Isteni műszak (2013)
2013. október 28. írta: FilmBaráth

Isteni műszak (2013)

20130623-isteni-muszak.jpgKicsit még kiforratlan, de a miénk. Végre egy jó magyar film a mozikban!

Köszönjük szépen a bulvármédiának, hogy így rászállt Andy Vajna magánéletére (most komolyan, kinek mi köze van hozzá, hogy kit vesz el, és hogyan élnek..), a valóban fontos dolgokról viszont nagyon kevés szó esik a híres filmproducerrel kapcsolatban. Pedig neki köszöntjük, hogy a magyar film felébredt tetszhalott állapotából. Nem, nem a tehetség hibádzott a szakmából, hanem a pénz és a professzionális produceri munka. Lehet most fanyalogni azon, hogy állami pénzből indult újra a filmgyártás, de most mit tegyünk, ha a nemzetközi piacon nem vagyunk még versenyképesek? Nagyon sokat kell még tanulnunk ahhoz, hogy a megváltozott piaci viszonyok között ütőképes magyar filmgyártás alakuljon ki, jelenleg az alapozás éveit éljük. Az infrastrukturális háttér már adott, sorra épülnek a filmstúdiók, a külföldi produkcióban szép számmal vesznek részt magyar szakemberek, fontos tapasztalatokat szereznek. Habár a színészi szakma nagyon felhígult, azért nem vagyunk híján tehetségeknek sem, sokan szerepelnek nálunk forgó külföldi filmekben, ezekben az epizódszerepekben jól meg lehet tanulni a filmezés alapjait. Vagyis adottak a filmes szakemberek, a színészek, és most már a pénz is.  Eljött el az ideje annak, hogy elkezdjenek forogni a magyar filmek. Az első, Szász János A nagy füzet című alkotása ugyan nyert egy szép díjat, de nem igazán aratott sikert sem a kritikusok, sem a közönség körében. Bodzsár Márkra hárult a nem könnyű feladat, hogy újra becsalogassa a nézőket a moziba.

Nem kicsit hatásos a kezdőkép: egy kissé zilált külsejű fazon idegesen próbálja meggyújtani a cigit, nem sikerül neki, bocsánatkérően ránéz egy fehér köpenyes emberre, majd kinyílik a mentőautó ajtaja, amelyben egy halott lány fekszik, a hasából nindzsakard áll ki, mögötte egy félig fekete arcú, szintén nem kicsit feszült ember néz. A film hátralévő részében megtudjuk, hogyan jutottunk idáig. 1992-ben játszódik a történet (miért? miért ne?). Milán (Ötvös András) a háború elől szökött Magyarországra, maga mögött hagyva ápolónő menyasszonyát. Telefonon tartják egymással a kapcsolatot, Milánnak feltett szándéka, hogy kihozza őt is, azonban ehhez nagyon sok pénz kell. Egy zöldségesnél dolgozik, aztán egy nap egy vendég allergiás rohamot kap, Milán pedig szabályos gégemetszést hajt végre rajta, amellyel olyannyira lenyűgözi a mentősöket, hogy elhívják dolgozni hozzájuk. Mint kiderül a mentőorvos, Fék doktor (Rába Roland) egy temetkezési vállalkozóval (Zsótér Sándor) közösen jövedelmező együttműködést folytat, és az üzletbe bevonják Milánt is. Szépen alakulnak a dolgok, azonban az egyik bevetésen Kistamás (Keresztes Tamás) és az ő nindzsa kardja komoly bajba keveri őket..

Általában nem jön be nekem a fekete humor, de ezen a filmen nagyon jókat nevettem. Bátor ötlet kigúnyolni a halált, de csak akkor tud működni, ha szellemesen teszik azt. Ezúttal sikerült, a forgatókönyv nagyon jó volt, humoros, pörgős, tele helyzet és jellemkomikummal, amit nagyon jól sikerült kiaknázni. Igazi magyar abszurd, Tarantinóba és Guy Ritchie-be mártva. Jól működik az elegy, bár természetesen megvannak a maga hibái, sok benne az utánérzés, nem sikerül fenntartani végig az intenzitást, mégis olyan üdítően eredeti, hogy öröm volt nézni. A karakterek nagyon jól meg voltak írva, főleg Fék doktor alakja lesz maradandó szerintem, de Kistamás figurája sem hétköznapi. Az egyetlen momentum, ahol komoly hiányérzetem van, az az, hogy vajon miért dönt Milán egyik percről a másikra úgy, hogy csatlakozik a halálbizniszhez, ehhez talán kellett volna még egy kis háttértörténet, valamint Milán menyasszonyának karakterében is több potenciál lett volna, de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak, hogy egyébként jól szórakoztunk. Nagyon jól komponált jelenetekhez van szerencsénk, ez bizony nem művészfilm, hanem a közönségnek készült, és nagyon jól össze lett rakva. A zene is nagyon jól el lett találva, a vágások is rendben voltak. A látvány elképesztően jól sikerült, Pohárnok Iván maszkmester nem hétköznapi teljesítményt nyújtott, a nyílt törés ábrázolása külön dicséretet érdemel. A film nagyon humorosan, de mégis hitelesen ábrázolja a magyar egészségügyet, bármilyen hihetetlen, ez a műfaj volt a legalkalmasabb erre, hiszen valóban abszurd a helyzet és ha már sírni nincs erőnk, legalább nevessünk rajta.

isteni műszak2.jpgRába Roland zseniálisan alakítja Fék doktort. Kiégett, mégis nagyon is melegszívű orvost mutat meg nekünk, aki az evésbe folytja a frusztrációit, nem istent játszik (habár valóban életről és halálról dönt), csupán a menthetetlen eseteket használja fel saját céljaira. Mindenkit lemos a vászonról, nagyon erős a jelenléte, remélem, minél előbb minél több magyar filmben láthatom. Keresztes Tamás szintén emlékezetes alakítást nyújt a nem kicsit nem evilági figurában, Zsótér Sándorról is csak felső fokon lehet beszélni, Ötvös András is jól megállja a helyét, azonban kollégái elhomályosítják. Stork Natasa Milán menyasszonyának szerepében viszont elég elég gyenge alakítást nyújt, ahogyan Trill Zsoltban is csalódtam egy kicsit. Lázár Kati és Jordán Adél közös jelenete nagy kedvencem.

Bodzsár Márknak Tarantino a példaképe. Ez látszik is a filmen, de nem baj, néhány film múlva valószínűleg már ki fog alakulni a rendező saját stílusa, nagyon biztató a kezdet, csak így tovább! A forgatókönyvet is ő írta, nem tudom eleget dicsérni, hogy mert kísérletezni, eredeti lenni. A technikai hibák javíthatók, ha megmarad a friss szellem, szép jövő elé néz a rendező véleményem szerint. Én biztosan meg fogom nézni a következő filmjét is!

Végre egy jó magyar film, amelynek megvannak a maga gyermekbetegségei, de ez senkit ne tartson vissza attól, hogy a mozi felé vegye az irányt!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr155599907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2013.10.29. 04:31:54

Meh, érdektelen. Másolnak mert itthon nincs olyan ember aki rendezőként, vagy színészként tehetséges lenne.

mojoking77 2013.10.29. 09:41:51

@ügyfélszolgálatos: Na, ezt honnan is masoltak?
Meg tudod mondani, miert kell VALAMIN, legyen az barmi, mindenkepp nyavajogni? Gondolom most hallottal eloszor a rendezorol es a filmrol, de megdonthetetlen velemenyed van az egesz szakmarol, amit feltetlenul szukseges vilagga kurtolnod... nem lehet, hogy nem a vilaggal van baj, hanem veled, meg a hozzad hasonlo fikagepekkel?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2013.10.29. 10:58:02

@ügyfélszolgálatos: Lehet, hogy tele vagyunk rossz rendezővel, de kifejezetten jó színészeink vannak.

ügyfélszolgálatos 2013.11.04. 19:25:52

@mojoking77: Sajnos láttam. Ez egy rossz film és kész.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.09. 00:27:43

Nem gondoltam, hogy ennyire jó film lesz, szerintem még nagyon gyermekbetegségei sincsenek, a rendezés, fényképezés, zene, minden annyira profi munka, mintha nem is magyar filmről lenne szó.

Amúgy szerintem nem Tarantinora, hanem inkább McDonagh-ra hasonlít a stílus, neki vannak ilyen egyszerre sírva röhögős és szívbemarkoló filmjei. (Azt a jelenetet a motorossal egy darabig nem fogom elfelejteni.) De kezdem azt gondolni, hogy ez a "sírva vigadunk" filmes téren is magyar sajátosság, mert szinte minden magyar alkotónál megtalálható ez.
süti beállítások módosítása