A 86. Oscar díjkiosztó nyertesei
2014. március 03. írta: FilmBaráth

A 86. Oscar díjkiosztó nyertesei

Eljött végre a nagy nap, tripla kávé hajnali egykor ledönt (akkor még nem tudtam, hogy szükség lesz még néhányra), tévé elé bekuckóz, indulhat a show!  Izgalmas és fordulatos díjszezonon vagyunk túl, szerencsére idén nem volt egyértelmű minden kategória győztese, ezért az utolsó percig lehetett találgatni, vajon ki viheti haza a szobrocskát. Az idei gálát Ellen DeGeneres mentette meg a teljes unalomba fulladástól Nem kicsit vagyok csalódott, mégis ez a legnagyobb filmes díj, ehhez képest semmi különös felhajtás, két reklám között mintegy mellékesen kiosztják a szobrokat, azért ennél többet vártunk volna az Oscar díjkiosztótól. Ráadásul Harrison Ford is rémesen meg van öregedve. De legalább Benedict Cumberbatch adta át kicsit megilletődve a legjobb látványért a szobrocskát A nagy Gatsby illetékeseinek. A pizzabuli volt a csúcs, és persze ez a kép:

oscar csoportkép.jpg

Az est legnagyobb vesztese az Amerikai botrány (10 jelölésből 0, azaz nulla szobor), a legnagyobb nyertes a Gravitáció (7 Oscar), a 12 év rabszolgaság elvitte a legjobb film díját (összesen 3 díjat nyert). Terjedelmi korlátok miatt csak a legfontosabb díjak kerülnek felsorolásra, de természetesen minden nyertesnek gratulálunk és reméljük, jövőre is ilyen erős lesz a jelöltek listája!

 Legjobb animációs film

frozen3.jpg

- Croodék /The Croods
Gru 2 /  Despicable Me 2
Ernest and Célestine
Jégvarázs/ Frozen
The Wind Rises / Kaze tachinu

Legjobb idegen nyelvű film

a nagy szépség_3.jpg

Alabama és Monroe / The Broken Circle Breakdown
A nagy szépség / La grande bellazza
- A vadászat / Jagten
The Missing Picture / L'image manquante
Omar

 Legjobb képi effektusok

gravitáció_3.jpg

- Gravitáció / Gravity
- A magányos lovas /Lone Ranger
- Sötétségben - Star Trek / Star Trek Into Darkness
- A hobbit:Smaug pusztasága /The Hobbit: The Desolation of Smaug
- Vasember 3 / Iron Man Three

Legjobb betétdal

frozen2_1.jpg

- Alone Yet Not Alone - Alone Yet Not Alone
- Gru 2 /Despicable Me 2 - Happy
- Jégvarázs / Frozen - Let It Go
- A nő/ Her - Moon Song
- Mandela: Long Walk to Freedom- Ordinary Love

Legjobb filmzenegravity-soundtrack.jpg

- Gravitáció/Gravity
- A könyvtolvaj / The Book Thief
- A nő / Her
- Philomena - Határtalan szeretet / Philomena
- Banks úr megmentése / Saving Mr. Banks

Legjobb kosztümtervezés

the-great-gatsby-wbp05.jpg

- 12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave
- Amerikai botrány / American Hustle
- A nagymester / The Grandmaster
- A nagy Gatsby / The Great Gatsby
- A titokzatos szerető / The Invisible Woman

Legjobb operatőr

gravitáció2.jpg

- Gravitáció / Gravity
- A nagymester / The Grandmaster
- Inside Llewyn Davis
- Nebraska
- Fogságban / Prisoners

Legjobb vágás

gravity.jpg

- 12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave
- Amerikai botrány / American Hustle
- Philips kapitány / Captain Phillips
- Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club
- Gravitáció / Gravity

A legjobb adaptált forgatókönyv

 12 év rabszolgaság.jpg

- 12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave
- Mielőtt éjfélt üt az óra / Before Midnight
- Philips kapitány / Captain Phillips
- Philomena- Határtalan szeretet / Philomena
- A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street 

Legjobb eredeti forgatókönyv

her.jpg

Amerikai botrány / American Hustle
Blue Jasmine
Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club
A nő / Her
Nebraska

 Legjobb női mellékszereplő

lupita_1.jpg

Sally Hawkins (Blue Jasmine)
- Jennifer Lawrence (Amerikai botrány / American Hustle)
- Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave)
- Julia Roberts (Augusztus Oklahomában / August: Osage County)
- June Squibb (Nebraska)

Legjobb férfi mellékszereplő

jared leto_1.jpg

Barkhad Abdi ( Philips kapitány / Captain Phillips)
- Bradley Cooper (Amerikai botrány / American Hustle)
- Michael Fassbender (12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave)
- Jonah Hill (A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street)
- Jared Leto (Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club)

Legjobb női főszereplő

cate blanchett_1.jpg

Amy Adams (Amerikai botrány / American Hustle)
- Cate Blanchett (Blue Jasmine)
- Sandra Bullock (Gravitáció / Gravity)
- Judi Dench (Philomena - Határtalan szeretet / Philomena)
- Meryl Streep (Augusztus Oklahomában / August: Osage County)

 Legjobb férfi főszereplő

matthew_1.jpg

Christian Bale (Amerikai botrány / American Hustle)
- Bruce Dern (Nebraska)
- Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street)
- Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave)
- Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club)

Legjobb rendező 

gravity2.jpg

- Alfonso Cuarón (Gravitáció / Gravity)
- Steve McMqueen (12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave)
- Alexander Payne (Nebraska)
- David O. Russell (Amerikai botrány / American Hustle)
- Martin Scorsese (A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street)

Legjobb film

12-Years-a-Slave-2013-4.jpg

- 12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave
- Amerikai botrány / American Hustle
- Philips kapitány / Captain Phillips
- Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club
- Gravitáció / Gravity
- A nő / Her
- Nebraska
- Philomena- Határtalan szeretet / Philomena
- A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street

Köszi, hogy elolvastátok a hosszú posztot, jutalmul itt van kedvenc képem a gáláról, a U2 és Benedict Cumberbatch főszereplésével:

cumberbatch_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr215839545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 12:11:43

Ilyen sem volt még, és sztem nem is lesz egy ideig, hogy a négy színészt, az eredeti forgatókönyvet, a rendezőt és az operatőrt is jó helyre osztják az én szempontomból.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.03.03. 12:18:08

@danialves: csak az a .... 12 év ne nyerte volna meg a legjobb film díjat. Bár egyértelmű volt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 12:19:15

@REMY: Engem az sem zavart volna, ha nyer még 3 díjat, ha ezt A nagy szépséget örökre elfelejthettük volna...

osvathzoltan 2014.03.03. 12:40:04

A nagy szépség megnyerte a külföldi filmet köszöntem szép awyeahzor, bár papírforma volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.03.03. 13:21:25

"Izgalmas és fordulatos díjszezonon vagyunk túl, szerencsére idén nem volt egyértelmű minden kategória győztese, ezért az utolsó percig lehetett találgatni, vajon ki viheti haza a szobrocskát."

nem volt egyértelmű? ezért találta el szinte az összes lakótelepi suttyó, összes blog, és önjelölt kritikus Kelet-Európában, hogy az óperenciás tengeren túl, az amerikai filmAKADÉMIA mit/kit fog választani... ahhha

"Az idei gálát Ellen DeGeneres mentette meg a teljes unalomba fulladástól" ööö, hol mikor? mindenki megérdemelte ezt a sótlan műsorvezetőt, (aki úgy látszik ha mást kell vezetni mint a saját műsorát akkor nem találja a helyét) akinek baja volt a tavalyi Seth MacFarlane showwal

"Terjedelmi korlátok miatt csak a legfontosabb díjak kerülnek felsorolásra"

ez újabb megfogalmazás a lustaságra, vagy az érdektelenségre? a találgatás háromszor több helyet foglalt le

FilmBaráth 2014.03.03. 14:02:13

@scal: Őszintén sajnálom, hogy ismét nem sikerült megütnöm az általad elvárt színvonalat:-)
Ugyan nem vagyok lakótelepi suttyó, és az óperenciás tengeren innen tengetem kritikus éltemet ezen filmblog önként vállalt keretei között, mégis,rá kell mutatnom arra a vitathatatlan tényre, hogy nagyon kevesen találták el a végső díjazottakat, és a díjszezonban igencsak szóródtak a szavazatok a jelöltek között.
Ellen DeGeneres igenis feldobta a roppant unalmas gálát, nem mondanám sótlannak, bár valóban nem jött be neki minden poén, de azért fényévekkel jobb volt a tavalyi műsorvezetőnél.
Ha nem érdekelt volna a gála, akkor nem nézem végig, az egyéb megfogalmazott észrevételre viszont valóban lusta vagyok válaszolni:-)Centivel mérted le, hogy a "találgatás" mennyivel volt hosszabb, mint ez a poszt?:-)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.03.03. 14:34:39

@FilmBaráth: Abban azért scalnak igaza van, hogy rohadtul kiszámítható volt az egész. A doku- és a rövidfilmes kategóriát leszámítva a fluxnál pl.: egyedül a vágást nem sikerült eltalálniuk, ott is csak azért, mert a szakszervezet a Phillips kapitánynak, a BAFTA meg a Hajsza a győzelemértnek adta, amit itt még csak nem is jelöltek ebben a kategóriában. 50%-ot jósoltak a Phillips kapitánynak és 45%-ot a Gravitációnak, ami végül el is vitte.

Én is csak azért húztam be mindössze 18-at a 24-ből, mert bíztam benne, hogy egy-két helyen kicsit megborul a papírforma.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.03.03. 14:49:32

@FilmBaráth: ránézésre is látszik már bocsánat

ezek szerintem magácska nem egy nagy Family Guy rajongó, de azt több helyen is olvastam hogy Ellen többet ne vezessen műsort (kivéve ahol nő írta :D)

még Lisztes is eltalálta az összes nagy díjazottat (lakótelepei, suttyó passzol :D), akármennyire szurkolt az ember Wall Streetnek, 12 évvel szemben nem volt esély,e ahogy Magamutogató Mattew is ugye milyen jól megérdemelt azt a díjat, mit számít, hogy 20 éven át a kockás hasából élt a srác, más meg 14 éve minőségi munkákban szerepel úgy, hogy a filmeket bárkinek lehet ajánlani

de olvasd el akkor az origót, indexet, AE-t, vagy bármely más blogot, (netalán az itteni találgatást, ami szintén majdnem 100%)

egyre nagyobb vicc ez az egész

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.03. 16:08:16

Na, hát ennek is vége. Nem voltam extázisban a jelöltek kihirdetésekor és most sem vagyok, picit unalmas már az Oscar-hajcihó. Szerencsére a Gravity csak azokat a technikai díjakat (na meg a rendezőit) kapta, amit megérdemelt, semmi többet, ez a világ rendje (hogy Dani "kedvenc" szófordulatát használjam).

Razzul 2014.03.03. 19:26:46

@scal: "ahogy Magamutogató Mattew is ugye milyen jól megérdemelt azt a díjat, mit számít, hogy 20 éven át a kockás hasából élt a srác, más meg 14 éve minőségi munkákban szerepel úgy, hogy a filmeket bárkinek lehet ajánlani"

Matthew McConaughey igen is megérdemelte a Dallas Buyers Clubért az Oscart. Leo szerintem is jobban megérdemelte volna, de nem fáj amiatt sem a szívem, hogy nem ő nyert.

Az pedig, hogy ki milyen filmekben szerepelt korábban nem igazán számít, a férfi főszereplő kategória nem életműdíj.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 20:04:48

@FroG: Ja, csak ilyen szar technikai díjakat kapott, mint a fényképezés meg a zene....(Amúgy miért ez a kedvenc szófordulatom?)
@FilmBaráth: Ne viccelj, szerintem még a karaktereket is összeszámolta. Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha kiderül, hogy ebben nagyobbak a képek...

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.03. 21:36:10

@danialves: Nem szaroztam le azokat a díjakat sem, de egy átlagnéző biztos nem kapja fel a fejét ha feltüntetik a borítóra, hogy a legjobb fényképezésért meg zenéért kapta. (Azért mert valamelyik blogon megjegyezted, hogy nem érted ezt miért használják olyan gyakran :D)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 21:56:05

@FroG: Eleve azt írják rá, hogy nyert 7 Oscart és kész. De még mindig az a kérdésem, hogy szerinted ezek technikai kategóriák?
(Én ilyenre nem emlékszem, de biztos akkor :D)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.03. 21:58:19

@danialves: Szerintem ezek technikai kategóriák, vagy számodra nem ? :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 21:59:18

@FroG: Menj oda egy operatőrhöz vagy egy zeneszerzőhöz, és mondd azt neki, hogy amit csinál, az puszta technika és nem művészet. Ja és légyszi videózd le, köszi!

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.03. 22:02:16

@danialves: Nem pusztán technika, de a technikának köszönhetjük hogy ez a két kategória jelen van. Vagy talán az operatőr meg a zeneszerző cimbalommal és rajzeszközökkel dolgozik?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 22:03:53

@FroG: A technikának köszönheted, hogy a film önmagában létezik, ez így teljességgel értelmetlen. Kamera nélkül semmit nem tudsz forgatni, tehát minden technikai kategória.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.03. 22:09:06

@danialves: Jaj, hagyjuk már ezt a bántó sarkítást meg sárdobálást. Úgy teszel mintha én kijelentettem volna hogy legalábbis fércmunkákkal lehet tarolni ezekben a jelölésekben, vagy tudomisén. Annak fényében meg külön poén ez, hogy a legelső kommentemben már megemlítettem, hogy megérdemelten kapták a díjakat, azok, akik. Mondhatunk bármit, egy kamerával rögzített akármi, meg egy valószínűsíthetően digitálisan megmunkált zene az már csak technika marad.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.03. 22:18:07

@FroG: Ez nem sarkítás, hanem értelmetlen definíciókat adsz meg arra, hogy mi technikai és mi nem, mert mindenáron le akarod kicsinyelni ennek a két embernek a teljsítményét. Téged vagy engem oktathatnának bármeddig fényképezni vagy zenét szerezni, akkor sem fogunk olyanokat csinálni, mint Lubezki meg Price. Ezt összemosni azzal, hogy egymásra vágnak 8 hangsávot, meg valaki napi 14 órát ül egy gép előtt és egy 3D-s programban modellez, na az a sarkítás meg a sárdobálás.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.03.03. 22:23:40

@danialves: Mint már mondtam privátban is, nem fogok válaszolni, mert értelmetlen. Nyugodtan lehet tiéd az utolsó szó (addig úgysem lenne vége).
süti beállítások módosítása