2013 tíz legjobb hörgős és üvöltős albuma
2013. december 14. írta: NY124

2013 tíz legjobb hörgős és üvöltős albuma

mike_hranica.jpgValami idióta tetovált csávó összevissza ugrál és üvölt a színpadon, de nem tudod miért? A mai rendhagyó zenei poszt témája ez lesz, ha választ szeretnél találni a kérdéseidre, jó helyen jársz.

Tehát az eléggé megosztó keményzenei irányzatokról lesz szó, elsősorban két stílus lesz megemlítve, a mai modern metálzenében „divatos” metalcore és a mára már gyakran rugalmatlannak, fejlődésképtelennek ítélt, de rendíthetetlen dallamos/melodikus death metal, plusz egy kis csipetnyi post-hardcore. A cikkben igyekszem szem előtt tartani a téma szubjektivitását, próbálok könnyen érthető lenni. Emellett leszögezem, hogy számomra ez esetben fontosabb az iránymutatás és az érdeklődés felkeltése, nem pedig a teljes értékű elemzés, tudván, hogy nem széleskörűen ismert az, amiről írok. Így azt is megpróbálom tisztázni, hogy „mi a fene az a metalcore?”. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ez a sokak számára idegen stílus a leginnovatívabb és leginkább haladó metálzenei irányzat, így megkerülhetetlen.

Először akkor a gyorstalpaló. A metalcore esetében két egymástól távolabb eső rockzenei zsáner fúziójáról van szó, a punk rock és a heavy metal találkozásáról (mindkét műfaj a hatvanas-hetvenes években született). Ez a házasság a fent említett két irányzat ma is ismert, népszerű leszármazott stílusaival valósult meg. A két stílus

  • a punk részéről a (post-)hardcore
  • a metál oldaláról pedig a melodic death metal

Mindkettő az ezredforduló előtt 10-20 évvel született, és már ekkor voltak próbálkozások, játszadozások az elemekkel. A ma ismert metalcore mint stílus az ezredforduló után keletkezett egy-két évvel, és a nu metál 2003 utáni hanyatlásával 2004-től került reflektorfénybe.

Tehát röviden: post-hardcore + melodic death metal = metalcore.

A jellemzőkről pedig: a melodeath kemény riffjei, mégis harmonikus brutalitása találkozik a hardcore punk gyors ritmusaival, érzelmességével. Az ének pedig vegyíti a punkra jellemző magas hangokat, kiáltozásait, a metál hörgéseivel, így immáron a teljes magas-mély skála megjelenik.

Aki tovább szeretne kutakodni, nos, annak ugye ott a Wikipédia. Én most rátérnék a listára, amivel kapcsolatban előre jelezném, hogy a sorrendiség itt már kevésbé lényeges, ugyanis tényleg a szerintem 10 legjobb kerül fel a listára, kis tényezők döntöttek.

10. Amon Amarth – Deciever of the Gods

deciever.jpgA tizedik helyezett pont nem egy metalcore, hanem egy „simán” melodeath csapat albuma. Az 1992-ben megalakult banda elsősorban a vikingek és a skandináv mitológia témaköréről ír dalokat, mindezt egy kegyetlen zenei stílussal megspékelve. Amiben kimagaslóak és egyediek az nem más, mint hogy ezt évek óta töretlenül és már-már mesterien űzik. Minden újabb album a saját formulájuk egy-egy tovább csiszolt terméke, a lehető legmodernebb eszközökkel, művészien kimunkálva (Deciever of the Gods , As Loke Falls). A negatívabb kritikák pont ezt a jellemzőt hozzák fel, mint rossz pont, mondván hogy az Amon Amarth képtelen a megújulásra, és csak a biztosra mennek. A változásra utaló jel a bónusz számok között rejlik, ugyanis a viking himnuszok és harcos indulók mellé becsúszik egy-egy nagy metál klasszikus inspirálta dalocska is.

Teljes album: ITT

9. Children of Bodom – Halo of Blood

HaloOfBlood.jpgA Children of Bodom szintén nem a sokat emlegetett divatos irányzat képviselője, és bár arról is híresek, hogy rengeteg elemből építkeznek, a metalcore pont nem tartozik ezek közé. Az idei lemezük minden téren dicséretet érdemel. Ennek oka nem más, mint a következő: a kísérletezéstől vissza nem riadó banda megcsinálta azt az albumot a zenekar történetében, ami egyszerre a legígéretesebb újításokat hozza, a legkönnyebben fogyasztható azoknak, akik ezt hallgatják tőlük először, és mégis ízig-vérig Children of Bodom, a legjobb formájukban. Ez úgy lehetséges, hogy az újításokat ott vezették be, ahol a gyengéjük rejlett: az egyszerű, közhelyes és a sokszor visszatérő gyűlölködő szövegeket felváltották a fontosabb, tartalmasabb témákat taglaló kissé depresszívebb dalszövegek, és bár a halál mint másik jellemző téma itt is feltűnik, még mindig jobb alternatíva. A Children of Bodom mindig lehengerlően gyors volt, így amikor Alexi és a többiek a lassabb dalokkal kísérletezgettek, annak mindig felemás eredménye lett. Most mégis sikerült eltalálni a jó pontot, és a Dead Man’s Hand On You nem csak az egyik legjobb dal az albumról, de esélyes, hogy az egyik legmaradandóbb alkotás is a csapat történetében. Így a Halo of Blood pont olyan, amilyenben reménykedtünk, az old school fanok is elégedettek, az újdonságért áhítozóak is kielégültek.

Teljes album: ITT

8. August Burns Red – Rescue & Restore

Rescue_&_Restore_cover_file.jpgAz ABR a kezdetek óta érdekes, és talán még soha nem volt ennyire az. Hihetetlenül egyediek, akik az egyik legprogresszívebb metalcore zenét játsszák manapság. Az ilyen újító elemek egyszerre simulnak bele a dalaikba, és lógnak ki onnan. Náluk egy idő után már fel sem kapja a fejét az ember, amikor egy kis mexikói dallam csendül fel az őrület közepén, egy nagyon ötletes átmenettel megvalósítva. Így megunhatatlan az, amit csinálnak. A mostani albumuk pedig egy óriási előrelépés ebben, mert az előző albumokon a sok innováció mellett a metalcore elemek inkább sablonosak voltak. Erről most sokkal kevésbé van szó. Néha itt is átcsúsznak a közhelyességbe (Fault Line), de több a pozitív, mint a negatív példa. A Fault Line nem is értem, hogy kerülhetett be a single dalok közé, ennyire biztonságira pont nem nekik kellene játszaniuk. Tény, hogy az egy-két félresiklás sem von le az értékükből. Hiszen pont egy olyan csapatról van szó, akik nem a sima tucat zenét játszanak. És nem a megszabott keretek között igyekeznek ezt az új stílust egyre jobbá és jobbá tenni, hanem a zavarosban, ismeretlen területekre evezve tevékenykednek. És így tudnak a legjobbak mellé felsorakozni, ami tiszteletre méltó.

A teljes albumról három dal meghallgatható: ITT

7. Asking Alexandria - From Death to Destiny

fromdeath.jpgA leginkább mainstream felé törekvő csapat a listán. Ezzel az albummal a csapatnak sikerült a „szex, drogok és rock and roll” témakörből egy szebb cél felé elindulniuk. Most már nem csak az a divatbanda, akik saját bevallásuk szerint is próbálnak minél keményebbek, és megnyerőbbek lenni. Természetesen ez is megmaradt, de úgy tűnik komolyan gondolták azt, hogy a szerintük halott metálzenét megpróbálják kicsit felrázni, ami a népszerűségüket elnézve valamelyest sikerül is. Ezt pedig az első két albumuk stílusának elemeivel akarják megvalósítani, ami minimum hízelgő az irányzat kedvelőinek. A banda által kedvelt hard rock elemek nagyon erős hangsúlyt kapnak az albumon, a Mötley Crüe és a Def Leppard utánérzés garantált. Ez sokaknak langyos lesz, sokaknak pedig egy tökéletes bevezetés az ismeretlen műfajba.

Teljes album: ITT

6. A Day to Remember – Common Courtesy

commoncourtesy.jpgAz ADTR mindig arról volt híres, hogy a pop punk elemeivel hígítja fel és teszi egyedivé az alapanyagokat, egy végtelenül „fun” végeredményt adva, ami bármikor meghallgatható, mégsem lesz egy álszent finomkodás. A szövegeik is ehhez igazodnak, a mindennapi szerelmi és iskolai problémák (a tagoknak már nosztalgiázás), és a többi. A mostani album egy klasszikus A Day to Remember anyag, gyakorlatilag az ezt megelőző négy éves periódus megkoronázása (a csapat sikerének időszaka, ekkor vált kifinomulttá a zenéjük). Emellett egy nagyon őszinte produktum is, minden percén hallatszik, hogy a srácok szeretik ezt csinálni, és lélekben még mindig az a kis helyi csapat, akik az elején voltak. Ezt mutatja az is, hogy nem félnek a végső termékben „felejteni” felvételeket a próbákról (Sometimes You're the Hammer, Sometimes You're the Nail). Ha valaha is meg akarnának kicsit újulni az bizony nagyon nehezen fog nekik menni, de ez már a jövő zenéje.

Teljes album: ITT

szerk.: hivatalos stream ITT

5. Underoath – Anthology: 1999-2013

underoathanthology.jpgElértünk a listán a metalcore egyik legnagyobb hatású alakjaihoz, akikről mindig kicsit félve nyilatkozom. Az Underoath egy óriási fogalom a zene világában, akik hatalmas utat jártak be, és ez a gyűjteményes album ennek a karriernek a méltó összefoglalása (ami csak amiatt nem dobogós, mert nem egy önálló mű, hanem egy antológia, kettő új számmal). Számomra a Killswitch Engage mellett ők a metalcore atyjai, akik a punk oldaláról vezették a felcseperedő irányzat útját, a KSE pedig értelemszerűen inkább a metál oldaláról tették ugyanezt. Ők voltak a kezdetek kezdetén az a tini banda, akik nem csak simán rinyáltak, hanem az emberi belső küzdelmeket, érzelmeket egy elvontabb, pszichológiai (és ugye vallási) szempontból közelítették meg, és nem féltek a hihetetlenül idegen történetek leírásától sem. A legfontosabb, „fénykorban” (2004-2008) íródott számok már-már kötelező jellegűek. Külön figyelmet érdemelnek a 2012-es dalok a lemezről, amelyek bár már Gillespie nélkül íródtak, egy méltó, színvonalas búcsút adtak a csapatnak (a Sunbunt és az In Division is értelmezhető úgy, hogy a feloszlásról szól).

A két új dal ITT és ITT elérhető, de a többi is fent van.

4. Killswitch Engage – Disarm the Descent

disarmthedescent.jpgHoward Jones távozása után a metalcore egyik megteremtője, a KSE először adott ki albumot az idén, Jesse Leach visszatérésével. A csapat régi-új énekese pedig egyértelműen fejlődött távozása óta, kiváló teljesítményt nyújt. A csapat egyértelműen túl van a legjobb időszakán (2006, As Daylight Dies), de a második esélyt, és ezt az újrakezdést nagyon jól kihasználta. Az album már közel sem tud olyan katartikus lenni, mint akkor, de felnő a feladathoz, és ez nagy szó. Szerintem a második saját névvel ellátott albumuk 2009-ből nem sikerült jól, és a Disarm the Descent ezt kijavítva a lehető legjobb irányba indítja a csapatot. Reméljük, hogy ezek után is példás teljesítményt nyújtanak, míg a pályán vannak, és bár a Killswitch soha többé nem lesz az, ami Howard Jones idején volt, még könnyen maradhat a legjobbak között. Ez a negyedik helyezés egyszerre tisztelgés a visszatérés és az eddigi majdnem másfél évtizedes karrier előtt.

Single és videó: ITT és ITT

3. Dark Tranquillity - Construct

construct_jewelcase-1.jpgA melodeath egyik ősatyja, nagy öregjei az ezer szállal hozzájuk kötődő In Flames, és az At the Gates mellett. Mikael Stanne és brigádja képtelenek rossz munkát kiadni kezeik közül, zenei és emberi generációkon átívelően bizonyítják bárkinek, hogy méltán szerepelnek a nagyok között, hiába tűnik úgy olykor-olykor, hogy elfelejtettük őket. A legendás DT legújabb albuma továbbra is sötét, drámai hangulattal ötvözve közvetíti a morfondírozásra sarkalló, intellektuális gondolatait. Továbbra is kreatívak és elegánsak, irigylésre méltóan mutatják, hogy nem csak alapokat lefektetni képesek, hanem azokra építeni is tudnak, és ha kell átalakítani, reményt adva a hallgatóknak. Az egymást követő lemezeken egyre inkább begyűrűző billentyűkkel fűszerezett, lassabb tempójú elemek itt is példásan integrálódnak (Uniformity). Le a kalappal.

Teljes album: ITT

2. Bring Me the Horizon – Sempiternal

Sempiternal++HQ+PNG.pngA zsáner két megteremtője után most a dobogó első és második helyén a két jelenlegi legjobb csapat következik. A második a brit BMTH, amely tipikus metalcore csapatokra jellemző utat járt be, mielőtt letette az asztalra ezt a mesteri munkát. Az első albummal egy amatőr, de nagyon ígéretes, deathcore elemekkel operáló termék jött létre. A másodikkal már egy nagyon emocionális, de jó, eklektikus hangzású, vérbeli metalcore albumot hoztak össze, és a divathullámot kihasználva jött a siker. A 2010-es There Is a Hell… egy kiváló lemez, fejlődő irányt mutatott. A mostani pedig úgy tud maradandóvá válni, hogy lehengerlő vrituozitással használja fel a könnyűzenei, stílusidegen elemeket. A csapat szereti az elektronikus zenéket is, és ez erősen hallható a dalokon, amelyek ennek ellenére ugyanúgy ütnek. A hangulat erősen misztikus és apokaliptikus. A témák pedig a társadalomkritikus hangnemtől kezdve a vallási témakörön át nagyon nagy skálán mozognak. Oliver Sykes kábítószer függősége, depresszió elleni harca eddig is visszatérő elem volt, de most érezni át a leginkább. Mára már megkomolyodott, így például a Suicide Seasont átlengő önpusztítás éltetés mára már teljesen kikopott, ami mindenképpen pozitív.

Teljes album: ITT

1. The Devil Wears Prada – 8:18

818cover.jpgAz előző, Adam Dutkiewicz által támogatott, végtelenül precíz módon megszerkesztett album után (2011, Dead Throne) a metalcore amerikai ágát űző TDWP most egy szubjektívebb, a csapatra sokkal inkább jellemző dalcsokrot adott át nekünk (bár most is ott volt Dutkiewicz, kevesebbet segédkezett). A nagy példaképhez (Underoath) hasonlóan ők is a vallási és belső, érzelmi vívódásokat boncolgatják, de ami nekem például nagyon tetszett mindig is, az az, hogy mindig jutott egy kicsi az általános, társadalmi, emberiséget általánosan kezelő, parabolisztikus szövegekre is. Ez most sem maradhat el, ékes példa erre például a Home for Grave. A vallásosság itt sem tolakodó, szerencsére. Az előrelépéseket és újdonságokat sorolhatnám napestig, így csak azt említem, ami nagyon szembetűnő és mindenképp említést érdemel. A felvétel során Mike olykor rosszul sikerült kiáltásait és üvöltéseit többször szándékosan nem javították ki. Így az fő vokalista hangja többször elcsuklik egy-egy sor végén, és természetesebbnek hat. Ez az eszköz a lehangoló témákhoz egy hihetetlen adalék, nagyon megérinti a hallgatót (például 8:18). Érdekesség, hogy a suttogást is felhasználták a háttérben, mint eszközt (Transgress), hátborzongató az eredmény. Az ohiói fiúkat az teszi kiemelkedővé, hogy minden egyes zenei és tartalmi elemük úgy tud sokatmondó lenni, hogy nagyon emberközeli marad. Ilyen jól megvalósítani ezt a fúziót talán csak az Underoath tudta, de őket sokszor félreértik, ami ez esetben kevésbé valószínű. Mike Hranica pedig úgy osztja meg elmélkedéseit a világról, hogy azt mindenki magáénak érzi, még azokat is képesek magukévá tenni, amelyek nem állnak közel hozzá (a rajongóik kisebbik része vallásos például). Minden egyes megnyilvánulásuk súlyos, főleg a 2010-es Zombie EP óta. Ez teljesítmény.

Teljes album: ITT

Említést érdemelnek még: The Black Dahlia Murder, Born of Osiris, We Came As Romans, Bullet for My Valentine, Heaven Shall Burn, Fleshgod Apocalypse, Till We Drop, The Dillinger Escape Plan.

Ezek a bandák mind ékes példái, hogy metalcore több mint egy kósza divat, több mint vasalthajú bohócok keménykedése, illetve a melodeath képviselői pedig azt bizonyítják, hogy zenéjük nem halott, és képes a megújulásra, és a van, aki táplálja tüzét.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr785689642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.12.14. 12:10:26

A Halo of Blood nagyon fasza lett, 22.-én elsősorban tomboltam a Bodomon, fantasztikus, amit csinálnak már több, mint 15 éve.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.14. 12:17:01

@Sparrow: Igen, nagyon jó koncert volt. Kár hogy nem beszéltük le, hogy találkozunk, mert én is ott voltam. :)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2013.12.20. 16:48:58

Létezik olyan, hogy jó hörgős és üvöltős album? :D

"Valami idióta tetovált csávó összevissza ugrál és üvölt a színpadon, de nem tudod miért? "

Ez a mondat összefoglalja mindazt, amit a rockról gondolok; ez a metál téma baromi távol áll tőlem, így a gyorstalpaló ellenére se tudom megkülönböztetni egymástól ezeket a megosztó keményzenei irányzatokat :)

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.12.21. 11:14:38

@Dr.Jones: Igen, szerintem mindenképp létezik. A gyorstalpaló igazából iránymutatás, a megismerés szerintem mindenképp zenehallgatás által tud kialakulni.

Amennyiben érdekel, tudok neked egy-két lazábbat mutatni, vagy amit csak gondolsz. :)
süti beállítások módosítása