Antonio Campos az enigmatikus karakterek krónikása: az Afterschool egy olyan srácról szól, aki videóra veszi két iskolatársa túladagolását, a Simon Killer című rendezésének középpontjában szereplő férfi pedig egy megfejthetetlen karakter, aki ügyesen egyensúlyoz a szociopata és a pszichopata "lét" határmezsgyéjén. Három filmjének főhőse közül azonban kétségkívül Christine Chubbuck története a legnagyobb, valóban megtörtént tragédia: a mindössze 29 éves riporternő mély depressziója miatt élő adásban követett el öngyilkosságot.

Az alapkoncepció látszólag remek receptet nyújt ahhoz, hogy egy filmkészítő valamilyen "extrém" drámát alkosson belőle, amelyben az eset adta kézenfekvő mondanivalóként a televíziózásban elharapódzó erőszakról beszél. Antonio Campos azonban nem ilyen filmes és Craig Shilowich forgatókönyvíró segítségével a történet emberi, tragikus oldalát igyekezett megragadni.

Ez pedig többnyire sikerül is nekik, a 2 órás játékidő nagyon szépen építi fel azokat a traumatikus folyamatokat, amelyek végül Christine öngyilkosságához vezettek. A film ebből adódóan leginkább karakterdrámaként aposztrofálható, azaz különösebb cselekménnyel nem rendelkezik, tehát hajlamos néha elképesztően lassú tempóra kapcsolni. Ez a megfontoltság azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a főhősnő karaktere megfelelő színezetet kapjon, ugyanakkor érthető, ha a sokszor cammogó történet egyesek számára fárasztónak tűnhet.

Ugyanakkor a Christine pont ennek is köszönhetően egy elképesztő erejű film, amely éppen a csendes drámai húzásaival képes csontig hatoló mondanivalót alkotni és nem rest feláldozni a kézenfekvő dolgokat azért, hogy a főhősnő személyének tragédiáját helyezze a középpontba. Persze a történetben fellelhető a televíziózásban akkor épp betörő agresszivitás, a komoly témák mellőzése, illetve a kommerciális szempontok előtérbe helyezése, azonban ezek is leginkább Christine karakterével kapcsolatosan jelentenek fontos dramaturgiai pontot.

A színes-szagos korszellemének ábrázolása is szinte kizárólag a főhősnő karakterén keresztül érződik, nincs meg az a dicső nosztalgia a tévézés hőskora iránt, ami előzetesen "elvárható" lenne, mert Campos ezeket a jeleneteket is leginkább annak szenteli alá, hogy Christine kétségbeesett útkeresését ábrázolja; a nő körül folyamatosan fogyó tér fojtogató hatása a játékidő második felére a nézőre is rátelepszik, ahogyan azt már a rendező korábbi karakterábrázolásainál megszokhattuk. A film emiatt a főhős-központú gondolkodás miatt óriási súlyt helyez Rebecca Hall vállára, a kifejezetten alulértékelt színésznő viszont szinte tökéletes játékával bizonyítja azt, hogy sokkal többet kellene róla hallanunk. Mellette csak epizódszereplő Michael C. Hall, aki ugyanakkor ebben az egyszerűnek tűnő, de annál fontosabb személy szerepében alakít kifejezetten jól.

Antonio Campos tehát a Simon Killer után megmutatta, hogy az igazi karakterdrámák az ő terepei, a kifürkészhetetlen, enigmatikus szereplők azok, akikkel foglalkozni tud- és szeret. Akárhogy is, oda kell figyelnünk a mindössze 34 éves rendezőre.

9/10