A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street (2013)
2013. december 21. írta: NY124

A Wall Street farkasa / The Wolf of Wall Street (2013)

wolf-of-wall-street04.jpgMartin Scorsese igazi mester abban, hogy hogyan kell olyan filmeket csinálni, amelyek egyszerre végtelenül lazák és sokatmondóak. 2006-ban volt az utolsó hatalmas dobása, ami teljes sikert aratott (A tégla). Azóta megszületett a Viharsziget, ami megosztó volt, a nézők imádták, a kritikusok egy része fanyalgott, a másik pedig szintén el volt tőle ájulva. A leleményes Hugo éppen fordítva, hullott rá az Oscar-eső, a nézők többsége viszont unalmasnak találta. Azóta eltelt két év, és kevesen mondhatják, hogy nekik mindegyik tetszett, így most eljött a rendezői bizonyítás ideje. A hihetetlenül impozáns színészgárdáról pedig még szó sem esett…

A film Jordan Belfort emlékiratai alapján készült. Belfort tehetséges és becsületes tőzsdeügynökként kezdte a pályafutását, ám egy idő után engedve a kísértésnek a csalásokkal és a fehérgalléros bűnözéssel hatalmas vagyonra és hatalomra tett szert. Ám az ifjú Jordan, kezében a világ összes pénzével úgy tűnik, nem tud mértéket tartani.

wolfie_smokingbarrels.jpgHáromórányi mozgóképi anyagról van szó, ezt fontosnak tartom leszögezni. Megijedni viszont senkinek sem kell, ugyanis a „farkas koma” három órája hamar elrepül. Tele van tömve tartalommal és értékkel, én felállva a székből úgy éreztem, hogy nagyon kárára lett volna, ha megvágják, mert sok értékes pillanat veszett volna oda. Scorsese a presztízse miatt megteheti, hogy ilyen hosszúra hagyja és jól is teszi. A mocorgásra maximum maga az idő puszta ténye adhat okot.

 A kegyetlen fekete humorral, groteszk jelenetekkel azonnal magával ránt a mű, szórakoztató, könnyű végignevetni, ha belefeledkezik az ember. A világ megelevenítése kellemes a szemnek, nagy odafigyeléssel lett összerakva, a nyolcvanas évekről van szó, a rendezőtől nem idegen a korrajz, a hangulat bemutatásának feladata. Most is példásan és stílusosan teljesítette.

A szórakozás mellett azonban furcsa helyzetbe is kerül a mozi székeiben ülő publikum. Az alkotás egyszerre felemelő és mélyen lehangoló. Ugye a nagy fényűzés mellett Belfort világa kifordul önmagából. A története tragikus, és ez adja a groteszk adalékot a szórakozás mellé. A főszereplő egyre mélyebbre süllyed a sötétségben, elkezd lerombolni mindent, amit felépített maga köré és ez a mérhetetlen élvezetekben mutatkozik meg (eleinte). Ezért élvezetes nézni azt, ami a vásznon zajlik, de belül tudjuk, hogy amit látunk az nem helyes. A feloldozás ebből az ellentmondásból elérkezik az utolsó jelenetekben, és megbizonyosodhatunk arról, hogy a koncepcióból és a pénzből sikerült a lehető legtöbbet kihozni. A kettőség miatt a film újranézésre ajánlatos, egyszer azért, hogy elmerüljünk a hedonizmusban, egyszer pedig a gondolatainkban.

The-Wolf-of-Wall-Street-Matthew-McConaughey.jpgA mondanivalóval amúgy nem találja fel a spanyolviaszt egyik nagy készítő sem (Winter a közreműködő a forgatókönyvnél ismét), egyszerű a tanulság. Ám olyan ínycsiklandó a tálalás és sokrétűen mutatja be az élet minden területén, remek dilemmákon keresztül. Mindezt egy olyan hatalmas ívű folyamatban ábrázolva, hogy az már bőven elég mindenkinek. A száznyolcvan percet koherens egésszé kovácsoló forgatókönyv az ötletes párbeszédekkel precízen adagolja a már említett gazdag tartalmiságot, Scorsese koreográfiáit meg sem kell említeni, magáért beszél.

DiCaprio már érett színész, aki a változatos szerepeivel újra és újra kijjebb tolja a határokat, de most nagyon összeállt minden, és sikerült karrierjének legfényesebb, legbotrányosabb alakítását összeraknia. McConaughey esetében maradéktalanul visszaállt a tisztelet, végleg tudatosítja, hogy visszatért a szépfiú szerepből, ezt már két éve próbálgatta. Az Interstellart jó reményekkel várhatjuk. Jonah Hill és Kyle Chandler (a kis nyomozós szálért felelős) meglepőek, prímán teljesítettek. Nem a semmiből tűntek elő, korábbi filmjeiket elnézve a jó válogatással és remek dirigálással hozták ki belőlük a maximumot. Aztán ott van még az összes többi mellékszereplő, akik ugyanúgy helyt álltak és hozzáadtak az összképhez, nem szándékozom felolvasni a komplett stáblistát.

the_wolf_of_wall_street.jpgA The Wolf of Wall Street tehát nem egy szirupos tanmese, hanem a modern ember pénzéhes, materialista személetéből való tökös felrázás, ami nem fél a kíméletlen elemeket is beemelni céljának eléréséhez. Szórakoztató, ütős, és a lehető legjobb helyen talál be. Az idei év erős felhozatalának egyik éllovasa, amire már csak azért is megéri egy kis figyelmet szentelni, mert nagyágyúként válik maradandóvá (tehát nem egy izolált művészfilm, azokból is sok nagyszerű jött idén). A nagy Scorsese megtette, amit megkövetelt a haza.

9,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr565701344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 16:48:42

Pedig nekem túl hosszú volt, nem feltétlenül a történet, hanem egyes jelenetek voltak túlhúzva, és ez sokat is elvett a sztori éléből. Egyébként tulajdonképpen ebből a filmből csak az jön le, hogy nyugodtan lopj, csalj, hazudj, drogozz, verj át mindenkit, a végén úgyis jól fogsz kijönni a dologból. Ami bizonyos szempontból tetszett, minthogy ez nagyrészt igaz, de nekem így hiányzott a katarzis, ami mondjuk a Mocsoknál megvolt.
Viszont tényleg egy remek film, a Hugonál fényévekkel jobb, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 17:01:39

@danialves: "Egyébként tulajdonképpen ebből a filmből csak az jön le, hogy nyugodtan lopj, csalj, hazudj, drogozz, verj át mindenkit, a végén úgyis jól fogsz kijönni a dologból."

Pont, hogy nem, hanem a hatalomvágy és a féktelenség árnyoldalát mutatja be, szétesik körülötte minden. Ahogy a kritikában is írtam, az egész film végtelenül tragikomikus. Az pedig, hogy a végén nincs katarzis, meg olyan büntit kap Belfort amilyet, az csak simán reális és az élet igazságtalansága, vagy "igazság nélkülisége".

Ami egyértelmű félreértelmezés, és sokat olvastam neten (te nem estél bele ebbe a hibába), hogy a drogozást és a bűnözést éltetné. Mert ilyenről szó sincs.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 17:05:41

@NY124 (Darvas Tamás): SPOILER
Elhagyja a nője, aki helyett inkább kurvázni járt, elveszti a gyerekeit, akikkel kb. semmi nem foglalkozott, a majdnem zárókép az, hogy teniszezve tölti a börtönbüntetését, és azt magyarázza, hogy pénzzel minden egyszerűbb. Nekem ebből nem az jött le, hogy szétesett körülötte minden. Ettől függetlenül persze tényleg tragikomikus, de ehhez talán egy kicsit erősebben kell mögé gondolni.
Én is valami olyasmi felemelkedés-összeomlás sztorit vártam, mint ami a gengszterfilmek (és sok esetben Scorsese) sajátja, de ehhez képest nagyon langyos lett a befejezés. Ráadásul a legironikusabb az, hogy az ő könyve alapján készült filmet néztük, tehát közvetve a mi mozizásunkkal is csak gazdagabb lett.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 17:21:02

@danialves: SPOILER A teljes egzisztenciáját elveszítette, a lovacskás jelenetnél, amikor beszélik, hogy álljon le, mert már úgyis nála van a világ összes pénze, ha abbahagyja akkor megúszta volna, ám a hatalomvágya nem hagyta, börtönbe került, stb. A belegondolás nem olyan nehéz, ez alapján. A felemelkedés és összeomlás meg ott van (mondjuk ez is picit fordítottan, ugye mennyire felemelkedés az amit látunk, mintsem lesüllyedés) gondolj bele, hogy az elején Matthew bácsival még vizet szürcsöl és szorgalmasan végzi a munkáját, aztán hova jut a csalások útján, majd aztán ugye a börtön. Ez nem színtiszta gengszterfilm, de elég drámai az íve így is.
A könyve pedig egy visszamenőleges "jóvátétel", körülbelül, ami remek filmet eredményezett, természetesen ettől még a bűn az bűn, de ez picit könnyít mindenki lelkén. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 17:28:02

@NY124 (Darvas Tamás): SPOILER Ha a teljes egzisztenciája alatt a dollármilliókat érted, akkor okés, de azért nem került ő az utcára, mivel hogy pont az a vége, hogy coach-ként folytatja. Szerintem a mai napig jobban él, mint sok ember a világon.
Persze neki, akinek az FBI-ügynök évi 60 ezres fizuja nevetség tárgya volt, komoly törés lehetett ez, így értelmezve azért rendben van a dolog. Csak mondjuk itthon az emberek 90%-a összetenné a két kezét, ha 60 ezret kereshetne egy évben, úgyhogy nem csoda, hogy inkább tűnik ez a szétesés egy kisebb first world problemnek.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 17:32:31

@danialves: Egyértelműen first world problem, de szerintem ez inkább a külvilágnak és a nézőnek szól (ahogy Belfort könyve is), mert ugye emberileg is erősen megváltozott, egy idegbeteg csődtömeg lett belőle az fentebb emlegetett egzisztenciális és szociális kapcsolatai mellett. Arányaiban és az átlagember viszonyaihoz képest tényleg semmiségről van szó, ez evidens de ezen túllép a lényeg szerintem.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 17:34:38

@danialves: SPOILER

Amúgy a metrós jelenet, és a párbeszéd pont erről az FBI fizetés és maga a nyomozó nézete, és igazságérzete, és a Belfort világnézete közötti ellentétről szól, mint a két homlokegyenest más személyiség sorsa.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 17:42:59

@NY124 (Darvas Tamás): SPOILER
Nekem tényleg csak a legvége rontotta el, gyönyörű volt a hajótöréstől kezdve a gyerekszöktetésen át az egész bukása, de amikor a börtönben azt mondja, hogy "eleinte féltem, de amúgy egész elviselhető volt, mert gazdag vagyok", akkor úszott az egész.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.31. 17:52:01

@danialves: Hát nem egy szerethető jellem, példakép, de a főhősnek nem is kötelező annak lennie, egy minimális szimpátia az ami itt kialakul.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.31. 17:56:12

@NY124 (Darvas Tamás): Félreértesz, nem az volt a bajom, hogy a "rossz nem nyerte el méltó jutalmát", hanem csak így nem értettem, mire akart ez így kifutni. Most pl. hirtelen a Limitless jutott az eszembe, ami egy nagyon hasonló felemelkedés-bukás történetből a főszereplő számára egy pozitív befejezést hozott ki, és működött, viszont ez a film megragadt a kettő között. Belfort bukott is, meg nem is, megszívta, meg nem is, jól jött ki belőle, meg nem is.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.01.02. 16:06:43

@danialves: Hát jah, mert az élet nem fekete, meg fehér. Szerintem nincs gond azzal, hogy nem egyértelmű a tanulsága a filmnek. Ha már ennyire színes ez az igaz történet, akkor nem kell, hogy a végét átfirkálják, csak azért, mert úgy nagyobb az elérhető katarzis. Sztem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.02. 16:24:48

@lisztes: Bakker, nem gondoltam volna, hogy itt is belefutunk abba, hogy miért utálom az életrajzi filmeket :D. De most hiába ez a valóság, akkor a valóság "van szarul megírva" a film szempontjából. Szóval nekem mindegy, hogy az író vagy az élet írta ezt meg rosszul, abból a szempontból, ha nem működik.
De akkor végső soron mire akart kifutni a film? Mert hiába mondom én is azt, hogy az élet nem fekete-fehér, azért mégiscsak ott ültem 3 órán át, és nem feltétlenül azért, hogy a végén Scorsese azt mondja, hogy "háááát....izé..."
(Egyébként szerintem nem feltétlenül kell az eseményeket megmásítani ahhoz, hogy a rendező valamilyen érzést keltsen a nézőben, itt bőven ki lehetett volna azt is hozni, hogy jól járt és azt is, hogy nem járt jól.)

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.01.02. 16:29:21

@danialves: Casinonál amúgy ugyanez volt, lehet, hogy itt is ki kellett volna nyírni a sidekicket, jelen esetben Jonah Hillt ahhoz, hogy úgy tűnjön, kifutott az egész valahová? Abban Ace ugyanúgy jól is járt, meg nem is, hiszen kicsiben folytatta a dolgokat. Itt is az volt, hogy folytatta azt, amit szeretett (meggyőzni másokat), csak már nem nagyban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.02. 16:38:37

@lisztes: Casinot még nem láttam, de ha már Scorsese, akkor ott van a nagyon is hasonló Goodfellas, aminek a végén kb. ugyanilyen szituban úgy fejezi be a karakter, hogy "egy átlagos senki vagyok". Nekem igazából egy ilyen mondat is bőven elég lett volna, mondjuk "a gazdagoknak a börtönben is könnyebb" helyett.
Lehet, hogy igazán ez volt a bajom, hogy nem igazán tudtuk meg, neki milyen érzés volt ez a továbblépés. Mert először szemmel láthatólag önként tért "jó útra", de aztán nem derült ki, hogy a fényűzés és a nagy pénz elvesztése hogyan érintette. Nekem az jött le, hogy elsősorban ez volt a fontos számára, és csak másodsorban az, hogy egy ilyen munkát űzhessen.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.02. 16:48:57

@danialves: De ezt meg már egyszerűen nem lehet eldönteni. Számomra így is teljes értékű a befejezés, főleg a számomra nagyon szimpatikus nyomozós dilemmával, amit Kyle Chandler hozott ügyesen. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.02. 16:58:50

@NY124 (Darvas Tamás): @lisztes: Amúgy érteni értem, amit mondotok, csak érezni nem érzem. Hiába fogom fel, hogy ez jó volt így, de attól még nem tetszett.

nyehehe 2014.01.04. 21:13:53

Azért a Casino-t nem ártana megnézni, mert igencsak alapfilm. És ezerszer jobb ennél.
A Wall Street farkasát nézve én nem tudtam eldönteni, hogy ez mi akar lenni. Úgy ültem be, hogy valamiféle brókerfilm lesz, mint a Tőzsdecápák, és közben láthatunk valamit a 80-as évek fényűzéséből is. Óriási csalódás volt.
Mintha Scorsese a Másnaposok 4-et forgatta volna le (fölösleges poénok, szex, drogok), és olyan narrációval, amit a Félelem és reszketés Las Vegasban már elsütöttek. (az egyes drogok hatásának leírása) Telinyomva minden jelenet viccesnek szánt hülyeséggel. Példul amikor a hajó a viharban hánykolódik, miért is kellett gyorsan drogot szerezni? Többször is kizökkentették a nézőt ezzel az állandó Félelem és reszketés-es ökörséggel. Mr Gonzónak (Johnny Depp) jól állt ez.. Egy komoly filmnek nem.

Hála az égnek, hogy Scorsese nem most forgatta le a Casinot, mert akkor azt néznénk, ahogy Robert DeNiro és Joe Pesci (a két maffiózó) hogyan vonaglik a drogoktól egy kuplerájban.

Na de folyt: a másik amikor az értekezleten a duci srác DiCaprió vállára borul.. akkor is belassul a kép, és kezdik nekünk magyarázni az egyik drog hatását... Mintha a Trainspottingot nézném.. bár még abban is jobb volt a rendező arányérzéke.
Tök fölösleges vicceskedések, túlhúzott (érdektelen) jelenetek. (az apuci kiakadása a kurvás-számlákon.. A duci alfőnök veszekedése a pénzes táskával. Ezeket a párbeszédeket ki írta? Biztos nem a könyvben volt.. Mintha egy kezdő standup-os szövegelését hallgatnám.

Koncepció nélküliség. A főhős narrátorkodik és magyarázza az eseményeket (oké nem gáz.. láttunk már ilyen filmet).. Majd a vége felé, már egyenesen kinéz ránk, és nekünk magyaráz. (a Csupasz pisztoly jutott eszembe) Egyszer-kétszer halljuk a gondolatait. (amikor az angol nővel beszélget.. "ez hajt rám?".. Megint egy új stíluselem, de egy hülye poén miatt bele teszik) Sőt! A mellékszereplők gondolatait is egy-egy mondatig.. (az angol nő, és a svájci bankár) És mi értelme volt? Elsüthettek egy újabb egymondatos poént. Ennyi.

Mintha egy standUp-os pali beleírhatta volna az ötleteit a forgatókönyvbe.

A film elején eldobják a darts-embert. Vicces jelenet. Aztán visszaugrunk az időben... történnek dolgok.. beindul a biznisz... És a közepén megint eljutunk ide (az első nagyobb céges buli) ahol az irodában arról beszélgetnek, hogy a dart-os embert le kell-e majd sokkolózni ha megvadulna. (ez a párbeszéd sem volt vicces szerintem, de mindegy)
A lényeg, hogy visszatérünk a film elején látott képsorhoz, de a nézőnek mégsincs olyan érzése mint más hasonló filmes megoldásoknál. Hogy itt most valami megvilágosodik.. vagy hogy fordulóponthoz érkeztünk.. Vagy hogy megérkeztünk a jelenbe.. (hisz az elején volt a visszaugrás.. így érhető a narrátorkodás, a múlt elbeszélése)
De nincs fordulópont, nincs jelenbe ugrás... Nem történik semmi. Csak újra szóbakerül a dart-ember. Mi értelme volt pont azt a jelenetet az elejére betenni, ha a nézőből nem vált ki érzelmet, hogy újra megérkezünk a történetben ide?

Majd nézd meg a Casino-t! Ott is egy elég látványos jelenettel indul a film.. Majd visszaugrunk az időben.. elindulnak az események.. és a végére újra látod ezt a jelenetet.. és az egy fordulópont lesz. Megérted miért történt. És utána kiderül, hogy a főhős, (aki addig csak elbeszélte a sztorit) túlélte-e a robbantást. (ezzel még nem spoilereztem)
Szóval az egy fordulópont, amit jogosan tettek be egy kis ízelítő gyanánt a film elejére. És amikor újra látod, beindulnak a gondoltaid.

Az Életrevalókban is jó érzés, hogy a film végén újra láthatod az első jelenetet.. Mert ott már nevetsz magadon, hogy: úristen, milyen kép alakult ki benned az első két perc után a nagypofájú négerről.. És ez a film végére mennyire megváltozott. (szerintem zseniális az a film)
Na de erre visszatérve. Ez kábé annyira volt brókerfilm, amennyire "fogászfilm" a Másnaposok 3. És több értelme sem nagyon volt. Sokat nevettünk, sok jó nő van benne.. De két bulizás között nem történik semmi, ami megfogja az embert. Hiába láttam az egyik legjobb veszekedős jelenetet (amikor összekapnak a gyereken).. hiába brutális, ahogy a nő megdugatja magát (élvezz belém utoljára), ha korábban elhülyülték az egész filmet! A Másnaposokban sem tudnám sajnálni a fogászt, ha egyszercsak előadna egy drámai jelenetet. Scorsese a geg-ből is, és a drámából is a legütősebb jeleneteket tette egymás mellé.. (pl DiCaprio kúszása óriási) De így a filmből egy katyvasz lett. Az ember nem tudja magát beleélni.. Pont ezért filmnézés közben többször is kivülállónak éreztem magam. Nem ragadt magával a hangulat. Erős jelenetek, de nincs köztük kapcsolat. El kellett volna dönteni, hogy vígjáték, vagy valami más legyen a végeredmény.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.04. 21:44:59

@nyehehe: Szerintem picit félreértelmezted a film groteszk voltát, és valahol itt keresendő a bibi.
A film nem egy brókerfilm, hanem egy tragikomikus vígjáték, amely az ember hatalomvágyát, a materialista, lelketlen pénzéhséget figurázza ki, és rántja le róla a leplet Belfort történetén keresztül. Pont ezek a jelenetek, amelyeket felsoroltál az idétlen hedonizmuson túl egy nagyon komoly háttérbeli tartalmat nyújtanak és nem fölöslegesek.

Ugyanúgy, ahogy a Félelem és reszketés is egy halál komoly film, nem csak ökörség.
Vagy csak szerintem pont a hihetetlenül abszurd, képtelen volta miatt válik sokatmondóvá például a pont emlegetett párbeszéd? Amikor a cég kívülről halál komoly vezetői összeülnek, és a nagy tárgyaláson lezajlik egy ilyen diskurzus.
Az pedig, hogy ebbe beleéljük magunkat, esetleg azonosuljunk Belfort karakterével szerintem elképzelhetetlen kérés, és nem is lenne túlságosan szerencsés, mert nem egy szeretetre méltó karakter.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.04. 22:30:02

@NY124 (Darvas Tamás): Amúgy rájöttem, hogy egyre jobban kezd idegesíteni ez a film pont amiatt, mert az embereknek csak azért tetszik, mert "DiCaprio be van drogozva, nézd milyen vicces", és bizony ha úgy vesszük, Scorsese tulajdonképpen nagyon is jól szolgálta ki ezt a réteget. Nyilván senkit nem érdekelt volna más formában, de Scorsese-nek komoly felelőssége van ebben, és nem érzem úgy, hogy olyan nagyon akart volna vele valamit mondani. Egyre kevésbé tartom "tökös felrázás"-nak, mintsem egy kommersz vígjátékba jó alaposan becsomagolt drámának.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.04. 23:07:53

@danialves: Azért a fekete humor, főleg egy ilyen tartalommal bőven több mint hogy "DiCaprio be van drogozva, nézd milyen vicces". Scorsese pedig szerintem igenis nagyot akart ezzel mondani. A kommerszségtől még messze van, a drámai résszel pedig pont te mondtad, hogy nehéz azonosulni.

Ráadásul a kritikai sikere nagyobb, mint a közönség körében, ott pedig nem csak a drogozós viccelődést értékelik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.04. 23:22:39

@NY124 (Darvas Tamás): Több annál, de ez nem feltétlenül jön le, pont ez a bajom. És valahol ezért sem tudok azonosulni a drámai résszel, mert el van viccelve újra és újra. Ki tudja átérezni Belfort szétcsúszását, miközben azon röhög, hogy a drog hogy beütött neki?

Kritikai siker nagyobb mint a közönség? RT 75% vs. imdb 8.8.?
De pl. most megnéztem, és az origon is egészen azt írták, amit én is mondok.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.04. 23:31:49

@danialves: Sokan felszólaltak ellene, mert nem esett le nekik, hogy nem a pénzhajhászást élteti, hanem éppen ellenkezőleg. Az Origós cikket elolvastam, és az utolsó két bekezdésre gondolsz, ugye? Én is egyetértek, de nálam nem negatívum, hogy a mondanivalót távolságtartóan közli. Akinek le tud esni, annak szerintem így is leesik. Nem?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 00:19:47

@NY124 (Darvas Tamás): Most az első mondatot kikre írtad? Mert ha a kritikusokra, akkor gyakorlatilag magadnak mondasz ellent.

Leesik, neked, nekem meg még jó néhány embernek, de "tökös felrázás"nak éppen ezért nem mondanám, mert pont azoknak nem esik le, akiknek kéne.
És félek tőle, hogy ebben pont az a kompromisszum volt, hogy azért ennek a rétegnek az agyát se dolgoztassuk meg nagyon.
Sőt, tulajdonképpen a mondanivaló pont ebben lenne, mert mondjuk a Project X is lehet egy film a túlzásba vitt bulizás ártalmairól, ami NAGYON távolságtartóan adja át ezt a mondanivalót. És volt olyan, aki elvetemült módon így is értelmezte, de amikor valamilyen szerencsétlenek akkor nyár végén Project X bulit akartak tartani a városunkban, akkor nehéz lett volna az előbbieknek igazat adni.

Én sem akarom, hogy Scorsese rágjon a számba mindent, és jó, ha van egy kis hely nekünk is eldönteni, mit gondoljunk, de szerintem valahol a rendező felelőssége, hogy egy filmet a szándékával szögesen ellentétesen is lehet értelmezni. Avagy legyenek nyugodtan mögöttes jelentésrétegek, de a kettő ne mondjon ellent egymásnak.

nyehehe 2014.01.05. 00:22:44

@NY124 (Darvas Tamás): Én azért nagyon szívesen beleéltem volna magam Belfort szerepébe. Szerettem volna sajnálni, vagy utálni őt. Mert kábé egy magyar Belfortnak melózok, aki szerencsére nem mások lenyúlásából él, de attól még kaszál, és a cégesbulik, és megbeszélések ugyanilyen züllött formában zajlanak. (annyi hogy a mi drogunk az kimerül a viagrában) Ez megy 5-6 éve, és a mostani, decemberi cégesbuli(k) után kerültem olyan hangulatba, hogy ennek a zúzásnak már tényleg semmi értelme nem volt. És gondoltam megnézem a moziban, hogy a nagyok hogyan kezelték a saját kis "kaszálós" korszakukat. És mi volt a konklúzió.
Sajnos nem lettem okosabb. Pedig vannak filmek amik után az ember elgondolkodik, megfogad dolgokat. Persze úgysem tartja be, de legalább a gondolat megfogalmazódik, hogy jobb lenne úgy.
A film témája bármi lehetett volna, mert a pénzköltéshez nem kell csaló brókernek lenni. Egyéb dolgokba meg nem vezette be a nézőt. Nem éreztem, hogy most a kulisszák mögött vagyok... Ugyanis itt még az sem volt kibontva, hogy ez a pénz miből van. A Wall Street csak egy jólhangzó hívószó a címben.
A végén nem sajnáljuk, hogy bezárt a cég, ahol elég kemény partikat szervezett a főnökség. Nem sajnáljuk Belfortot sem, mert ő sem sajnálja magát. Nem érzünk semmit. Ezt nem nagy művészet elérni. Kábé minden jónős, partizós, drogozós rapvideónak sikerül.

Megintcsak visszatérek a Casino-ra: a végén látjuk, ahogy bejönnek a szerencsejáték piacra a multik, és órási kaszinókat építenek. Kiszorítva ezzel a maffia kaszinóit, amelyeket aztán le is bontanak. Rendesen fáj ezt látni. Mert beleéltük magunkat a filmbe. Átérezzük, hogy véget ért egy korszak, aminek egy picit részesei lehettünk, mert a film bevezetett a kulisszák mögé.
Na itt ez elmaradt. Nem érzem magam bennfentesnek. Nem szippantot magába a film.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.05. 00:27:36

@danialves: A neten olvastam ezeket, különböző fórumokon, direkt utánanéztem ezeknek a kommenteknek.

Hát szerintem az túlzás, hogy szöges ellentétként is lehet értelmezni, maximum félreértelmezni. A film groteszk és fekete humorú. A Project X nem az. És Wolfnak itt rejlik az út a mondanivalóhoz.
És ilyetén módon a két réteg nem is mond ellent egymásnak.
Szerintem bőven belefér ez a kis távolságtartás.

Ennyi erővel az Isten hozta őrnagy úr! is egy rohadt erős önellentmondással küzdő film (ugye az is hasonlóan abszurd).

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.05. 00:36:22

@nyehehe: A pénz csalásokból van, a Wall Street pedig azért van a címben, mert Belfort először ott dolgozott, a cégét pedig ottaninak adta el, stb. stb.

A mondanivalót és a hatást nálam maga az egész film érte el, azzal hogy teljesen kiforgatja a pénz világát önmagából. Azért ez több egy katyvasznál, amiben elég kemény partik vannak, meg egy jónős rapvideónál.

A beleélés hiányát megértem, az valóban nem valósul meg, de én nem tartom űrnek a filmben. Bár lehetséges, hogy maffiózókkal vagy óriási csalókkal szimpátia alakuljon ki, azért szerintem nem feltétlenül szükséges.

Dr_utcai_arcos 2014.07.05. 13:19:55

Végre én is eljutottam a megnézésig, maximálisan a "DO"-val értek egyet, nálam ez egyértelműen 10 pont. Nem akartam én beleélni magam senki helyébe, nem röhögtem Di Caprio benyomott állapotán, nem érzem, hogy arra lett volna kihegyezve, hogy ha pénzed van, akkor mindened megvan, hanem, hogy ha valamiben jó vagy, akkor tényleg csak a csillagos ég a határ. Viszont ha nem pakolod magad alá a párnákat, akkor eséskor nagyon csúnyán pofára eshetsz...
süti beállítások módosítása