Kótyagos szerelem / Punch-Drunk Love (2002)
2012. június 25. írta: Bruse

Kótyagos szerelem / Punch-Drunk Love (2002)

http://www.dailydigest.net/wppunchdrunklove.jpgMerész húzás volt a film főszerepét Adam Sandlerre osztani, aki köztudottan az alpári vígjátékok császára. Minden arról árulkodik, hogy a Kótyagos szerelem is egy átlagos romantikus a vígjáték a sok közül, de ez közel sincs így. Ha tudjuk, hogy ez Paul Thomas Anderson Cannesban rendezői díjjal jutalmazott munkája, akkor egyből eloszlik annak a feltételezésnek a  szikrája is, hogy ez egy huszadrangú Sandler-film. Ugyanis ez egy Paul Thomas Anderson-mű.

A cselekmény egy fiatal cégtulajdonos, Barry Egan (Adam Sandler) körül forog. Flúgos családján kívül senkije sincs igazán. Rossz szocializálódásának következményeként igencsak egy sérült jellem formálódott belőle. Ennek oka az, hogy hét nővérével együtt nevelkedett föl, egyedüli fiúként. Életébe azonban megváltást jelenthet Lena (Emily Watson) megismerése.

 


Jelentősen zanzásítva ennyi a történet, de még rengeteg mellékvágány van benne, amelyek különös kihatással nincsenek a cselekményre, de növelik az álomszerű hatást. Így van, az egész mű rendkívül álomszerű és irracionális. A stilizált képi világ, a mindig kamerába sütő Nap és az ugyanúgy kinéző folyosók egytől egyik nagy mértékű szürreális benyomást eredményeznek. Bizonyára egy üres frázisként fog hatni, de konkrétan olyan élmény ennek a filmnek a végignézése, mint egy álomé. Nincsenek összefüggések, minden dolog random módon történik.


http://nonamemovieblog.files.wordpress.com/2012/02/pdl-piano.jpgPaul Thomas Andersontól különösen szokatlan egy ilyen film, mivel ezen kívül minden alkotását a hosszúság és a maximalizmus jellemezte, a Kótyagos szerelem esetén pedig leginkább kísérletezgetik. Ezen művének nincsen semmiféle közlése vagy akár súlya. De az tény, hogy egy egészen bravúros próbálkozás egy álom megjelenítésére. Továbbá a vontatottság is jellemzi, de itt úgy érzem indokolva van.  


A fentiek talán nem egészen meggyőzőek, de ez egy ténylegesen kiváló film. Amit mi sem bizonyíthat jobban a zseniális képi világ mellett, mint a karakterek jelleme. Sziporkázóan parádésak, és a színészek játéka is fergeteges. Soha nem gondoltam volna, hogy bármelyik film esetén ki kell emelni Adam Sandlert, de itt a bizonyíték, hogy egy briliáns rendező bárkiből kihozhatja a színészt. Sandler karaktere a végtelenségig azonosulható és jópofa. Ráadásul ebben az alkotásban nem is a megszokott figuráját hozza, hiszen egy született vesztest alakít, aki mellesleg valamelyest még elmeháborodott is. Továbbá a (direkt) hozzá nem illő Lenat Emily Watson formálja meg, aki már a Hullámtörés óta az egyik favoritom. Egy kisebb szerepet még Philip Seymour Hoffman is elvállalt, aki természetesen itt is jó.

Veszélyes egy ilyen stílusú alkotást ajánlani bárkinek is, hiszen rendkívül megosztó. Olykor szándékosan irritáló a film, de nálam mindvégig működött. Kifejezetten aranyos és egyedi művet tudhat maga mögött a rendező. Azoknak a nézőknek, akik a kommerszhez, vagy netalántán más Adam Sandler-filmekhez vannak szokva, azoknak közel sem az ajánlott kategóriába tartozik a Kótyagos szerelem. Paul Thomas Andersonnak nem célja bármit is közölni, még romantikus filmnek is úgy, ahogy megy el. Filmnyelve viszont bámulatosan formabontó. Végső soron egy végtelenül szerethető és könnyed mozi. Akik ismerkedni szeretnének a művészfilmekkel, azoknak roppant mód tudom ajánlani!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr984605212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.07.21. 22:44:13

Tényleg kicsit szokatlan ez a film PTA-tól, de én is hasonlóképpen élveztem, nagyon meg tudott ragadni a hangulata.
Egyébként most vettem észre, hogy milyen parádésan használja a rendező a hosszú snitteket, hatalmas dinamikát tud adni ezzel egy-egy párbeszédnek. (És persze ez csak növeli Sandler és társai érdemeit, mert nem egyszer percekig kell vágás nélkül játszaniuk.)