Prometheus (2012)
2012. június 09. írta: FroG

Prometheus (2012)

http://www.moviespad.com/photos/prometheus-2012-wallpaper-544c3.jpgMint ahogy korábbi listámon olvashattátok, repesve vártam az Alien prequelnek kikiáltott Prometheus-t, mert az előzetes ígéretek és reklámanyagok igencsak meggyőztek arról, hogy látnom kell a filmet. Így hát a premier után egy nappal, tegnap be is "pótoltam" a filmet. Lássuk hogy sikerült.

Egy tudósokból álló expedíció közeleg egy titokzatos bolygó felé, amelyen valószínűsíthetően felderíthető az emberiség létezésének alapja. A kis legénység szellemi vezetője Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) , aki céltudatos és kemény, valamint mindent megtenne azért, hogy kiderítse mi áll az emberiség múltja mögött. Azonban amit az ismeretlen bolygón találnak, arra legmerészebb rémálmaikban sem gondoltak volna , az égitest ugyanis halálos titkokat rejt.

A Prometheus merőben mást nyújtott, mint amit előzetesen vártam tőle. Ahogy beléptem a moziterembe, felkészültem egy zsigeri horrorra, megspékelve azt az Alienek előzménysztorijával. Utólag rájöttem, hogy sokkal várakozásaim fölött teljesített a film, hisz az elvárt horror elemek mellett nagyszerű sci-fi, valamint filozófiai elemeket vonultatott fel.

http://hdwallpapers.be/wallpapers/wp-content/uploads/2012/04/25/Prometheus-2012-Wallpaper-6.jpgA film rendezője Ridley Scott, aki a Nyolcadik utas a halál, és a Szárnyas fejvadász után újabb maradandó sci-fit tudhat magáénak, hisz a Prometheus olyan kifinomult és fennkölt hangvételű, amelyet ritkán látni, főleg ilyen akciódús tálalásban. Külön tetszett az, hogy a forgatókönyvíró páros (Jon Spaihts és Damon Lindelof) élettel és tartalommal megtöltött szkriptet rakott össze. A Prometheus nem butul el egy pillanatra sem, olyan témákat boncolgat, mint a vallás, teremtéstörténet , vagy az ateizmus, mindezeket pörgős és könnyednek mondható tempóban teszi.

A legnagyobb pozitívumok mégis a színészi játékok, főleg két főbb női szereplők, Noomi Rapace és Charlize Theron alakít fantasztikusan, de kiemelendő Michael Fassbender is, aki  karakterével és színészi játékával is nagyszerűen bővíti a film tág repertoárát. Azonban itt keresendő az első és igazából egyetlen nagy negatívum: a legénység nagy többsége nincs igazán kidolgozva, üres sablonkarakterek (a tökös néger kapitány, a két elvont okostojás, meg valami nő, aki igazából azt sem tudjuk micsoda) , így egyikőjüknek sem szoríthatunk a valódi főhősökön kívül, bár talán a kapitány karaktere is szimpatikus volt.

http://4.bp.blogspot.com/-_rPLp-FHVxM/T9FxPE-wH0I/AAAAAAAAyvQ/1pmT6B-nplk/s1600/Prometheus.jpgA Prometheus legsarkalatosabb pontja a játékokon kívül a látvány, amely grandiózus és lehengerlő. Scottéknak olyan monumentális díszleteket sikerült összehozni, amelyek lélegzetelállítva szorítják a nézőt a székbe. A CGI látványhoz társul a valós tájak művészi fényképezése, és a nagyszerű színek alkalmazása is, kvázi hangulati elemként. A 3D is jó igazából, bár nem kiemelkedő, de a Karib Tenger Kalózai féle söpredéket azért messze odaveri a térhatás.

Összességében tehát a Prometheus hozta az elvártakat , jó kis sci-fi akció lett, horror elemekkel tarkítva, és igen velős tartalommal megtöltve. E mellett a színészi játékok és a hihetetlen grandiózus látvány is kiemelendő, valamint a film végi csavar is igen ütős. Mindenkinek ajánlom, főleg Scott rajongóinak.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr394575003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.11. 18:49:31

Erre nagyon megérte várni, hihetetlenül jó volt!
Minden egyes szavaddal egyetértek, egy kicsit több karakterdrámával megspékelve tökéletes film lett volna, így csak inkább sodródtak a szereplők az eseményekkel. 3D viszont mintha nem is lett volna benne, annyira nem tesz hozzá semmit a látványhoz.
Egyébként Alien prequelnek is megfelel, csak kellően nagy helyet hagytak az esetleges folytatások számára (amik remélem lesznek)
Ja és a filmzene is kap egy hatalmas piros pontot, nekem nagyon sokat tett hozzá a hangulathoz.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.06.11. 19:24:28

@danialves: A végén azért SPOILER! Amikor Theronék menekülnek a zuhanó gép elől, az látványos volt SPOILER!.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.28. 14:01:32

@danialves: @FroG: csak én látom a Prometheus-ban a félresiklott, Alien-rajongókat kizsákmányoló, a saját lehetőségeivel élni képtelen, hibáktól hemzsegő B-alkotást?

SPOILEREK:
- a biológusnak miért nincs annyi esze, hogy ne piszkáljon egy idegen, veszélyesnek tűnő létformát? Ami még figyelmeztetően sziszeg is!!!
- hogy tudnak eltévedni egy barlangban az iszonyat agykapacitással és mindenféle szuper felderítő kütyüvel felszerelt tudósok?
- Charlize Theron-nak miért nincs annyi esze, hogy oldalra szaladjon a lezuhanó hosszúkás gép elől? Olyan mint egy Tom és Jerry rajzfilmfigura! Rávetül az árnyék, és hosszában szalad...
- Mégis mi a fene az a jelenet, amikor a legénység tagjai kamikaze-megoldást alkalmaznak az űrhajóval?! "Áldozzuk fel magunkat?! Oké!!!"
-....

"A Prometheus nem butul el egy pillanatra sem, olyan témákat boncolgat, mint a vallás, teremtéstörténet , vagy az ateizmus, mindezeket pörgős és könnyednek mondható tempóban teszi."

Ezzel egyáltalán nem értek egyet. A Prometheus a film felétől úgy elbutul, mint egy Alzheimer-kórban szenvedő 90 éves tata. Tudom, hogy a klasszikus első Alien-filmnek is csak az első fele sci-fi, utána már buta horror, de akkor is... Az előcitált "magvas" témák kapcsán pedig a film csak kérdéseket tesz fel, de ezekre nem ad igazi válaszokat.

Nálam ez a film olyan 6/10, mert felszínesen rápillantva élvezhető, látványos, de jobban belegondolva azonnal előtűnnek az illúzióromboló hiányosságai.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.01. 14:29:01

@Werewolfrulez: Nem, nem csak te látod, mert ha nem olvastam idáig 50 embertől ugyanezt a szőrszálhasogatást, akkor egytől sem. :P

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 16:41:11

@danialves: Ja, hogy ez szőrszálhasogatás? Akkor oké, megyek Transformerst nézni :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.01. 18:05:46

@Werewolfrulez: Ha stílusos lennék, csak annyit írnék be, hogy "szerinted". :P
Most nem belemenve az ezerszer lefutott körökbe ezek kapcsán (pl. a fickó be volt szívva és társai), de bárhogyan is bele tudsz kötni azon kívül, hogy "ez meg ez mekkora hülyeséget csinált"?
Azt meg nem érzem túlságosan nagy problémának, hogy a film nem akart explicit szájbarágni semmit olyan témákban, amiről fingunk sincs, nekem kifejezetten tetszett az a gondolatkísérlet, amit így megvalósítottak a produkcióban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 18:21:25

@danialves: azon kívül, hogy az összes szereplő csupa baromságot csinált; a színészek is a vártnál jóval gyengébben teljesítettek (kivéve: Michael Fassbendert); tele volt teljesen öncélú, hatásvadász, a kontextusból kilógó jelenetekkel; a film végét konkrétan untam; maga a kultikus Alien-szörny is csak fáradt sóhajtást tudott kiváltani belőlem, és hogy nem ragadott meg az állítólagos filozófiája, valóban tökéletes volt :D
Szerintem :)
Oké, majd újranézem, hátha már megértem rá...

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 18:22:25

@Werewolfrulez: ...vagy lehet, hogy rosszul emlékszem a fimre, nemtom.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.01. 19:58:14

@Werewolfrulez: "tele volt teljesen öncélú, hatásvadász, a kontextusból kilógó jelenetekkel"
Pl.? (Most azzal nem tudok forgatókönyves szempontból sok mindent kezdeni, hogy untad meg fáradtan sóhajtottál.)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 21:23:46

@danialves: még a megjelenéskor, moziban láttam, de pl. valami olyasmire emlékszem, hogy bezombult az egyik fickó, és le kellett lángszórózni. Hát a zombiskodás meg az Alien-világ nálam nem igazán jön össze.

De mondom, újranézem a fimet, hogy rendesen tudjak vitatkozni. Kigyűjtök neked egy rakás olyan dolgot, ami szerintem nem volt helyén a filmben, oké?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.01. 21:38:21

@Werewolfrulez: Ne gyűjts ki semmit, hanem inkább magyarázd meg, amit gondolsz. :D Ha ilyenből kiírsz akár 30-at is, azzal nem vagyok beljebb. Mert most ez mi, hogy a zombiskodás meg az Alien-világ nem fér össze? Komolyan azért szar a film, mert egy kitalált világ _általad_ meghatározott jellegéhez/szabályrendszeréhez/akármihez nem passzol benne valami?

De akkor rákérdezek így:
1. Miért volt öncélú?
2. Miért volt hatásvadász?
3. Miért lógott ki a kontextusból? (Mármint a filméből, nem egy 30 évvel előtti produkcióéból, amihez eleve csak meglehetősen lazán kapcsolódik az egész alkotás.)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 21:56:25

@danialves:
Emlékeim szerint a zombiskodásos jelenet
1. Öncélú, mert nem tesz hozzá a történethez, a mitológiához, csak egy újabb, eddig nem megszokott módon nyírunk ki egy szereplőt, ennyi.
2. Hatásvadász, mert olyan agyatlan sokker jelenet, amit kb. egy exploitation movie-tól várnék, kb. nulla szinten megmagyarázva. Előtte-utána miért nem zombult be senki?
3. Kilóg a kontextusból, mint olyan epizód, ami csúnyán megtöri egy "agyas" filozófiai sci-fi ívét.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 22:19:39

@Werewolfrulez: DE EZEK FÖLÖTT MILYEN KURVA BADASS MÁR THERON AZZAL A LÁNGSZÓRÓVAL?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.01. 22:26:28

@Werewolfrulez: (Most itt csak a forgatókönyvre alapozom, lehet, hogy elhomályosítja már a filmet és máshogy volt.)
1. Hozzátesz a történethez, ugyanis itt halnak meg azok a zsoldosok, akik a csapat védelmét adták volna, amikor felkeltik az Engineert. A mitológiához meg miért nem adna hozzá? Ez is egy része annak, hogy mi a fene az a fekete genny, amivel tele van az Engineerek hajója.
2. Mi az, hogy nem zombult be senki? Holloway-jel konkrétan ugyanez történt, csak a kisebb dózis miatt lassabban, és megölték, mielőtt átalakulhatott volna. Mit kellett volna még ezen magyarázni amúgy? Elmondták, hogy biológiai fegyver, a többit meg demonstrálták szerencsétlenek.
3. Ez most gyakorlatilag ugyanaz, mint amit eddig írtál, úgyhogy ld. fent.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.03.01. 22:33:53

@danialves: na ezért mondom, hogy újra kell néznem, mert rohadtul nem emlékszem. Így félkarú óriás vagyok a vitában. :)