Megvan valakinek Benedict Cumberbatch telefonszáma? Megadná? Nem, nem azt szeretném közölni vele, hogy egy földre szállt Isten, hanem azt, hogy mélyen le vagyok sújtva amiatt a teljesen középszerű alakítás miatt, amivel ebben a filmben megörvendeztetett.

Pedig kizárólag miatta néztem meg a fimet, tudva, hogy csak néhány perces mellékszerepet játszik benne (ugye, hogy mekkorát fordult 2008 óta a világ kedvenc Sherlockunk körül?). Eddig Eric Bana miatt hanyagoltam az alkotást (nem igazán szeretem a jóképű, ámde teljesen középszerű színészeket) noha az angol történelem mindig is nagy gyengém volt.

A film Philippa Gregory sikeres könyve alapján készült. A történet fókuszában ezúttal nem Anne Boleyn (Natalie Portman), hanem a testvére, Mary (Scarlett Johansson) áll. Merthogy először őbelé szeretett bele VIII. Henrik (Eric Bana). Teljesen más volt, mint a hatalomvágyó, erőszakos Anne, kedves, egyszerű, bájos lányt ismerhetünk meg, aki egyszerű életre vágyott teljesen átlagos férje, William Carey (Benedict Cumberbatch csupán néhány jelenetben hasonlít magára, egyébként teljesen felejthető és sablonos az alakítása, szomorú vagyok, Ben, nagyon szomorú!) oldalán. Azonban a király szemet vet rá, és a családi érdek úgy kívánja, hogy a szeretője legyen. Azonban meglepő módon gyengéd érzelmek alakulnak ki közöttük. De Anne, mint azt a történelemből tudjuk, inkább magának akarja a királyt és a trónust, és nemes egyszerűséggel elszereti testvérétől a királyt. De vajon melyik testvérnek jut a boldog élet?

A forgatókönyvvel alapvetően nem volt gond (naná, hogy nem, Peter Morgan követte el, A királynő, a Frost/Nixon, és Az utolsó skót király írója), bár a párbeszédek színvonala helyenként hullámzó. De a karakterek nagyon jól meg vannak írva, a jellemfejlődés jól nyomon követhető, a történetben csak kevés zökkenő akad, nincsenek benne komolyabb törések. Nem mondhatnám, hogy kliséket látunk, azonban nagy stílusbravúrok sincsenek benne, egy tisztességes iparosmunka a forgatókönyv, a jobbik fajtából.

Jó ötletnek tűnt, hogy ezúttal Natalie Portman ne a jókislány Maryt, hanem a vérbő Anne-t játssza, míg Scarlett Johanssonnak most egy szende kislány szerepe jutott. Más kérdés, hogy nem igazán jött be ez a  meglepő húzás. Johansson sajnos nem igazán jó színésznő, ezért egy tőle alapvetően karakteridegen szerepben nem tud meggyőző lenni. Aranyos, bájos, de üres, lélektelen az alakítása. Natalie Portman már jóval sikeresebben oldotta meg a szerepét, de azért ő sem győzött meg igazán. Pedig nagyon jó volt a forgatókönyv, mégsem működik a film, mert a kettőjük alakítása nem elég erős ahhoz, hogy a testvérek közötti ambivalens kapcsolat teljes mélységében megmutatkozzon. Valószínűleg sokkal jobb lett volna a film, ha a színésznők szerepét megcserélik. 

De az igazi probléma, ahogyan az várható volt, Eric Bana. Teljesen üres az alakítása, semmit nem tudott megmutatni VIII. Henrik izgalmas egyéniségéből, illetve a két nő között őrlődő uralkodó lelkiállapotából. Ezért a nagyon jól megírt párbeszédek elenyésznek, a film nagyon hamar unalmassá válik.

A filmet a mellékszereplők mentik meg, Kristin Scott-Thomas alakítása kiemelkedő a lányok anyjaként, a jellemábrázolás tökéletes. A korszak bemutatása is nagyon jól sikerült, a hangulatot jól eltalálták a film készítői.

A rendező, Justin Chadwick a tévéből jött, ez sajnos látszik is, a film második fele teljesen ellaposodik, a színészvezetés jó indulattal közepes. A jelenetek intenzitása igencsak hullámzó, a vágások sem sikerültek túl jól.

Összességében egy nagyon közepes film született, felejtsük el gyorsan, mindenki jobban jár.

Én pedig megyek Hawkingot nézni, hogy emlékeztessem magam arra, azért Bennél nem ez a szint.

Most komolyan elgondolkoztam azon, hogy meg akarom-e nézni a Vágy és vezeklést..

6/10