Szibériai nevelés / Educazione siberiana (2013)
2013. szeptember 18. írta: danialves

Szibériai nevelés / Educazione siberiana (2013)

educazione-siberiana.jpgLehet, hogy ideje lenne jobban odafigyelni az olasz filmekre? Ugyanis idén az A.C.A.B. és a Senki többet után most már a harmadik minőségi itáliai produkcióról számolhatok be - még ha első látásra semmi köze sincs Olaszországhoz. Azonban Gabriele Salvatores rendező tudja, hogyan kell jó filmet csinálni (erről Mediterraneo című alkotásának 22 évvel ezelőtt nyert Oscarja is tanúskodik), és ezt ez alkalommal is megmutatta.

A szovjet vezetés a bűnözők nagy részét a mai napig zűrös Transznisztriába deportáltatta, ahol azok igen hamar egy önálló gettót hoztak létre a saját szabályaikkal, és azzal a céllal, hogy minél jobban megkeresítsék a hivatalos személyek életét. A szibériai klán életébe tekinthetünk be nem sokkal a Szovjetunió szétesése előtt, amikor is Kuzja nagyapa (John Malkovich) neveli a becsületes bűnöző életre két unokáját, Kolimát és Gagarint. A két fiú élete rövidesen egészen ellentétes irányt vesz, és elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb összeütközésbe kerüljenek.

educazionesib1.jpgNem könnyű annak a dolga, aki gengszterfilmbe vágja a fejszéjét, hiszen elkerülhetetlen, hogy a műfaj klasszikus darabjaihoz hasonlítsák, és éppen ezért talán valami igazán eredetit alkotni is nehéz. Nem is nagyon emlékszem az elmúlt évekből olyan produkcióra, amely sikeresen vette volna ezt az akadályt. Egyedi darabról most sem nagyon beszélhetünk, a történetben feltűnnek olyan ismerős elemek, mint a keresztapaként funkcionáló John Malkovich karaktere, a testvérviszály, a szigorú elvek szerint működő "szimpatikus" bűnözők és a sztori alapvetően a kronológiai törések ellenére is egyszerűen és kiszámíthatóan halad előre. Sajnos a karakterek kidolgozására sem jutott sok idő, a flashback-jeleneteket inkább történetet próbálnak mesélni, illetve a nagy részükben Kuzja nagyapa ismerteti a klán elveit.

Azonban ez a film hihetetlenül gondosan lett elkészítve, a díszletektől kezdve a remek fényképezésen át a szövegkönyv legutolsó mondatáig meglátszik rajta a belé fektetett munka. Salvatores rendezése pedig a sokszor egyszerű és kissé hatásvadász húzásokat is katartikus jelenetekké tudja alakítani.A színészeknek is sokat köszönhet a produkció. Ugyan az erőltetett és darabos orosz akcentus inkább nevetséges, mintsem hiteles, ettől függetlenül az ismeretlen litván színészek a már említett John Malkovich-csal és az egy kisebb szerepben feltűnő Peter Stromare-rel kiválóan ragadják meg a film hangulatát.

Ez az alkotás nem annyira szól tehát a szereplőiről, mint bűnről és erkölcsről, azonban ezt annyira lenűgözően teszi, hogy még ezt is meg lehet bocsátani neki. Nem feltétlenül született eredeti vagy újszerű alkotás, azonban mindenképpen egyedi és hangulatos darabról van szó. A gengszterfilmek és a posztszovjet atmoszféra kedvelőinek kötelező, de mindenkinek tudom ajánlani, mint az idei év egyik meghatározó filmjét.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr85486495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.18. 15:02:28

nagyon jó Film, egyetlen dolog volt ami nem tetszett, hogy miért kell mindenikek ruszki akcentussal beszélnie az angolt?!?!?!

Vagy tanultak volna meg oroszul ha már itt játszódik az egész, vagy beszéltek volna simán angolul.

De ez az akcentus erőltetés inkább vicces, semmint autentikás szerintem.

Mert ha még kis moszkvában, vagy bárhol amerikában játszódik azt mondom ok, mert bevándorlók. De itt?4 Mi indokolta, hogy angolul beszéljenek?!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.18. 16:32:20

@doggfather: "Mi indokolta, hogy angolul beszéljenek?!"
Egyrészt az, hogy ez egy olasz film, litván meg brit színészekkel. Elég furán nézett volna ki, ha az egyik színész litvánul beszél, Malkovich meg angolul válaszol. Oroszul meg ugye kicsit nehéz lett volna megtanítani őket ilyen rövid idő alatt.
Tornatore egyik korai filmjében az Una pura formalitá-ban pl. Polanskit meg Depardieu-t leszinkronizálták olaszra ennek elkerülésére, mondanom sem kell, milyen hülyén jött ki.

Viszont összességében igazad van, az tényleg egy erőltetett baromság, hogy akkor már muszáj orosz akcentussal beszélni, mert az úgy hiteles. Írtam is a posztban, hogy ez nagyon rosszul jött ki.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.18. 17:12:59

@danialves: olvastam is. :D Csak megerősítettelek.

A filmben egyébként én más hibát nem találtam,a történet, is színészek, a forgatókönyv mind mind nagyon jól lett megcsinálva.

ob.szerver 2013.09.18. 19:36:17

Nem tudom, hogy mennyire hiteles az, hogy a nem éppen puhányságáról ismert szovjet rendszer eltűrt egy autonóm maffia enklávét az országban.
(Amikor Malkovich megfenyegeti a rendőrt aki szeppenten elsunnyog). Vannak kétségeim.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.18. 19:58:28

@ob.szerver: A könyv írójának saját bevallása szerint önéletrajzi ihletésű a történet, jó néhány kitalált elemmel.
“Certain episodes are imaginative recreation, and those episodes are not intended to portray actual events.”

De egyébként nem tudom, nem sok ilyen információt találni ilyen dolgokról. Viszont a 80-as években szerintem egyáltalán nem volt elképzelhetetlen a szituáció, akkorra már a rendszer sem volt annyira kemény vagy központosított, hogy nagyon foglalkozott volna ilyenekkel.

deftones 2013.11.25. 19:52:00

Nem értem mi a baj az orosz akcentussal. Nyilván a legjobb az lett volna, ha oroszul beszélnek, de ezt a lehetőséget ugye már ti is kizártátok.
Viszont az angol nyelvnek meg semmi hangulata nem lett volna, persze senki sem gondolja, hogy a szibériai klán tagjai angolul szólnak egymáshoz, de a hangulatot ez jobban megadja, mint a texasi tájszólás. Én ezt úgy képzelem el magamban filmnézés közben, hogy most épp oroszul beszélnek a "valóságban", csak azért angolul hallom, hogy én is megértsem.
Amúgy meg nagyon jó a film, de a vége nem tetszett. Nem a végkifejlet iránya, hanem amilyen egyszerűen lett vége, az nem jött be.

SPOILER
Azért nem hiszem, hogy aki beáll a hadseregbe, az csak úgy eljöhet szó nélkül. Hitelesebb lett volna, ha maradt volna katona, esetleg kitérhettek volna rá, hogy hogy jutott el a katonaságba. Meg amikor lelövi a másikat, az annyira pofátlanul egyszerű befejezés... Az egész film rohadtul tetszett, leszámítva az utolsó 6-7 percet
SPOILER VÉGE
süti beállítások módosítása