Egy szép arc a filmvásznon, ami ma már nem üres: Brad Pitt (1963-)
2014. március 09. írta: FilmBaráth

Egy szép arc a filmvásznon, ami ma már nem üres: Brad Pitt (1963-)

brad pitt.jpgMi a közös benned és Brad Pittben? Mind a ketten ültetek már a Nyugatiban, és szidtátok a vonatközlekedést. Persze nem mostanában történt ez világhírű színésszel, nagyon fiatal volt még, és valószínűleg nem gondolta volna, hogy sok év múlva szupersztárként fog visszatérni kis hazánkba. 

William Bradley ("Brad") Pitt az Oklahama állambeli Shawnee-ben született, átlagos középosztálybeli családban. Az apuka szállítócéget vezetett, az anyuka középiskolai tanácsadó volt. A kisfiú testvéreivel a Missouri állambeli Springfieldben nőtt fel, ahová a család az ő születése után költözött.

Középiskolás korában sportolt, színjátszókörbe járt, musicalekben lépett fel. Újságírást, azon belül marketinget kezdett tanulni 1982-től a Missouri egyetemen, ámde két héttel a diploma megszerzése előtt otthagyta a sulit és Los Angelesbe ment színészetet tanulni (a család biztosan örült a rettenetesen felelős döntésnek). Amikor sok évvel később megkérdezték tőle, hogy miért tette ezt, az válaszolta: "Egyszer csak belém hasított a felismerés: ha a filmek nem jönnek el hozzám, nekem kell utánuk mennem".

Persze nem várta tárt karokkal az álomgyár, nagyon sok alja munkát kellett végeznie karrierje hajnalán: sztriptíz táncosokat fuvarozott, hűtőket szállított, illetve óriás csirkének öltözve reklámozott egy étteremláncot. A 80-as évek végén apró szerepekhez jutott tévésorozatokban, ezek közül a legjelentősebb a Dallas volt, 1987-ben.

 

1988-ban kapta meg első főszerepét A hold fia című filmben. Azonban még mielőtt a film elkészült volna, polgárháború dúlta fel a forgatás helyszínét, Jugoszláviát, és a filmanyag nagy része egészen  1996-ig nem került elő. A film végül csak abban az évben jelent meg.

1991-ig a kutya sem ismerte, ezen a dicstelen helyzeten egy nagyon hatásos jelenet változtatott a Thelma és Louise című filmben, amelyben mindenki egy életre a fejébe véshette nem mindennapi kockahasát. Abszolút a külsejének köszönhette a szerepet, valamint annak, hogy a próbajátékon Geena Davisnek nagyon megtetszett a jóképű fiú. A többi pedig már a filmtörténelem része.

Az első főszerepét a folyó szeli ketté című, enyhén unalmas, de azért jó Robert Redford filmben kapta, amelyben továbbra sem tűnt ki színészi alakításával. Ezután egy kultfilm, a Kalifornia - A halál nem utazik egyedül következett, majd nagy kedvencem, a Tiszta románc, amelyben csak nyúlfarknyi, ám annál emlékezetesebb szerepet játszott.

Az Interjú a vámpírral hatalmas siker volt, és valóban egészen jó film kerekedett belőle, annak ellenére, hogy sem Brad Pitt, sem Tom Cruise nem ostromolta az egeket a színészi játék tekintetében.

A szenvedélyek viharában egy újabb romantikus film volt, amelyben gyakorlatilag az volt az összes feladata, hogy jól nézzen ki, ennek tökéletesen eleget tett ebben a sajnálatosan közepesre sikeredett alkotásban, amelyet Sir Anthony Hopkins sem tudott megmenteni a feledéstől.

 

brad pitt2.jpgMár éppen kezdtük volna megunni a romantikus, jóképű hős szerepében, amikor moziba került a Hetedik, ami egy fantasztikusan jó film, és amelyben végre feltűnt a közönségnek, hogy némi színészi tehetség is szorult a babaarcú sztárba.

Aztán jött Terry Gilliam és a 12 majom, és a teljes döbbenet (legalábbis részemről): élete alakítását nyújtotta a színész ebben a filmben, azóta sem sikerült felülmúlnia szerintem, méltán járt az Oscar-jelölés.

Ámde nem meglepő módon a könnyebb utat választotta, valószínűleg felmérte, hogy nem rendkívüli tehetség, viszont esze ágában sem volt feladni a szupersztár státuszt, ezért szépen beállt a közepes, ámde látványos filmekre: a Pokoli lecke a nem mindennapi szereplőgárda ellenére sem lett filmtörténeti mérföldkő, Az ördög maga az unalom maga, a Hét év Tibetben egy szépen fényképezett, de üres film, és akkor a Ha eljön Joe Black című hiperbealvós opuszról nem is beszéltem.

Valószínűleg egy idő után eltűnt volna a süllyesztőben, ámde óriási szerencséjére jött David Fincher és kultikus Harcosok klubja, amin nem fogott az idő, a mai napig kötelező darab minden filmrajongónak.

Aztán jött a legjobb formájában lévő Guy Ritchie és a Blöff, amelynek sikeréhez Brad is hozzájárult. Már éppen újra komoly színészként kezdtük volna nyilvántartani, erre tessék, megkaptuk tőle A mexikói c. teljesen feledhető alkotást, majd jöttek az übercool, ámde teljesen felszínes Ocean's filmek.

A Kémjátszma című film egy részét nálunk forgatták, emlékszem, hatalmas volt a felhajtás Redford és Pitt körül, és még Osvárt Andrea is kapott egy minimál szerepet a filmben, ami ennek ellenére teljesen közepesre sikeredett.

A Trója című filmet Homérosz rajongóként gátlások nélkül utáltam, azonban ezzel a véleménnyel valószínűleg erősen kisebbségben vagyok, ugyanis hatalmas anyagi sikert hozott.

 


mr és mrs smith.jpgA Mr. és Mrs. Smith egy közönségbarát, teljesen átlagos film volt, ami kizárólag annak köszönheti egyáltalán nem megérdemelt hírnevét, hogy ennek a forgatásán találkozott Brad Pitt és Angelina Jolie. És megszületett Brangelina, a híres sztárpár, akiknek a magánélete nyitott könyv, óriási médiaérdeklődés övezi minden megjelenésüket, gyerekzsivajtól hangos mindennapjaikat.

Angelina Jolie a magánéleti váltáson túl (a teljesen méltatlanul világhíres Jennifer Anistontól vált el Pitt a kedvéért) szakmai váltást is jelentett: sokkal kalandvágyóbb lett, érdekesebb, izgalmasabb filmekben kezdett játszani, majd egyre inkább a producerkedés felé fordult.

Olyan filmek jöttek, mint a Bábel, a Benjamin Button különleges élete, és Tarantino talán legjobb filmje, a Becstelen brigantyk, Az élet fája, és a Pénzcsináló.

A Z világháború különösen kedves a szívünknek, hiszen egy része itt forgott nálunk (emlékezetes hivatali packázásokkal kísérve, nesze neked országimázs), és meglepően nagy siker lett belőle, holott mindenki bukást jósolt a szimpla zombis történetnek.

A 12 év rabszolgaságban csak cameo szerepet játszott, ahogyan A jogászban sem az övé volt a főszerep, viszont producerként annál nagyobb szerepet vállalt ezekben a filmekben. Most forog a Fury, amelyről folyamatosan érkeznek a világhálóra a képek, vagyis színészként sem ment még nyugdíjba, holott egyre inkább a produceri munkára koncentrál. Olyan sikereket mondhat magának ezen a területen, mint A tégla, a Pénzcsináló, Az élet fája, a Z világháború, amelynek biztosan lesz második része. És a 12 év rabszolgaságért  néhány napja megérdemelten megkapta a produceri Oscar díjat. 

Pitt színészként egy teljesen átlagos tehetség, aki legyünk őszinték, nem váltotta meg a világot a filmvásznon, azonban producerként nagyon is kíváncsi vagyok a munkásságára, és nagyra becsülöm kiemelkedő jótékonysági tevékenységét. Talán mégis jó döntés volt két héttel a diploma előtt otthagyni az egyetemet, és a kalandot választani, az út nem volt könnyű, de érdemes volt végigjárni..

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr685705716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boyzndahood 2014.03.09. 11:54:09

"és akkor a Ha eljön Joe Black című hiperbealvós opuszról nem is beszéltem."

You lost me there.

Jock Ewing 2014.03.09. 12:38:54

"Tarantino talán legjobb filmje, a Becstelen brigantyk"

Eddig a faszságig olvastam....

crazyfish 2014.03.09. 20:53:36

A 12 majomban került fel a térképre...fantasztikus volt...általában a Terry Gilliam filmek ütősek...:))

A kémjátszma viszont a legjobb forgatókönyv és Redforddal nagyot játszottak...2havonta meg szoktam nézni, annyira jó...
Hiányoznak a jó forgatókönyvek, mindent csak a látvánnyal meg 3,4D-vel akarnak eladni....

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.09. 21:16:51

@crazyfish: Azért a Kémjátszma szintjét nem olyan lehetetlen küldetés megugrani. :)

blacker24 2014.03.09. 21:30:39

Nálam a 12 majom a sci-fi kategóriában az első háromban van. És nemcsak Pitt de Bruce Willis legjobb alakítása is (legalábbis drámai szerepben) szerintem.

crazyfish 2014.03.10. 18:18:09

@danialves: Még se tudják...nagy hírű franchise-k véreznek el, mert nincs történet, és 2óra stroboszkóp nem pótolja a storyt...:))