Ami nekünk Jókai Mór, az a lengyeleknek Henryk Sienkiewicz (1846-1916). Újságíróként dolgozott. Walter Scott és a francia romantikus regényírók hatására 1882-ben elkezdte írni történelmi trilógiáját (Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kis lovag), amely a 17. századi Lengyelországban játszódik. Leghíresebb regénye a Quo Vadis, azonban a közhiedelemmel szemben nem ezért kapta irodalmi Nobel-díját 1905-ben, hanem "kiemelkedő epikai munkásságáért". Több film is készült Sienkiewicz műveiből, de igazán egyik sem tudta visszaadni a regények hangulatát (amelyek egyébként letehetetlenül jók), 1999-ben a lengyelek kísérleteztek a Tűzzel-vassal nagyszabású megfilmesítésével.
A 17. századi Lengyelországban vagyunk, az ország a nemesi köztársaság és Ukrajna kettős szorításában próbálja túlélni a történelem viharait egy nagy háború kellős közepén. Jan vicekapitány háborús hős, vígan éli a katonák kalandos életét, azonban egyszer csak találkozik egy elakadt hintóval, melyben Helena hercegnő szorul segítségre. A két fiatal egymásba szeret, megtörténik az eljegyzés is. Nem, a boldog vég sajnos még nagyon messze van, ugyanis Jan tudtán kívül megmenti Hmelnickijt, a kozákok hetmanját, az ellenség fővezérét, akinek köszönhetően kitör a polgárháború, ahol Jannak természetesen jelenése van. Ráadásul Helena kezét már korábban odaígérték a kozákok kapitányának, Bohunnak, aki halálosan szerelmes a hercegnőbe, és amikor Jan elmegy háborúzni, mindent megtesz, hogy a hercegnő szívét maga felé fordítsa. És a kalandok még csak most kezdődnek..
Epikus történelmi tablót álmodtak filmre a lengyelek, a kor legkorszerűbb technikájával. Nagyszabású háborús jelenetek sorát láthatjuk, szó szerint vették a regény címét, sokszor ég tűzben a vászon, és a vas (a kard) is sokszor előkerül. Vérbeli romantikus kalandfilm ez, melyhez nagyon jó hátteret biztosít a véres lengyel történelem. Teljesen magával ragadó a film, dübörögnek a lovak patái, az érzelmek ezer fokon égnek, csata csatát követ. A forgatókönyv nagyon jól szerkesztett, de természetesen a látványon van a hangsúly, nem a karaktereken. A látvány pedig lenyűgöző, az a kozák lovasvágta beleégeti magát az ember lányának a szemébe, a jelmezek korhűek, amit külön ki kell emelni, az a filmzene, ami megadja a film dinamikáját, a csatákat pedig vérforralóan festi alá.
Ami a legnagyobb probléma a filmmel: a főszereplők. Michal Zebrowski semmit sem tud kezdeni a szerepével, nem tudja élettel megtölteni Jan egyébként nagyon jól megírt alakját. Isabella Scorupconak sajnos senki sem mondta meg, hogy az nem szerepjátszás, hogy szép szemekkel belenézünk a kamerába, egy szép arc önmagában nagyon üres tud lenni a filmvásznon, ha nincs mögötte semmi tartalom (gondolom ezer jobb lengyel színésznő lett volna, aki nagyon jól el tudta volna játszani Helenát, de hát akkoriban ő volt az ügyeletes Bond lány, akivel el lehetett adni a filmet a nemzetközi porondon is). Aleksandr Domogarov ellenben fantasztikusan alakítja Bohunt, ő maga a kozák szenvedély, ezért az ember egy idő után azon kapja magát, hogy neki drukkol Jannak szemben. A mellékszereplők mentik meg a filmet, ők mutatják meg a kor hétköznapi életét, szolgáltatják a humort, az életre szóló barátságot.
Összességében tehát egy jó film született, a lengyelek feladták nekünk a leckét, hiszen nemsokára megfilmesítésre kerül Bán Mór Hunyadi regényfolyama (mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, az utóbbi évek legjobb magyar történelmi regénysorozata!), és ideje lenne végre ezzel a történelmi filmmel megmutatni a nemzetközi közönségnek, hogy a magyar filmgyártás mennyit fejlődött az elmúlt években.
7/10
