Könyvkritika: Ray Bradbury - Októberi vidék (2017)
2018. február 09. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika: Ray Bradbury - Októberi vidék (2017)

ray_bradbury_oktoberi_videk_b1.jpg

A 2012-ben elhunyt Ray Bradbury (Fahrenheit 451, Marsbéli krónikák) Októberi vidék című novelláskötete nem egy tipikus horrorkötet. Az ebben szereplő történetek nem a vérgőzös vagy a direkt hátborzongató oldaláról fogják meg a horrort. E helyett filozofikusabb hangvételűek, és inkább a sajátos hangulatukkal, mint a tényleges történéseikkel hatnak az olvasóra. Ez abszolút nem baj, az eredetiség mindig dicséretes erény - csak gondoltam szólok, hogy ha valaki egy Clive Barker/Stephen King-szerű horrorantológiára számít, az ne essen túlzottan pofára.

A kötetben szereplő tizenkilenc novella mindegyike valamilyen formában az őszhöz kapcsolódik. Ez csak a történetek egy részében - pl. az Állóvíz és A küldött címűekben - jelenik meg direkten, tehát úgy, hogy az események hangsúlyosan ebben az évszakban játszódnak. A Kasza című meghökkentő történet külön érdekes, mert ez október helyett májusban zajlik, ám a gondolati tartalom itt sem csorbul, mivel ebben az író az őszi aratás és az emberi életek körforgása között von párhuzamot.

A novellák nagy része nem is annyira az ősz hagyományos, "lombhullató-szőlőpréselő" vetületéhez, mint inkább az évszakhoz, mint a halál és az elmúlás jellemző természeti megjelenéséhez kötődik. Erre példaként szolgálhatnak a Ciszterna és  Az emeleti lakó című történetek. Amíg a Ciszternában a halált legyőző szerelem témakörét vizsgálja meg rendhagyó módon a szerző, addig Az emeleti lakó esetében az elmúlás, mint a megismerésre irányuló testi dekonstrukció eredménye jelenik meg - mégpedig a gyermeki rácsodálkozás szemüvegén keresztül.

Számomra a legérdekesebbek azok a sztorik voltak, ahol a veszteség, illetve a halál nem csak valaminek a végét jelenti, hanem új, szédítő lehetőségeket is magában rejt. Ez a felismerés az Einar bácsi, és a Dudley Stone csodálatos halála című életigenlő és pozitív novellákban jelenik meg legszemléletesebben.

ray-bradbury-zen.jpg

Az őszi, elmúlás-központú, filozofikusabb témák alóli kivételek persze - mint mindig, mindenhol, tehát ebben a kötetben is - vannak. Hagyományosabb borzongatásra épül pl. a Szélvihar című novella, ahol a viharos szél akar bosszút állni egy világutazón. Aztán ott a Csontváz című történet, amelyben a főszereplő ellen fordul a saját csontváza, vagy A kis orgyikos című sztori, amely egy veszedelmes újszülöttről szól. Ezek az egyszeri, meglepő ötleten alapuló, felszínesebb rémisztgetést nyújtó novellák jelentik majd a fogodzókat azoknak, akik inkább a horror direktebb, Stephen King nevével fémjelzett ágazatát kedvelik.

A sallangmentesebb novelláknál lesz feltűnő, hogy Bradbury nem ír kifejezetten markánsan, a hatásvadászat sem igazán az ő kenyere, valamint a történetszövési megoldásai is elég furák és átgondolatlanok néhol. A tömeg című, autóbaleseteket vizsgáló sztori például zseniális is lehetne, ha a szerző nem fogalmazna olyan sután, és a lezárásnak lenne bármiféle íve. Másik példa: erősen zavaró, hogy A kis orgyilkosban a címszereplő baba ki tudja nyitni a meghatározatlan funkciójú, tisztázatlan magasságban lévő, halált okozó "gázcsapot", de egy véletlenül becsapódó ajtóval már nem tud mit kezdeni. Amennyiben a történet elején lett volna valami szerepe az ominózus gázcsapnak, érteném a dolgot, így azonban erősen megalapozatlan, légből kapott hatást kelt ez a nem mindennapi gyilkos fegyver.

Az olyan, kifejezetten elgondolkodtató, és tág értelmezési lehetőségeket nyújtó novellák, mint a Dunszt vagy A soron következő sem tetszettek maradéktalanul. A soron következő túl hosszú és túlságosan egyenetlen tempójú ahhoz, hogy koncentrált hatással lehessen az olvasóra, a Dunszt pedig a különleges, vidékies nyelvezetével üde színfoltja is lehetne a kötetnek, ha a története nem lenne olyan végletesen vázlatos, amilyen.

Az Októberi vidék a hangulati és tematikai egységessége ellenére nem gyakorolt rám teljesen pozitív hatást: bár találkoztam benne egészen meglepő és kifejezetten borzongató pillanatokkal is, a legtöbb benne szereplő történet ilyen vagy olyan formában hiányérzetet hagyott bennem, és végeredményben a kötet  nem került be a kedvenc horrorantológiáim közé. Azok számára mindenesetre erősen ajánlott olvasnivaló, akik már ráuntak a hagyományosabb hatásmechanizmuson alapuló novellafüzérekre, és keresnek valami elgondolkodtatóbb, átérezhetőbb, "művésziesebb" alternatívát.

7,5/10

A könyvet az Agave Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

banner_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5713615039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.