Mi is a baj a klasszikussá vált filmsorozatokkal? Elsősorban talán az, hogy a jól felépített franchise-nak köszönhetően a stúdiók nem tudják a csúcson abbahagyni, és időről-időre megerőszakolják az eredeti történetet és karaktereket, hogy folytatásokat gyártsanak. Másodsorban pedig az, hogy a rajongók az első részeket általában olyan magas piedesztálra emelik, hogy onnan még az sem tudja ledönteni őket, hogy idővel a filmgyártás jóval túlhaladja ezeket a műveket, sokszor éppen saját folytatásaik által. Azonban amennyire ez számomra irracionális volt például a Terminátor-sorozat kapcsán, ezúttal valamennyire ezeknek a hangoknak van igazuk. Ez a film bár viszonylag korrekt és szórakoztató akciómozi lett, nem érdemes arra, hogy klasszikussá váljon.

John McClane (Bruce Willis) fia, Jack (Jai Courtney) után indul Moszkvába, miután megtudja, hogy az általa elhanyagolt srác komoly börtönbüntetés elé néz. Azonban hamar kiderül, hogy a fiú valójában egy CIA-műveletben vesz részt, amelynek során egy egykori atomfegyver-kereskedőt kell megvédenie. Apja pedig közbelépésével egyből az események sűrűjébe kerül, és ami egy nyugis vakációnak indul, az egy véget nem érő tűzharcba fordul át.

A pozitívumok a nyitány során már rögtön jelentkeztek, és hirtelen a reményeim az egekbe szöktek az alkotással kapcsolatban. Egy-két elengedhetetlen alapozó és a szituációt felvázoló képsor után az események villámgyorsan az utóbbi évek egyik legjobb autós üldözésébe váltottak át, amelyet természetesen a Ganxsta Zolee vezette katonai jármű dominált. A viszonylag maratoni jelenet után viszont már látszott, hogy ha az akción kívül a forgatókönyv akarna valami mást is kezdeményezni, az nem jön össze. Kibújt a szög a zsákból, hogy végső soron csak a szokásos egykaptafa karakterek, karakterdrámák (már ha ilyenről egyáltalán beszélhetünk), párbeszédek és fordulatok vannak alapvetően a tarsolyban. "Most akarsz lelkizni?" - bár ez a mondat a vásznon hangzott el, néha mi is megkérdeztük volna Skip Woods forgatókönyvírótól, ahogyan erőlködve próbált valami nem létező kapcsolatot és/vagy konfliktust építeni a két főszereplő közé.

Pedig alapvetően John Moore rendező jó munkát végzett, az akciók és az időnként újra és újra alkalmazott lassítások kifejezetten ütősek, Marco Beltrami zenéje sem rossz, és a fényképezésre sem lehetett volna panasz, ha nem kellett volna rendre a brutális fókuszálásokkal kihomályosítani valamilyen budapesti nevezetességet a háttérből. (De tényleg, a játékidő felében Bruce Willis feje mögött valamilyen értelmezhetetlen massza látszik). Ugyanakkor a játékidő végére ezeket leszámítva mégiscsak egy B-kategóriás akciómozi szintjére süllyed le végül az alkotás.

Ez a film tökéletesen középszerű lenne tehát, ha kihagyjuk belőle az igen jól eltalált zúzásokat és tűzharcokat, azonban természetesen ezek keveset emelnek a színvonalon, amikor értékelnem kell. Kikapcsolódásként működik, csak arra figyeljünk, hogy az agyunkat még előtte kapcsoljuk ki, de ha nem ülünk neki nagy elvárásokkal, egyszer szódával elmegy.

6/10