Mária Magdolna / Mary Magdalene (2018)
2018. március 29. írta: hannigabi

Mária Magdolna / Mary Magdalene (2018)

Jézus Krisztus élete és szenvedései megannyi filmest ihlettek már meg, elég csak Mel Gibson talán legnevesebb filmjére, a Passióra gondolni, de a nagyszerű darabok sorát bővíti Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című műve is. Idén a 2016-os Oroszlán rendezője, azaz Garth Davis vállalkozott rá, hogy interpretálja Jézus történetét, de ezúttal egyetlen női apostola, Mária Magdolna szemüvegén keresztül.

Mária (Rooney Mara) úgy érzi, hogy a kor hierarchikus berendezkedése miatt nem tud kiteljesedni. Nem is igazán követi a tradíciókat. Nem érdekli, hogy mikor imádkozhatnak csak a férfiak vagy, hogy férjhez kéne mennie. Egy nap megismerkedik a Jézussal, a prédikátorral (Joaquin Phoenix), akihez csatlakozva értelmet nyer az élete. Követi őt Jeruzsálembe és megérti, mi is az ő feladata a világban.

marymagdalene1.jpg

Alapvetően Jézus történetének feldolgozását nem mondanám hálás feladatnak, hiszen az eredmény bármilyen lehet, valószínűleg a produkció úgy is vallási viták kereszttűzébe kerül. Mindenesetre az ötlet, hogy Mária Magdolna középpontba állításával ismerjük meg a názáreti történetét, kellően izgalmas perspektíva volt ahhoz, hogy bizakodhassunk, a Mária Magdolna jó film lesz. És talán nem is lett volna rossz, ha nem az Oroszlánt is teljesen sótlanul elmesélő Garth Davist és a kezdőnek számító Edmundson - Goslett duót bízzák meg a produkció elkészítésével.

A fent említett trió előtt ott volt a lehetőség, hogy az egyetlen női apostol szemszögéből meséljen arról a korról, amikor a nők egyenlőtlenségi problémákkal küzdöttek, és egy ókori kvázi feministát helyezzenek a film fókuszába, meglehetősen izgalmas alaphelyzetet teremtve ezzel, azonban Mária karaktere maximum üres porhüvely lett, akinek személyisége nem tud kibontakozni előttünk, hála a rettentően klisés és felskiccelt forgatókönyvnek. Ennek hatására pedig Rooney Mara sem igazán tudott kibontakozni, csak egy-két fájdalmas tekintetre futotta. Azonban még mindig jobban járt, mint Joaquin Phoenix, akinek minden kis rezdülése manírok tömkelegét rejti magában. Bár nem segít a helyzetén, hogy az ő Krisztusa sem több, mint közhelyeket puffogtató, egydimenziós hús, amiből mintha hiányozna a lélek. De ez szinte a film egészéről elmondható. Garth Davis megpróbálja a történet visszafogottra, mégis nagyívűre és katartikusra duzzasztani, de nem telik tőle többre, mint mesterkélt rendezésre és pár okénak mondható beállításra. Így pedig hiába megboldogult Jóhann Jóhannson gyönyörű, olyakor melankolikus, olykor monumentális zenéje, az összkép elveszik a középszerűség végeláthatatlan tengerében.

marymagdalene2.jpg
Ez pedig azért nagy kár, mert az egyetlen dolog, ami működött a műben, az nagyon, de nagyon jó volt. Júdás végre megkapta a megérdemelt karaktert. Ő volt az egyetlen, akit sikerült elmélyíteni, emberi tulajdonságokkal és főleg vágyakkal felruházni, megmutatva az emberi oldalát és nem csak áruló mivoltát sulykolva belénk, ráadásul az őt játszó Tahar Rahim valószínűleg élete alakítását nyújtja a bőrében. A stáblistánál pedig csak arra gondoltam, mennyire érdekes és jó lehetne egy olyan film, amit az ő és Péter perspektívájából építenek fel. Egyébként utóbbi személyiségét is sikerült teljességgel kilúgozni a forgatókönyvnek, így hiába remekel Chiwetel Ejiofor újfent, és inkább csak hamu lesz, ami elszáll a széllel minden emlékünkkel együtt, ami a filmhez kötődik.

Az összképet tekintve tehát rossz lett a Mária Magdolna. Egy olyan film, amibe láthatólag nem invesztáltak elég energiát, inkább csak reménykedtek benne, hogy a három világsztár elviszi a hátán. És milyen ironikus, hogy egy nevető negyedik miatt nem álltam fel a székemből egy óra után, és sétáltam ki a teremből.

3/10

A Mária Magdolna adatlapja a Magyar Film Adatbázis (MAFAB) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr213784862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2018.03.29. 12:29:40

pedig vártam nagyon ezta filmet, mert az én fejemben Magdolna és Judás nagyon másként van meg
süti beállítások módosítása