Az Árpádok dicső napjairól és szent királyairól legendák szólnak, azonban a dicstelen végnapokról szemérmesen hallgatnak a krónikák. IV, László királyról, aki nem véletlenül kapta a Kun ragadványnevet, még a hozzám hasonló történelemmániás is csak annyit tud fejből, hogy pogány módon élt, volt egy Édua nevű szeretője, és saját kunjai ölték meg. Érdekes, hogy az ő nagyon is különleges személyisége és nem mellesleg a korban nem túlságosan gyakori királygyilkosság nem igazán keltette fel az írók fantáziáját, eddig még nem találkoztam róla írt történelmi regénnyel, ezért nagyon kíváncsian vártam Csikász Lajos új könyvét, amely erről a szerencsétlen sorsú uralkodóról szólt. Kicsit meglepődtem, mert nagyon más volt a stílus, mint az általam eddig az írótól olvasott Az utolsó oroszlánkölyökben, jóval macsóbb és vérgőzösebb volt a történet, romantika nem sok, vaskos humor annál több, a végkifejlet pedig maga a katartikus királydráma. Gyengébb lelkületű hölgyeknek nem ajánlanám (nem most kezdtem történelemi regényeket olvasni, de az utolsó oldalakon nekem is  meg kellett erősítenem a lelkemet, durva volt a bosszú a királyért), azonban azoknak mindenképpen, akiket érdekel egy sötét kor, amelyben a maguk hasznát leső nemesek harapófogójába került uralkodó a léhaságokhoz menekül a problémái elől, hogy pont akkor teljesedjen be a sorsa, amikor végre megemberelné magát, de már nem marad ideje bebizonyítani, mennyivel erősebb benne az Árpádok vére, mint a kunoké. Ármány, hatalom, érdek, szerelem, nagyravágyás, árulás és hűség keveredik mesteri módon a történetben, amelyek együtt egy olyan tragédiához vezettek, amelynek következtében kihalt az Árpád-ház (a történelmi hűség kedvéért tegyük hozzá, hogy az 1290-ben meghalt IV. László után még volt egy III. András nevű uralkodónk is, de ő származása nem kicsit volt zűrös, hivatalosan vele szállt sírba az uralkodóház, hogy aztán több éves interregrum után felvirradjon az Anjouk kora). A könyv szórakoztató ugyan, de határozottan drámai vonásokkal rendelkezik (nyilván a témája miatt is), rengeteg szívet tépő jelenettel és földhöz vágó fordulattal. Letaglózó erejű történelmi kalandregény, amely tévésorozat után kiált.

1286-ban Erzsébet anyakirályné az udvarba rendeli rokonát, Arbuz kun főurat, hogy próbálja valamennyire kordában tartani szenvedélyes és léha fiát, Lászlót. Az ifjú uralkodót sokkal jobban érdekli szeretője, Édua, mint az országos ügyek, jobban szeret kun módon élni, mint keresztényként. Olyan istentelen életet él, hogy még a kiátkozására is sor kerül, amely tovább gyengíti hatalmát, amely amúgy is megrendült egy vesztett csata után. De az igazi veszély onnan érkezik, ahonnan sohasem számított volna rá...

Egy előzménykötetről van szó, a szerző Anjou-lobobók alatt című sorozatához kapcsolódik (amit én eddig sajnos még nem olvastam, de most nagyon kíváncsi lettem), de önmagában is kerek történet, nem szükséges ismerni hozzá a későbbi eseményeket (nyilván volt néhány utalás, ami nekem nem tűnt fel, de ennél nagyobb bajom ne legyen). Teljes képet kapunk a korról, amelyben a nagy királyok hatalma már meggyengült, a főurak egyre erősebbek lettek, semmitől sem riadtak vissza, hogy növeljék a hatalmukat és a vagyonukat, a politikai helyzet folyamatosan változott, de az uralkodó személye még összetartotta az országot. László nagyon nem volt könnyű helyzetben, heves kun vére és az Árpádok erkölcsi nagysága folyamatosan csatázott zilált lelkében, és mivel hamar elveszítette az édesapját, nem volt senki, akire igazán támaszkodhatott volna, ráadásul érezte, hogy folyamatosan csökken a hatalma. Arbuz gyorsan rájött, hogy mennyire befolyásolható a fiatal uralkodó, és úgy döntött, hogy a saját céljaira fogja felhasználni, miközben fogalma sem volt, milyen tragikus eseményekhez fog vezetni ármánykodása. Miközben egyetlen pillanatra sem ülnek le a történések, megismerhetjük a kor legjelentősebb szereplőit Borsa Kopasztól kezdve Csák Mátén át Éduáig. A nemesek és a közrendűek szempontjából is bemutatásra kerül ez hanyatló kor, amelyben mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti és próbálja túlélni a mindennapokat. Ez nem a romantika kora volt, de azért a szerelem sem maradt ki a történetből, azonban korántsem ezek a nemes érzelmek játszák a főszerepet ebben az igazán magyarosch királydrámában.

Brutális kor volt ez, amelyben semmilyen erkölcsi gát nem állt senki előtt, aki előbbre akart jutni a ranglétrán, ha kell, öltek, cselt vetettek, elárultak akárkit az urak és a szolgák egyaránt, egy végtelen intrika volt az élet, amely elől László érthető módon az élvezetekbe menekült, hogy aztán az édesanyja halála kijózanítsa, de sajnos már túl későn. A nőknek nem sok beleszólásuk volt az eseményekbe, Erzsébet anyakirálynén kívül egyetlen igazán erős női karakter sem volt a történetben, a legendás Éduát csak a szerelem érdekelte, a politika nem, a többi női szereplő pedig csak arra a sorsra rendeltetett, hogy beleszeressen egy-egy férfi karakterbe, de érdemben nem tudtak tenni a saját sorsuk alakulásáért. Rengeteg az erőszak a történetben, van itt minden a nők megerőszakolásától kezdve a lovakkal történő szétszaggatáson át a szétdarabolásig, szegény olvasó csak döbbenten pislog időnként, pláne, amikor a végén megtudja, hogy főként a történelmi tényekkel kellett szembesülnie, nem voltak lányos ábrándjaim ezekről az időkről, de megrendítő volt olvasni ezeket a sorokat.

A drámai történet ellenére időnként hatalmasakat nevettem, és határozottan javult a szókincsem ízes káromkodások terén, vagyis az író ügyesen oldotta az olvasóban az időnként fellépő sokkot, az akció és az érzelem tökéletes egyensúlyban volt, az intrikák szövevényes útjait nem volt könnyű követni, de minden szereplőnek megismerhettük a motivációit, ami érthetővé, ha nem is megbocsáthatóvá tette az általuk elkövetett tetteket. Az egyetlen problémám ezzel a vaskos, de rendkívül gyorsan elfogyó történettel az volt, hogy a vége egy kicsit túl sok volt, hangyányival kevesebb talán több lett volna, de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a kiváló könyvnek, amely megmaradt történelemi kalandregénynek, de a műfajban megszokottnál jóval sötétebb lett a tónus. Emlékezetes darab, amely egy olyan korba visz el bennünket, amelyről nem túl sokat tudunk, és miközben remekül szórakozunk, történelmi tudásunk is szinte észrevétlenül gyarapszik, megismerhetjük IV. László jellemének sokszínű árnyalatait, azt, hogy miért alakult úgy, hogy csak a kunokban bízott meg, és mi vezetett odáig, hogy végül saját hívei oltották ki az életét. Érdem- és érzelemdús alkotás, érdemes elolvasni.

9/10

A könyvet a Gold Book Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.