Az okos a szexi!
Valamit ki kellett találni a marketingeseknek, amivel el lehet adni a második évadot, mivel Benedict Cumberbatch bár kétségkívül nemzedékének egyik legjobb színésze, de finoman szólva nem egy Brad Pitt: elég nyüzüge (bár a Star Trekre elég jól kigyúrta magát, és azóta sem hagyta el magát), és egyáltalán nem néz ki jól. Márpedig a Sherlock 1. évada elsöprő siker volt, a második felvonásra valami nagyon ütőset kellett kitalálni, hogy felülmúlják a ragyogó kezdetet, különben elpártolnak a nézők, kellett egy jó alapgondolat, amire felfűzhetik az évadot. Meg is találták: Sherlock szexepiljét (az eszét) emelték ki, és látványosan elkezdték sztárolni mindenki kedvenc Benét. Ami nem baj, mert egyrészt nagyon kreatívan, másrészt pedig nagyon szellemesen tették ezt (hozzám hasonló Doyle fanok elismerően tudtak csak bólogatni a klasszikus novellák teljes kifordításán). A végsőkig turbózták a történetet, a poénokat elébe helyezték a forgatókönyvnek (a Scandal in Belgravia nem véletlenül kapott annyi díjat, valóban tévétörténeti pillanat, amit összehoztak az alkotók). Lehet ezt még fokozni? Egyáltalán szükség van rá? Most, hogy a főszereplők egyre nagyobb sztárok Amerikában is (méltán, kiváló színészek), már úgy kell átalakítani a sorozatot, hogy a tengerentúli nézők is értsék a poénokat, ezért a véleményem szerint a harmadik évadra a minőséget fogják előtérbe helyezni, kevesebb hősi beállítás és poéncunami lesz, inkább a történetre kerül a hangsúly. Nemsokára meglátjuk, addig is nézzük, mi történt ebben az évadban:
1. Botrány a királyi házban / A Scandal in Belgravia
Lehet, hogy gyerekkorom óta diszlexiában szenvedek? Egyszerűen nem emlékszem, hogy ebben a novellában valaha is olvastam volna, hogy Sherlock egy szál lepedőben ücsörög egy kanapén. Gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki lefordult a nevetéstől a székről, amikor meglátta ezt a jelenetet. És ez csak egy volt a rengeteg poénból (John üssön meg! Már többször hallottam a szavai mögött, hogy üssön meg, de.. Az isten szerelmére! Puff. Öltem már embert! Orvos volt! Voltak rossz napjaim..stb.stb..), amelyek csak úgy záporoztak ránk. Volt itt látványos vetkőzés, láthattuk Sherlockot nem kicsit bódult állapotban, és akkor a dominatrix - féle cool beszólásokat nem is említettem. Doyle szelleméhez hűen a második legjobb novellát a csúcsra járatták, itt bizony nincs mese, a néző teljes mértékben ki lett szolgálva. Az eredmény magáért beszél. díjözön, nézőcsúcs. Ha nagyon akarnám, most elkezdhetném sorolni, hogy melyek voltak a történet hibái, logikai bukfencei, de ettől most megkímélnék mindenkit, mert a helyzet az, hogy I AM SHERLOCKED!
2. A Sátán kutyái / The Hounds of Baskerville
Folytatódott az a hagyomány, hogy az évad második része a leggyengébb. Pedig A Sátán kutyája az egyik leghíresebb (holott egyáltalán nem a legjobb) Doyle novella, ehhez képest itt elmaradt az előző részre jellemző poénözön, elég laposra sikeredett a történet, és a rendezés sem volt igazán elsőrangú. A karakterek kissé elveszetten bolyongtak az enyhén homályos történetben, de nem baj, túléltük, legfeljebb nem nézzük annyit ezt a részt (az előző évad második részénél még így is jobb volt). Bátran kísérleteztek a vágásokkal, a látványos robbantás sem maradt el, de ettől még nem lett pörgő a cselekmény, elég sok volt az üresjárat. A misztikus légkör a novella alapján várható volt, de a kutyus nekem nem kicsit okozott csalódást, ahogyan a laboratóriumi közeg sem volt elég izgalmas. De legalább láthattuk kedvenc Sherlockunkat egy sziklán hősi pózban állni, vagy egy nagyon jó jelenetben félni.
Hardcore Star Trek fanként természetesen az a kedvenc részem, amikor Watson leSpockozza Holmest. A poén az, hogy a 6. Star Trek filmben Spock, a vulkáni tiszt elmeséli, hogy az egyik őse a zseniális detektív volt, és a megfelelő lélektani pillanatban idézi is a híres "ha kizárjuk a lehetetlent, ami marad, bármilyen hihetetlen, az az igazság" mondatot. Ekkor Cumberbatch valószínűleg már aláírta a szerződést a Khan szerepére...
3. A végső probléma / The Reichenbach Fall
Tényleg leugrott! Tényleg túlélte! Hogy csinálta?
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki egy perccel az után, hogy vége lett az epizódnak, elkezdte írni a következő rész forgatókönyvét (az én változatomban Molly és a biciklis fiú játssza a főszerepet, nemsokára kiderül, igazam volt-e).
Az alapötletet a Michael Caine féle filmből merítették az alkotók, annak volt a poénja, hogy Holmes valójában egy színész. De persze jól felturbózták, megcsavarták, kifordították, a nózijánál fogva vezették a nézőket. Az intenzitást és a figyelmet mindvégig sikerült fenntartani, nem volt üresjárat, nem értünk rá unatkozni. És nem mellesleg kaptunk egy jó kis elgondolkodnivalót a sajtó hatalmáról és a hírnév árnyoldalairól. A két fő karakter jellemfejlődése is nagyon jól nyomon követhető, hőseink lassan, de biztosan megváltoztak, igaz barátokká váltak. Persze a látványos elemek most sem hiányoztak, de azért a történet most végre fontosabb volt.
Cumberbatch-t ritkán szokták lejátszani, ezúttal Andrew Scottnak sikerült. A ház tetején játszódó jelenet simán zseniális, a szöveg tökéletes, a színészi játék osztályon felüli. Reméljük, még sok ilyen jelenet vár ránk a sorozat remélhetően hosszú története során.
A harmadik legjobb Doyle novella átdolgozása valóban egy fokkal sikerült gyengébbre, mint az évad első része.ha marad ez a tendencia, a harmadik évad első része lesz minden idők legjobb Sherlock epizódja (Az üres ház a legjobb klasszikus novella, ez az alapja a várva várt látványos feltámadásnak). Úgy legyen!
Összességében egy sokkal felszínesebb, ugyanakkor sokkal szórakoztatóbb, nézőbarátabb évadot kaptunk, melynek során a nagy páros karaktere folyamatos fejlődésen ment át, fantasztikusan kreatív forgatókönyv, nagyon jó színészi alakítások, és emlékezetes pillanatok jellemezték a három epizódot.
9/10
