A nyomorultak / Les Misérables (2012)
2013. január 08. írta: FroG

A nyomorultak / Les Misérables (2012)

lesmiserables1.pngNagy mersz és önbecsülés kell ahhoz, hogy a világ egyik leghíresebb regényét próbálja meg valaki a vászonra varázsolni úgy, hogy az adott műből már nem egy-nem két elfogadhatónak mondható produkciót készítettek. Tom Hoopernek volt elég bátorsága ahhoz, hogy megpróbálja moziba "konvertálni" Victor Hugo leghíresebb művét, A nyomorultakat, amely mondanivalója aktuálisabb már nem is lehetne.

A sztori leírásával nem szeretnék most túl sokat vacakolni, a történet a maga módján rendkívül komplex és szerteágazó, a cselekményszálak pedig olyan gyakran váltakoznak egymás között, és olyan sok szereplőt mozgat a forgatókönyv, hogy a sztorileírással maradéktalanul meg lehetne tölteni néhány A/4-es lapot, és még akkor sem érnénk a végére. A nyomorultaknak pedig pontosan ez az összetettség volt az előnye; Victor Hugo minden egyes társadalmi réteg tagját és annak sorsát tudta boncolgatni,ez pedig egyetemes mondanivalóval, és frissítő örökérvényűséggel ruházta fel a művet.

Tom Hooper bátor embernek mondhatja magát, és nem csak az előzetesen leírtak alapján. A mai világban kosztümös musicalt rendezni felér egy harakirivel, pláne ha beleszámoljuk azt a tényt, hogy a mozibajáró közeg legtöbbje inkább a Transformers cukormázát óhajtja emésztgetni, mintsem egy földönfutó sorsának keserű alakulását. Ennek ellenére az előzetes bevételi eredmények alapján Hooperéknek minden számításuk bejött, ez pedig óriási nyereséget fixálhat a produkciónak.

lesmiserables4.png

Ez az érdeklődés pedig maximálisan megérdemelt, az előzetes elvárásaimmal ellentétben sokkal másabb és komplexebb produkció került a szemeim elé, amely valódi felüdülést jelent a hollywoodi gyártószalagról mostanában kigördült nyáltengerek mellett. Hiábavaló az a feltételezés, miszerint A nyomorultak egy rendkívül giccses és hatásvadász produkció,mert az előzmények pontosan megkövetelik ezt a formátumot, elég ha csak arra gondolunk, hogy az eredeti produkció a romantikus műfaj utolsó zászlóshajóihoz tartozott.

A nyomorultakat annak ellenére tartom az elmúlt esztendő egyik legtökéletesebb filmjének, hogy a produkció összességében rendkívül sok apró hajszálrepedést tudhat magáénak. Hooperék nem igazán tudják fékentartani a terjedelmes történetet, és belezuhannak abba a verembe, amelyet már sok hasonló feldolgozás sem tudott elkerülni, azaz hogy a sok esemény sűrűjét nem tudják kellő eleganciával, és mértékletes időrendszerrel dolgozni, ezért megannyi elkapkodott momentum van a filmben, elég ha csak a szerelmi szál meggondolatlanságára, vagy Jean Valjean „megtérülésére” gondolnunk.

Azonban ezen hibákat átugorva, rendkívül dinamikusan és a maga módján élvezhetően halad a film a kitűzött végpontja felé. Nem mondhatnám hogy minden pillanat tökéletes, sőt, nüansznyi hibák szinte mindenhol felütik a fejüket, mégis, a Hooper által vezetett stáb olyan magabiztos ecsetvonásokkal lendül át ezek felett , hogy a film nemcsak élvezhető, de rendkívül profi és nem utolsó sorban a romantikus giccs ellenére a túlheroizálást is sikerült elkerülnie.

lesmiserables2.pngA szereposztások egytől-egyik tökéletesek. Hugh Jackman nem csak szimpatikus, de a hangi adottságai is rendben vannak, Russel Crowe döcögős énektudása valami egészen életszerű ízt ad a jeleneteinek, Anne Hathaway énekhangja és megjelenése is csodaszép, a  Redmayne – Seyfried páros is jól muzsikál, és kidolgozatlan karakterük ellenére szerethetőek tudnak lenni. A forradalmárok pedig kevés szereplésükkel ellentétben is nagyon súlyos létjogosultságot vívnak ki maguknak, amely a végső lezárással együtt ér igazán sokat. A legjobb ötlet viszont kétségtelenül a Cohen-Carter páros beletuszakolása volt a műbe, ugyanis bár valóban idétlenek, az Ő „ripacs” megmozdulásaik némileg segítenek megemészteni a film melankólikus cselekményvonalát.

Visszatérve egy korábbi gondolatmenetemre, Hooper nem csak bátor, de rendkívül tehetséges ember is, a Nyomorultak ugyanis olyan dicsfényben pompázik, ami nem csak az utóbbi évek kosztümös drámái közül emeli ki a filmet, de egyetemes alkotásként is rendkívül jól szuperál.  A film bár tényleg nem tökéletes, az érzelmek átadása és a hősiesség olyan bő repertoárával dolgozik, amely minden apró hibát vagy átgondolatlanságot lefed, a színpadi musicalből konvertált dallamok pedig „élőben” felvéve, sokkal életszerűbb és keményebb erővel zúdulnak a néző nyakába . Az pedig, hogy a 21. század követelményeinek megfelelően is ilyen megható és hősies film kerekedett A nyomorultakról, minimum dícséretes.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr325001732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.08. 11:10:05

ennyire jó?
akkor lehet mégis megnézem, bár nem terveztem.

Bejgli 2013.01.09. 11:12:54

Én imádtam, ahogy kijön dvd-n, már megyek is érte!! :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2013.01.09. 12:05:51

Elnézést, de a rendező nem Victor Hugo regényét, hanem Claude-Michel Schönberg szintén klasszikus (VH regényén alapuló) 1980-ban írt musical-ét vitte vászonra. Csak a pontosítás végett. (Az Eponine-t játszó Samantha Barks szintén Eponine volt a musical 30. jubileumi, fényes külsőségek között megrendezett előadásán.)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.01.09. 13:27:06

@G.d.Magister: Közvetlenül valóban a musicalt dolgozta fel, azonban annak is Hugo műve volt az alap, ezért tulajdonképpen a film is annak a feldolgozása.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2013.01.09. 14:41:33

@FroG: Igen, erre én is utaltam. Csak azt szerettem volna jelezni, hogy nem kellett ehhez akkora bátorság a rendező részéről, hiszen a musical rendkívül népszerű (ha nem a legnépszerűbb - na jó, a Macskák meg a Fantom után) azok körében, akik ezt a műfajt szeretik, így eleve biztos sikernek ígérkezett a film, ahogy az imdb adatai alapján az is lett. De tényleg jól rendezte, egy-két dolgot leszámítva nekem is tetszett.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.01.09. 14:57:33

@G.d.Magister: Persze a korábbi tapasztalatokat nem lehet meghazudtolni. de azért sztem egy musical-t ettől függetlenül mindig nagy bátorság filmre vinni, nem kifejezetten az a műfaj, ahol garantált a siker.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.01.09. 16:24:29

@G.d.Magister: Részben igazad van, de az előzetes sikerek nem garantálják azt, hogy a musical filmváltozata is működni fog, bevételi és minőségi téren egyaránt. Jó példa erre Az operaház fantomja, ami bár jó film és megduplázta a kiadásait, azért sokan nagy csalódásként könyvelték el.

szine 2013.04.29. 03:36:56

@danialves: @FroG: Igen musical alapja is regény, csak hogy a musicalnek van egy strukturája amit látni kell. Természetesen nem fér bele minden hisz akkor nem 2,5 órás lenne, hanem duplája, azt pedig ember nem bírná végig ülni. Így jelen esetben viszonyítási pont maga a musical lehet, annak bármely színpadi változata, nálunk is adták már többször is, legutóbb Miskolocon.

szine 2013.04.29. 03:47:31

@danialves:
Azért ez így nem pontos, musical eredendően színházi műfaj, de van egy filmes oldala is, régebben rengeteg musical volt, amik mára klasszikus lettek. Másrészt a film maga általában pont, hogy segít egy musical helyzetén, hisz maga a musical, mint színházi darab egy rétegnek műfaja, de a film sokkal több emberhez eljut, olyanokhoz is akik nem járnak színházba. És pont ezért egy musical film nem csak közvetlenül lehet sikeres, hanem közvetve is az lehet. Ugyanis egy-egy élmény meghatározó lehet, és megszeretettheti a műfajt ezáltal a színházat vagy a darabot, mindkettő bevételt jelenthet a műnek, hisz az illető elmegy megnézni a darabot és/vagy megveszi valamely CD-t.
Amúgy a Nyomorultak a 80-as évek közepe óta fut West End-en több mint 10000 előadás, a Broadway-n már 10 éve nem fut sajnos, de ott is komoly előadás számot ért el a darab.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.04.29. 11:23:01

@szine: 1. Első kommentnek neki lehet futni még egyszer, ha egy kicsit lenyugodtál.

2. Igazából csak azt nem sikerült elmagyaráznod, hogy miért nem igaz az, h a musicaleknél semmi nem garantálja a sikert. Igen, több emberhez eljut, de pont mivel rétegműfaj, egyáltalán nem biztos, hogy olyan rengeteg embert fog érdekelni a rajongókon kívül.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.04.29. 15:10:31

@szine: Miért érzem úgy, hogy veled sem leszünk haverok ? ;)

szined 2013.04.29. 17:03:00

@danialves:
Nem futok neki semminek sem mégegyszer.
Lenyugodni? :D LOL Ez nagyon gyenge. Ha én ideges lennék, akkor itt egyesek a diliházban kötnének ki.

Sikerült megmagyaráznom, csak hogy nem tudsz értelmezni.
Aki rajong egy dologért az egyértelmű, hogy több aspektust is megnéz. Jelen esetben a musicalrajongók, nem csak színházban filmen is megnézik a darabot, de vannak azok akik csak filmen nézik meg, ha ezeknek csak egy kisebb része valamilyen szinten rajongó lesz, már megérte a film.
Amúgy azt lehetne boncolgatni miért rétegműfaj. Egy igen fontos szempont korlátozottság. Míg a film bárkihez eljuthat, addig egy színházi darab előadásszámban és ülőhelyben korlátozott, ez már leszükíti rétegműfajjá az adott dolgot.
Ezzel szemben gondoljunk Hair sikerére pl., ami kitűnő példa arra, hogy nem akad olyan sok ember aki ne szeretne legalább egy musicalt.
Viszont pont mondjuk Hair-nek van egy igen komoly hátulütője, hogy az emberek úgy vélik, hogy ez filmben az igazi, és ezért nincs meg az igényük, hogy színházban is lássák, hozzáteszem, hogy ezzel én is így vagyok, bár az életben semmit sem lehet kizárni.
Arról nem beszélve, hogy ez egy Oscar díjas film, és valljuk be ez igen sokat nyom latba. Hisz erre felkapják fejük az emberek, és ez megint megnöveli az érdeklődést.

szined 2013.04.29. 17:06:13

@FroG: Biztos nem, mivel nekem nincsenek haverjaim, csak barátaim.
Másrészt miért is kellene nekem bárkivel barátkoznom egy blogon?
Nem ezért van.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.04.29. 17:13:06

@szined: Még az első kommentedre reagálva: Értem én hogy kiakadtál azon, hogy nem néztem teljességgel utána a musical hátterének (magát a művet láttam, angolul, sajnos csak számítógépen keresztül), de figyelembe kell venned azt is, hogy elsősorban filmekkel foglalkozom, azaz nem az a legfontosabb célom, hogy a háttérrel és a musical-film kapcsolatával megismertessem a nézőt.

szined 2013.04.29. 17:15:17

@danialves:
Amúgy nagyon rossz a megközelítésed. Ritka az hogy musical egy teljesen önálló mű legyen, nagyon ritka. Én musical rajongó vagyok, de fejből nem is tudnék példát mondani erre, talán a Macskák.
Vagyis egy musicalt színpadra állítani legtöbbször maga a siker, hisz olyan dolgokat visznek színpadra ismernek az emberek, vagy híres irodalmi műről, vagy történelmi eseményről, személyekről készülnek musicalek. Érdekes módon Broadway egykori sikerdarabja pl. a Rent volt, ennek az alapja Bohémélet című Opera, viszont ez a darab a jelenben játszódik, és olyan problémákkal foglalkozik, amit még prózában sem nagyon, vagy egyáltalán nem vállalnak fel, mint pl. az AIDS. És hogy ilyen mű sikeres, akkor egy Nyomorultak sikere sokkalta nagyobb, hisz sokan elzárkóznak a valós élet komoly problémáitól, hisz könnyebb ha homokba dugja az ember fejét, és nem vesz tudomást a dolgokról, de mint látható azért akadnak jó páran, akik nem menekülnek.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.04.29. 17:16:25

@szined: Ja és persze, ne tűnjön úgy hogy mentegetem magam. A negatív kritikát mindig is jól fogadtam, amennyiben az építő jellegű volt. A kommented azért lett törölve, mert maximálisan átlépted vele a jó ízlés határait, amit azért nem értek, mert láthatóan "nyugodt" hangnemben is meg tudod fogalmazni azt, hogy mit szúrtam el.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.04.29. 18:01:45

@szined: Hát bakker, nehéz is értelmezni, amikor egy kommented 90%-a mellébeszélésből meg bullshitből áll. Attól, hogy van mondanivalód, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy képes is vagy relevánsan hozzászólni.
De akkor megpróbálom érthetően: a Universal meg a többi stúdió pont leszarja azt, h hányan nézik meg utána a Broadway-en, vagy hányan veszik meg a lemezt (kivéve azt a soundtracket, amit ők adnak ki), vagy hogy színpadra állítani egy musicalt önmagában is siker, mert egyikből sem ők látnak pénzt. Őket az érdekli, h hány ember vált jegyet a moziban, ebből a szempontból pedig sokkal nagyobb kockázatot vállalnak, mintha kinyomnának magukból még egy GI Joe-t vagy Transformerst.

szined 2013.05.03. 22:11:12

@danialves:
Te kommented áll mellébeszélésből meg bullshitből. Én sosem beszélek mellé veled ellentétben. Rossz vesztes, de ez egyértelmű.
Fociban ha eladnak egy játékost nevelő egyesülete is kap pénzt, ergo, ne hogy azt hidd, hogy csak filmstudiónak származik haszna a filmből, mert nagyon nem. Pont leszarja dumád, meg a legnagyobb bullshit amit életemben hallottam. Szerinted miért él meg egy darab 7,8 v. 10 ezer előadást? Nem azért ezen elgondolkozni. Egyértelmű, hogy nem olyan musicalt fognak filmre venni, amit alig-alig játszottak, persze vannak kivételek, pl. Sondheim nem egy közkedvelt figura, mert az ő zenéje igen bonyolult, nem slágereket ír, még is filmre vitték őt többször sőt Johnny Depp féle Sweeney Todd egész sikeres lett. De alapvetően ez nagyobb kockázat egyértelműen.
Bár való igaz, hogy a Nyomorultaknál pl. pont más tényező, ott elvárások vannak rajongók részéről, amit a filmnek hoznia kell

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.05.03. 22:29:26

@szined: Az a baj, h ez a komment is azt mutatja, h alapvető szövegértési problémáid vannak, ez az óvodás "Nem én vagyok a hülye, hanem te!" érvelés mellé meg egészen nevetséges. Azonban a nagyobb probléma az, h a "nyugodj le" részét sem sikerült értelmezned, úh a második töröld kommentedhez nyugodt szívvel adtam ajándékba a kitiltást.
süti beállítások módosítása