A könnyűlovasság támadása / The Charge of the Light Brigade (1968)

2014.11.24. 12:00   FilmBaráth

a könnyűlovasság támadása.pngAz angoloknak nemcsak a humoruk isteni, abban is nagyon jók, hogy szembe tudnak nézni a saját történelmük nem túl dicsőséges napjaival is. Lord Cardigan nevét meglepő módon a divat tette halhatatlanná. A krími háborúban (1854-1856 - az angolok meg akarták állítani az orosz terjeszkedést) ő volt a könnyűlovasság vezére, és mivel hősnek tartották, az angolok elkezdték viselni az általa hordott puha gyapjúból készült, elöl gombos pulóvert, és tiszteletből kardigánnak nevezték el a ruhadarabot. Egyébként nem volt hős (erre egy idő után az angolok is rájöttek), hanem egy üresfejű angol arisztokrata, aki azért vezethette csatába a könnyűlovasságot, mert egyszerűen megvásárolta a vezetői címet (a krími háború fiaskója után szüntették meg az angol hadseregben ezt a módszert). A balaklavai csatában a beásott orosz ágyúk torkába vezette lovasait (egyszerűen rosszul adták át neki a fővezér parancsát, és rossz ágyúk felé indultak el a lovasok, és mivel a lordnak eszébe sem jutott átgondolni a parancsot, ezért a 673 lovasból 195-en tértek vissza). A lovasroham elképesztően bátor, ugyanakkor elképesztően ostoba haditett volt. Ennek a történetnek állított nem kiváló, de méltó emléket Tony Richardson.

Nolan kapitány (David Hemmings) élénk szellemű, angol tiszt, kiváló lovas, akinek nagyon határozott elképzelései vannak arról, hogyan lehetne jól működtetni a hadsereget. Amilyen "szerencséje" van, éppen a nem túl eszes, maradi és szűklátókörű Lord Cardigan (Trevor Howard) lesz a parancsnoka. A nézeteltérések egyre durvábbak lesznek, azonban elkezdődik a krími háború, melynek során egyre nyilvánvalóbbá válik a hadsereg vezetőinek alkalmatlansága. Aztán felvirrad a balaklavai csata tragikus napja...

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: dráma háborús történelmi filmkritikák

Másodvélemény: Kapcsolat / Contact (1997)

contact_4.jpgBár nem szeretek gyakran másodvéleményt írni, mivel nem tartom szerencsés formátumnak, némely esetekben úgy érzem, szükséges, hogy az olyan véleményekkel kapcsolatosan, amelyektől nagymértékben eltér az enyém, kifejtsem a saját gondolataimat. Ezzel valamilyen mértékben egy alternatívát is nyújtunk az olvasónak, illetve láthatóvá válik az, hogy mennyi értelmezés és nézőpont lehetséges egy film megnézése után. A Contact esetében ez azért nagyon fontos, mert szerintem egy kiváló filmről van szó, ami nagyon sokat mutat abból a látásmódból amit Carl Sagan sorozataiban, könyveiben a világ elé tárt. Úgy gondolom, hogy pozitív pontjai bőven feledtetik velünk azokat a negatív tényezőket, amelyek valóban megtalálhatóak benne. Olyannyira, hogy még Roger Ebert Great Movies című listáján is helyet kapott, óriási elismerésként. A történet felvázolását és az egyéb tényezők bemutatását most elhagyom, ez Danialves kollégám irományában megtalálható, a hangsúlyt most teljesen a film konkrét kitárgyalására helyezném. Vágjunk is bele.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: sci-fi filmkritikák másodvélemény

Star Wars I. rész: Baljós árnyak / Star Wars: Episode I-The Phantom Menace (1999)

2014.11.23. 12:00   FilmBaráth

baljós árnyak.jpgCsak nekem van erősen déja vu érzésem a Star Wars film forgatása körüli felhajtást figyelve? Aki hozzám hasonlóan túl van már a harmadik X-en, az még élénken emlékezhet rá, hogy 15 évvel ezelőtt ugyanilyen felfokozott lelkiállapotban vártuk gyermekkorunk nagy kedvencének folytatását, pontosabban előzményét. Őrültünk meg a kiszivárgott forgatási fotókon és infókon, számoltuk a perceket a bemutatóig, viszonylag türelmesen végigvártuk a hosszú sort a mozipénztárnál (hol volt még akkor az internetes jegyfoglalás), befészkeltük magunkat a roppant kényelmetlen székbe, máig a fülemben cseng az a tapsvihar, ami kitört, amikor megjelent a még korántsem 3D filmvásznon az ismerős felirat: Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban...Hogy aztán dühösen, csalódottan vonuljon ki a tömeg a teremből a film végén. Mert Lucas nem tudta megismételni a csodát, a hihetetlen látványvilág ellenére nem tudtuk megszeretni az új (régi) sorozat szereplőit, unalmas vizuális orgia sikeredett a hőn várt újabb klasszikus helyett, Most, sok év után újranézve ismét ugyanez a véleményem, technikai értelemben stílusbravúr a film, összességében azonban a nyomába sem ér a korábbi részeknek.

A Kereskedelmi Szövetség leigázni készül a Naboo bolygót, a probléma békés megoldására a Köztársaság két Jedi lovagot, Qui - Gonn Jinn-t (Liam Neeson) és Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor) (igen, tudom, hogy ő még csak padavan, de ez részletkérdés, attól még mindent tud, amit egy Jedi-nek tudnia kell) küldi el. Nem járnak sikerrel, és úgy alakulnak a dolgok, hogy az ifjú királynőt, Amidalát (Natalie Portman) magukkal kell vinniük, de az űrhajó meghibásodik, és kénytelenek leszállni a nem túl kies Tatuin bolygón, ahol találkoznak egy igen különleges gyermekkel, Anakin Skywalker-rel (Jake Lloyd), aki rabszolga ugyan, de nagyon erősen áthatja az Erő...

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: star wars fantasy filmkritikák

Rövidfilmmustra #1 : Újratervezés, Sintér, Valaki vacsorára

2014.11.23. 06:00   FroG

A rövidfilmek mindig is egyedi művészeti irányvonalat képviseltek, ezek a darabok ugyanis a rövidségük ellenére próbálnak magvas gondolatokat és élvezetes jeleneteket adni a nézőknek. Az ilyen filmek készítőinek nehéz dolguk van, ugyanis a kevés játékidő miatt szinte lehetetlen valódi karaktereket bemutatni, hogy a történetkibontásról ne is beszéljünk. Ebben a kötetlen időközönként visszatérő mini-rovatban ezekről a filmekről szeretnék rövid kritikát írni.

Újratervezés

Rendező : Tóth Barnabás / Játékidő : 12 perc

Az Újratervezés az a rövidfilm, amely az utóbbi időben szokatlanul nagy visszhangot kapott, kis túlzással állíthatjuk azt is, hogy még a csapból is Tóth Barnabás alkotása folyt. Nem csoda tehát, hogy az elismerő kritikák és a rengeteg megosztás miatt én magam is valami forradalmira számítottam, az élmény ugyanakkor talán pont ezért volt kissé felemás. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az Újratervezés rossz alkotás lenne, sőt, egy kifejezetten lelkes, humoros de mégis szívhez szóló darab, ugyanakkor a sokak által hangoztatott érzelmi áttörést nálam nem sikerült elérnie, hisz láttunk már ehhez a koncepcióhoz hasonló alkotást eleget. A színészválasztás ugyanakkor tökéletes: Pogány Judit abszolút szimpatikus és lélekmelengető jelenség, Kovács Zsolt pedig jól érzékelteti a karaktere finom drámai élét. A film itt tekinthető meg.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: rövidfilmmustra

White Bird in a Blizzard (2014)

2014.11.22. 20:00   danialves

white-bird-in-a-blizzard-2391916.jpgA független filmek mindig is azzal hívták fel a figyelmet magukra, hogy valamit mindig másképp próbáltak tenni, mint a mainstream alkotók. A White Bird in a Blizzard alapötletéből például könnyen lehetett volna egy klasszikus krimit faragni, amely aztán mérsékelt sikert arat a pénztáraknál, de Gregg Araki nem ezt az utat választotta. Azonban alkotása számomra azt példázza, hogy annak ellenére, hogy valamit másohgy akart csinálni, abban nem volt már biztos, ez pontosan mi is lenne. 

Kat Connort (Shailene Woodley) egy délután azzal fogadja édesapja (Christopher Meloni), hogy édesanyja, Eve (Eva Green) egyszerűen eltűnt. A körülményeket és az okokat ők sem tudják pontosan, és mivel a rendőrség sem képes segíteni, kénytelenek beletörődni a helyzetbe. Ez a lánynak egészen könnyen megy, és az ő visszaemlékezéseiből az is kirajzolódik, miért: Eve soha nem volt boldog a házasságában, ennek köszönhetően pedig mind férje, mind lánya életét igyekezett pokollá tenni.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: dráma filmkritikák

Udvari bolond / The Court Jester (1955)

2014.11.22. 12:00   FilmBaráth

Court Jester 5.pngMiről ismerszik meg az angolok törvényes királya? Lekopogom a fán, hogy nem a bíborszínű pimpernel ugrik be elsőre, pláne nem a fenséges popsin. Ha eltaláltam,, akkor ideje megnézned ezt a fergeteges vígjátékot, amely konstans nevetőgörcsöt okoz, csipiszt mutat a komolyságnak, többek között  tutira nem fogod tudni követni, hogy hol virul a pirula, az olasz udvarban érezni magad jó lesz, hidd el! Tökéletesen szórakoztató,  nagyon jó film, érdemes adni neki egy esélyt!

Anglia trónján a trónbitorló Roderick (Cecil Parker) ül, azonban kiderül, hogy a törvényes király, egy csecsemő él, az erdőben bujkáló szabadságharcos, a Fekete Róka védelme alatt. Amikor hajtóvadászat indul a gyermek előkerítése érdekében, a vándor színészre, Hawskins-ra (Danny Kaye) és egy bájos harcostársára, Jean-re (Glynis Johns) vár a feladat, hogy elrejtse. A dolgok úgy alakulnak, hogy a tehetséges fiatalembernek el kell játszania Giacomónak, a bolondok királyának, a király bolondjának szerepét és a játék halálosan komolyra fordul...

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: vígjáték családi filmkritikák

Körberajzolva / Je fais le mort (2013)

2014.11.22. 06:00   Gaben No.1

je-fais-le-mort-big.jpgA francia komédiákat, nem igazán szoktuk komálni, mert itthon a frankofón vígjátékok renoméját alapjaiban rombolta le a legolcsóbb, kereskedelmi tv-ben minden hónapban lenyomott ezermilliomodik csendőrös Louis de Funès film, a maga avítt, pojácáskodó humorával (mondom ezt úgy, hogy a Jákob rabbi az egyik kedvenc vígjátékom). Mi tagadás, a funèi örökség még a mai napig is erőteljesen érződik az ilyen filmeken, ezért sem szoktuk őket tárt karokkal várni. De vajon mi a helyzet a „Körberajzolva” című filmmel?

Jean Renault (François Damiens) egy harmadvonalas, Edward Furlong-ot idéző pályafutású párizsi színész, aki kétségbeesésében elvállal egy olyan munkát, ahol egy rendőrségi rekonstrukciós eljárás során el kell játszania az áldozatot egy kicsi faluban, az Alpokban. Az eljárást a szemrevaló bírónő, Noémie (Géraldine Nakache) vezeti. De persze, mint minden hasonló filmnél, pár dolog nem stimmel, és a főhős nyomozása segítségével végül fény derül a nagy megfejtésre.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: európai krimi vígjáték filmkritikák

A bestia / The Relic (1997)

2014.11.21. 20:00   FilmBaráth

the relic.jpg21 éves koromban ezerszer nagyobb feminista voltam, mint mostanában, ezért amikor anno valamelyik előzetesben megláttam, hogy egy rusnya lény kígyószerű nyelve túl közel kerül Penelope Anna Miller dekoltázsához, azonnal hatállyal kijelentettem, hogy én egy ilyen, a nőket emberi mivoltunkban megalázó filmet soha az életben nem fogok megnézni.  (mai eszemmel jót mosolyogtam a történeten). Ezt az ígéretet be is tartottam, egészen mostanáig, amikor egy kedves olvasó tőlem kérte a filmről szóló kritikát. Habár az ominózus jelenet már egyáltalán nem kavart nagy viharokat a lelkemben, mégis azt kell mondanom, hogy jó döntést hoztam egykoron, azzal, hogy kihagytam az életemből ezt a filmet, amelynek akadnak jó pillanatai, de összességében egy közepes horror, amelyet kizárólag Penelope Ann Miller miatt érdemes egyszer megnézni.

Titokzatos haláleset történik a chicagói múzeumban, a nyomozással Vincent D'Agosta őrmestert (Tom Sizemore) bízzák meg. Egyre inkább arra mutatnak a jelek, hogy egy furcsa lény rejtőzködik a falak között, akinek egyetlen célja az emberek gyilkolása. Amikor Dr. Margo Green (Penelope Ann Miller) jó barátja is az áldozatául esik, tudományos eszközökkel próbál megoldást találni a rejtélyre. Azonban a nyomozás nem halad, eljön a kiállítás megnyitójának napja, amelyen tragikus és véres események sora következik be...

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: horror filmkritikák

Letaszítva / Fallen (1998)

2014.11.20. 12:00   danialves

fallen.jpgÁllítólag Nicholas Kazan forgatókönyvírónak a film egyik jelenete pattant ki először a fejéből, és utána írta meg ez alapján a forgatókönyvet. Hatalmas ziccer, de ki kell mondanom, hogy látszik is a végeredményen, hogy nem egy tudatos koncepció, hanem egy kósza ötlet eredménye. Mert sajnos a Letaszítva maximum csak az alapötlet szintjén működik.

John Hobbes nyomozó (Denzel Washington) sikeresen a rács mögé dugott egy kegyetlen sorozatgyilkost, akit annak rendje és módja szerint ki is végeznek. Azonban a gyilkosságok a halála után is folytatódnak, az idő előrehaladtával pedig egyre inkább kizárható, hogy egy tettestársról vagy egy másolóról lenne szó. Ezzel párhuzamosan pedig Hobbes-t az a gyanú keríti hatalmába, hogy talán nem is emberi erőkkel áll szemben.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: krimi thriller misztikus filmkritikák

Puszta formalitás / Una Pura Formalitá (1994)

2014.11.19. 12:00   Powerful900

a-pure-formality-gérard Depardieu-onoff.jpgEgyszer már volt szerencsém pár éve Giuseppe Tornatore húszéves alkotásához és akkori emlékeim szerint elkönyveltem egy maximálisan korrekt és fordulatos kriminek, amit egyszer izgalmas volt megnézni. A minap sikerült éjjel elcsípnem és megnéznem újra. Az élmény pedig azt igazolja, hogy érdemes újrázni néhány filmet, főleg akkor, ha évek telnek el két megtekintés között. Mert amikor először láttam, akkor még nem tudtam azt, amit most konstatáltam: számomra ez a filmgyártás egyik legnagyobb mesterműve.

Zuhog az eső egy rejtélyes éjjelen. Egy olyan éjjelen, ahol gyilkosság történt. Az elismert íróra, Onoffra (Gérard Depardieu) vetül a gyanú árnyéka, aki a bűntett helyszínétől nem messze menekül, amikor is a rendőrség elkapja őt és beviszik kihallgatásra. A gond csak annyi, hogy az író elméje kissé zavaros, emlékképek hiányoznak az életéből. Ezt a kemény diót akarja mindenáron feltörni a felügyelő (Roman Polanski), hogy aztán egy fordulatos, roppant feszült játszma alakuljon ki a két főszereplő között.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: krimi thriller dráma filmkritikák

Véres Valentin / My Bloody Valentine (1981)

2014.11.19. 06:00   Werewolfrulez

my-bloody-valentine-killer-hot-dog-boiling-water-1981.jpgA Smoking Barrels blog olvasóközönségéből legtöbben a 2009-es gyártású, 3D-s remake kapcsán ismerhetik ezt a mára "elfeledett klasszikus" kategóriába emelkedett kanadai horrorfilmet. A remake legnagyobb erénye az volt, hogy gore-ban gazdag mulatságnak számított, és ennek kapcsán sikerült rendesen kihasználnia a harmadik dimenzió nyújtotta lehetőségeket. Magyarul: nem elég, hogy hektószámra fröcsögött benne a vér, még a mozinéző képébe is csapódott minden. Az eredeti verzió értelemszerűen nem bírhatott a 3D adta lehetőségekkel, így felmerül a kérdés, hogy milyen tulajdonságai segítségével tudott kvázi-kult státuszba kerülni?

A film története egy slasherhez képest viszonylag jól összerakott, de annyira már nem, hogy pusztán a sztori többé-kevésbé maradandó körülrajongásra predesztinálja a művet. Adott egy kisváros, ahol a lakosok egy része már generációk óta a helyi bányában dolgozik. A városkában kereken 20 éve nem ünneplik a Valentin-napot, mivel anno véres események kötődtek hozzá. A helyi legendárium szerint Harry Warden, egy tömeges bányabaleset egyedüli túlélője kegyetlen bosszút állt azokon, akik cserbenhagyták, és megtiltotta, hogy a helyiek valaha is ünnepeljenek a baleset napján, február 14-én. A két évtizeddel ezelőtti mészáros most, hogy a lakók újra  bulit szerveznek a Valentin-napra, visszatérni látszik, és vérszomjasabb, mint valaha...

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: horror klasszikus filmkritikák

ComingSoon - 2014. november 20.

2014.11.18. 20:00   danialves

Erről a hétről Az éhezők viadalának legújabb felvonása takarította el a komolyabb ambícióval rendelkező vetélytársakat, így csak néhány európai film próbál valamifajta ál-konkurenciát jelenteni. Úgyhogy akik nem rajonganak Katniss Everdeenért, vagy éppen hallgatnak ránk, azokra sok izgalom nem vár most csütörtöktől. Még szerencse, hogy a múlt heti adagból még mindig lehet válogatni.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1.rész / The Hunger Games: Mockingjay - Part 1

Ha van kizárólag a pénz miatt készített film, akkor ez az: a nagy sikerű franchise legújabb darabja annyira felesleges, hogy szinte látni, ahogyan kilopja a zsebünkből egy mozijegy árát. Bővebben kritikánkban.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: comingsoon

2001: Űrodüsszeia / 2001: A Space Odyssey (1968)

2014.11.18. 12:00   FilmBaráth

2001-a-space-odyssey-original.jpgKik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk? Ritka az olyan film, amely ilyen mély filozófiai kérdésekre keresi a választ, még ritkább az olyan, amelyik olyan jól teszi azt, hogy életre szóló élményt tud nyújtani. Kubrick zsenije kellett ahhoz, hogy megszülessen minden idők legjobb sci-fije, a műfaj legnagyobb klasszikusa. Nőiesen bevallom, ifjabb éveimben nem igazán értettem ezt a filmet, régen láttam, de úgy gondoltam, hogy a Csillagok között bemutatója előtt itt az ideje az újrázásnak, és ennél jobb döntést nem is hozhattam volna. Katartikus élmény, kivételes alkotás, kötelező darab!

Az emberiség hajnalán egy majomcsapat közelében feltűnik egy titokzatos fekete monolit. Nem tulajdonítanak neki jelentőséget, de mégis megváltozik az életük: felfedezik az eszközhasználatot egy állati csont segítségével, elindulnak az emberré válás rögös útján. Sok millió évvel később az űrkorszakban élő utódaik ismét felfedezik a monolitot, a rejtély megoldása érdekében egy kutatócsoport indul a Jupiterre, amelynek vezetője, Dr. Dave Bowman (Keir Dullea) nem is sejti, hogy mekkora veszélyt jelent a legénység számára Hal, a fedélzeti számítógép...

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: sci-fi klasszikus stanley kubrick filmkritikák

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész / The Hunger Games: Mockingjay - Part 1 (2014)

2014.11.18. 06:00   danialves

mockingjay.jpgHa egy filmtrilógiából már a második rész sem volt több egy semmitmondó átvezető videónál, akkor mire számítson az ember a kettébontott finálé első fele kapcsán? Kézenfekvő válasz, hogy az aranytojás tojó franchise-okat kizárólag pénzéhségből nyújtják addig, amíg lehet, tehát semmi jót. De legyen bár ez közhely, ennél a filmnél ékesebb példája nincs és nem is lesz annak, milyen az, amikor egy produkció csakis rideg anyagi érdekek mentén készül el.

Katniss (Jennifer Lawrence) a Mészárlás borzalmait igyekszik kiheverni, de nincs sok ideje: a lázadók Coin elnök (Julianne Moore) vezetésével őt szeretnék megnyerni a mozgalom arcának. Így főhősünknek egyszerre kell megküzdenie otthona elvesztésével, a Kapitólium fogságába esett Peeta iránt érzett aggodalommal, valamint azzal, hogy most a másik oldal akar belőle tévésztárt csinálni.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: sci-fi filmkritikák

Kontroll (2003)

2014.11.17. 12:00   FroG

kontroll2.pngA magyar műfaji filmek palettáját eléggé ritkán színesítik valódi thrillerek, pláne manapság. A Kontroll ugyanakkor nem csupán a thriller elemei miatt fontos alkotás, sokkal inkább azért tud a mai napig is már-már kult státuszban „tetszelegni”, mert úgy mesél a magyar valóságról, hogy a mondanivaló oltárán nem áldozza fel a valódi filmélményt. Antal Nimród debütáló filmje ebből adódóan egy furcsa hibrid: szürreális, de mégis életszerű, thrilleri és humoros elemekkel dolgozik, ugyanakkor mégis egy kőkemény karakterdráma.

A történet középpontjában egy különc ellenőrcsapat áll, akik nap mint nap kényszerűek szembesülni az emberi sötétséggel. A vezetőjük Bulcsú (Csányi Sándor) egy igazán különös és titokzatos alak: igyekszik titkolni a múltját, ugyanakkor folyamatosan a metró aluljáróiban és megállóiban tartózkodik.

tovább »


Ha tetszett a poszt, lájkold blogunk Facebook-oldalát is!

Címkék: thriller dráma filmkritikák