Eldorádó (1988)
2018. január 20. írta: FilmBaráth

Eldorádó (1988)

Kőkemény sorsdráma, amelyből gyerekszemmel ismerhetjük meg az 1945-1956 közötti korszakot

eperjes_karoly.jpg

Az arany lehet, hogy különbséget jelent ember és ember között, de életet menteni nem tud, pontosabban csak az arra alkalmas ember kezében képes erre. Monori nagypapa vissza tudta hozni a halálból az unokáját egy rúd arannyal, de élete végén szembesülnie kellett azzal, hogy a pénz nem megoldás mindenre, vannak ennél fontosabb dolgok is, de akkor már késő. Bereményi Géza megrendítő erejű drámája nagyapjának állít emléket, de ezen túl egy történelmi tablót is kapunk az 1945-1956 közötti időszakból, gyerekszempontból nézve. Túl fiatal voltam, amikor először láttam ezt az alkotást, természetesen egyetlen szót sem értettem belőle, most felnőtt fejjel már rá tudtam csodálkozni arra, hogy milyen zseniálisan mutatta be az író/rendező azokat a viharos éveket, milyen erős egyéniség volt Sanyi bácsi, a piac királya, akit vérbeli kereskedőként csak a pénz érdekelt, a családját is a tulajdonának tekintette, és azt hitte, elég, ha anyagiakban megad nekik mindent, nem kell törődnie az érzelmeikkel. Kőkemény sorsdráma, amelyhez a történelem egyáltalán nem asszisztál, hiszen Monorinak túl kellett élnie mindent, hiába remélte, hogy a háború után jobb világ jön, a helyzet egyre rosszabbodott, túlfutottak rajta az események, már nem ő volt az élet császára, a pénzével együtt az önbecsülése is egyre fogyott, és már túl későn látta be, hogy a család mindennél fontosabb. Eperjes Károly nagyon fiatalon játszotta el a főszerepet, mégis meg tudta mutatni a karakter minden árnyalatát, kiváló alakítást nyújtott. Nincs benne semmi romantika, ugyanakkor shakespeare-i mélységű tragédia zajlik az évek során a piac egykori királya életében, nem jó nézni a filmet, mégsem tudjuk levenni a szemünket a képsorokról, amelyeken lírától mentesen bontakozik ki előttünk egy korszak.

Monori Sanyi bácsi (Eperjes Károly) a háború után bizakodva tekint a jövőbe, véget értek a borzalmak, pénze is van, a lánya is hazatért Bécsből, és az unokája is megszületett. Miután a vőjét eltávolítja a család közeléből, a saját fiának tekinti az unokáját, akit lenyűgöz nagyapja erős egyénisége. Azonban az évek telnek, a lánya (Eszenyi Enikő) újra férjhez megy és magához veszi a gyereket, amit Sanyi bácsi nem visel túl jól. Aztán 1956-ban kitör a forradalom, ő pedig előkeresi az utolsó aranyakat, hogy biztosítsa velük a család jövőjét...

A történet kezdetén Sanyi bácsi a piac királya, a saját szintjén Marlon Brando-i hatékonysággal intézi a felmerülő problémákat, mindenki fél tőle, és szó nélkül végrehatja az utasításait. Még néhány év múlva is képes arra, hogy megmentse az unokája életét eléggé sajátos módszerekkel (elrabol egy orvost, és egy rúd aranyat ígér neki, ha visszahozza a halálból a diftériás gyereket), a sors fintora, hogy sok évvel később ugyanez a rúd arany már nem menti meg az ő életét, mert az unokából hiányzik az ő határozottsága és a forradalom kaotikus napjaiban senki sem ér rá bíbelődni az ő vakbelével. Fantasztikusan erős a zárókép, ahogyan sok más felejthetetlen pillanatot is köszönhetünk a filmnek, a dialógusok is ütősek, a karakterek is nagyon jól meg vannak írva. A legkisebb szereplő is egy külön sors, Sanyi bácsi áll a történet középpontjában, de a mellette megvillanó egyéni tragédiákat is átérezhetjük. A felesége a vallásban keres vigaszt, a lányának nagyon sok harcába kerül, hogy megtalálja a saját boldogságát azok után, hogy az apja átnéz rajta, az unoka legalább kap egy kis szeretetet tőle, de amolyan Sanyi bácsisan, mivel a tulajdonának tekinti, azok után, hogy nézete szerint megvette az apjától. És ez még csak a család, a körülöttük felbukkanó szereplők mindegyike megért volna egy filmet, de ez a történet nem róluk szól, mégsem csak biodíszletek, hanem a korszak egy-egy jellemző karakterét mutatják be, akik az évek során különböző módon jellemfejlődtek.

Eperjes Károly elviszi a hátán a filmet, az ő Sanyi bácsija egy igazi túlélő, akibe rengeteg szenvedély szorult, ösztönlény, aki nem foglalkozik az érzelmekkel, a pénz mindennél fontosabb a számára, azt hiszi, mindent megvehet rajta, a valóban fontos dolgokra csak élete végén jön rá. Pogány Judit szintén nagyon fiatalon játszotta el a nagymamát, ennek ellenére ő is kiváló alakítást nyútjtott, akárcsak Eszenyi Enikő, Andorai Péter, Balkay Géza, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza. Gothár Péter és a Padödö is feltűnik a filmben egy epizódszerep erejéig. 

eldorado2.jpg

Darvas Ferenc zenéje kifejezően festi alá a történetet, amelyhez Bereményi Géza írta a forgatókönyvet (neki köszönhetjük egyébként a Megáll az idő szkriptjét is), és a rendezői székben is ő ült, és ezen minőségében 1989-ben megkapta az Európai Filmdíjat (Kardos Sándort a legjobb operatőri, Eperjes Károly a legjobb színészi díjra jelölték, de ők nem nyertek). A filmnek színes és fekete-fehér részei is vannak, amely rengeteg lehetőséget adott a rendezőnek és az operatőrnek, hogy még egy dimenzióval mélyítse az alkotás drámai erejét, ahogyan szürkül a világ, úgy halványodnak el a színek is Sanyi bácsi körül. Nincs túl sok szerethető vonása a főszereplőnek, viszont hatalmas egyéniség, akinek Bereményi méltó emléket állított, miközben azt a kort is bemutatta, amelyet gyerekefejjel átélt, íróként pedig okosan ebből a szempontból mutatta be az eseményeket, egy olyan szűrőn keresztül, amellyel ezen kívül nem nagyon készült film ezekről az évekről.

Egyetlen problémám volt a filmmel, hogy túl keveset tudunk meg arról, hogyan élte meg ez a büszke ember, hogy egyre kevesebb pénze és hatalma van, mikor fáradt bele a túlélésért vívott harcba. Ettől eltekintve ez Eldorádó úgy jó, ahogy van, folyamatosan osztja a gyomrosokat a nézőnek, Sanyi bácsi egysorosai felejhetetlenek, a színészi játék átlagon felüli, nem szép film, viszont brutálisan emberi. Bereményi Géza mesterművet alkotott, nem finomkodott, az arcunkba tolta a 40-es, 50-es évek rögvalóját a piacról nézve. Lezúzza a néző lelkét ez a katartikus erejű alkotás.

9/10

Az Eldorádó teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1013588779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

FilmBaráth 2018.01.20. 16:27:08

@David Bowman: Még nem, de most felírtam a listámra, köszönöm:-)

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2018.01.21. 10:06:14

Eperjes filmjeit én is nagyon kedvelem, 1990-ig bezárólag. A Kádár kor viszonyaiban tudott hatásos, sztár lenni, ő is.
A legtöbb szerepben amit játszott, valahogy mindben közös (szerintem).
Hátrányos(nak vélt)helyzetéből feltörni akar, vagy valami vélt sérelme miatt hátrányba kerültnek érzi magát. Oké hogy lobog a szemében a tűz, de belül van a bizonytalanság, kudarc is.

Az Eldorádó Monorija a legrosszabb ilyen típus akiből százezer-szám van. Az eszes de primitív, megveszlek kilóra seftes. Aki ha gondol egyet bordélyba megy, vagy részegen megerőszakolja feleségét, akinek a lánygyermek az kudarc, a fiúunoka az a siker.

Ellenszenves egy karakter, de Eperjes jól játszotta ezt is.

szociál 2018.01.21. 10:46:40

Bereményi filmjeit szeretem (A turné is nagyon jó volt), Eperjessel az a bajom hogy szinte mindig ugyan azt a karaktert hozza, mondjuk a 90-es évektől, színházba is.

Vipera01 2018.01.22. 18:27:55

Nagyon jó film, de a végét kicsit elnagyoltnak érzem.
A végén, ahogy meghal Monori, valahogy nem ábrázolták kellő súllyal, nem jön át a dráma
(A 'Sose halunk meg' végén szintén ugyanezt éreztem.)