Tortúra / Misery (1990)
2013. október 03. írta: lui1698

Tortúra / Misery (1990)

Stephen King könyveit szinte futószalagon filmesíti meg Hollywood, majd minden művéből készült már feldolgozás. Ezek között akadnak szép számmal felejthető darabok, van néhány pocsék alkotás, de szerencsére azért sok klasszikus is készült az évek során. Rob Reiner Tortúrája ez utóbbi csoportba tartozik.

Paul Sheldon elismert író, aki miután végez legújabb művével, hóviharba keveredik és autóbalesetet szenved. Megmentésére egy ismeretlen nő siet, aki házában ellátja sérüléseit és vendégül látja, míg a vihar elhúzódik. Azonban a dolgok hamar nem várt fordulatot vesznek, mikor a nőről kiderül, hogy Paul egyik legnagyobb rajongója, aki számára az  új szerzemény csalódást keltő volt.

A történet végtelenül egyszerű, gyakorlatilag a lényegi része Annie házában játszódik, itt ápolgatja kedvencét a nő, s a későbbiekben itt szabadul el a téboly is. Igaz vannak mellékszereplők a filmben, de ők lényegében nem befolyásolják a történek menetét. És még is működik, mert néhány rövid rész kivételével, végig a székhez szögezi a nézőt, egy perce sem veszít a feszültségből. Ennek egyik oka a film zenéje, amit Marc Shaiman (akit egyéb munkáiért több ízben is Oscar-ra jelöltek) szerzett és az egyes jelenetek feszültségét már - már pattanásig feszíti. 

A film legnagyobb erőssége azonban kétség kívül Kathy Bates hátborzongatóan zseniális alakítása. Sokszor az volt az érzésem, hogy ez a nő valójában egy tébolyodott asszony, és csak azért nem hiszem el ezt, mert láttam más filmekben teljesen más karaktert alakítani. Alakítása ugyan kissé árnyékot vet James Caan játékára, de nem szabad róla sem megfeledkeznünk, hiszen remekül hozza a bajba jutott nagyvárosi író karakterét, és gesztusaival, szarkasztikus szövegeivel remek „párját” alkotja színésztársának.

Hibaként talán azt lehetne felróni a filmnek, hogy a már említett mellékszereplők valóban nagyon súlytalanok. Kapnak ugyan néhány jelenetet, azonban lényegében nem sokat tesznek hozzá a filmhez, így az embernek velük kapcsolatban lehet némi hiányérzete.

King azt hiszem elégedett lehetett Reiner-rel a film elkészítése után, mert egy remek thrillert alkotott, amely az író könyveinek egy legjobb megfilmesítései közé tartozik. Kathy Bates alakítása garantáltan emlékezetessé teszi a filmet a rajongók számára.


8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr205533126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.03. 00:02:38

Kathy Bates olyan zseniálisan idegesítő volt, hogy ha visszagondolok a filmre, akkor rosszul leszek :D

Amúgy jó film :)

Reeku4 2013.10.03. 10:20:12

Eszméletlen jó ez a film!! Utoljára még VHS-en láttam... :D Sokszor eszembe jut, meg kellene nézni megint, persze már jobb minőségben :)

lui1698 2013.10.04. 20:04:32

@Reeku4: Akkor azt hiszem ideje az újranézésnek. :)
süti beállítások módosítása