(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)
A második világháború csatái nem csak a földön és az égen, hanem a vízen, sőt a víz alatt is zajlottak. A tengeralattjárók legénysége egy szűk helyre volt bezsúfolva, távol minden civilizációtól, a hatalmas víztömeg kellős közepén, amelytől csak néhány acéllemez választotta el. Ráadásul bármikor utolérhette őket egy vízibomba vagy ellenséges torpedótámadás. A veszélyre és a túlélési esélyre jellemző adat, hogy a 40 000 német katonából, aki tengeralattjárón szolgált, 30 000 soha nem tért haza. Vajon mit élhettek át ezek az emberek a tenger mélyén? Erre a kérdésre keresi a választ Wolfgang Petersen filmje.
Nagyon hatásosan kezdődik a film: lassan beúszik a képbe egy tengeralattjáró, ami a hatalmas víztömeg kellős közepén, a nagy semmiben járja az útját. Ezután egy buli kellős közepén találjuk magunkat, ahol megismerhetjük Henrich Lehmann-Willenbrock kapitányt (Jürgen Prochnow), aki nagyon büszke a hajójára, azonban már tudja, hogy a németek el fogják veszíteni a háborút, ezért nem túl nagy lelkesedéssel készül az új küldetésre. Ráadásul koloncként a nyakába kap egy újságírót is, aki dokumentálni fogja a várhatóan diadalmas hadműveletet. És még az első tisztje is nehezíti az életét, aki egy fiatal, törtető, hithű náci. Az igencsak világvége hangulatú parti után másnap a legénység vízre száll, és kezdetben nagy a jókedv és a harci láz. Azonban az idő múlásával lassan erőt vesz rajtuk a depresszió, és amikor a kapitány egy hibás döntése miatt túl mélyre merülnek, kitör a pánik. Vajon sikerül feljutni a felszínre, vagy örökre a tenger fenekén maradnak?
A három és fél órás filmet én gyakorlatilag végigrettegtem. Pedig nem horrorfilmről van szó, de annyira erős atmoszférát sikerült teremteni a képekkel és a zenével, és azzal a puszta ténnyel, hogy egy nagyon szűk helyiségben játszódik a történet, hogy képtelenség kivonni magunkat a film hatása alól. A lényeg a túlélés, ezen túl azonban nagyon sok mindenről szól az alkotás: a háború értelmetlenségéről, brutalitásáról, a kiábrándultságról, az ember és a természet harcáról, de elsősorban arról, hogyan reagálnak különböző habitusú emberek egy óriási krízishelyzetben, melynek tétje valóban élet és halál. A forgatókönyv messze nem volt tökéletes, simán ki lehetett volna hagyni legalább egy órát a filmből, rengeteg benne a felesleges párbeszéd és jelenet, azonban olyan jól sikerültek a vágások, hogy végig sikerül fenntartani az intenzitást. Nem sok szó hangzik el, mégis az emberi arcokon pontosan figyelemmel tudjuk követni a történetet. Minden szereplő teljes jellemfejlődésen megy át a kapitánytól kezdve az első tisztig és a haditudósítóig. Szinte olyan érzése van a nézőnek, hogy ő is bent ül abban a rusnya tengeralattjáróban, részese a legénységen belüli torzsalkodásoknak, átéli, milyen érzés a mélyben rekedni, és velük együtt próbál meg bármi áron a felszínre jutni. Kell ennél több dicséret egy drámának? És mivel a happy end ebben az esetben elmarad, ezért sokkal mélyebben élhető át a legénység tragédiája.
Jürgen Prochnow élete szerepét játszotta el a kapitány figurájában. Ő a legidősebb, legtapasztaltabb ember a hajón, mégis az ő hibájából kerül kilátástalan helyzetbe a legénység. A kezdeti szkepticizmust fokozatosan váltja fel a mély érzelmi kötődés a rá bízott emberekhez. A hajójára büszke tengerészből lassan lesz igazi kapitány, aki méltó arra, hogy kivezesse a legénységet az embert próbáló helyzetből. Prochnow széles érzelmi skálán mutatja be a kapitány jellemfejlődését, finom eszközökkel, de mély átéléssel. A többiek is jól teljesítenek, de az ő játéka kiemelkedő, soha nem tudta megismételni ezt a teljesítményt.
Wolfgang Petersen később több közepesen sikeres hollywoodi filmet készített, azonban A tengeralattjáróban megfogott hangulatot, mély drámai erőt nem sikerült reprodukálni. Az operatőri munka kimagasló, igazából a hangulaton túl a képek égnek bele a néző retinájába, a bátor, egyedi kameraállások, vágások teszik klasszikussá a filmet.
Tömény rettegés, izgalom, zsigerig hatoló dráma a tenger mélyén, kötelező darab!
8/10
