Ryan közlegény megmentése / Saving Private Ryan (1998)
2014. március 26. írta: FilmBaráth

Ryan közlegény megmentése / Saving Private Ryan (1998)

ryan.jpgTizensok évvel ezelőtt megígértem magamnak, hogy ezt a filmet soha többet nem nézem meg. Túl jól sikerült bemutatnia a háború poklát ugyanis, én pedig túl fiatal voltam, és sokkot kaptam tőle. Most úgy gondoltam, sok év és naturális háborús film után elég nagy vagyok már az újrázáshoz. Tévedtem. A sokk maradt, ami továbbra is azt jelenti, hogy ez egy nagyon jó film!

Egy idős férfi sírva rogy térdre egy katona sírja előtt a temetőben. Az ő emlékeiből ismerhetjük meg Miller századost (Tom Hanks), aki éppen a normandiai partraszállásra készül az embereivel. A következő negyed óra filmtörténeti pillanat, soha senki ilyen naturálisan nem mutatta be mozivásznon a második világháború ezen eseményét. Itt nincs hősiesség, csak vér, tragédia és fájdalom. A százados nagyon sok emberét veszíti el, és érthetően nem túl boldog, amikor megkapja a következő feladatot: meg kell találnia Ryan közlegényt (Matt Damon), akinek három testvére esett el a fronton, hogy hazaküldjék az édesanyjához. Az öngyilkos küldetés nagyon hamar felveti azt a kérdést, hogy vajon hány katonának kell meghalnia azért, hogy egy ember életben maradjon. Az út hosszú, és erre a kérdésre nincs jó válasz...

Steven Spielberg mostanában már csak az Oscarra és a pénzre hajt sajnos (na jó, ne legyünk igazságtalanok, a Lincoln alapján újra elindult a jó út felé), amit legjobban akkor látunk, ha összehasonlítjuk ezt a filmet és a Hadak útjánt, ami szintén háborús film. Borzalmasan nagy a szintkülönbség, annak ellenére, hogy a filmek rendesen ki lettek dekorálva Oscar díjjal. Mindkettő látványos, azonban amíg a Ryan közlegény megmentése egy kőkemény dráma, a Hadak útján nem több, mint egy szépen fényképezett matiné. Mi változott az eltelt években? A bátor kísérletezés, a friss látásmód. Inkább biztosra megy a kiváló rendező, mindnyájunk bánatára, reméljük, azért még okoz nekünk szép pillanatokat. De ne búslakodjunk, inkább örüljünk ennek a jó filmnek.

A partraszállás sokkja után a látvány háttérbe szorul, az emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe. A csapat dinamikája, a százados erős vezetői képessége (és belső vívódásai), a napi konfliktusok, a társak elvesztésének feldolgozása, a végső harc bemutatása olyan jól sikerült, hogy nem tűnik végtelenül hosszúnak a közel három órás játékidő. Minden karakter jól kidolgozott, a párbeszédek erősek, a jelenetek drámaisága teljes mértékben átélhető. Miller százados mindent megtesz, hogy csapata túlélje ezt a küldetést, okosan vezeti a társait, ha kell, nagyon nehéz döntéseket hoz meg, erkölcsi példakép, még a legválságosabb pillanatokon is úrrá tud lenni. Mégis láthatjuk, mennyire megviseli, hogy hibás döntései miatt elveszíti a társait, mennyire elege van ebből az értelmetlen háborúból, mennyire haza szeretne menni. Nem hős, csak valaki, aki helyt próbál állni a világégés kellős közepén. A katonák különbözőek, mindenki bejárja a saját belső útját, megkedveljük a fiúkat, ezért nagyon fáj, amikor elveszítjük őket. A nézőt beszippantja a történet, együtt él a csapattal, ott vagyunk velük minden hadi cselekményben, szorítunk nekik, szomorúak vagyunk, ha végig kell néznünk a halálukat. Ryan közlegény is jól megírt figura, mikor megtalálják, mindenki utálja, hiszen több bajtárs már meghalt miatta, de aztán szépen lassan megkedveljük ezt a bátor katonát, aki a társaival marad, megvédeni a hidat, ahelyett, hogy szépen elindulna hazafelé. Nem szeretjük meg, hiszen túl nagy áldozat árán menekült meg, de azért becsüljük, és ez nem kevés.

Nem véletlenül kapott Oscart többek között a vágó és az operatőr, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a film ilyen erős lett. A közvetlen közelről fényképezett jelenetek nagyon sokkolóak, tényleg a szereplő helyében érezhetjük magunkat. A zene is nagyon találó, viszont néhány jelenetet nyugodtan ki lehetett volna hagyni, kevesebb csoporton belüli konfliktus bemutatása talán több lett volna, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

ryan2_1.jpgTom Hanks kiválóan alakítja Miller századost, nem esik túlzásokba, egyszerű, nem látványos eszközökkel mutatja meg a karakter minden mélységét. Tom Sizemore jelenléte rendkívül erős a filmvásznon, Matt Damon szokásához híven teljesen közepes, Barry Pepper kiváló, Paul Giamatti úgyszintén. Még az isteni (mármint testű, nem tehetségű) Vin Dieselnek is akad néhány szép pillanata, de minden szereplő megállja a helyét.

Steven Spielberg egyik legjobb rendezése nyomán maradandó film született. A színészvezetés tökéletes, a jelenetek erősek, a történet íve kerek. Sokkolóan szép alkotás, az elején a látvány miatt, utána pedig a színészi játék és a képek együttes hatása miatt.

Brutálisan erős háborús dráma, igazi szívet tépő, lelket rázó Spielberg-mozi!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr475851774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.03.26. 00:47:54

"ami továbbra is azt jelenti, hogy ez egy nagyon jó film!"

Hazugság... ez a film nem jó, hanem ZSENIÁLIS. 10/10.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.26. 07:05:27

Lehet erről lesz másodvélemény. :)

obscuriloquium 2014.03.26. 08:23:01

Hát valóban baromi érdekes, hogy mekkora különbség van eközött meg a Hadak útján között. Hogy azért-e, mert az utóbbi gyerekkönyvből készült? Vagy mert az első világháború (bár a maga módján még nagyobb sokk volt, mint a második) már elérhetetlenül messze van tőlünk? Vagy Spielberg egyszerűen megöregedett (mintha az interjúkban olyasmit mondtak volna a színészek, hogy a rendezői székre az volt írva: "Apa", "Dad")? Egyetlenegy helyen van kapcsolat a két film között, és ott is beszédes a különbség. A német tábor lovasrohamakor. Elhallgat a zene, éppen úgy, mint a normandiai partraszállás jelenetében (azt szerintem aligha felejti el, aki látta), de aztán mi történik? Átbaletteznek a lovak, egytől egyig, a géppuskák sortüze fölött. Miközben a brit katonafőszereplőinket ott és akkor írja ki a forgatókönyv a történetből.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.26. 14:04:10

Érdekes, de sokkolás szempontjából szerintem a középmezőnyben sincs a háborús filmek között. Bajtársiasság, térdig gázolunk az amerikai zászlóban, páran közben persze meg is halnak, de nem ez a film fogja elrettenteni az átlag amerikait a háborútól, hanem inkább csak kedvet kap, hogy seggberúgjon néhány nácit és közben ilyen hősiesen patkoljon el. Nem csoda, hogy két HBO-minisorozat és kb. a világ egyik legnépszerűbb FPS-játéka is gyakorlatilag ebből a filmből született.
@NY124 (Darvas Tamás): Korábban már jelezték is az igényt rá az olvasók, szóval hajrá. :D

tééényleg? 2014.03.26. 15:52:39

A partraszállási jeleneten kívül nem sok pozitívumot találtam a filmben. Tele klisével, amerikai zászlóval, dicsőséggel, dagályos zenével, ahogyan a kisember megmenti a világot.
Végig kiszámítható, végig hatásvadász.
Úgy rémlik, hogy annyira untam, hogy nem is néztem végig, pedig nem jellemző, hogy filmet félbe hagynék.
A nyitó 10-15 percet azóta is láttam már, de sokkal tovább nem jutottam.

tjunior 2014.03.26. 16:17:32

Azért lássuk be a Ryan közlegény megmentése "csak" egy szimplán jó film. Van egy filmtörténeti jelentőségű 20 perc, világosan emlékszem rá amikor moziban elkezdtük nézni a filmet, poénkodva meg minden, aztán csak néztünk ki a fejünkből 20 percig, a popcorn a kezembe maradt :). Az ilyen percekért érdemes moziba járni. Aztán van utána 2 óra közepes háborús dráma. A film legnagyobb problémája még is az, hogy ellentmond magának. Az első 20 percben megmutatja mennyire értelmetlen a háború, aztán a maradék időben értelmet próbálnak vinni a pokolba...Nem sokat kellett volna változtatni rajta, csak mondjuk Ryan ne élje túl az utolsó csatát...hogy az osztag ugyanolyan értelmetlenül pusztuljon el mint a katonák az elején...ennyi (remélem nem spoilereztem senkinek, olyan nincs aki ezt a filmet még nem látta :), de Spielberg sosem volt ilyen bátor.

Levente B. · combatant.blog.hu 2014.03.26. 16:25:01

A Hadak útján nem kapott Oscar díjat, csak jelölték.

A film első 5 és utolsó 5 perce egy hatalmas giccs, amerikai patrióta maszlag. Mondjuk nem tudom az író tudta-e, hogy a zászlós nyitó jelenet Leni Riefenstahl egyik 30-as évekbeli filmjének a pontos mása?

Ezen kívül nekem is kedvenc a film 8/10. Anno moziban láttam és sokk hatás ért a nyitó jelenet során. Spielberg személyesen is elmondta, hogy Robert Capa fotó is inspirálták a látványban.

Blu-ray lemezen jöhetne kis hazánkba.

Angel Wing 2014.03.26. 21:45:45

Ez szerintem két film. A partraszállós, meg a másik. Az első, zseniális munka, a másik nézhető.

Nyílméregbéka 2014.03.26. 22:28:55

@tééényleg?: Nem láttad, de véleményed van róla... mondjuk annyit is ér így a "véleményed". "Tele klisével, amerikai zászlóval, dicsőséggel, dagályos zenével, ahogyan a kisember megmenti a világot." Ezekből nagyjából semmi nem illik a filmre, tényleg nem láttad.

...elmúlik... 2014.03.26. 22:46:01

A film első része sokkolóan élethű, rendkívül jól sikerült. A többi rész háborús maszlag, propaganda. Persze így eladhatóbb. Az őrület határán (The Thin Red Line) sokkal inkább valósághűbb háborús dráma. Persze nem Spielberg film, nem is kapott, csak egy medvét.

Nyílméregbéka 2014.03.27. 00:14:50

@danialves: Nem hinném, hogy a sokkolás, vagy elrettentés volt a készítők célja, inkább a tisztelgés a hőseik előtt, de nem titkolva a háború brutalitását sem, nem valami eposzi hősies operettháborúnak mutatva a partraszálást és a későbbi küldetést.
"Bajtársiasság, térdig gázolunk az amerikai zászlóban, páran közben persze meg is halnak"... Nagyjából mindenki meghalt, nem csak páran, és szó sem volt amerikai zászlólengetésről, meg hazafiságról, hősökről, csak a bajtársiasságról, kötelességről, és a túlélésről. Pont ettől volt más mint az addigi háborús filmek. Nagyon oda tettek magukat Spielberg és Hanks is, látszik a filmen, hogy szívügyük volt a téma, nem is tudtak lejönni a szerről szerencsére, és később megcsinálták a máig legjobb háborús dráma sorozatot a Band of Brotherst, Stephen A. Ambrose riportkönyvéből.

@...elmúlik...: Kíváncsi lennék, szerinted mi volt a "háborús maszlag és propaganda" a film második felében?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.27. 01:00:06

@Nyílméregbéka: Egy olyan filmről beszélsz, aminek az a története, hogy kimentenek valakit, csak mert meghalt a két bátyja. Ennél naivabb és a valóságtól elrugaszkodottabb háborús filmes koncepció a világon nincs, és pont ezért nincs benne semmi sokkoló.
Majd aztán amikor egy fél hadsereget lemészároltattak ezért, megjegyzik, hogy legalább akkor éljen jó életet. Ennek nem hogy a túléléshez nincs semmi köze, de még kötelességnek is nehezen nevezhető, bajtársiasságnak is egy eléggé eltúlzott verziója.
Szerintem leginkább abban volt új, hogy a vietnami önmarcangolós PTSD-filmek hulláma után szinte felüdülésként érte az embereket, hogy egy ilyen film nem csak arról szólhat, hogy minden katona pszichopata állat lesz a háborútól. Sőt, fiaink még annyira jófejek, hogy még ilyen baromságokért is képesek meghalni.

Nyílméregbéka 2014.03.27. 01:59:18

@danialves: Csakhogy ez, az utolsó túlélő testvér megmentése, valóban létező doktrina volt az USA hadseregében, és többször alkalmazták is, és volt, hogy a filmhez hasonlóan egységeket is küldtek az illető kimentésére, S.A.Ambrose is említ egy ilyen esetet a könyvében, ez adta a filmhez is az ötletet Spielbergnek. Ennyit a naiv és elrugaszkodott filmes koncepcióról.
Szerintem te lófaszt sem tudsz a háborúról és katonákról, a harctéri bajtársiasságról. Szerencsére nekem volt egy nagybácsim, aki végigharcolta a háborút, méghozzá az amerikai hadseregben (egy évvel a háború előtt vándorolt ki...) Észak-afrikától, át Szicilián és az olasz fronton egész negyvenötig, amikor megsebesült a csípőjén és a vállán egy hónappal a vége előtt. Közben a nagyapám munkaszolgálatosként az orosz fronton űzte az ipart ásóval és csákánnyal. Tőlük első kézből ismerem milyen volt valójában a háború (mindkét fronton), és hogyan viszonyulnak egymáshoz az egy alakulatban harcoló katonák. Hidd el semmi eltúlzó nem volt a filmben. Semmi nem köti össze annyira az embereket mint, hogy egymás mellett harcolnak hónapokig/évekig, egymástol függ az életük, és többször mentették már meg egymást oda-vissza. Semmihez sem fogjató kötelék ez, amit csak az ért meg aki átélt ilyet.

tééényleg? 2014.03.27. 08:39:49

@Nyílméregbéka: Fájó pont, hogy leszólták a kedvenc filmedet? Nem nem láttam, nem néztem végig. Az nagy különbség :) Már a film alapötlete is nagy marhaság volt...
Millió és egy ennél jobb film van, magától Spielbergtől is... Háborús filmekből is van egy halom jobb, olyan is ahol nem rángatják a kamerát minden irányba, úgy, hogy ne láss semmit az egészből.
Fogadjunk, hogy a Gladiátor is nagyon tetszett :D

...elmúlik... 2014.03.27. 09:06:25

"Semmi nem köti össze annyira az embereket mint, hogy egymás mellett harcolnak hónapokig/évekig, egymástol függ az életük, és többször mentették már meg egymást oda-vissza."

Ezt te írtad, s szerintem ez a lényeg minden oldalon. Az összes többi maszlag és utólagos propaganda, mellyel minden oldal igyekszik sajátjai hősiességét igazolni, megerősíteni.

"Semmihez sem fogjató kötelék ez, amit csak az ért meg aki átélt ilyet." Ezt is te írtad. Igaz. Ez a tapasztalat nekem megvan. Neked is?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.27. 10:51:08

@Nyílméregbéka: Szerintem Sztálingrádnál az oroszok, a Don-kanyarban vagy Budapest ostrománál a magyarok viszonylag kevésszer mentettek ki valakit, csak mert meghaltak a testvérei. Még saját japán frontjukhoz képest is sétagalopp volt, amit az amerikaiak itt műveltek, és azért nagyon nem ez a jópofizás jellemző a háborúkra.
"Szerintem te lófaszt sem tudsz a háborúról és katonákról, a harctéri bajtársiasságról."
Van egy olyan érzésem, hogy pontosan annyi háborúban harcoltam, mint te, szóval ebbe inkább nem akarsz belemenni. ;)

Btw az én nagyapám is harcolt a keleti fronton, és viszonylag kevés akció indult a kimentésére, amikor orosz fogságba került. És senki nem mondta neki, hogy éljen jó életet, miután kiengedték. A háborúk 95%-a ugyanis nem arról szól, hogy össze-vissza rohangálunk, hogy kinek halt meg a testvére, mert azt kivisszük, hanem mondjuk azért szurkolsz, hogy te legyél a 10ből az 1, akit nem ölnek meg az oroszok, hanem csak elvisznek Szibériába.

Nyílméregbéka 2014.03.27. 16:00:06

@tééényleg?: Nem te idióta! Az a "fájó pont", hogy véleményzel valamit, amit nem láttál.

@...elmúlik...: Igen, meg van nekem is. Öt évig voltam bányamentő, van némi fogalmam arról milyen rábízni az életemet valakire.

@danialves: És ki tököm beszélt az oroszokról? A Ryan közlegényről volt szó, és az USA hadseregről, és ott ez létezett. A "sétagaloppról" meg inkább nem mondok semmit... De én vagyok hülye, hogy leállok veled, mikor tapasztalatból tudom, hogy nem lehet értelmes vitát folytatni veled. Majd máskor odafigyelek! :)

...elmúlik... 2014.03.27. 16:22:27

@Nyílméregbéka: Ennek örülök, legalább az érzés megvan. Akkor pedig tudod miről beszélek. Amikor ott vagy, ott vagytok, csak te és a társaid számítanak. Utólag pedig senki ne magyarázzon semmit. Legyen az főmérnök, tábornok, bármilyen vezető, vagy filmrendező, aki mindent felhasznál a filmjeihez, csupán a saját tapasztalatát nem. Nem hiszek a politikai ideológiákban, egyikben sem. Márpedig ebben a filmben is volt bőven. Spielberget tehetséges rendezőnek tartom, de ezzel a véleményemmel nem őt minősítettem, hanem a filmet. Ő nagyon is jól tudja, mit kell egy filmbe beletenni, hogy "átmenjen" a szűrőkön. Érdeme, hogy legalább az első húsz percben bemutatta a háború valóságát.
Erre gondoltam.

tééényleg? 2014.03.27. 16:25:20

@Nyílméregbéka: Te tényleg ennyire szellemi fogyatékos vagy? :) Nem érted, hogy elkezdtem nézni és mivel az derült ki számomra, hogy egy fostalicska a film, ezért félbe hagytam? Volt valami váratlan csavar esetleg a film végén amitől az egész film hangulata és mondanivalója megváltozott? Jöttek az ufók? Akkor lehet, hogy mégis végig nézem :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.27. 17:59:00

@Nyílméregbéka: Bocs, elfelejtettem, hogy a bajtársiasság és a túlélés fogalmai csak az amerikai hadsereg viszonylatában értelmezhetőek, és nem teljesen általános fogalmak...
Úgyhogy ha már te nem vagy következetes, légy szíves ne állj le személyeskedni, mert nem lesz hosszú pályafutásod itt

Nyílméregbéka 2014.03.27. 20:40:38

@danialves: Szerintem olvass vissza! Te azt írtad mekkora hülyeség az alapötlet, hogy az utolsó túlélő fivérért ilyen akciót indítanak, mire én leírtam hogy ez pedig így volt az amerikai seregben, erre te jössz az orosz fronttal, most meg megint a témától eltérve a bajtársiassággal... Vicces, hogy még te kéred számon a következetességet, mikor semmi következetesség nincs a válaszaidban, csak a puszta kötekedés.

Nyílméregbéka 2014.03.27. 20:49:11

@tééényleg?: Te tényleg ekkora idióta vagy? Ha csak a felét nézed meg a filmnek, akkor nem láttad a filmet. Ennyi. Normális ember nem mond véleményt olyasmiről amit ismer, nem látott... Egyébkén biztos vagyok benne, hogy végig láttad a filmet, csak azt gondolod mekkora menőség már, ha ezt mondod. Nőjél fel!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.27. 21:07:06

@Nyílméregbéka: "Te azt írtad mekkora hülyeség az alapötlet, hogy az utolsó túlélő fivérért ilyen akciót indítanak, mire én leírtam hogy ez pedig így volt az amerikai seregben,"
És akkor ettől kisebb hülyeség?

Azt hiszem, itt az ideje, hogy megtanulj vitatkozni, vegyük kezdetnek egy elég általános verziót.

Tételmondat: "Ez egy naiv és valóságtól elrugaszkodott koncepció".

"Bizonyítás" (objektíve nem bizonyítható ugye, ezért ez gyakorlatilag érvelés tételmondat mellett): "A háborús konfliktusok és hadszínterek jelentős részében ilyen dolgok (értsd: haljunk meg szegény gyerekért akit nem is ismerünk, csak mert ő az utolsó a családból) nem történtek. Erre a következő példáim vannak: [ld. fent]"

Cáfolat (=érvelés a tételmondat ellen): "Ez nem igaz, ugyanis számos példát tudok mondani ennek ellenkezőjére. Ezek a következők:"

Kérdésem, a fenti beszélgetést visszaolvasva mi az, ami nem hangzott el esetünkben? (Ha túl nehéz lenne, elmondom: a cáfolatod.)

" témától eltérve a bajtársiassággal"
Kérdés #2: a bajtársiasság hányszor szerepel az alábbi szövegben, egyrészt a beidézett (feltételezem általad lényegesnek tartott részben), másrészt az arra írt reakcióban?
"Bajtársiasság, térdig gázolunk az amerikai zászlóban, páran közben persze meg is halnak"... Nagyjából mindenki meghalt, nem csak páran, és szó sem volt amerikai zászlólengetésről, meg hazafiságról, hősökről, csak a bajtársiasságról, kötelességről, és a túlélésről."

Kérdés #3: Ha (továbbra is feltételezem) az általad lényegesnek tartott gondolatban szerepel a bajtársiasság, majd az arra adott reakciódban is, miért tér el a témától?

Kérdés #4: Ha ez esetleg (mint szerintem látható) nem tér el a témától, miért érzed úgy, hogy hirtelen irrelevánsnak kell nyilvánítanod eddig releváns pontokat? Mint például abban az esetben, amikor leírsz egy általános fogalmat (bajtársiasság, túlélés, előbbiről ugye én lófaszt nem tudok, ezt egy pontos szerintem érvnek szántad volna), majd önkényesen utólag úgy teszel, mintha ezeket nem lehetne kontextusba helyezni, idézem "És ki tököm beszélt az oroszokról?".

Kérdés #5: Ezek után miért probléma, hogy számon kérem rajtad a következetességet, mikor a fentiekből is látszik, hogy nem vagy következetes?

Kérdés #6: Fussunk neki újra, a bajtársiasság, a túlélés, és az egyéb fogalmak, amelynek ez a film szerinted remek példája, miért csak ezen a háborús hadszíntéren relevánsak, és sehol máshol nem?

Nyílméregbéka 2014.03.27. 23:51:28

@danialves: "És akkor ettől kisebb hülyeség?"

Ha egyszer létezett a dolog, akkor miért hülyeség a filmötlet? Mert te azt mondod?
42-ben vezették be ezt a gyakorlatot (Sole Survivor policy) amerikai hadseregben, hogy ahol három, vagy több testvér halt meg egy családban (a filmben Ryannek is három fivére halt meg, és nem kettő), az utolsó túlélő testvért leszerelik, mert három fiú halála már így is túl nagy áldozat a szülőktől. Egyébként ezt manapság is alkalmazzák www.dailymail.co.uk/news/article-477259/The-real-Saving-Private-Ryan-US-soldier-heads-home-brothers-killed-Iraq.html
és előfordult az angol hadseregben is... www.dailymail.co.uk/news/article-2562886/The-real-life-Saving-Private-Ryan-Amazing-story-soldier-flown-mother-line-five-older-brothers-killed.html

"A háborús konfliktusok és hadszínterek jelentős részében ilyen dolgok (értsd: haljunk meg szegény gyerekért akit nem is ismerünk, csak mert ő az utolsó a családból) nem történtek."

Persze ez egy film, nem tudom, hogy a valóságban áldoztak-e embert ilyen küldetésre, de szerintem ennél jóval "értelmetlenebb" és a "valóságtól elrugaszkodottabb" küldetésben is haltak meg katonák ezrével a háborúkban, így akár történhetett is valami hasonló... Azt azért ne felejtsd el, hogy nem egy öngyilkos küldetésre küldték őket ("haljunk meg szegény gyerekért akit nem is ismerünk"), nem szándékozták az egész szakaszt feláldozni egy emberért, hanem kaptak egy feladatot, hogy kihozzák Ryant. Bár a rangerek egyébként pont ilyen bevetésekre valók a hadseregben, az már Miller százados döntése volt, hogy a végén maradnak a 101-sekkel a városka védelmére. Megtehették volna, hogy leütik Ryant megkötözik és visszaviszik a frontvonal mögé. De katonák voltak, tették a dolgukat, és ez szerintem életszerű volt.

---------------------------
A következetlenségről:

Akkor nézzük csak...!

Te kommented: "Egy olyan filmről beszélsz, aminek az a története, hogy kimentenek valakit, csak mert meghalt a két bátyja. Ennél naivabb és a valóságtól elrugaszkodottabb háborús filmes koncepció a világon nincs, és pont ezért nincs benne semmi sokkoló."

erre én: "Csakhogy ez, az utolsó túlélő testvér megmentése, valóban létező doktrína volt az USA hadseregében, és többször alkalmazták is, és volt, hogy a filmhez hasonlóan egységeket is küldtek az illető kimentésére, S.A.Ambrose is említ egy ilyen esetet a könyvében, ez adta a filmhez is az ötletet Spielbergnek. Ennyit a naiv és elrugaszkodott filmes koncepcióról."

erre te: "Szerintem Sztálingrádnál az oroszok, a Don-kanyarban vagy Budapest ostrománál a magyarok viszonylag kevésszer mentettek ki valakit, csak mert meghaltak a testvérei."

mire én: " És ki tököm beszélt az oroszokról? A Ryan közlegényről volt szó, és az USA hadseregről, és ott ez létezett."

erre te: "Bocs, elfelejtettem, hogy a bajtársiasság és a túlélés fogalmai csak az amerikai hadsereg viszonylatában értelmezhetőek, és nem teljesen általános fogalmak..."

???

---------------------

A bajtársiasság vonal...

Te: "Bajtársiasság, térdig gázolunk az amerikai zászlóban, páran közben persze meg is halnak, de nem ez a film fogja elrettenteni az átlag amerikait a háborútól, hanem inkább csak kedvet kap, hogy seggberúgjon néhány nácit és közben ilyen hősiesen patkoljon el"

erre én: "Nem hinném, hogy a sokkolás, vagy elrettentés volt a készítők célja, inkább a tisztelgés a hőseik előtt, de nem titkolva a háború brutalitását sem, nem valami eposzi hősies operettháborúnak mutatva a partraszállást és a későbbi küldetést.
"Bajtársiasság, térdig gázolunk az amerikai zászlóban, páran közben persze meg is halnak"... Nagyjából mindenki meghalt, nem csak páran, és szó sem volt amerikai zászlólengetésről, meg hazafiságról, hősökről, csak a bajtársiasságról, kötelességről, és a túlélésről."

Te: "...Majd aztán amikor egy fél hadsereget lemészároltattak ezért, megjegyzik, hogy legalább akkor éljen jó életet. Ennek nem hogy a túléléshez nincs semmi köze, de még kötelességnek is nehezen nevezhető, bajtársiasságnak is egy eléggé eltúlzott verziója."

Én: "Szerintem te lófaszt sem tudsz a háborúról és katonákról, a harctéri bajtársiasságról. Szerencsére nekem volt egy nagybácsim, aki végigharcolta a háborút..." stb

Szerintem nem olyan nagy erőfeszítés a két vonalat megkülönböztetni egymástól, segít az új bekezdések helyes értelmezése, meg a kommentben lévő @+név, amire rákattintva kiderül, melyik komment melyikre válasz.

----------------

TE: "Kérdés #6: Fussunk neki újra, a bajtársiasság, a túlélés, és az egyéb fogalmak, amelynek ez a film szerinted remek példája, miért csak ezen a háborús hadszíntéren relevánsak, és sehol máshol nem?"

Pontosan hol is írtam én ilyesmit??? idézet tőlem: "Tőlük első kézből ismerem milyen volt valójában a háború (MINDKÉT FRONTON), és hogyan viszonyulnak egymáshoz az egy alakulatban harcoló katonák. Hidd el semmi eltúlzó nem volt a filmben. Semmi nem köti össze annyira az embereket mint, hogy egymás mellett harcolnak hónapokig/évekig,"

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.28. 00:46:07

@Nyílméregbéka: "Ha egyszer létezett a dolog, akkor miért hülyeség a filmötlet?"
Hol maradtam le, hogy attól, hogy valami létezik, már van is értelme?

"Mert te azt mondod? "
Igen, tudod ez így működik, hogy állítok valamit, te is állítasz valamit, én írok érveket... és most itt jönne az, hogy te is írsz érveket, de erre még várunk.

Újra leírom mindenesetre, hogy ha olvastál / láttál filmet kettő darab háborúról is, akkor talán kontextusba tudod helyezni, hogy mennyire first world problem az, amiről ez a film szól. Mondjuk kezdve azzal, hogy ezeknek a katonáknak volt mit enniük, nem fáztak, nem rohadt le a seggük a melegtől és nem kaptak változatos trópusi betegségeket. Ráadásul még ők is voltak túlerőben egy hódító hadjáratban, úgyhogy nem is igazán azon kellett agyalniuk, hogy ha ez nem jön össze, a gonosz nácik majd felkötik a szeretteiket. Ezzel kb. a világ harcoló katonáinak 80-90%ánál volt csak jobb dolguk, szóval ahelyett, hogy szarrá fagytak, éhen haltak, éppen a saját lemészárlásukat várták, ezek az emberek nekiálltak fáradságos módon kimazsolázgatni a sajátjaik közül azokat, akiket már igazán haza lehetne küldeni a jó meleg kandalló és a mama szoknyája mellé. Úgyhogy igazán nekifuthatnál még egyszer annak, hogy miért pont ez a film reprezentálja jól a háborút.
Ja igen, megint csak ezt nem sikerült leírnod. (Mármint azon kívül, hogy szerinted értelmetlenebb küldetésekben is haltak meg katonák. Ez valóban egészen biztos, csak azt nem egészen így tálalták az utókornak.)

"A következetlenségről:"
Hoppá, tudod mi maradt közben ki? A legelső kérdésemre a válasz, azaz hogy hol van a cáfolatod.

Na, de essünk túl ezen:
Olyan szépen beidézted ezt a beszélgetést, hogy ahhoz képest, hogy az USAról, és a Ryan közlegényről volt szó, két kifejezést nem találok az első kommentben. Tudod mi az? Igen, az "USA" és a "Ryan közlegény".
Beidézem újra, hátha most sikerült felfedezni:
"Egy olyan filmről beszélsz, aminek az a története, hogy kimentenek valakit, csak mert meghalt a két bátyja. Ennél naivabb és a valóságtól elrugaszkodottabb háborús filmes koncepció a világon nincs, és pont ezért nincs benne semmi sokkoló."

Nem, még mindig nincs meg. Ugyanis a háborús filmes koncepció az egy olyan fogalom, amibe beletartozik a világ összes háborús filmes koncepciója és nem csak a Ryan közlegény.
És tudod mi nincs még meg? A cáfolatod az állításomra. (Itt van rögtön fent beidézve, ha esetleg nehéz lenne megtalálni.)

"A bajtársiasság vonal..."
Még mindig hiányzik egyetlen aprócska dolog, hogy ezt a szerinted irreleváns vonallal hogyan tértem el ÉN a témától, amikor ez volt az első szó, amit idéztél tőlem. Ellenben újra leírtad azokat a kommenteket, melyek szerint igencsak fontos kérdésnek tartod, hogy mennyire ábrázolja jól a film a bajtársiasságot.

Ja és tudod mi hiányzik még? A cáfolatod az állításomra.

"Pontosan hol is írtam én ilyesmit???"
vö.
"" És ki tököm beszélt az oroszokról?"
Legalább ha a másik kommentedet nem olvasod vissza, azt olvasd vissza, amit éppen írsz, mert ott idézed be.

Leírom egyszerűbben most újra, hátha így érthetőek lesznek a kérdések:
1. Milyen háborús filmet tudsz mondani, amely ennél naivabban ábrázolja a háborút?
2. Miért érzed úgy, hogy erre eleve semmi szükség, hanem az is kiváló cáfolat, hogy a Ryan közlegény nem naivabb saját magánál?
3. Miért tér el a témától egy olyan fogalom, amit te vezettél be a témába?

Igazából az első kérdésre szeretném látni a választ nagyon most már, és kicsit zavarba ejtő, hogy nem igazán tudsz írni rá semmit. Félek levonni a következtetést, de amikor van egy állítás, amit valaki képtelen megcáfolni, akkor az illetőnek jellemzően nincs igaza.

Nyílméregbéka 2014.03.28. 01:15:50

@danialves: Kész, feladom. Szerintem mi ketten valami más nyelvet beszélünk, vagy csak szivatsz, hogy nem fogod fel az egészet. Már csak röhögni tudok... :DDD

tééényleg? 2014.03.28. 08:52:36

@Nyílméregbéka: Tutira nem láttam végig a filmet mert az elején kiderült, hogy szar. Nem hiszem, hogy van aki ezzel menőzne, hogy látott egy filmet de azt mondja, hogy nem látta. Ez nem életszerű :D
Ha eszel valamit és annak romlott íze van, akkor is megeszed, hogy kiderüljön tényleg szar volt-e? :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.28. 12:13:29

@Nyílméregbéka: "Félek levonni a következtetést, de amikor van egy állítás, amit valaki képtelen megcáfolni, akkor az illetőnek jellemzően nincs igaza."

Akkor engedelmeddel most levontam ezt a következtetést.

Nyílméregbéka 2014.03.28. 16:46:14

@danialves: Legyen igazad, látom ez fontos neked, nekem meg épp van. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.28. 18:02:22

@Nyílméregbéka: Micsoda nagylelkűség, miután képtelen voltál ellenérvet írni, kegyesen megengeded, hogy nekem legyen igazam. Valamiért rá emlékeztetsz:
img.pandawhale.com/81101-alright-well-call-it-a-draw-gi-JonN.gif

miketbeszéltek 2014.04.20. 22:39:56

@Nyílméregbéka: Valóban 2 részre osztható a film, mindazáltal a partraszállás utáni lassabb részben is vannak megrázó jelenetek, pld. amikor a doki életéért küzdenek, illetve számomra az egész film legborzasztóbb epizódja, amikor a német leszúrja az amerikait...
-Lehet, az a legfőbb "bűnöd", hogy pozitív véleményt fogalmaztál meg az USA hadseregével kapcsolatban, a mai világban ez nem számít trendinek. Inkább szedik ízekre a személyes információval alátámasztott állításodat, mintsem hogy elismernék: van némi alapja a "propagandának".

kozi001 2014.05.15. 09:57:50

Egy újabb szerencsétlen film arra h az amcsik annyit tudnak a vhról h volt partraszállás, Pearl Harbor meg vmikor leatomozták a japókat!