Shame / A szégyentelen (2011)
2013. február 26. írta: jacques francois

Shame / A szégyentelen (2011)

Először is engedjétek meg nekem, mint a Smoking Barrels új tagjának, hogy innen üdvözöljem a blog Olvasóit, illetve többi szerkesztőjét. Bemutatkozás terén nem vagyok túl bőbeszédű, legyen rólam elég annyi, hogy a harmincas éveim elejét taposom, foglalkozásomat tekintve többek közt (természetesen munkanélküli) tanár vagyok. Filmek terén pedig mindenevő, a kazah gyurmafilmtől kezdve a Sri Lanka-i horroron keresztül Tarr Béláig bármi jöhet, de ha már választanom kell, leginkább a dráma áll hozzám legközelebb. Terveim szerint hetente egy-két írással jelentkezem majd, általábban régebbi darabokat hozok, a friss húst meghagyom a kollégáknak. Kedvenc rendezőm nincs, kedvenc filmjeim között pedig olyanok kapnak helyet mint a Casino, a Gyűlölet, az Elveszett jelentés vagy éppen az Esőember. 

ht_michael_fassbender_shame_jef_111201_wblog.jpg

Steve McQueen neve jól cseng manapság a filmiparban. Itt és most nem a ’60-as, ’70-es évek nagy csillagára gondoltam (bár Isten nyugosztalja, kiváló színész volt), hanem a jelenleg negyvenes éveiben járó, a szakmába 2008-ban berobbant angol rendezőre. Első filmjével, az Éhséggel rögtön letette a névjegyét, hisz a börtönben játszódó pszichológia-történelmi drámájával nem kevés sikert zsebelt magának (többek között ő lett a nyertese Torontói Filmfesztivál az év felfedezettje díjának is). Mint minden olyan rendezőnél, akinek az első alkotása nagy sikert aratott, McQueennél is az volt a nagy kérdés, hogy soron következő darabjával – jelen esetben a Szégyentelennel – sikerül-e átugrania a saját maga által felállított lécet, avagy leveri azt. Nálam a film megtekintése után sajnos úgy tűnik, hogy az utóbbi következett be. De ne menjünk ennyire előre.

Régóta szemezgettem már művével, de végül is egy baráti filmklub alkalmával „kötelezővé” vált a megtekintése és már nem halogathattam tovább. A történet dióhéjban: New York városában tengeti unalmas hétköznapjait történetünk „főhőse” Brandon (Michael Fassbender) a lelkileg teljesen sivár „üzemmódban” tengődő, erősen szex függő, irodai alkalmazott. A viszonylag jómódú, külvilág számára teljesen hétköznapi férfi nem túl változatos napjaiba azonban erőteljes változás következik be, mikor ideiglenesen hozzáköltözik kissé hóbortos, egyébként éneklésből élő húga, Sissy (Carey Mulligan).

McQueen nagyszerűen kezdi darabját: erőteljes, néhol már-már tolakodó, néhol halkan suttogó képek váltják egymást, ezzel is nyilvánvalóvá téve a néző számára, hogy ez bizony nem egy pörgős, popcornt vígan ropogtató első randis filmélmény lesz. Főszereplőnk nemi szervének többszöri bevillantása és még éppen a jó ízlés határán belül lavírozó szex jelenetek egyértelművé teszik, hogy egy kissé naturalista, gátlásoktól szinte mentes, lassú, de hatásos másfél óra vár rá. Aki szereti a gőzmozdony lassú tempójával zakatoló mélylélektani filmeket az már ekkor kezdheti dörzsölni a tenyerét, hiszen minden kétséget kizáróan jól döntött választás terén. Az első 30 percig nagyjából én is dörzsöltem a tenyeremet, hogy ez igen, egy újabb nagyszerű élménnyel fogok gazdagodni. Szép lassan betekintést kapunk Brandon sivár napjaiba, valamint elénk tárul szex függősége is (vagy éppenséggel egészséges férfiúi mivolta, mindenki döntse el saját belátása szerint, én inkább az utóbbira szavazok).

655_michael-fassbender-shame-interview.jpgA film azonban 30 perc után nagyon csúnyán elveszíti a kezdeti lendületét és egyre inkább teret nyernek a túlzottan naturalista, semmitmondó, üres jelenetek és párbeszédek. Ami azonban a darab elején még erősnek és figyelemfelkeltőnek hatott, az a játékidő harmadához, feléhez érve már inkább csak időhúzó, jelentések nélküli történésnek tűnik. Ilyenkor várja azt a néző, hogy most kell valaminek történnie. Nem kell egy megdöbbentő, vagy egy megrendítő esemény, elég csak valami, ami visszatereli az érdeklődését, a figyelmet a helyes irányba. Itt ez sajnos nem történt meg. Hősünk bár nem túl erősen, de továbbra is küszködik saját magával, az új lakó (a húga) megérkezésével próbál úrra lenni betegségén és a helyes irányba terelni életét, de ezek olyan halványan és élettelenül jelennek meg a képernyőn, hogy az ember teljes csalódottságban egyre gyakrabban pillant az órájára. Bár az utolsó percekre még valamelyest egy „váratlan” fordulatnak köszönhetően felpörögnek az események, de ezek már nem tudják visszaadni azt, amit a film nagy része addig elvett tőlünk.

Steve McQueennek rendelkezésére állt egy nagyszerű forgatókönyv (amit egyébként Abi Morgannel közösen alkotott meg), de érzésem szerint belebukott. Próbált egy lassú tempójú, kevés beszéddel tarkított, inkább képekkel elbeszélő, mélylélektani drámát alkotni, valami hollywoodi, rózsaszínbe forduló ömlengés helyett, de próbálkozása kudarcot vallott. Vitathatatlan, hogy a film tartalmaz egy-két igen-igen jól és erőteljesen megkomponált jelenetet, valamint Michael Fassbender is hozza, amit elvártak tőle (ez talán film legnagyobb pozitívuma), ennek ellenére egy percig sem érzetem azt az igazi, önmagával folyamatosan őrlődő férfi drámáját, amit McQueen elém szeretett volna tárni.

Bár a filmmel kapcsolatos pontszámaim általában túlságosan is nagylelkűek, ez az alkotás egy nagyon-nagyon gyenge hatosnál semmiképpen nem érdemel jobbat. Annak, azonban, aki szereti a csendben csordogáló, néhol már-már unalomba fulladó pszichológia drámákat mindenképpen ajánlott, ki tudja, lehet, hogy egy jó filmes élménnyel lesz gazdagabb (vagy éppen egy rosszal szegényebb)

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr435100018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agika88 2014.01.11. 00:54:22

6/10??? Tény, hogy hangulat, és lehet h némi azonosulás kell egyik vagy másik szereplőhöz... de ez a film biztos h nem 6/10. Nekem legalább is nagy kedvencem lett, igaz h 2x néztem meg, mire megtetszett, de azóta benne van a top10-ben nálam. :D