American Graffiti (1973)
2018. február 04. írta: FilmBaráth

American Graffiti (1973)

Lucas fénykardok és űrcsaták nélkül is élettel tudta megtölteni a vásznat

american_graffiti.jpg

A film, amellyel George Lucas feltette magát a térképre, és amelyben emléket állított saját tinédzseréveinek. A messzi-messzi galaxis atyja ugyanis egy kisvárosban nőtt fel, ahol halálra unta magát, és a legnagyobb szórakozást az autóversenyzés jelentette a számára. Majdnem profi lett belőle, de egy baleset után feladta ezen álmait és mindannyiunk szerencséjére rátalált a filmiparra, azonban a siker nem jött gyorsan, a főiskola elvégzése után nem fogadta őt tárt karokkal a szakma nyilvánvaló tehetsége ellenére sem, ráadásul jól megnehezítette a saját dolgát azzal, hogy első "igazi" filmje, a THX 1138 hatalmasat bukott a mozikban. Kellett egy nagy dobás, hogy pénzt szerezhessen álmai megvalósításához, így megírta az American Graffitit, amely kellőképpen közönségbarát volt ahhoz, hogy jól teljesítsen a pénztáraknál, mégis beletehette a saját egyéniségét is. A négy főszereplő fiúban saját régi tiniéveit írta meg, és Coppola producersége mellett (akinek csak a neve kellett ahhoz, hogy elkezdhesse a forgatást, igazából teljesen szabad kezet kapott, csak a végső vágás jogát tartotta meg a stúdió) belevághatott ebbe a filmbe, amellyel hatalmas sikert aratott, 5 Oscar-jelölésig jutott vele, és okos szerződésének köszönhetően (amelyben kevés pénzt kért a rendezői munkáért, de annál többet a nyereségből) meg is gazdagodott belőle. A többi pedig már filmtörténelem, megszületett a Star Wars, amelynek fényében az American Graffiti gyorsan elhalványodott, mégis kár lenne kihagyni az életünkből, mert egyrészt egy nagy buli, másrészt pedig egy Lucastól meglepően érzelmes film a felnőtté válásról.

Az érettségi után Curt (Richard Dreyfuss) és Steve (Ron Howard) főiskolára készül, és még egy utolsó bulira indulnak, mielőtt repülőre szállnak, és maguk mögött hagyják családjukat és barátaikat. Curt-nek kétségei vannak, hogy tényleg el akar-e menni, Steve azonban teljesen biztos benne, hogy fel fog szállni reggel a repülőre. Az éjszaka azonban nagyon sok minden történik, és csak az egyikük szánja rá magát az utazásra...

Habár a hatvanas évek Amerikája nagyon messze van tőlünk időben és földrajzilag is, a felnőtté válás témája annyira örök, hogy még ma is meg tudja érinteni a nézőt ez az alkotás. Mindjárt a kezdő képsorokkal megvesz bennünket kilóra Lucas, elindul a dögös rock and roll, aztán jön egy fiú, aki minden csak nem menő, máris megvan a hangulat, amely annak ellenére kitart a film végéig, hogy mai szemmel nézve kicsit már álmosító a ritmus. Azonban az éjszakában cirkáló fiatalok, akinek az egyetlen célja a pasizás/csajozás, valamint a bulizás, annyira hasonlítanak egykori önmagunkra, hogy azon kapjuk magunkat, teljes gőzzel szorítunk nekik, hogy meghozzák első felnőtt döntésüket, és kiderüljön, ki az, aki marad, és ki az, aki megy. Nagyon nem könnyű ez az élethelyzet, hiszen 18 évesek mindössze, mégis most dől el, hogy maradnak-e a biztonságos fészekben vagy elindulnak szerencsét próbálni a nagyvilágba. Egy utolsó nagy buli és reggel minden kiderül. Addig azonban dübörög a rock and roll, törnek a szívek, szerelmek születnek, részesei lehetünk egy igazi autóversenynek, és a barátság erejének. Szívet melengető alkotás, amely kellőképpen nosztalgikus hangulatba tud hozni, miközben egyáltalán nem unatkozunk a megtekintése során.

Kicsit vicces szembesülni a tejfelesszájú Harrison Forddal (aki a forgatás idején csöppet túltolta a bulit, úgy kellett rászólni, hogy nem kellene alkoholos állapotban kamera elé állni), akit itt még Ezeréves Sólyom és ostor nélkül láthatunk, de már kalapban. Emberünk nem rengette meg alakításával a világot, de látszott rajta, hogy élvezi a forgatást, ahogyan mindenki más is érezhető jókedvvel nyomta a gázt és váltotta meg a világot. Lucasról köztudott, hogy nem nagyon instruálja a színészeit (hiába, az ő terepe a vágás és a látvány), de Richard Dreyfuss, Ron Howard (aki később inkább a rendezésben jeleskedett, ld. pl. Apollo-13), Paul Le Mat és Charles Martin Smith azért megoldotta a feladatot, nem is akárhogyan. A lányok kicsit háttérbe szorultak a történetben, ez a fiúk filmje, de hagyjuk a feminizmust, lényeg az, hogy Lucas fénykardok és űrcsaták nélkül is élettel tudta megtölteni a vásznat.

ameircan_graffiti2.jpg

Az 5 Oscar - jelölés részben családon belül maradt, hiszen Lucason kívül a felesége is izgulhatott a díjkiosztón, akit vágóként ért ez a megtiszteltetés (Verna Fields-cel megosztva), Coppola-t pedig Garry Kurtz-cal együtt producerként, Candy Clark-ot színésznőként, forgatókönyvíróként pedig Lucas-t többedmagával. Habár az Akadémia díj nélkül hagyta a filmet, mégis mindenki jól járt vele, hiszen a nézők szerették ezt az édes-bús alkotást, Lucas karrierje repülőrajtot vett, a pénzügyi haszon is tetemes volt, a Star Wars mindent elsöprő sikere miatt azonban ma már kevés szó esik az életmű ezen meglepően jó kis darabjáról. Nem mestermű, ellenben minden valószínűség szerint Lucas legszemélyesebb műve, amelyen még ma is nagyon jó lehet szórakozni.

1962-be repít vissza bennünket a rendező a film segítségével, egy vidéki kisváros fiataljainak nem kicsit zűrös éjszakáját kísérhetjük figyelemmel, van itt minden a középiskolai báltól kezdve a kocsilopásig minden, a kamasz férfibajok minden nyűgével együtt (hogyan csajozzunk, hogyan kerítsünk alhoholt szívünk hölgyének, ha nem vagyunk még elég idősek ahhoz, hogy mi vehessünk neki a boltban, az autónál semmi sem fontosabb, na és persze kell egy nő, aki elérhetetlen, mindörökre álom marad), de persze a legfontosabb a barátság, valamint az, hogy el kell-e mennünk ahhoz otthonról, hogy úgy érezzük, hazaérkeztünk. Szívet tépően szerethető film, egyszer mindenképpen látni kell.

8/10

Az American Graffiti teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2213629600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

David Bowman 2018.02.04. 17:21:23

Hang Szóró az Apokalipszis Mostban is szerepelt.

százados 2018.02.04. 17:58:34

Ez mondjuk pont nem a jobb filmjei közül való.

Monty H. 2018.02.06. 09:31:54

Nagyon szeretem, jó kis film. A gond, hogy tényleg annyira más ritmusú, mint a mai közönségfilmek és emiatt sokak számára unalmas lehet. De a hangulata nagyon ott van és az akkori közönség abszolút értékelte. Úgy emlékszem, az Egyesült Államokban ez volt annak az évnek talán a második pénzügyileg legsikeresebb mozifilmje.
A film zenéjét, mármint ezt a rengeteg slágert pedig szinte állandó jelleggel hordom magammal a lejátszómon. Azt hiszem, a teljes költségvetés (700.000 dollár) kb. egynegyede arra ment rá, hogy az összes zenei jogdíjat kifizessék. De megérte... :-)

A második részről írtam, ha érdekel valakit, de az is lehet, hogy Filmbaráth úr is sort kerít majd rá? :-)
vietnamihaboru.blog.hu/2016/12/29/amerikai_graffiti_691

FilmBaráth 2018.02.06. 17:22:38

@Monty H.: FilmBaráth hölgy ugyan, de előbb-utóbb sort fog keríteni a második részre is:-) Jó lett a cikk:-)