Holy Motors (2012)
2012. november 18. írta: Bruse

Holy Motors (2012)

http://www.filmofilia.com/wp-content/uploads/2012/10/Holy-Motors1.jpgA posztmodern filmek fenegyerekeként számon tartott Leos Carax a '80-as évek közepén robbant be filmnyelv-újító alkotásaival. Noha a Rossz vér és a Pont-Neuf szerelmesei nemzetközi kultfilmmé váltak, kompromisszumot nem ismerő alkotásmódja miatt nem igen volt lehetősége a továbbiakban nagyjátékfilmet rendezni. A '99-es Pola X bukását követően pedig idén, tizenhárom évnyi "hallgatás" után ismét jelentkezett a Cannes-ban bemutatott Holy Motors-szal.

A történethez az embernek tulajdonképp nincs kulcsa, ezért még csak felvázolni is nehéz feladat. Egyetlen konkrét támpont van a filmben, az Mr. Oscar (Denis Lavant) neve, illetve személye. A film kvázi az ő "munkáját" mutatja be egy nap eseménysorozatai által. Mr. Oscar ugyanis egy fehér luxuslimuzinban rója az utakat Párizsban folyton egy találkozóhelyre sietve, ahol különböző karakterek megformálása és szituációk megteremtése a dolga.

A Holy Motors a szó legszorosabb értelmében vett szerzői film, talán csak magának a rendezőnek van sejtése, hogy miről is szól műve. Nos, mielőtt még bárki látatlanban leírná a filmet, megnyugtatom, hogy egy pompásan szórakoztató produkcióról van szó. Néhol elhangzik egy-egy mély filozofikus tőmondat, mégse titulálnám egy túlzottan intellektuális filmnek. Carax-ra sokkalta jellemzőbb egy addig sosem látott filmnyelv megalkotása, illetve a filmjeinek az egyedi világára és képeire koncentrál inkább, mintsem a történetre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy filmjei nem az aktuális valóságra reflektálnának. A Rossz vér a '80-as évek "parafilmjének" mondható, amely főképp a Nyugat-Európában eluralkodott AIDS-pánikról szól; a Pont-Neuf szerelmesei pedig egy zseniális alkotás a szegénységről.

http://cannesreport.blogs.france24.com/sites/blogs.france24.com/files/storyblogimgs/user1007/holy-lavant-mendes.jpgCarax munkája minden szempontból profi. A cselekményvezetés sallangmentes, a kissé epizodikus felépítés pedig kivételesen jól működik végre egy új filmben. A képi világ egyszerűen pöpec és eszméletlen stílusos, Párizs pedig egyszerűen pompás. Mégis, talán a színészgárda a legerősebb. A bizarr kinézetű Denis Lavant a Pola X-en kívül mindegyik Carax-filmben főszereplő, itt sincs ez másként, és itt alighanem élete alakítását nyújtja az igencsak alul foglalkoztatott művész. Továbbiakban pedig feltűnik Eva Mendes, Michel Piccoli és még Kyle Minouge is egy musical-betét erejéig. Sőt, ha már szóba jött a musical, akkor közlöm is, hogy a Holy Motors is olyan alkotás, mely a film, mint művészetág előtt teszi tiszteletét. Aligha véletlen, hogy a film egy moziban kezdődik, vagy hogy egy némafilmből néhol vannak bevágások; ráadásul példátlan módon a jelenetek túlnyomó része egy adott műfajt próbál feleleveníteni.

Itt bizony nincs mese, a Holy Motors - számomra legalábbis biztosan - az utóbbi évek legegyedibb filmötletének megvalósítása. Kreatív, játékos, olykor meghökkentő mű, mely iskolapéldája a megalkuvást nem ismerő filmkészítésnek. Egyetlen kivetnivaló csupán az, hogy Carax picikét elkésett művével. A digitalizált világokban való áskálódás, eltévelyedés már tíz éve sem biztos, hogy újdonság lett volna, viszont igazság szerint az itt megalkotott formanyelv több mint valószínű, hogy jó pár évig üdítően fog hatni. Nem igazán tudom, hogy voltaképpen mit is láttam Carax új filmje esetén, de bizonyosan lenyűgözött groteszk utópiája.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr984913282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Death/Mortis 2012.11.18. 23:34:05

Honnan szerezted be? Hónapok óta keresem letöltőoldalakon, figyelem hogy valamelyik mozi műsorra tűzi-e, ezekre hirtelen meglepsz a véleményeddel...:D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.11.18. 23:44:26

@Death/Mortis: Az egyik legnagyobb magyar letöltőoldalon elérhető már magyar felirattal is.
süti beállítások módosítása