Borg/McEnroe (2017)
2018. január 10. írta: danialves

Borg/McEnroe (2017)

Björn Borg és John McEnroe sokak szerint minden idők egyik legjobb teniszmeccsét játszotta az 1980-as wimbledoni döntőben. De történelmi jelentőség ide vagy oda, egy teniszmeccsből még nem lesz jó film - a Borg/McEnroe azonban nemcsak azt mutatta meg, hogy ez sikerülhet, de azt is, hogy hogyan kell egy igazi sportfilmet megalkotni.borg-vs-mcenroe.jpeg

A filmet sokat festették le a Rush tenisz-verziójaként, de az az igazán különleges a Borg/McEnroe-ban, hogy főhősei teniszmeccsükig jóformán még csak nem is szerepelnek egyszerre a vásznon. (És a rendezés akkor is alig helyezi őket egy képre.) A film megtagad mindenfajta ellenfél-dramaturgiát, nem azt akarja hangsúlyozni, hogy Borg és McEnroe hogyan inspirálta egymást a pályán kívül, hogy hogyan alakult kapcsolatuk - hanem éppen azt mutatja meg, hogy hogyan léptek egyáltalán kapcsolatba óriási meccsük révén. Ezért ez az esszenciális sportfilm, ahol minden a teniszen keresztül létezik, minden csak a tenisz vonatkozásában érthető meg: a két főhős személyisége, a küzdelmük, karakterfejlődésük. 

És ezt ne úgy tessék elképzelni, mint egy elcsépelt sportdrámát, ahol a teniszről tett nagy kinyilatkoztatásokkal van átitatva minden pillanat, ahol hőseink személyisége, sőt, személyes fejlődése átszűrődik sportteljesítményükbe is. Borg és McEnroe nem pszichológiájuk miatt jó teniszezők, és nem is azzal kerekednek felül egymáson, viszont életükben gyakorlatilag minden a felkészülésükről, sportteljesítményükről szól, ez határozza meg a személyiségüket, viselkedésüket is. Ronnie Sandahl forgatókönyvírónak és Janus Metz rendezőnek nem kell érzelmeket, drámát kreálnia a tenisz mögé, hiszen ezek a figurák mindezt automatikusan kiviszik magukkal a pályára, így az alkotók egyetlen feladata az, hogy ezt sikerüljön kommunikálni múltjukon, wimbledoni szereplésükön keresztül. Nem történetet mesélnek, hanem bemutatnak két ember, és ez meglepően lebilincselő tud lenni.

A Borg/McEnroe ugyanis éppen attól friss és újszerű, hogy mer ennyire antifilm lenni. Hogy semmi mást nem tesz, mint megmutatja azt az elképesztő lelki viaskodást, ami Borg gépies külseje és teljesítménye mögött rejtőzik, azt a hihetetlen belső feszültséget, bizonyítani vágyást, ami McEnroe dühkitörései hátterében áll. A megszokottól teljesen eltérő logika ez: egy átlagos sportfilm valószínűleg minden erejét abba ölné, hogy világossá tegye, mekkora formátumú figurák összecsapását láthatjuk. Ezt az alkotást viszont csak az érdekli, hogy hűen ábrázolja hőseit - ha nem arról győződünk meg a végén, hogy milyen elképesztő volt az ő összecsapásuk, hát legyen.borg-mcenroe-shia-labeouf.jpg

Ez pedig nem működne két olyan kiváló alakítás nélkül, mint Sverrir Gudnasoné és Shia LaBeoufé. Gudnason jelenléte hihetetlen erős a vásznon, éppen elég, hogy ott áll egy jelenetben, és már vonzza is a szemet magára, LaBeouf nagyszerűségét pedig csak annyival tudom relativizálni, hogy ő egész életében (de legalábbis hírhedt motivációs videója óta biztosan) erre a szerepre várt.

A Borg/McEnroe-t tehát éppen azért kell látni, mert látszólag nincs semmi, ami megfogna benne. Valódi története nincs, de két bámulatos karakterívet ábrázol bámulatosan kifinomult módon. A maga visszafogottságával le sem tagadhatná, hogy skandináv alkotás ez, de mint azt általában előfordul, ezek a felszín alól előbújó érzelmek, gondolatok itt is sokkal ütősebbek, mint az arcunkba tolt dráma. 

8/10

A Borg/McEnroe teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5513560437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orsika29b 2018.01.19. 16:55:32

Remek a kritika, máris kedvet kaptam a filmhez. Köszönet :)