Azért akadt meg a szemem ezen a könyvön, mert a 2018-as Hugo-díjra jelölt listára került, és szó, ami szó, megtetszett a borító is. Akár tetszik, akár nem, egy könyvnél fontos tényező a borító. Megkerestem a könyv eredeti amerikai kiadását – nem szoktam ilyet csinálni –, és hát az eredeti kiadás borítója alapján lehet, hogy nem keltette volna fel az érdeklődésem. Az írónő, Mur Lafferty számomra ismeretlen volt, sajnos magyar nyelven nem jelent meg más írása, kivéve egy novella egy Star Wars antológiában. Egy amerikai hölgyről van szó, aki eddig főleg az urban fantasy műfajában írt, és 2013-ban elnyerte a legjobb új írónak járó John W. Campbell-díjat. Első science fiction írásaként született meg a Hat ébredés 2017-ben. Saját elmondása szerint egy számítógépes játék az FLT (Faster Than Light) adta az alapötletet a történethez. A könyvet olvasva hamar megfogalmazódott bennem az a felismerés, hogy több kortárs sci-fit kell olvasnom. Olyannyira magával ragadott a történet és annak hangulata, hogy igazán jól éreztem magam olvasás közben.
A Dormire nevű űrhajó úton van a Tanu Ceti csillag körül keringő bolygóra, az Artemiszre, azért, hogy az emberiség első ízben népesítsen be egy Földhöz hasonló világot. A terv az volt, hogy a hosszú évtizedekig tartó úton klónokból álló legénység irányítja majd a hajót, akik életük végén egyszerűen csak lecserélik testüket egy fiatalabb, frissen klónozott testre. Ez a mi világunkban egyelőre megvalósíthatatlan technológia, a könyv jelenében viszont már századok óta elérhető valóság. De a hajón egy nap valami hiba történik, a mesterséges magzatvízben ébredő klónok az elmúlt majdnem ötven év emléke nélkül ébrednek. Csak a kilövés előtti partira emlékeznek. Egy ideig annak sincsenek tudatában, hogy már úton vannak, előző testeik pedig vérbe fagyva lebegnek a klónozó helyiségben. Hamar kiderül, hogy van egy hetedik legénységi tag is az orvosi szobában, és kezdetét veszi a nyomozás a gyilkos után…
Az első dolog, amit az ember észrevesz kézbe véve ezt a könyvet, hogy igen kellemes a fogása annak ellenére, hogy 363 oldalt tartalmaz a kiadás. Mint már mondtam, a borító engem nagyon megfogott, van benne valami hangulat, valami intimitás, kis meghittséggel karöltve. A két női alak testtartásából érződik valami keserű fáradtsággal teli reménytelenség, de ugyanakkor a háttér kékje igazán kellemes hatást ad. A könyvet kinyitva kellemes, könnyen olvasható betűméret fogad, amit szintén fontosnak tartok, és egy kissé különc szokásomnak eleget téve meg kell állapítanom, hogy jó illata van a kötetnek. Nem vicc, az első dolgom minden új könyv olvasása előtt, - legyen az régi vagy új, könyvtári vagy saját – hogy jó alaposan megszagolom végig lapozva az egész kötetet. Na, ezt a feelinget nem tudja visszaadni az e-book soha.
Az első dolog, amivel szembetalálkozik az olvasó egy jövőbeni törvény kiegészítő záradéka. A történet idővonalában igen hangsúlyos ennek a záradéknak az elfogadása. Sok történés ide érkezik meg, vagy éppen innen indul ki. Én személy szerint örültem ennek a záradéknak, az a fajta olvasó vagyok, akit meg lehet venni egy-két, az adott olvasmány világából származó plusz információval. Legyen az térkép, életrajzi adatok, családfa, egy adott törvény paragrafusai, vagy egyéb más feljegyzés. Nem tudom miért, de az ilyen adatokkal én sokkal komplexebbnek érzem az adott világot, és a benne játszódó történet is hitelesebbé válik számomra.
Lafferty stílusa igazán lendületes, olyan szépen és mégis egyszerűen fogalmaz, hogy az embert magával ragadja a történet folyása olyannyira, hogy észre sem vesszük, és már el is olvastuk az első ötven oldalt. Különösen élvezetessé teszi a történetet az, hogy az író rövid fejezetekbe tagolja a történetet. A karakterek az első pillanattól szerethetőek, no persze nem a szó szoros értelmében, vannak rendkívül utálatos, nehezen elfogadható szereplők is, de mégis olyan alakok ezek, akikért megéri izgulni, vagy éppen akiket megéri utálni, mert teljes mértékben rászolgálnak az utálatra. Külön tetszett az, hogy a legénység múltjába is betekinthetünk pár, a történet folyásába beillesztett fejezet erejéig. Számomra ezek voltak a legizgalmasabb részek, a klónok titkain kívül szépen lassan megismerhetjük a jövőt is. Semmit sem kapunk készen, hogy nesze itt egy komplex jövőkép, aztán kapkodhatod a fejed, hogy hányadikán van május elseje. Szépen fokozatosan jutnak el az információk az olvasóhoz.
A világ kidolgozottsága igazán részletes, szemmel láthatóan az írónő figyelt az apró részletekre, és bizony ezen is múlik egy jó sci-fi történet. Fontos az, hogy hitelesen legyen ábrázolva, a súlytalanságban hogyan, miként viselkednek a folyadékok, fontos, hogy ha van egy mesterséges gravitáció, az hogyan és miként hat egy hajóra és a legénységére. Nagyon tetszett, hogy a világűrben való közlekedést sem egyszerűsítette le a szerző arra, hogy jobbra vagy balra. Ennek a hajónak van pályája, amiről el lehet térni, vagy éppen vissza lehet gyorsítani. Az sem mindegy persze, hogy egy holdon született ember hogy néz ki, milyen fizikai adottságokkal rendelkezik. Ezekre az információkra Lafferty mind figyelt, igaz apróságoknak tűnnek, de az ilyen kis részletek nagyot tudnak dobni a színvonalon. Pont ezért elmondható a Hat ébredésről, hogy a történet hiteles, majdhogynem reális. Külön öröm volt számomra – mert a való életben is foglalkoztat ez a téma –. hogy megjelentek Mur Lafferty jövőképében a vallások, és az, ahogyan viszonyultak a klónozáshoz. Sajnos igenis hitelesen és valódinak hatott. Leghangsúlyosabban a Katolikus Egyházat jeleníti meg a történet, mint a klónozás leghangosabb ellenlábasait. Ugyanakkor nem egy bezárkózott ódon intézményként jelenik meg az Anyaszentegyház a jövőben, hanem egy részben modernizált, a változásokat lassan befogadó keresztényközösségként. A történetből kiderül, hogy túljutott sok olyan nehézségen és akadályon (melegek és női papság), amellyel jelenkorunk egyháza még küzd. Ezt a fejlődést látva érdekes lenne látni, mi lenne mondjuk háromszáz év múlva ezzel az intézménnyel.
Kétségtelen, hogy a Hat ébredés egy remek krimi sci-fi környezetben, vagy inkább egy izgalmas krimi sci-fi hangulattal, jövőbeli helyszíneken. Aki még kíváncsi pár többletinformációra, annak lehetősége van egy rövidke interjú keretében megismerni Mur Lafferty-t a könyv utolsó, mondhatni plusz fejezetében. Bár én ezt meglehetősen rövidnek éreztem, olvastam volna még pár infót az íróról. Egy dolog biztos, oda kell figyelni erre a névre, biztos vagyok benne, hogy találkozunk még pár történetével magyar nyelven.
10/10
A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!
