Sorozat: Person of Interest 1. évad
2012. május 28. írta: danialves

Sorozat: Person of Interest 1. évad

 Valószínűleg meglepetésként fog érni sokakat, hogy sok filmkritika között egy sorozat bemutatását fogják találni, de tudni kell rólam, hogy nagy sorozatfüggő vagyok, és ennek megfelelően a sorozatok évadainak végeztével muszáj megosztanom a véleményem az idei év újoncairól. (Mivel kritikáim egyben ajánlásként is funkcionálnak, nem tervezek írni 2., 3. stb. szezonokról).

Természetesen már most figyelemmel követem a jövő szeptembertől (vagy midseasonban) esedékes új szériákat, és ez nem volt másképpen egy évvel ezelőtt sem, amikor a Person of Interest tervezetével találkoztam. Maga az alapötlet kevésbé, inkább a két készítő, Jonathan Nolan (Christopher Nolan öccse, a Memento és A sötét lovag társszerzője) és JJ. Abrams (Lost, Star Trek) volt az, akik miatt felkaptam a fejem. Így végül úgy döntöttem, adok a sorozatnak egy esélyt.

Az alapszituáció nem számít túl bonyolultnak. Adott Harold Finch (Michael Emerson), egy milliomos informatikus, aki épített egy rendszert, amely a térfigyelő kameráktól a telefonbeszélgetésekig mindent lehallgat és kielemez, hogy ezzel segítsen a terrorveszély elhárításában. Ezt a kormány el is kezdte rendeltetésszerűen használni, azonban Finch nem tudott belenyugodni, hogy a fejesek csak a nagy halakkal foglalkoznak, és a kisemberek körében elkövetett gyilkosságok nem érdekelnek senkit. Ezért úgy dönt, hogy saját kezébe veszi a dolgokat, és maga mellé veszi John Reese-t (Jim Caviezel), az egykori CIA-ügynököt, akit az összes hatóság üldöz, hogy legyen segítségére az emberek megvédésében. A történet része még az őket üldöző Carter nyomozó (Taraji P Henson), aki próbál minél többet kideríteni erről a két titokzatos emberről.

 

A történet alapvetően epizodikus, minden részben kijön egy szám (a gép a társadalombiztosítási számok alapján tartja számon az embereket), melynek a tulajdonosa vagy veszélyben van, vagy maga a veszélyforrás. A két főszereplő elkezd nyomozni, a rész végére megoldják az esetet, és kb. ennyi. Mivel sokfajta csavart nem lehet ellőni a ezekben a rövid sztorikban (kiderül, hogy a keresett személy nincs veszélyben, hanem ő maga a veszélyforrás és hasonlók), elég rövid idő után a koncepció beszorult egy érdekes alapötletből kiinduló nyomozás-sablon keretei közé, amelyet egy-két újra-újra feltűnő mellékszereplővel próbáltak feldobni. Viszont az igazi átívelő szál nem ezekben a mellékszereplőkben rejlett, hanem Finch és Reese karakterében. Róluk semmilyen előzményt nem tudunk, azonban az évad második felében sorra jöttek a flashback-ek, egyre több dolog kiderült a múltjukról, és visszajött a jelenben,  ennek köszönhetően epdig egyre izgalmasabbá és érdekesebbé vált a történet, az egymás múltjában történő nyomozásuk pedig kifejezetten pikánssá tette azt. Úgyhogy végső soron elmondhatom, hogy a 7.-8. rész környékén tervezett kaszálástól eljutottam oda, hogy az utolsó részt tűkön ülve vártam.

A Person of Interest pozitívumai között érdemes megemlíteni, hogy a két főhős remekül funkcionál, és mivel egymásról sem tudnak semmit, valamint néha az érdekeik is ütköznek, egy újabb réteget ad a történetnek az ő interakciójuk. A színészi játékok is jók, Emerson és Caviezel abszolút kiváló, csak Carter karakterét találtam néha idegesítőnek. Rendre sikerül humort is csempészni a történetbe, például amikor az állandóan gép mögött hackelgető Finch-nek néha ki kell mennie a "terepre", hogy segítsen Reese-nek megoldani egy problémát. Ami még szintén extra a többi nyomozós sorozathoz képest, hogy a karakterek mellett a szövegek is remekül kidolgozottak (rengeteg cinikus szurkálódás van a szereplők között például), így az unalmasabb részek is élvezhetőek maradnak. A hangulat nagyon el lett találva, a zene (főleg az utolsó percekre betett dalok) és a kissé sötét színekkel operáló fényképezés is remek.

Negatívumként tudom felhozni, hogy az átívelő történetek nagyon inkonzisztensen vannak tálalva. Volt olyan, hogy majdnem 10 rész telt el, mire az egyik mellékszereplő újra előkerült, a két epizód TV-be kerülése között viszont hónapok, úgyhogy egyáltalán nem értettem a visszautalásokat. A flashback-ek is hasonlóan vannak elszórva, és sokszor egy sokkal későbbi részben nyernek értelmet. Ráadásul elmarad az első percekben a sorozatoknál megszokott rövid összefoglalás a korábbi eseményekből, így aztán végképp teljes homály vesz körül minket. (Persze ha majd most valaki egyben ledarálja az évadot, valószínűleg nem lesznek ilyen problémái, de a rajongók nagy részével ez elég nagy kitolás volt). A másik probléma, hogy mint említettem, bármennyire is igyekeznek minden részt valami különleges esettel feldobni, a szérializáltság miatt elég hamar bele lehet így is fáradni az újabb és újabb esetekbe, ugyanakkor viszont az látszik, hogy a high-concept sokkal erősebb ezeknél. Minden bizonnyal a második évad egyik nagy kérdése lesz, hogy hosszú távon megvalósítható-e, hogy hétről-hétre csak a nyomozást lássuk. (Szerintem arany középútként a Lost-hoz hasonló flashback+aktuális történet megoldás lenne a tökéletes)

Szóval azt kell, hogy mondjam, a csalódás keltő kezdés után a Person of Interest az év egyik legjobb újoncává nőtte ki magát. Az évad vége felé meg már a legnagyobb klasszikusokat is megközelítette, de szerintem alapjáraton is veri a többi nyomozós sorozatot, úgyhogy mindenképpen merem ajánlani.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr784548993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.