Ford Fairlane kalandjai / The Adventures of Ford Fairlane (1990)
2014. április 28. írta: FilmBaráth

Ford Fairlane kalandjai / The Adventures of Ford Fairlane (1990)

ford fairlane.jpgEszem, f...fantáziám megáll, már több mint 20 éves ez a filmművészet csúcsait alulról verdeső alkotás! Pedig mintha tegnap lett volna, hogy VHS kazettán, iszonyatos hangminőségben ezredszer néztem meg és visítva nevettem rajta, ahelyett, hogy a középiskolás házimat írtam volna.  Kultfilm volt a javából annak idején, nem minősült embernek, aki nem tudott idézni belőle, az alapműveltség része lett, és nagyban hozzájárult a fogékony korban lévő ifjúság szókincsének fejlesztéséhez (folyamatosan és nagyon kreatívan káromkodnak a filmben).

Van az a kategória, amikor egy film olyan rossz, hogy az már jó, ez pontosan az. Semmi értelme nincs, hatalmas trash, mégis csak imádni lehet az első filmkockától az utolsóig. Konstans nevetőgörcs fenyeget mindenkit, aki veszi magának a bátorságot, és belekezd ebbe rengeteg díjjal kidekorált alkotásba (kis szépséghiba, hogy a legrosszabb film kategóriában dicsekedhet ezen elismerésekkel az alkotás, kivéve Billy Idol zenéjét természetesen). A zsarus filmek paródiájának készült, Renny Harlin nem rossz rendező (Die Hard 2, pl.), nem volt eleve kódolva a hatalmas bukta. Ennek ellenére valóban kultikus film lett, nálunk elsősorban annak köszönhető az elsöprő siker, hogy a nemzet csótánya személyesen, azaz Nagy Feró élete és utolsó szinkronfőszerepében tündökölhetett, és frenetikusan sikerült a fordítás (akkoriban még fénykorát élte a ma már erősen lejtmenetet mutató magyar szinkron). 

Ford Fairlane, a rock and roll detektív (Andrew Dice Clay) a legmenőbb klubokban tölti az idejét a legjobb nőkkel, és időnként nyomozni is szokott, bár folyamatosan pénzügyi problémákkal küzd, hiába vannak menő ügyfelei. Ennek legfőbb oka, hogy nem hétköznapi módon szokták rendezni a számlát a rockvilág nagyjai és kisjei: az INXS-től például egy cukorfalat koala érkezett fizetség gyanánt. Ford egészen addig lubickol nem kicsit felszínes életében, amíg meg nem ölik egykori legjobb barátját, aki halála előtt megkéri arra, hogy keresse meg a lányát. Csúnya dolgokba tenyerel bele az Elvis mániában szenvedő detektívek gyöngye, aki a nem kicsit elfajuló nyomozás közepette lassan rájön, nem biztos, hogy ezt az életformát kellene folytatnia...

Ez a film tényleg a cool szövegről szól, semmi másról. A történet csak azért van, hogy legyen, a jellemfejlődést inkább hagyjuk. Egyébként nem rossz paródiája a zsarus filmeknek, csak úgy járt, mint Az utolsó akcióhős című Schwarzenegger film: túl jó lett a szöveg, elveszett a tartalom, ezért a nézők nem tudtak azonosulni a főszereplővel, nem tudtak mit kezdeni a filmmel. A forgatókönyv jól használta ki a helyzet és jellemkomikumokat, azonban annyira arra koncentrált, hogy minél ütősebb legyen szöveg, hogy elveszett a dramaturgia, nem álltak össze egységes filmmé a jelenetek. Pedig fergeteges paródia, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, de végső soron talán jobb, hogy egy kultikus trash film lett belőle, mert így nem felejtették el a nézők.

Látványosan túljátszott jelenetek során keresztül kísérhetjük figyelemmel a rock and roll detektív történetét. Aki le tud lazítani, és nem vár el semmit a filmtől, az nagyon jól fog szórakozni, a többiek pedig úgysem fogják végignézni, Legyünk őszinték, azért időnként a trash filmekre is szükségünk van. Üríti az agyat, feldobja a napunkat, nem kell mindig szívet tépő, lelket rázó dráma, filmművészeti mérföldkő, intelligens vígjáték. Nem kell mondanivalót keresni benne, mert nincs neki olyan, a karakterek olyan erősen eltúlzottak, hogy nem lehet komolyan venni őket, a történet íve kerek olyan szempontból, hogy van eleje, közepe és vége, és persze léha detektívünk a film végére megjavul, ahogyan azt kell, de addigra már annyit nevettünk, hogy ennek már olyan nagy jelentősége nincs .Azért nyomokban fellelhető társadalomkritika is a filmben, a zeneipar sem csókolt kezet az alkotóknak, akik bemutatták a csillogás mögött a sötétebb oldalt is, és a 80-as évek legendás zsarufilmjei is megkapták a magukét. Vagyis egyáltalán nem üres a film, de azért inkább egy-egy jelenet maradt meg igazán a nézők kollektív emlékezetében, nem pedig a film egésze.

ford-fairlane_ADConeill.jpgA színészi játék súlya nem verdesi az egeket, de ehhez a filmhez nem is kellett a legendás method acting. Andrew Dice Clay telitalálat volt a főszerepre, nagyon jól hozta az eltúlzott karaktert, úgy tudott nevettetni, hogy nem vált nevetségessé  az alakítása. Természetesen egy Elvis imitátor főhős mellett meg kellett jelennie a Király özvegyének, Priscilla Presleynek, aki szerencsére nem vette komolyan magát, és ezzel nagyon jót tett a filmnek. Ed O'Neill, mindenki kedvenc Al Bundyja is eljött bulizni egyet a filmbe, és ha már ott volt megajándékozott bennünket egy fantasztikus táncjelenettel (boothy time!). Lauren Holly szép volt, Maddie Corman őrülten jó, Wayne Newton szintén, és akkor Robert Englundról (bizony Freddy Krueger személyesen!) még nem is beszéltem. A magyar szinkron egyszerűen zseniálisan sikeredett, eszébe ne jusson senkinek eredetiben megnézni a filmet! Nem tudom, kitől származik az ötlet, hogy Nagy Feró adja a hangját Ford Farilane-nek, de áldassék a neve! Tökéletesen passzolt az ő karakteréhez a szerep, ki lehetne hitelesebb egy a rockerekről szól paródia főszerepében, mint a kor egyik legnagyobb rocksztárja? Én magam soha nem voltam Beatrice rajongó (Edda forever!), de elismerem, hogy Feró az egyik legnagyobb egyénisége a magyar rockzenének. Az a legjobb benne, hogy nem veszi magát halálosan komolyan, és ehhez a filmhez éppen ez kellett. Ritka szinkrontörténeti pillanat volt ez, ami megismételhetetlen.

Renny Harlin nem kiváló, de jó rendező, ezúttal azonban nem sikerült eltalálnia az arányokat, ezért a fergetegesen jó szöveg kevés volt ahhoz, hogy igazán jó film szülessen. A színészvezetés a főszereplő esetében tökéletes, a többiek azonban nem kicsit lettek elhanyagolva ebből a szempontból, és ez meg is látszik a filmen. Ígéretesen indul a film, de a közepe táján teljesen szétesik, kár érte, de legalább egy legendával és sok szép emlékkel gazdagabbak lettünk.

Elő a babos kendőt, adjunk a rock and roll-nak, ezt a zseniális trash - filmet  látni kell!

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr95886604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.04.28. 23:32:03

Renny Harlin sose tudja eltalálni az arányokat, mindig túltolja az akciót.

Provokat Úr 2014.04.29. 06:02:32

Eszméletlen jó a film. Ki a f...t érdekel, hogy milyen a dramaturgia meg a színészvezetés. Talán pont ezért lehet X+1szer is megnézni.

mel gibson 2014.04.29. 08:20:21

nagyon bírtuk,ezerszer megnéztük,de ez is olyan film,mint a Torrente.néhány suttyó országban imádták,mint a miénkben pl.,de egyébként nem volt kasszasiker.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2014.04.29. 08:52:35

Nálunk is csak a szinrom miatt lett kasszasiker.
Gondolom mindenki ismeri a sztorit, hogy van egy más szinkronos verzió! De látta hallotta valaki? Bárkivel beszélek erről mindig előjön a téma. De nem tud olyanról aki tudna olyanról aki látta/hallotta.

worxland 2014.04.29. 09:00:04

Feró és a szinkron nélkül már azt is elfelejtettük volna, hogy valaha létezett ilyen film. Így viszont a nemzeti kultúra kitörölhetetlen része.

Baaah 2014.04.29. 09:24:11

még mindig a fülembe hallom putitájmputitájmkrosszdöjueszéj jejeje :D:D:D

Macsó könyvelő 2014.04.29. 09:27:00

Hát igen, a szinkron... Hogy mást ne mondjak, a film talán legklasszikusabbá vált fordulata, az "eszem-faszom megáll" az eredetiben így hangzik: unbelievable...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.29. 09:30:16

Pedig Ferónak rettenetes fa(beszéd)hangja van...

ámulookbámulook 2014.04.29. 09:36:56

Lehettem volna a halászok detektívje..Te Ford valami hülye kilyukasztotta a hálómat..Te Ford valaki ellopta a kukacaimat..Igaz a halászok egész nap halásznak..halszagúak. Volt egy barátnőm ő is halszagú volt... :-D:-D:-D És Zuzu Petaz:-D:-D:-D:-D

pöttömröff 2014.04.29. 10:20:28

Én egyszer láttam német szinkronnal.... ne próbáljátok ki :)

worxland 2014.04.29. 11:39:54

@Hoppácska: youtube-on van sok rész eredeti hanggal. Azokat hallgatni olyan, mint Zuzu Petaz-al beszélgetni.

JanDítě 2014.04.29. 12:13:49

@Hoppácska: én pont ez miatt nem tudtam egyszer sem végignézni valószínűleg egyedüliként az országban.

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.04.29. 12:30:16

Ajánlom mindenki figyelmébe, én könnyesre röhögtem magam rajta, amint 2008-ban a Pollstar Awardson ezt elkövette:

www.youtube.com/watch?v=VOIjXw41pvI

OftF 2014.04.29. 12:35:23

Hé faszfej!

Amikor meghallottam benne Feró hangját, iszonyúan idegesített, de kábé a 10. perctől már éreztem, hogy pont passzol.

DanZi 2014.04.29. 14:01:18

Nem rossz ám az eredei hang sem. Meglepően jó angolul is a film!

Zuzimama 2014.04.29. 14:52:33

Eredeti hanggal márpedig sokkal jobb!
Feró fahangú - ahogy már valaki előttem írta - eléggé nehézkesen és szenvtelenül olvasta a papírt szinkron közben. :/

LAclow 2014.04.29. 15:05:33

Hé, F@sz és szopó! Melyiktek melyik? Mindig összekeverlek benneteket. Mind1 ajánlom a szerpentineket hazafelé...
A legnagyobb kultúrfilm a 90s évekből szvsz!

LAclow 2014.04.29. 15:19:21

@LAclow:
Ford Fairlane: Na és ti kik vagytok? Fasz és Szopó, ugye? Melyikőtök melyik, mi? Vezettek még ma este? Igen? Akkor ajánlom a szerpentint, főleg a kanyarokat!

sas70 2014.04.29. 15:35:34

Helló-hellóóó! :-)
Én mindig szarrá röhögöm magam, igaz tényleg annyira szar ez a film, hogy az már zseniális.
www.youtube.com/watch?v=n6Pg3l2V6xE

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.29. 15:45:33

én is csak azt tudom mondani amit sokan előttem, ebből a filmből feró, és a sszinron nélkül nem lett volna "kult" egy percig se, mert maga a sztori is, meg a színészek is iszonyat gagyik.

Gregegy 2014.04.29. 16:40:18

Nálunk legalább 10 évig jött elő a
"Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas."

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.29. 17:14:09

"Van az a kategória, amikor egy film olyan rossz, hogy az már jó, ez pontosan az." eddig olvastam. ez kicsit mellément haver, de nem baj, majd a pajtik kommentelnek hízelgően

GERI87 2014.04.29. 17:51:44

"ez is olyan film,mint a Torrente.néhány suttyó országban imádták,mint a miénkben pl.,de egyébként nem volt kasszasiker. "

A Torrente egyszerűen jó, nem csak prosztó káromkodás az egész...bár tényleg olcsó poénokkal élő ripacskodás..de annak jó.
Ez meg csak szimplán gagyi, tajparaszt (és egyáltalán nem vicces, inkább fárasztó) káromkodások (Nagy Feró) miatt népszerűvé vált film...nálunk.
Feró hangja ráadásul tényleg nem szinkronhoz való.

kkn 2014.04.29. 18:20:23

@Noname Cowboy: TV-ben nem +18 alatt azzal ment. belenéztem, és elkeserítő volt, mert tényleg az alpárisága adta el.
Meddig tapostam a DVD-érában, mire nagy nehezen meglett...

Amúgy Andrew Dice Clay miatt készült el. Ő abban az időszakban nagyon sikeres stand-up-os volt, és a filmben hallható intoleráns, köcsög, vulgáris a stílusa. Ami nagyon bejött akkor az USÁ-ban a képmutatás országában. Hogy valaki nem akar megfelelni, kozmetikázni, és korrektnek lenni. Leszerződtek vele 3 filmre, ha jól emlékszem, és ez volt talán az első. Nem lett siker, mert egy stand-up-osból nehéz filmet kreálni, az nem olyan. De nálunk bejött.

Globetrotter2014 2014.04.29. 18:55:01

Már akkoriban se kötött le.

Gáz hogy nálunk csak a káromkodás tud kulturális hatással járni :)

Clay egy nímand volt de kb akkoriban prábált több sorozatszinész is átnyergelni a nagy képernyőre,

Don Johnson is hasalt a Harley Davidsonnal akkortájt pedig ő kizismert volt és futattott szinészekkel társult.

Valahogy ez a film túl semmilyen volt, hülyébben szuerették az Ace venturát és komolyabban szerették at Utolsó cserkészt.

Ez olyan se hús se hal film volt...

Zakk (törölt) 2014.04.29. 19:12:58

Clay a mai napig népszerű, persze vannak akik nem kedvelik, de ez nem tragédia. Clay nem próbált meg politikailag korrekt lenni, nevén nevezi a dolgokat, márpedig ha valaki faszt szop azt azt nyugodtan lehet fszopónak nevezni :) Persze, a melegek és a meleg jogokért küzdők sosem rajongtak érte, és néhány politikus sem, akik megpróbáltak a "mások" vagy hogy Clayszerű legyek " Fairy-k" hátán élősködni. Én kedvelem, ahogy Howard Stern "művészetét" is kedvelem.

Zakk (törölt) 2014.04.29. 19:16:54

Jah és még valami Vince Neil a Mötley Crüe-ből azért odabasz :)kár hogy a teljes banda játszott.

Zakk (törölt) 2014.04.29. 19:21:07

@Sandokohn - a maláj jiddis: És ugye hogy csak az igazat mondja?! Semmi mást.. BlackBerry :) nagyon igaaaaz A telefonos köcsögök.. :)

Zakk (törölt) 2014.04.29. 19:26:14

@Sandokohn - a maláj jiddis:

ezt nézd meg :) Dice on the CNN :)) Tudod mondhat bárki bármit, ha Dice lenne a prezident a világ egy jobb hely lenne :)

Rodolfo63 2014.04.29. 19:30:03

nekem a suttyósága és alpárisága is tetszett, nagy feró fahangjával együtt

mocor2 2015.03.22. 14:56:34

A cikk szólhatna pár szót a többi mellékszereplőről is.
Pl. Wayne Newton-ról (Julian Grendel). Eszelősen gazdag (van olyan asztala, ami önmagában félmillió dollár), elképesztően profi zenész (már a hatvanas évek óta), rendkívül széles repertoárral. Talán nincs semmi, ami távolabb állna tőle, mint az alpáriság. Rendkívül csiszolt stílusú, kultúrájú ember. Ajánlom a tube-on utánanézni, pl. a szülinapi bulijának.
www.youtube.com/watch?v=ufd-h3G5BTw

Aztán ott van Gilbert Gottfried (Johnny Crunch). Ultra vicces humorista, bármit megnéztek, amiben mond valamit, a közönség totál kész van tőle. Beszélt mindenféle díjátadókon, frenetikus, amit művel.
www.youtube.com/watch?v=3pk-fzM1Fz0
ezt sem bírta ki:
www.youtube.com/watch?v=XkLqAlIETkA

Szóval nagyon komoly arcok lettek összeszedve ebben a filmben, csak itthon nem ismerik őket annyira. Kint valószínűleg azért nem volt annyira sikeres a film, mert pont azt hozták, amit ismertek tőlük (kivéve pl. Wayne). Nálunk ez a pörgős stílus akkor ismeretlen volt még, mikor tényleg záporoznak a poénok, helyzetek. A csupasz pisztoly (top secret, stb.) sem voltak ennyire gyorsak.
süti beállítások módosítása