Így veszik el az Oscar jelentősége
2018. március 11. írta: danialves

Így veszik el az Oscar jelentősége

Bajban lehet az Oscar-díj: meglepően kevesen nézték mind a gálát, mind a jelölt filmeket. Noha néhány éve éppen azért bővítették a fő kategóriát 5 filmről 9-10-re, hogy a népszerűbb alkotások is bekerülhessenek, ez egyre kevésbé látszik megvalósulni, a közönséget pedig egyre kevésbé foglalkoztatja,…

Akik nem kaptak Oscar jelölést 2018-ban (videó)
2018. január 27. írta: Gaben No.1

Akik nem kaptak Oscar jelölést 2018-ban (videó)

Minden évben akadnak olyan filmes teljesítmények, melyek habár kimaradnak az Oscar jelöltlistájáról, mégis úgy érezzük, vannak annyira kiemelkedőek, hogy akár kaphattak is volna jelölést, ha nem lenne annyira ignoráns velük szemben az akadémia. Ezeket 2012 és 2015 között…

89. Oscar-díjátadó: Kritikáink
2017. február 23. írta: danialves

89. Oscar-díjátadó: Kritikáink

Napokon belül itt van a 89. Oscar-gála, ennek kapcsán pedig mindenki a jelölt filmekről beszélget. Mi is ezen iparkodtunk az elmúlt hetek hónapok folyamán, szokás szerint pedig összegyűjtöttük ennek a munkának az eredményét egy posztban. Avagy alább következzen minden írásunk,…

Fences (2016)
2017. február 22. írta: danialves

Fences (2016)

Bár mechanizmusában talán a legközelebb áll a mozihoz, színműveket adaptálni sem olyan könnyű dolog, mint milyennek az elsőre tűnik. A szövegközpontú, vizuálisan limitált darabok sokszor kifejezetten csalódást keltő módon ültethetők át a jó esetben kevés beszéddel, de…

Oroszlán / Lion (2016)
2017. február 20. írta: danialves

Oroszlán / Lion (2016)

Az idei díjszezon egyik legmagabiztosabb résztvevőjének bizonyult a szóban forgó alkotás, már szeptemberi, torontoi bemutatkozása óta komoly esélyesként emlegették, és ellentétben az ilyen idejekorán felkapott darabokkal (ld. Steve Jobs), népszerűsége töretlennek bizonyult.  De…

Hová tűnt az Oscar-láz?
2016. február 26. írta: FilmBaráth

Hová tűnt az Oscar-láz?

Már csak pár nap van hátra a díjkiosztóig és még mindig nem láttam minden jelölt filmet. És még csak nem is zavar annyira, mint kellene. Filmbloggertől ez persze szégyen, és előbb-utóbb utol fogom érni magam, de hosszú évek óta először nem égek Oscar-lázban, ezért nem is…

88. Oscar-díjátadó: Kritikáink
2016. február 24. írta: danialves

88. Oscar-díjátadó: Kritikáink

Hamarosan esedékes a 88. Oscar-gála, ebből kifolyólag pedig az eddigiekhez hasonlóan összeszedtük nektek mindent, ami az esélyesekről megjelent ezen az oldalon. Akár azt keresi valaki, mit érdemes még pótolni a díjak átadásáig hátralévő pár napban, akár egy emlékeztetőt szeretne, hogy mely filmek a…

Cartel Land (2015)
2016. február 19. írta: danialves

Cartel Land (2015)

Ha másból nem, a Sicarioból mindannyian ismerhetjük, mekkora problémát jelent a drogkartellek működése Mexikóban, illetve az USA-mexikói határvidéken, a Cartel Land pedig dokumentumfilmként éppen ezt igyekszik részletezni. Ehhez pedig kifejezetten szokatlan nézőpontokat választ: két önbíráskodó…

Mire jó egy Oscar-díj?
2016. február 18. írta: danialves

Mire jó egy Oscar-díj?

Az évnek ebben a szakában szinte minden az Oscar-díjról szól, és ebből még mi, nézők jövünk ki jobban, hiszen nem egy filmes vagy stúdió van, aki már évek óta készül a gálára, hogy ott végül megkoronázzák vagy teljesen összetörjék a reményeit. Hosszú távú szempontok…

Carol (2015)
2016. február 15. írta: danialves

Carol (2015)

Hiába kaptuk meg idén is a tipikus Oscar-mozit A dán lány képében, a felhozatalból számomra "hiányzott" egy igazán túlértékelt mozi. Ezt kaptam meg az utolsóként érkező Caroltól, amely talán nincs annyira klasszikus módon az Akadémia ízlésére kalibrálva, mint Tom Hooper mozija, viszont azt a…

Spotlight - Egy nyomozás részletei (2015)
2016. február 05. írta: danialves

Spotlight - Egy nyomozás részletei (2015)

"If it takes a village to raise a child, it takes a village to abuse them."

Az idei Oscar egyik legkevesebb hírverést kapott filmjéről van szó, annak ellenére, hogy már jó előre is úgy tűnt, az egyik legfelkapottabb mozija lehet: nagy nevű (és nagyot alakító) színészek, igaz történet, ráadásul egy olyan botrányra felépítve, amely a mai napig nagy…

A nagy dobás / The Big Short (2015)
2016. február 01. írta: danialves

A nagy dobás / The Big Short (2015)

Amikor A nagy dobást feltűnt a láthatáron, őszintén nem tudtam eldönteni, mire számítsak tőle: egyrészt a 2008-as válságról készült már két remek darab (Inside Job, Margin Call), és bár ez a film látványosan közönségbarátabb hozzáállást ígért, nehéz volt kihámozni az…

A szoba / Room (2015)
2016. január 27. írta: danialves

A szoba / Room (2015)

Az idei Oscar-szezon nagy meglepetése volt Lenny Abrahamson (Frank) műve, amelyről október tájékán még szinte nem is tudtunk, nemsokára azonban már hatalmas kritikai ováció mellett komoly díjvárományosként emlegették, és végül ha nem is tarolt a jelölésekkel, 4 nominációja…

Mephisto (1981)
2016. január 24. írta: FilmBaráth

Mephisto (1981)

A Saul fia az Oscar-jelöltek között, annyi év után reális esély van arra, hogy újra magyar alkotás érjen el óriási nemzetközi sikert. Eddig egyetlen hazai játékfilm nyerte el a szobrocskát, Szabó István Mephistója. Elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy gyerekfejjel megnéztem ezt a művet, és mivel…

süti beállítások módosítása