a mai napig nem értem a kolléganő Body of Lies-mániáját, talán még én sem vetemednék olyanra, hogy provokációnak minősítésem en bloc a toplistákat. Mondjuk kiindulva abból, hogy a Blade Runnernek már csak az említése is milyen kulturált vitát tudott kiváltani, tulajdonképpen teljesen megértem azt is, akinél ez már a provokáció kategóriába esik.

3. A 10 legjobb második világháborús film
by FilmBaráthtop107.jpg

Nem csak arról emlékezetes ez a toplista, hogy nyitányként orbitálisan beégettem magam azzal, hogy még a II. világháborúról is csak A szakasz jut az eszembe (ennyire jó film, na), hanem mert egészen sok ponton talált be az olvasóknál, kezdve a történelmi hitelességtől Hollywood és a zsidók felülreprezentáltságán át vélt vagy valós tárgyi tévedésekig. Élvezzétek!

2. IK30
by danialvestop108.jpg

"Jó lenne ha nem a művészetet (sicc!) fikáznád kedves post-toló, hanem az ország mindenkori vezetőjét. Több olvasót hozna, és talán lenne értelme is." Az önkéntes karriertanácsadás még talán a legjóindulatúbb volt a reakciók közül, de első helyre már csak annál fogva sem kerülhet ez a poszt, mert ha csak a cím kerül ki mindenféle szöveg nélkül, akkor is garantált lett volna egy legalább 100 kommentből álló "buziAlföldi-mocskosnácik-libsibolsik-Orbánseggnyalók" elméleti vonalon mozgó beszélgetés. Viszont mivel nem ez történt, és az ideológiai élmunkások számára valahol az én írásom is beleillett a vonalba, végül simán befuthatott a második helyre.

1. Gladiátor / Titanic / A rettenthetetlen
by NY124 (Darvas Tamás)montage.png

Ha idáig még vannak olvasóink, akik nem kaptak agyvérzést / menekültek ki sikítva a világból, Darvas Tamás kolléga történelmi filmes szentháromsága kapcsán biztosan meg fogják tenni. Szerintem nehéz lenne olyan embert találni a világon, akinek a 3-ból legalább 1 darab 4/10-et látva ne szökne egekbe a vérnyomása, úgyhogy zárásképpen mindenkinek meg is hagynám emésztésre ezt a 3 írást.

(Még mindig itt vagytok? Tudtátok, hogy Justin Bieber csak 1,5 ponttal kapott kevesebbet, mint a Gladiátor?)

palpatine.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr416081014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.01. 12:08:18

A következő a baj ezzel a cikkel:
- Nem elég objektív.
- A Django hogy lehet csak a 9., amikor a Gladiátor az első???
- A Bullitt nélkül egy ilyen lista komolyan vehetetlen.
- Ez is a zsidók/nácik/buzik/Orbán miatt van.

Szóval elég gáz poszt lett ez, inkább menne a poszter politikai blogot írni...

Je m'appelle Théo · http://www.theosblog.blog.hu 2014.05.01. 12:12:02

önkritika, lvl. SB :D tetszetős poszt volt :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.01. 12:17:53

Mindannyian lelki nyomorékok meg famingók vagytok rajtam kívül, mivel egyikőtök sem vette a fáradtságot, hogy felemelje a seggét és elmenjen Miskolcra megnézni a Nyomorultakat, hanem inkább homárban meg kaviárban turkálva fröcsögtök itt a semmiről. Tipikus libsi majmok vagytok mind.

Dr_utcai_arcos 2014.05.01. 12:19:50

Ezért a hihetetlen szerénységért járok ide...Még hogy csak 10 :P...

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.01. 12:20:02

@FroG: *flamingók*. A cikk hiperszubjektivitása már a helyesírás-rendszeremet is megzavarta.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.01. 12:20:32

@FroG: <grammarnazi> flamingó </grammarnazi>

(Egyébként mondja ezt az a köcsög, aki nem emelte fel a seggét, hogy megnézze a Gravitációt IMAX-ben kétszer!!, hanem inkább letöltötte...)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.01. 12:31:18

@danialves: A műholdak keringésének rossz ábrázolását egy '70-es évekbeli Orion tévén is ugyanúgy tudtam élvezni. Minek ahhoz IMAX?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.01. 12:41:00

@FroG: Fogadjunk, a pici zöld emberkék hiánya fektetett meg.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.05.01. 14:07:15

Nem semmi meló lehetett a blogon fellelhető végtelen mennyiségű ökörség közül a 10 legdurvábbat összeszedni :D

nandras01 2014.05.01. 20:45:59

"... olyan ökörséget is ritkán látni leírva, mint hogy a Gravitáció túlértékelt..."

igazad van, nem "túlértékelt", hanem talán a leg- túlértékeltebb film, pedig elég erős a mezőny :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.05.01. 22:18:46

@nandras01: Erős a mezőny, kezdésnek pl. ott van mindjárt a Párbaj :)

nandras01 2014.05.01. 22:22:39

@danialves:
ez is egy szempont, de nem az enyém :)
süti beállítások módosítása