Sorozat: Last Resort - A belső ellenség
2013. február 19. írta: danialves

Sorozat: Last Resort - A belső ellenség

last resort.jpgShawn Ryan (The Shield) új sorozata az egyik legígéretesebb újoncnak tűnt az őszi kínálatból. Azonban az egyre inkább haldokló network tv-zés szokásos sablonjai és gyermekbetegségei nagyon hamar zuhanórepülésbe állították a szériát, és végül a 13 epizód után bekövetkező kasza gyakorlatilag a megváltással ért fel számára. Ugyanis ez a mű tényleg iskolapéldája annak, hogy miért válnak egyre inkább nézhetetlenné az amerikai országos adók alkotásai, és hogy miért várhatjuk egyre inkább a kábelcsatornáktól a jó sorozatokat.

Marcus Chaplin (Andre Braugher) egy amerikai nukleáris tengeralattjáró, a USS Colorado kapitánya, Sam Kendal (Scott Speedman) pedig az ő parancsnokhelyettese. Hajójukkal egy SEAL egységet kell felvenniük az Indiai-óceán közepén, majd rövid idő múlva egy parancs érkezik, mely szerint atomrakétát kellene pakisztáni célpontokra lőniük. Azonban a kapitánynak elvi és technikai problémái is támadnak az utasítással, így végül parancsmegtagadóként egy mindentől messze eső szigetre menekül, és azt elfoglalva egy új államot hoz létre. Innentől kezdve pedig megkezdődik a kötélhúzás közte, a nem teljesen egyenes módon tárgyaló kormányzat, és a tengeralattjáróra (és a nukleáris fegyverekre) ácsingózó államok között, 4. félnek pedig még a szigetet irányító hadúr is beszáll. 

Last-Resort.jpgA pilot epizód után még azt mondtam, hogy ez még lehetne jobb, de megvan benne a lehetőség. Mert ugye nehéz 45 perc alatt felvázolni az alapszituációt, az összes karaktert, és még valamilyen történést is belevinni az egészbe, így hát bocsánatos bűn egy-két kidolgozatlan és egyszerű párbeszéd vagy szereplő. Azonban az a bizonyos lehetőség a következő részekben sem mutatta meg magát, és ez leginkább annak az eszméletlen kavarásnak volt köszönhető, amelyeket az írók véghez vittek szereplők között. Egyik epizódról a másikra tünedeztek el és kerültek elő karakterek, mintha egy óriási sorsolást tartottak volna, hogy éppen egy nyílt parancsmegtagadó, egy honvágyat érző reaktormérnök vagy egy titkos CIA-ügynök kerüljön elő a kalapból. Ennek köszönhetően pedig rengeteg egy-két mondattal jellemezhető szereplő került be a képbe, hogy mire éppen elkezdtek volna fontosak lenni, jó időre eltűnjenek. Nem csoda, hogy én még 13 epizód után is képtelen voltam 5-6 emberen kívül neveket és arcokat összepárosítani. Na nem mintha az a maradék néhány főhős jól meg lett volna írva. Gyakorlatilag elrettentésképpen taníthatnák, ahogyan a karakterek egymás fejére olvasva próbálták a szánkba rágni egymás jellemzését, így tehát elég nehezen találtam egyetlen jól végigvezetett motivációt vagy karakterfejlődést.

A történet szempontjából számomra nagy kettősség jellemezte a sorozatot. Egyrészről alapvetően nem volt sok probléma az események alakításával, a szokatlan USA belpolitikai szál kifejezetten merész volt, és sokszor kaptunk egy-két jó fordulatot néhány egészen gagyi cliffhanger mellé, azonban az évad elejét jellemző epizodikusság alapvetően meggátolta egy komolyabb történetszál kialakulását. Sajnálatos módon a fent említett karakterfejlődéseknek is éppen az tette be a kaput, hogy mindig az adott sztorinak megfelelő motivációnak és jellemvonásnak kellett előkerülnie a szereplők kapcsán. Az "egy rész - egy probléma" felállás pedig általában a kapitány és a vezérkari főnök hidegháborús hangulatú tárgyalásába torkollott, amelynek a lényege úgy volt jellemezhető, hogy ki mer előbb atomot dobni a másikra. Ennek ellenére például az 5-6. epizód tájékán volt egy-két tényleg remek rész, amelyek már nem csak a hawaii helyszín miatt idézték a Lost-ot, hanem szerkesztés és feszültség szempontjából is. Viszont a 11. epizódra már olyan szappanoperai megoldások és fordulatok domináltak, hogy én szégyelltem magam a készítők helyett, hogy ilyet képernyőre engednek. Szóval alapvetően nem tudom, hogy a sorozat jelentős hányadát jellemző szerkezet és minőség  hogyan vészelt volna még át akár egyetlen szezont is, ha a csatorna nem kaszálja el az egészet, lehetőséget adva a befejező rész átírására, és egy méltóságteljes lezárásra. Amely a szálak elvarrása mellett még ráadásul kiválóan is sikerült, és végső soron rengeteget dobott a sorozat színvonalán.

Nehéz bármit is írnom összefoglalásképpen, ha átlagot vonok, kapunk egy (gyenge) középszerű sorozatot, amelynek megvoltak azért a remek momentumai és a színvonalas pillanatai, ugyanakkor legalább ugyanilyen részben volt néha fájdalmasan rossz, teljesen kiegyensúlyozatlanul. Ugyanakkor azt tökéletesen megmutatta, hogy mik azok a megváltoztathatatlan sablonok és hibák, amelyek miatt az országos csatornák  nem tudnak már jó ideje egy komoly klasszikussal előállni, miközben az olyan adók, mint a Showtime vagy az AMC sorra gyártják a sikersorozatokat.

A Last Resort - A belső ellenség teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr305086767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.