Utazók / Passengers (2016)
2017. január 17. írta: AldoWinnfield

Utazók / Passengers (2016)

passengers-movie-2016-images-pratt-lawrence_1.jpg

A Passengers sztárfilm. Olyan alkotás, amely nagyban épít két főszereplőjének imázsára, népszerűségére és tehetségére. Chris Pratt napjaink egyik legfelkapottabb arca, aki igazából csak két évvel ezelőtt, A galaxis őrzőivel futott be, azóta viszont sorra kapja a nagy feladatokat. Az olyanokat, amiknél elsősorban nem a tehetségére van szükség, hanem az arcára, a kisugárzására, lazaságára. Pratt pedig ezt csuklóból hozza, kiválóan ráérzett arra, hogy mit tud és ezt hogyan lehet kamatoztatni. Sztár alkat, így, hogy lefogyott és 'férfivá gyúrta" magát a Parks and Recreation lökött, kisgombóc Andy-je után. A Passengersben a párja pedig az a Jennifer Lawrence, aki fiatal kora ellenére már Oscar-díjas, több jelölése is van, bizonyított már nagy franchise főszerepében és kis filmekben egyaránt. Hollywood egyik kirakatfigurája, aki mindig tud valami frappánsát nyilatkozni, totál lökött, szép és még tehetséges is. Szinte tökéletes. Ők ketten nagyjából a legjobb dolog, ami a Passengers körül történhetett, és ha nem kedveled őket, véleményem szerint véletlenül sem érdemes pénzt áldozni a mozijegyre. Hiába a feketelistás forgatókönyv, ami évekig keringett a rendszerben és kiválónak tartották, hiába az érdekes alapfelvetés és a szuper első egy óra, a film a második felében annyira szétesik, hogy elsősorban a két szimpatikus főszereplő miatt maradt meg kellemes élményként.

passengers.jpg

A legfontosabb, amit érdemes tisztázni a Passengers kapcsán az az, hogy a sci-fi rész meglehetősen háttérbe szorul a romantikus szál mögött. Kicsit olyan ez, mint a Twilight sorozat, ami szintén a szerelmi kapcsolatot helyezte a fókuszba, a vámpírlét horrorisztikus valója kevesebb szerepet kapott. Megijedni azonban nem kell. Ez a film sokkal minőségibb, jobban megírt, eljátszott és megrendezett, mint bármelyik darab az imént említett szériából. (Nem mintha ez önmagában nagy erény lenne.) A Passengers három, kiválóan elkülöníthető részből épül fel. Az első jó fél óra a legemlékezetesebb: Pratt karaktere felébred a hibernálásból az űrhajón. Egyedül, hiába van ötezer utastársa és akkor a legénységet még nem is említettem. A gond ott van, hogy a 120 éves utazásból mindössze 30 esztendő múlt el, így mást felkelteni kvázi gyilkossággal érne fel. (Vagy mégsem? Kínzó kérdés... Ímmel-ámmal kibontva.) Emberünk így kísérletet tesz kapcsolatba lépni a Földdel, és mindent megpróbál, hogy vissza tudjon térni a mély álomba. Nem sikerül neki, így egyetlen társával, egy android csapossal tengeti mindennapjait. Pratt itt nagyon él. Nyomja a one man show-t, kisugárzása átüt a vásznon. Lelki vívódása is hiteles... De azért az megjegyzendő, hogy túl mélyre nem néznek a nyúl üregébe. Ártott volna annak a könnyed, populáris vonalnak, ami a film sajátja.

A második felvonásba megérkezik a nő. Hogy milyen körülmények között, az érdekes: elítélendő vagy érthető döntés eredményeként. Kicsit talán mindkettő. Mindenesetre ezzel sem kezd sokat a forgatókönyv. Felszínes filozofálgatás van róla maximum, viszont bejön a képre a romantika. A két főszereplő között a kémia működik, így lendületből veszi az akadályokat a film. Néhány humorbonbon, egy-két visszafogott szexjelenet és máris következik a végső harmad, ami gajra vágja az addig felszínesen szórakoztató Passengerst.

img_35541.jpg

A játékidő során egyre-másra bukkannak fel jelek arra vonatkozóan, hogy valami nincs rendben a hajóval. A finálé szólhatott volna szimplán a két emberről, illetve az ő kapcsolatukról, de kellett valami plusz külső fenyegetettség, heroikus megmozdulások, könnyes búcsú... Szóval jól bevált hollywoodi megoldások következnek itt, meglehetősen bután és elsietve megmutatva. Számomra borzasztóan összecsapottnak érződött ez a rész, mind a karakterek reakcióit, mind az eseménysorozatot illetően. Talán itt ütött vissza az, hogy a pillesúlyú romantikázás közben elfelejtették árnyalni a dolgokat a készítők. Hibának éreztem azt is, hogy a film feloldja a két szerelmes és egy android felállást, sok értelme ennek nem volt. Leginkább csak annyi, hogy így egyszerűbb volt a végére érni bizonyos kérdéseknek, megnyitni bizonyos utakat. Lusta írói megoldás ez így... A Passengersnek egyébként több ponton is vége lehetne, és mindegyik bátrabb megoldás lenne, mint amit végül kapunk: érthető, hogy ezt a befejezést választották, de szeretni kevésbé tudom miatta a filmet.

Amire viszont nincs panaszom, az a látványvilág. Ugyan eredetinek nem mondanám, de totál ízléses minden tekintetben az, amit kapunk: az űrhajó külső dizájnja például fantasztikus, a belseje pedig pont olyan, amilyennek egy 'Űrtitanicot” elképzelne az ember. Lekerekített formák, egyszerre futurisztikus, mégis barátságos helyiségek jellemzik. A zenéről is hasonlókat tudok mondani: nem egy világmegváltó darab, de többször is azon kaptam magam, hogy kifejezetten figyelem és élvezem a taktusokat. Nem csak aláfestő motívumként működik tehát Thomas Newman muzsikája.

Összességében azért érdekes darab ez a Passengers. A nagy kritikai össztüzet szerintem nem érdemelte ki, mégsem mondanám jó filmnek. A legnagyobb baja pedig az, hogy csak egy romantikus darab az űrben. Ezer meg egy momentum van benne, ami szinte könyörgött azért, hogy bővebben is ki legyen fejtve, s majd mind elsikkad. Többet kellett volna foglalkozni a csak érintőlegesen, vagy éppen alig kidolgozott kérdésekkel, mélyebbre ásni a karakterek közti kapcsolatban, a hajón töltött életük buktatóiban. Az sem érdekelt volna, ha fél órával hosszabb lesz a végső mű. A kihagyott ziccerek sokasága egyszerűen zavar, mint ahogy az összecsapott utolsó harmad is. Ennek ellenére vállalható, két sztárjának köszönhetően egyszerűségében is többnyire élvezetes film a Passengers, de kifejezetten keserű szájízt hagyhat maga után mindazok között, akik nem érik be szimpla rutinmunkával.

6/10

A film adatlapja a MAFAB oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1912121543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.01.17. 10:20:40

Sok mindent olvastam mire megnéztem. De basszus nekem tetszett. A látványvilág és a háttérsztori annyira jó, hogy komolyan kíváncsi lettem volna annak jobb kinyitására. Kát hogy ez így is marad.
Vicc de lehetett volna hosszabb, és annyir elemezni a nő oldalát ebbena szituációban, ahogy a férfi egy évig magányosan volt.
Ha valami ez megért volna egy 10 részes minisorozatot. Simnán belefért volna.
zene szintén jó volt.

Vödör1 2017.01.17. 12:38:06

Szerintem, a kritikákkal ellentétben, ez egy elég jó film volt, érdekes morális kérdésekkel, nálam 7,5/10

AldoWinnfield 2017.01.17. 13:02:41

@Vödör1: Pont ezeket a kérdéseket mismásolta el a film szerintem.

Nietzsche. 2017.01.18. 06:26:50

Nem értek egyet, Az Utazók nagyon jó film. Nem akciók sorozata és ne várjunk tőle nagy sci-fi jeleneteket se, de elgondolkodtat, elvarázsol. Óriási a sztori, nagyon jó a befejezés és hatalmasat alakítanak a főszereplők is. Kár lett volna kihagynom, mindenkinek csak ajánlani tudom. Pont azokért a dolgokért többek közt, melyeket ez a poszt a negatívumok közé sorol! Nálam 8-9 -es értékelést kapna.

AldoWinnfield 2017.01.18. 10:40:05

@Mr. Rick Blaine: 'Pont azokért a dolgokért többek közt, melyeket ez a poszt a negatívumok közé sorol!" Mármint hogy felszínes, szétesik és nem törődik semmit a kérdéseivel? :)

gandzsaman 2017.01.18. 11:07:05

Szerintem is nagyon jo film, de en nem ertem hol volt itt a romantika. Aki ezt a filmet romantikusnak gondolja az szerintem nem erti az itt fellepo alap problemat. Vagy mar az is romantika ha emberi tarsasagra vagyunk? Szerintem ez egy nagyon jo sci-fi nagyon komoly kerdesekket boncolgatva, foleg annak fugvenyeben hogy ott tartunk hogy telepeseket kuldunk a marsra. CSak hat abba belegondolni a mai embereknek hogy egy utazas 120evig is eltarthat az sok. Nincs viszonyitasi alap es nem ertik. Lasd te is csak egy Titanic fele hajo uthoz hasonlitod ami max 4 honapig tart. Azt barki kibirja emberi kapcsolatok nelkul is, de 120 ev a semmi kozepen egy badog dobozban? Azt sem ertem hogy mit akarsz a karakterek jobb kidolgozasan meg az uto eletuktol? Meg milyen kihagyott ziccerek? Meg mi az a ezer momentum ami nem lett kifejtve? Meg milyen elet buktatoin? Egyaltalan lattad te ezt a filmet vagy a kulonbozo oldalakon irt kritikak es kommentek alapjan irtad ezt a posztot? Szerintem az utobi idok egyik legjobb scifije.

AldoWinnfield 2017.01.18. 11:46:13

@gandzsaman: Most komolyan azt kérdezed, hogy hol volt itt a romantika, és én nem láttam a filmet? :) Jó, persze, nyilván nem láttam és hasból írtam az egészet.

gandzsaman 2017.01.18. 12:27:46

@AldoWinnfield: Ja komolyan kerdeztem. Mert Ti mindig is mas szemmel neztetek a filmeket es irtatok roluk, es amikor toletek is ugyan azt a kritikat olvasom mint tobbi kritikusoktol(akiknek annyi meglatasuk sincs mint egy vakmokusnak) akkor meg kell kerdeznem hogy ezt hogy meg miert meg mi alapon?

Mmarci 2017.01.18. 12:31:32

@gandzsaman: Van akinek ennyi is elég

AldoWinnfield 2017.01.18. 12:41:20

@gandzsaman: Olyan alapon, hogy ez a véleményem. Lehet, hogy nem vagyok eredeti, de csak azért hipszterkedni meg nem fogok, hogy hipszterkedjek. :) Én őszintén örülök neki, hogy neked ennyire tetszett. ( Én is inkább dicsérni szeretem a filmeket...:)

Az utolsó harmadig nekem is bejött, bár addig is csak szórakoztató, de kissé felszínes darabként. Aztán a végére már abszolút átment szerintem buta hollywoodi filmbe.

gandzsaman 2017.01.18. 13:10:46

@AldoWinnfield: Ok. Bar meg mindig nem kaptam valaszt a kerdeseimre, de ezek utan a kitero valaszok utan hagyjuk is. Amugy azt sem ertem hogy jon ide a hipszterkedes? De ezt is hagyjuk. koszi

AldoWinnfield 2017.01.18. 13:21:20

@gandzsaman: Nem kaptál, mert melóból írok, nincs időm hosszan kommentelni. Meg kissé elvette a kedvemet az egésztől ez a ' Láttad te egyáltalán a filmet... " szöveg.

Hipszterkedéssel meg arra gondoltam, hogy csak azért nem fogok pozitív kritikát írni valamiről, mert a többi oldalán lehúzták. 'Mert Ti mindig is mas szemmel neztetek a filmeket " - most lehet, hogy nem. .. :)

Kicknick 2017.01.18. 14:49:37

"így mást felkelteni kvázi gyilkossággal érne fel"
ezt már sokadszor olvasom a héten pedig még csak szerda van...nem lehetne némi saját gondolat is a fikázás mögött? Amúgy vitatkozok a dologgal, ez nem gyilkosság. Mint a film végén kiderült a cicus visszafekhetett volna a dobozba, de inkább boldogan éltek amig meg nem haltak.
Ja hogy erről nem szól a fáma...na itt lett gyanús nekem hogy meg se nézted a filmet csak átirtad a máshol olvasott hasonló xar kritikákat.

AldoWinnfield 2017.01.18. 15:18:27

@Kicknick: A film végén kiderül. De ezt a srác nem tudta, csak később jutott a tudomásáar. Azzal, hogy felkeltette a csajt minimum megfosztotta a teljes élettől: az pedig már megint más kérdés, hogy később a csaj inkább azt választotta, hogy a hajón éli le az életét. Ettől még joga nem volt joga a srácnak ahhoz, hogy felkeltse őt. És azért írtam, hogy kvázi gyilkossággal érne fel, tehát félig-meddig, többé-kevésbé, majdhogynem, szinte, megközelítőleg stb. Tehát a srác lépése minimum megkérdőjelezhető (még ha az ő szempontjából érthető is), más kérdés, hogy végül boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Egyébként meg az, hogy találsz közös pontokat a kritikákban, az azért van, mert hasonlóan értelmezték a filmet ezek az emberek. Nem azért, mert nem is látták azt. De legközelebb majd videózóm magam a film közben, és linkelem az írás mellé. :)

AldoWinnfield 2017.01.18. 16:24:04

@gandzsaman:
Egy magányos ember találkozik egy lánnyal, akivel egymásba szeretnek, s bár kapcsolatuk egy hazugság miatt holtpontra érkezik, végül külső események ismét egymás mellé sodorják őket. Ez nagyon(!) leegyszerűsítve a történet. Szerintem egyértelműen a két karakter, a köztük kialakuló kapcsolat adja a film esszenciáját, azaz az ő románcuk. Ez egy romantikus történet.

Erre rakodik rá a sci-fi vonal, hogy ők egy űrhajón vannak, amit még 90 évig nem tudnak elhagyni, be vannak zárva oda. És szerintem az űrhajóval, illetve a tudományos vonallal sokat nem foglalkoznak. Nem ezen van a hangsúly, szerintem inkább az egyénen, a két főszereplőn.

És én azért érzem azt, hogy nem elég okos a film, és rengeteg kérdést vet fel, amikkel nem kezd semmit, mert akárhányszor felmerülne valami komoly kérdés, tragédia stb., visszatáncol a film, és a könnyedebb utat választja. Tehát vegyük például az egyik fő motívumot: a srác felkelti a csajt. Előtte láttuk a küzdelmét: felkeltse, ne keltse? Rendben volt. Aztán végül ez a kérdés elsikkad, és annyi a konklúzió kb., amit ki is mondanak, hogy 'aki fuldokol, nem nézi, kit ránt magával". A csaj megbocsájtja a srác tettét, főleg külső események hatására (rájuk omlik a hajó, a srác önfeláldozó üzemmódba kapcsol). Meg mert szerelmes, és a racionalitás ilyenkor nem játszik feltétlenül nagy szerepet. Mindenesetre ebből az tűnik ki számomra, hogy a film nem foglal állást arról (és szerintem a nézőnek sem teszi fel a kérdést!), hogy helyes volt-e a srác tette, mindössze arra koncentrál, hogy a két karakter viszonyában ez az információ milyen jelentőséggel bírt.

Az, hogy az utazás sok, ez nem kérdés. Érthető, hogy a srác megtette, amit tett, de nem igazán helyes. Attól függetlenül, hogy végül jóra fordultak a dolgok. Az Űrtitanic kifejezéssel pedig arra utaltam, hogy akárcsak a híres elsüllyedt hajó, ez is új világokba viszi el utasait egy jobb élet reményében, ez is egy nagy vállalkozás, nagy hajó stb. stb.)

Karakterekkel elégedett voltam. Illetve a felébresztett 'Morpheus" szerintem lusta írói megoldás volt, ő egy magyarázó karakter, akinek az a funkciója, hogy a két fő karaktert információkkal lássa el, amiket hasznosítani tudtak a továbbiakban. De ezeket akár megtanulhatták volna maguktól is szerintem. Izgalmasabb lett volna, ha maguktól jönnek rá a dolgokra. Csak azt kicsit nehezebb lett volna megírni, bár nem lehetetlen. Nekem jobban tetszett volna, ha tényleg csak két és fél (az android csapos) karakter mászkált volna a hajón a végéig. De ez már erősen szubjektív.

Kihagyott ziccernek például azt gondolom, hogy: lehetett volna a film vége jóval bátrabb is. A srác feláldozza magát, meghal. A csaj lefagyasztja magát (mert ugye a végén kiderül, hogy ez egy opció), felébred akkor, amikor kell, a legénységgel és az utasokkal együtt. Aztán megírja a könyvét a csodás kapcsolatáról a sráccal. :) Ez megfelelően kidolgozva vállalhatóbb lett volna, mint ez a happy end.
Az életük buktatóin pedig azt értettem, hogy miként küzdenek meg bizonyos szituációkkal. De ez az elejétől fogva értendő, szerintem mind a srác, mind a csaj meglehetősen egyszerűen dolgozta fel a tényt, hogy felébredtek a hajón. De ez nyilván abból adódik, hogy a film jól oldja humorral a komoly helyzeteket, és végig próbál emészthető maradni. A nagyközönségnek kedvez, elsősorban. És ezért nem néznek mélyebbre a nyúl üregébe. Érted, hogy mit próbálok elmondani? Tényleg vannak ebben a filmben tök jó kérdések, amiken el lehet gondolkodni, de szerintem ezeket elmismásolja a film, továbblép rajtuk, és inkább koncentrál a romantikus részekre, a jó humorra, illetve a végén a rossz értelemben vett hollyowoodi megoldásokra (amikor a végén a kötél pont egy méterre a sráctól fogyott el, az például nagyon gáz volt) és happy endre.

Én ezt gondolom a filmről. Amit egyébként eszemben sincs fikázni, Kicknick sem tudom, hogy miért gondolja ezt. Pusztán ez a véleményem, így érzem, ezt gondolom. :)

gandzsaman 2017.01.18. 19:04:16

@AldoWinnfield: Koszi hogy kifejtetted a velemenyed. Nagy tisztelet ezert! Mar ertem a romantikus szalat. Igy kiegeszitve ismet egy jo kritika! Koszi hogy szantal ram idot! Respect.

AldoWinnfield 2017.01.18. 19:20:56

@gandzsaman: Szeretek filmekről írni és beszélgetni. Meg normális módon vitázni. Úgyhogy ha időm engedi, szívesen válaszolok. :)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.01.18. 20:21:23

@AldoWinnfield: Nálam 8/10 a film, de ennyi komment mellett nagyon nem kell kifejtenem a dolgot :)

SPOILER

---

Annyi még, hogy én a végén azért szurkoltam, hogy a fickó meghaljon, és a nő ne tudja lefagyasztani magát, és tudja meg, hogy milyen szar volt a fickónak, és aztán úgy érjen véget a mozi, hogy felébreszt valaki mást... és jöhet a Végtelen határok zenéje a végére ;)

Aztán, mikor láttam, hogy nem opció, csak azon szurkoltam, hogy nehogy már megérkezzenek mindketten visszafagyasztva az úticélhoz - szerencsére nem ez lett. Mondjuk, azon nagyon röhögtem volna, ha a végén a dzsángelből elugrálnak a két generációval későbbi, vérfertőzésből születetett gyerekeik :)

---

Tetszett a movie, bár valóban nem használt ki minden lehetőséget. Na de hátha lesz folytatás, hiszen van még az útnak egy kis szakasza, amit ki lehet fejteni :D

Petrus Rosidus Maximus 2017.01.19. 08:52:52

Az egyik legjobb film volt, amit valaha láttam. Egyértelműen 9 / 10. Elgondolkodtat arról, hogy mi is saját világunkba zártan élünk (mint a főszereplők egy űrhajó fizikai korlátai közt) miközben nincsenek mély kapcsolataink és nem akad olyan ember vagy eszme, akiért vagy amiért bárminemű önfeláldozásra is hajlandóak lennénk. Egyszerre szerelmi történet, szociológiai - pszichológiai témafelvetés, sci-fi és akció. Gazdag filmélmény a gondolkodni tudóknak és azoknak akikbe szorult fantázia.

Aki csak Blockbusterre vágyik, csihi-puhira, szörnyekre meg ilyen szarokra, az persze csalódni fog. Az Utazók, magasabb igényű nézőknek készül. Az, hogy itt a poszter nem tudta "levenni" az egész mélyebb értelmezéseit csak egy dolog. De a legtöbb önjelölt filmkritikus blogger is így járt. Kevés a kivétel, de azért akad! :-)

AldoWinnfield 2017.01.19. 09:24:27

'Elgondolkodtat arról, hogy mi is saját világunkba zártan élünk (mint a főszereplők egy űrhajó fizikai korlátai közt) miközben nincsenek mély kapcsolataink és nem akad olyan ember vagy eszme, akiért vagy amiért bárminemű önfeláldozásra is hajlandóak lennénk."

Tényleg pont erről szól, főleg, hogy a főszereplő srác pont feláldozná magát a végén a csajért, meg a hajóért.

Egyébként olyan film ez, amibe sokat bele lehet magyarázni, ami nincs ott, szóval nyugodtan nyomjátok. :)

Petrus Rosidus Maximus 2017.01.19. 13:51:35

@AldoWinnfield: vagy ott van csak TE nem látod........
.... Egyébként meg igenis ERRŐL szól: feláldoznák egymásért magukat ami a mai világunkban a lehető legritkább. Elgondolkodtat és rengeteg minden van ebben a filmben. Ha észreveszed. Neked nem sikerült. Majd legközelebb testvér

AldoWinnfield 2017.01.19. 13:57:37

@Sgt Hugo Stiglitz: Jó, figyelj, lehet, hogy te vagy az okos. :) Maradj meg ebben a hitben, örülj neki. Nem állok neki vitatkozni, mert nem érdemli meg a stílusod. ( Pedig láthatod, hogy más kommentelőnek kisregényt is írta kommentben. )

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.19. 14:02:12

@Sgt Hugo Stiglitz: Látom, a múltkorival ellentétben most nem write-only üzemmódban vagy, úgyhogy akkor újra megkérdezném, nem érzed kicsit túlzásnak ekkora kapanyéllel a szádban kultúráról okoskodni? ;)

De hová tűnt Columbo felesége? 2017.01.19. 17:29:52

Ha Pratt karaktere nem ébred fel, és a lányt nem ébreszti fel, akkor a hajón mindenki meghal.
A vége után azon morfondíroztam, hogy vajon miért nem született gyerekük, illetve azon, hogy a hajó hogyan volt képes két évig működni a meteorraj ütközés után (és nem volt erre az esetre semmilyen protokoll).
A film egyébként nekem inkább tetszett mint nem, az Érkezés (amit a kritika felmagasztalt) bennem hagyott némi űrt a vége után.
Az Utazóknak vannak hibái, logikaiak és fizikaiak is, de annyira nem rossz alkotás, mint amennyire a kritika lehúzta.

AldoWinnfield 2017.01.19. 18:06:11

@De hová tűnt Columbo felesége?: Kivétel, ha 'Morpheus" felébred és ő megteszi a szükséges intézkedéseket. És igen, mindenki meghalt volna. Amúgy marhaság, hogy az egyre inkább leállóü hajó nem kelti fel automatikusan a lehetőséget, de végül is ez a rendszer is megsérülhetett, akár már az elején is. Meg persze ha van ilyen protokoll, és működik, nincs film.
A 'kritika lehúzta" alatt meg nem ezt az írást, hanem úgy általában érted, ugye? Mert abszolút nem érzem azt, hogy túl kemény lettem volna a filmmel, illetve fikáztam volna.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.01.19. 23:30:21

Most jöttem ki a moziból. Ez a film remek. Biztos van jobb űrfilm nála, de nagyon nem bántam meg hogy erre beültem. Másfajta élmény mint a Rogue one, több mondanivalóval és kevesebb akcióval, de cserébe hölgyet is be lehet vinni rá , anélkül hogy tartoznánk neki utána egy vacsival....

AldoWinnfield 2017.01.20. 09:35:05

@Ződ2000: Randifilmnek tulajdonképpen jó, ebben nincs vita.

De hová tűnt Columbo felesége? 2017.01.20. 09:47:53

@AldoWinnfield:
:-), hát éppen ez az, ez a film azért jöhetett létre, mert nagyon sok kis valószínűségű tényező egyszerre történt meg az űrhajóval és azok utasaival.
A lehúzó kritikát nem erre az írásra értettem, sokkal kritikusabb véleményeket is olvastam. Ez közelebb áll a saját véleményemhez.

Még valami: a vörös óriás melletti elhaladásnál figyeltek, hogy az idő pariban legyen a fél-fénysebességgel, de pont emiatt a metorida-raj becsapódása (a sebesség) nem volt valós, és Jim szeméből legördülő is csúnya volt zéró gravitációban az űrhajón kívül.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.01.21. 17:40:37

@AldoWinnfield: ellentétben a Rogue one-nal, ami után inkább mi tartoznánk szivességgel. De a Passanger nem úgy randis film, mint a Galaxis őrzői, ebben a filmben voltak gondolatok is.

Vödör1 2017.01.23. 18:27:00

@AldoWinnfield: "A film végén kiderül. De ezt a srác nem tudta, csak később jutott a tudomásáar. Azzal, hogy felkeltette a csajt minimum megfosztotta a teljes élettől: az pedig már megint más kérdés, hogy később a csaj inkább azt választotta, hogy a hajón éli le az életét."

Szerintem itt téved sok kritika, köztük a tied is. Mint a filmből is kiderült mindkét szereplő otthagyta a régi életét, és belevágott valami teljesen ismeretlenbe. A csaj 240 év múlva akart visszatérni a Földre amikor már senki akit ismert nem élne, és a jövőbeli Földről sem lehetett semmilyen ismerete. A srác meg egyszerűen egy teljesen új életet akart kezdeni megint csak bármiféle korábbi emberi kapcsolat nélkül az ismeretlenben. Ha így nézzük, akkor ehhez képest az, hogy rátaláltak egymásra egy olyan érzelmi kapcsot jelentett ami értékesebbnek bizonyult ezeknél a jövőképeknél. És ezt próbálta meg elmagyarázni a film, ami láthatóan nem sikerült jól. Tehát, ne a mi saját életünkből induljunk ki, hanem egy olyan helyzetből, ahol már nincs semmiféle kapcsolódásunk a korábbi életünkkel. Az (ön)gyilkosságot a szereplők már azzal elkövették, hogy felszálltak a hajóra.

oofalu 2017.02.28. 10:05:45

@Vödör1: Nagyon egyetértek. Mindketten egy új életre vágytak, ahelyett, amit a Földön éltek. És ennek a vágyott jövőképnek a lehetőségei bizonytalanok számukra a célbolygón is. Azzal, hogy felébredtek pedig felmerült egy új opció.

Bennem két gondolat fogalmazódott mega film kapcsán:

Önzésből magad mellett tartani valakit, csak, hogy ne légy egyedül. (Ezt sokan csinálják egy párkapcsolatban is, miközben nem akarnak igazán elköteleződni és bizonytalanok a kapcsolatot illetően.)

Illetve, ha megtaláltad a társadat, vajon érdemes-e még továbbmenned valami ismeretlen és bizonytalan után kutatva. Főleg ha tudod, hogy két lehetőség közül választhatsz, vagy vele maradsz, vagy elhagyod és keresed tovább azt amiről úgy gondolod az életcélod, és hogy boldoggá tesz.

Ha azonban elhagyod őt és elindulsz, az egy végleges döntés, amit már nem lehet visszacsinálni. Miközben az életcélod és a boldogságod lehet ott áll melletted, az akit már megtaláltál. Te pedig ha mégis elindulnál, lehet egy egész életen át kutatni fogsz valami után, amit sehol, semmiben és senkiben nem találsz meg maradéktalanul. És életed végéhez közeledve lehet rá kell ébredned, hogy az amit kerestél valójában már mellette melletted volt életed hajnalán.

Veder1 2017.02.28. 15:24:53

@oofalu: ez a let elviselhetetlen konnyusege :)
süti beállítások módosítása