Mesterdetektív / Sleuth (2007)
2012. július 19. írta: Bruse

Mesterdetektív / Sleuth (2007)

http://img2-3.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/071009/sleuth_l.jpgKi gondolná, hogy egy Peter Schaffer-adaptáció Kenneth Branagh rendezésében, Michael Caine és Jude Law főszereplésével nem lenne maradéktalanul nagy élmény? Úgy vélem, hogy nem sokan, de a film kapcsán jelentősen megoszlanak a vélemények.

A film, mint említettem a zseniális Peter Schaffer színdarabja alapján készült. 1972-ben már elkészült az azonos című darab celluloidra vitele, szintén Michael Caine-nel, amelyben a színész pont a másik karaktert játssza, mint a Branagh-féle adaptálásban. Ez csak egy kis érdekesség, ami fontosabb tudnivaló, hogy az eredeti színmű egy egy helyszínen játszódó, két szereplővel előadott bűnügyi dráma.

A dúsgazdag krimi-író, Andrew Wyke (Michael Caine) a házába invitálja felesége fiatal szeretőjét (Jude Law). Wyke a szeretőt teljesen megalázza, majd egy intellektuális párbaj veszi kezdetét köztük.

Tipikusan az a történetmodell áll itt fent, ahol a legjobb ha a néző semmit nem tud a sztoriról. Az alapanyagnak számtalan csattanója van, amelyeket kiválóan ültetett át filmre Branagh. Bár nemigen volt sok dolga a Shakespeare-adaptálásairól híres rendezőnek, mivel az alapanyag olyannyira erős, hogy ezt tényleg csak le kell forgatni. Nemhogy a mű tele van meglepetésekkel, de még számtalan rétege is van, emellett pszichológiailag is komplex. A cél egyik félről sem a nő meghódítása, hanem a másik sárba tiprása. Viszont ez közel sem ilyen egyszerű, hiszen nagyon játékosnak hat ez az egész szituáció, amit csak fokoz, hogy a karakterek másra nem számíthatnak, csak az eszükre. Tulajdonképpen folyton egy szerepet öltenek magukra, azonban olyannyira belemennek ebbe a játszadozásba, hogy a néző roppant kellemetlen helyzetben találja magát, ha el szeretné dönteni, hogy amit éppen lát az maga a konkrét helyzet, vagy ismét minden csak álca volt.

http://www.mongrelmedia.com/data/ftp/Sleuth/13.jpgTermészetesen a színészeknek nagy kihívást jelent egy csupán két karaktert mozgató műben játszani, ráadásul színházi kvalitás is szükséges. Többnyire rajtuk áll, vagy bukik egy ilyen kamaradráma, de itt mindkét színész briliáns.

Sokak hozták fel a film rovására a képi világot. Branagh futurisztikus díszletekkel, és egyedi kamerabeállításokkal dolgozik, és tényleges különös ízt ad ezzel alkotásának, nekem tetszett. Jó, hogy adaptáció ellenére mer egyedi lenni. A rengeteg erény mellett azonban van egy hihetetlenül nagy hiba a fimmel. Branagh nem képes a játékidő végéig fenntartani a feszültséget. Pontosan a fináléra fogy el a mű lendülete. Az eseményekkel semmi gondom nincs, csupán a tálalással.

Kifejezetten kiválóra sikerült Branagh ezen színpadi adaptálása, ezúttal sem vallott kudarcot összességében. Munkája sajna közel sem makulátlan, ugyanis a befejezés egyszerűen vérszegényre sikerült. Ez éppen elég, hogy egy film után rossz szájíze legyen a nézőnek, akármennyire is volt nagyszerű amit látott. Márpedig a Mesterdetektív nagyjából minden téren kiemelkedő, amit egy mozgóképtől el lehet várni. Rövidsége ellenére rendkívül mély, és tartalmas. Mindenképp emlékezetes, és többszöri megtekintésre alkalmas darab.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr284666232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.07.19. 17:34:55

Olvashatunk tőled majd lazább produkciókról is írást? Például vígjátékokról?

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.07.19. 17:35:53

Ja és szerintem töltsétek fel a képeket a blogotok képtárába, és akkor nem lesznek ilyen gondok, hogy csak egy link jelenik meg a kép helyén.

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.07.19. 18:59:23

@Sparrow: Természetesen majd sorra kerülnek könnyedebb filmek is, sőt, már volt ilyenre példa. Viszont százszor átrágott alkotásokról nekem nem célom írni, azokról sok helyen lehet olvasni :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.07.19. 22:15:57

@Sparrow: Úgy látom nem használt az egy hónap pihenő, és folytatod az offolást...
Ha valamilyen észrevételed van, ott van a smokingbarrelsinfo@gmail.com, egyébként meg lehet mind3unknak írni a blog.hu profilon keresztül ilyen témákban, hogy ki miről fog írni. Ha meg nincs hozzáfűznivalód egy filmhez vagy az írásunkhoz (főleg utóbbit rövid ismeretségünk alapján nehezen tudom elképzelni), akkor nem kell írni semmit, sztem el tudjuk viselni, hogy lesz egy olyan poszt, amihez nem szóltál hozzá.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.07.19. 23:50:55

@Sparrow: Köszönjük a minden tekintetben kifinomult és igényes véleményedet az offolás témaköréről.

mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2012.07.20. 07:14:59

Érdekes, h írod, h a végére elfogyott a lendület, lehet, h így volt, már régen láttam, nem emlékszem annyira a végére, viszont az a határozott, markáns benyomásom, h mennyire jó színészi játékot láttunk, még így öt évvel később is erős maradt. Szóval lehet, h az idő majd megszépíti a finálét nálad is.
off: láttam a színdarabot is Gálvölgyivel, sajna az erős alapanyag ellenére sem sikerült jól a ripacskodás miatt

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.07.20. 13:06:26

@mrskowalski: A színészi játék egészen kiváló, meg emellett nekem a díszletek is bejöttek. Még sokszor meg fogom nézni a filmet, ezek az írások abszolút csak első benyomások alapján születnek :)

off: Igen, ha jól tudom a Tháliában adták Gálvölgyivel. Szívesen megtekinteném, bár félő, mivel sok színházi előadás gyengus.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.07.20. 16:17:23

@danialves: Na, eltelt néhány óra a tegnapi kommentem óta. Figyu, eddigi tapasztalataimból kiindulva tisztában vagyok vele, hogy utálsz engem, és ezt elfogadtam. Ennek ellenére a tegnapi "Kapd be!" gusztustalan és magamhoz mérten méltatlan reakció volt. Szeretnék bocsánatot kérni érte! Egyszerűen elfogott a düh, és úgy éreztem, ha nem reagálok valami sértőt, akkor szétrobban az agyam a méregtől. Kicsit elegem lett belőle, hogy kb. fél éve szívod a véremet, élen azzal, hogy mindig beszólogatsz a szép színésznőkkel kapcsolatos ízlésvilágomra. De rendben van, én elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák. Mostantól próbáljuk meg higgadtan figyelmen kívül hagyni egymást, mert ennek csak sorozatos veszekedés lesz a vége, aztán meg újra kitiltotok. Még egyszer bocsánatot kérek a tegnapiért, valóban nem így kellett volna lereagálni.

@FroG: Tőled is bocsánatot kérek, amiért belerondítottam a blogodba!

U.I.: Tudom, hogy ez a komment is offolás, de ezt még légyszi ne töröljétek.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.07.22. 21:06:21

@Sparrow: Ok, én részemről befejeztem, viszont pár dolgot tegyünk tisztába:
-azt elegánsan elhallgattad, hogy hogyan alakult ez így, elég csak végignézni az írásaimat, és hogy hogyan kommentáltad őket (de ez a teljes PerfectInsanity-ről elmondható volt)
-hogy a Te szavaiddal éljek, folyamatosan szívtad a véremet, különböző semmitmondó egymondatos fikázásokkal ("Úgy látom nem sikerült megértened ezt a remek produkciót" és társai), én csak felvettem a kesztyűt (ezért viszont én is bocsánatkéréssel tartozom, nem vagyok büszke rá). A blogodról egy olyan kommentért vagyok kitiltva (feltételezem, örökre), ami egy-az-egyben a tied másolata volt (ld. fenti idézetet).
-Ebből is látszik, hogy én mindezek ellenére moderátorként mindvégig korrektül jártam el, és a kitiltásod sem önbíráskodás volt, hanem FroG egyetértésében történt (konkrétan ő figyelmeztetett előtte, hogy fejezd be az offolást)