Sinister (2012)
2013. január 13. írta: FroG

Sinister (2012)

Az utóbbi évek horrorfilmjeinek kétségtelenül az volt a legnagyobb hibája, hogy a produkciók nagy többsége nem tudta eltalálni azt a tónust, amely a feszültségkeltés és a vérengzés között elhelyezkedő arany középutat jelentené. Ez az effektus pedig rosszabbnál-rosszabb és…

Akik méltatlanul kimaradtak az Oscar-jelölésekből
2013. január 12. írta: danialves

Akik méltatlanul kimaradtak az Oscar-jelölésekből

Lassan már kezdem túltenni magam azon a síkideg állapoton, ami az Oscar-jelölések kihirdetése kapcsán fogott el. Az egy dolog, hogy a 62 éves átlagéletkorú (következtetéseket mindenki vonja le magának) Filmakadémia megint úgy viselkedik, mint aki 5 filmet látott tavaly (abból is…

Django elszabadul / Django Unchained (2012)
2013. január 11. írta: danialves

Django elszabadul / Django Unchained (2012)

Mindenek előtt le kell szögeznem, Quentin Tarantino nem tartozik a nagy kedvenceim közé, az általam is nagy klasszikusként számon tartott Ponyvaregényen kívül nincs olyan műve, amely ne lenne számomra erőltetett vagy érdektelenségbe fulladó. Pedig jellemzően a rendező az első 20…

Kétely / Doubt (2008)
2013. január 10. írta: danialves

Kétely / Doubt (2008)

Manapság igen kevés filmről mondható el, hogy látványos effektek, bonyolult történet vagy éppen nagy fordulatok nélkül is izgalmas és szórakoztató tud maradni. Azonban John Patrick Shanley filmje egy szenzációs thriller, kiváló színészi alakításokkal, és bár a hagyományos…

A lehetetlen / Lo Imposible (2012)
2013. január 09. írta: danialves

A lehetetlen / Lo Imposible (2012)

Talán ma már egyre inkább kijelenthető, hogy Los Angelesen kívül is létezik filmes élet, olyannyira, hogy nem csak Hollywoodban lehet népszerű és meghatározó alkotásokat gyártani. És ez mikor máskor bizonyosodna be a legjobban, ha nem akkor, amikor egy spanyol produkcióban 2012…

A nyomorultak / Les Misérables (2012)
2013. január 08. írta: FroG

A nyomorultak / Les Misérables (2012)

Nagy mersz és önbecsülés kell ahhoz, hogy a világ egyik leghíresebb regényét próbálja meg valaki a vászonra varázsolni úgy, hogy az adott műből már nem egy-nem két elfogadhatónak mondható produkciót készítettek. Tom Hoopernek volt elég bátorsága ahhoz, hogy megpróbálja…

Lincoln (2012)
2013. január 07. írta: danialves

Lincoln (2012)

Steven Spielberg nagyjából a München óta nem tudott egy értékelhető filmet összehozni, úgyhogy mondhatjuk, hogy az elmúlt években komoly tartozást halmozott fel felénk, nézők felé. Éppen ezért az idei filmjét sokan úgy várták, hogy ez alkalommal a direktor tud valamit…